Mozgalmas fejezetnek nézünk elébe a negyedik képében, sok-sok mérföldkővel: létrejön az első szexuális aktus, megszületik az első embergyerek (fiú), bemutatásra kerül az első állatáldozat az Úr Istennek, megtörténik az első gyilkosság, megalakul az első város (lakosság: 3 fő), megszületik az első név szerint említett lánygyerek, és az emberek innentől számítva kezdenek állítólag közbenjáró imákat rebegni JHVH-hoz. Mindeközben az egészet - most már mondhatjuk, hogy szokás szerint - vastag, sötét és sűrű balladai homály lengi körül.

(Mózes I. könyve, 4:1-26)

Amikor az állítólagos első emberpár kiűzetett az Éden kertjéből, a Biblia szerint ők voltak fajunk egyedüli képviselői a (korong alakú, szilárd bura fedte) bolygónkon. És, mivel az Úr feltehetően megunta, hogy földből csináljon férfiakat, és az ő oldalbordáikból nőket, Éva és Ádám vállára nehezedett az a nehéz feladat, hogy lehetővé tegyék számunkra, hogy ma itt lehessünk. Köszönjük. Miután vadonatúj bőrszerkókat adott nekik, és kilakoltatta őket Isten a Paradicsomból, valószínűleg hamar kifogyhattak a beszédtémákból (ugyan kiről és miről pletykálhattak volna egyedüli emberekként a Földön?), hiszen a történet bármiféle köntörfalazás, vagy petting nélkül, azonnal így folytatódik:

„Azután ismeré meg Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogan vala méhében és szűli Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól. És ismét szűlé annak atyjafiát (testvérét), Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földmívelő.” - 4:1-2

„Ismeré meg.” Amikor a Bibliában e szókapcsolattal találkozunk, az esetek többségében kúrást kell érteni alatta (és nem feltétlenül közös beleegyezésen alapulót). Azt, hogy Éva és Ádám az első emberpárként honnan tudta, hogy ezt kell tenniük ahhoz, hogy utódokat hozzanak létre, nem szerepel a történetben. Talán Ádám, amikor még ő volt az egyedüli (és vegytisztán tudatlan) ember a Földön, tanúja volt egy-egy állatpár légyottjának, és ez megmaradt a memóriájában; vagy, mielőtt elzavarta őket, JHVH folyamatábrákon bemutatta neki is, és Évának is a procedúra precíz menetét (vagyis hogy pontosan mit, pontosan hová, és pontosan meddig kell összedugni - és ritmikusan tömködni - ahhoz, hogy abból a későbbiekben utód legyen).

Mivel a Biblia nem taglalta a teremtéstörténetekben, hogy az állatok „szaporodása és sokasodása” hogyan is zajlik pontosan, így a negyedik fejezet első soráig kellett várnunk arra, hogy megtudjuk: Isten teremtményeinek bizony szexelniük kell ahhoz, hogy fajuk fennmaradhasson (és, noha a Biblia egyértelműen az állatbirodalom fölé helyezi az embert, e tekintetben - és még sok másban - mégsem különbözünk az alacsonyabb rendűnek kikiáltott, elevenszülő állatoktól). Megesett tehát az első szexuális aktus, megjelent a földön az első olyan ember, akit nem Isten hozott létre - vagyis a második férfi, a harmadik ember: Kain. És, mivel beszédtéma még mindig nem sok akadt Éva és Ádám számára, kisvártatva megszületett a negyedik ember, Ábel is (aki - spoiler alert - nem volt túl hosszú életű).

Ezután - a Biblia tárgyilagos, részletekbe nem menő, balladai homályokkal bőkezűen tűzdelt és így értelmezések egész garmadájának teret adó stílusához hűen - pusztán annyit tudunk meg, hogy Kainból földművelő, Ábelből pedig juhpásztor lett.

Pedig micsoda remek kis sitcomot lehetett volna kreálni ebből a hatalmas időhézagból, amit a Biblia csupán két versszakban intéz el, és Éva és Ádám kiűzetésétől első két fiuk pályaválasztásáig tartott! Kiderülhetne például, hogyan jött rá az első emberpár a gyerekcsinálás titkának nyitjára; hogyan esett pánikba Éva, amikor nem jött meg a havi baja, amikor elkezdett növekedni a pocakja, amikor megduzzadtak a mellei, amikor elfojt a magzatvíz, amikor megindult a szülés, és amikor el kellett vágni a köldökzsinórt; hogyan jöttek rá, hogy a kis Kaint miként kell életben tartani, és hogyan reagált Ádám, amikor neki kellett tisztába tennie őt; hogyan jöttek rá, hogyan kell sikeresen növényeket termeszteni, vagy hogy egyáltalán milyen növényeket érdemes; hogyan választották ki, hogy milyen állatokat fognak tenyészteni, és miként; stb. És kiderülhetne az is, hogy mi a nyavalyát csinált mindeközben az Úr Isten. Micsoda elszalasztott lehetőségek a tisztábban látásra!

„Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből. És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára. Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? És miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta. És szól s beszél vala Kain Ábellel, az ő atyjafiával. És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre az ő atyjafiára, és megölé őt.” - 4:3-8

Kain nagy műgonddal szép ajándékkosarat készít az általa fáradságos munkával gondozott terményből az Úrnak, aki megalázóan lefitymálja a figyelmes gesztust, mert Ábel véres állatáldozata jobban kedvére való. (Az Úr ekkor még evolúciója elején járt, és Konfuciusz sem volt még sehol, hogy a judaizmus és a korai kereszténység lenyúlhassa kölcsön vehesse tőle az úgynevezett aranyszabályt, miszerint „amit saját magadnak se kívánnál, azt ne tedd másoknak sem”.) Kain - érthető és védhető módon - kiakad erre az ordas parasztságra, mire az Úr még le is dorongolja egy agyament riposzttal, amit valahogy a következőképpen lehet értelmezni: „Ha gondolatolvasó módjára ki tudod találni, hogy mit várok tőled, és szó nélkül tűröd, amikor mindenféle magyarázat nélkül lábtörlőnek használlak, akkor jóban leszünk, és hisztizned sem kell.” Milyen kedves!

Felmerül a kérdés, hogy ha Ádám és Éva még az Éden kertjében birtokába került a jó és rossz tudásának, akkor Kain miért nem tudta azt, hogy az Úr szemében az állatáldozat a jó és kedves, és nem holmi piszlicsáré gyümölcsök. Vagy ennek tudása nem örökletes? De akkor Ábel honnan tudta? Véletlenül ráhibázott talán? A Biblia nem taglalja.

Mindenesetre Kainon úrrá lesz a vallásos féltékenység. És nem, nem azt gondolja, hogy „Jól van, önhibámon kívül tévedtem. Nem fair, tudom. Legközelebb én is levágok egy juhot, és azt viszem az Uram elé.” Nem. Ehelyett egyszerűen legyilkolja Ábelt! Ám azt, hogy ezt pontosan hogyan teszi (puszta kézzel?, éles kővel?, bottal?, vuduval?) a Biblia nem taglalja.

És ezzel 4-1=3 ember marad a földön - és azt gondolnánk, hogy Évának és Ádámnak, ha valami, hát ez mindenképpen beszédtémául szolgálhatna, de nem: a Biblia egy büdös szóval sem említi, hogyan reagáltak arra, hogy másodszülött fiukat hidegvérrel meggyilkolta az első (csupán Sét születésekor kerül említésre, hogy - ki tudja, honnan, de - tudták, mi történt).

„És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának? Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről. Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből. Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló (hontalan) légy a földön.” - 4:9-12

Emlékezzünk: abban az időben, amikor ezt a szövegrészt írta ennek szerzője - akárki is volt -, az akkori istenfelfogás szerint az Úr Istennek még kérdeznie kellett Kaint, hogy merre jár a testvére. Sőt, amikor ez a szövegrész keletkezett, sok bibliai szereplő bármiféle félelem nélkül feleselgetett és hazudozott a (későbbi) Mindenhatónak (sőt, egy alkalommal Jákob/Izráel még le is birkózta!). Ám JHVH sem aznap jött le a mennybéli falvédőről - amint ennek tanúbizonyságát adta már az Éden kertjében is, amikor emberi teremtményeinek fügefa levél ágyékkötőire pillantva, valódi detektív módjára kikövetkeztette, hogy ettek a tudás fájáról -: rögvest érzékelte, hogy valami nem stimmel, és e felismerésében elévülhetetlen érdemei voltak Ábel vérének, ami interurbán kiabált neki a földről. Miután leesett neki a tantusz, az Úr Isten így szólt: „Na, ide figyelj, Kain! Egy: mostantól átkozott vagy. Kettő: ahogy apádnak is mondtam az előző fejezetben, a föld mostantól nem fog teremni neked szart sem - úgyhogy a jövőben esélyed sem lesz arra, hogy nyamvadék kis gyümölcsökkel próbálkozz bevágódni nálam. Három: mától fogva csavargó csöves vagy úgyhogy tartsd távol magad minden metró aluljárótól, hogy ne hozd zavarba a jó keresztényeket. Kapish?”

„Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám. Ímé elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet. És monda néki az Úr: Sőt inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, a ki rátalál. És elméne Kain az Úr színe elől, és letelepedék Nód földén, Édentől keletre.” - 4:13-16

Kain, miután JHVH kiszabta számára az arányos büntetést, amiért vallásos felindultságában megölte az öccsét, megint szájalni kezd: „Bujdossak el előled? Előled, aki elvileg mindent, még az emberek gondolatait is látod? Ez valami perverz vicc?” (Mivel az Úr Istennek nem kellett a szomszédba mennie egy kis egóért, nem mondta el Kainnak, hogy hosszú-hosszú évszázadokat kell még várni addig, amíg mindentudó, mindenható és mindenütt jelen lévő lesz.) Kain végül kifejezi aggodalmát amiatt, hogy ha összefutna valakivel, akkor az illető meg fogja őt ölni tettéért.

Na, álljunk csak meg! Éván és Ádámon kívül ugyan mégis ki a franccal találkozhatna szembe? Hiszen azzal, hogy Ábel kikerült a képből, összesen három darab ember van az egész bolygón! És egyáltalán: honnan tudná ez a titokzatos, hipotetikus személy (vagy személyek), akitől Kain fél, hogy kicsoda Kain, vagy hogy megölte a testvérét, vagy hogy ez olyan dolog, ami arra kötelezné, hogy megölje Kaint?

Akárhogy is, de az Úr Isten megsajnálja Kaint. Talán lelkiismeret-furdalása támadt amiatt, hogy lekicsinyelte Kain gyümölcskosarát, és így végső soron miatta történt az első gyilkosság a földön - nem lehet tudni. A lényeg az, hogy úgy dönt, enyhít egy kicsit Kain téveszmés paranoiáján: először is megnyugtatja őt, hogy ha valaki tényleg megölné (még egyszer: az esetleges gyanúsítottak „listája” egyelőre kimerül az első emberpárban), akkor az majd hétszeresen fog megbűnhődni (Hogyan? Megöli őt az Úr Isten, aztán meg még hatszor? És miért vigasztalná ez Kaint? Hiszen halott lenne, vagy mi.). Másodsorban jelet tesz Kainra annak érdekében, hogy bárki (most komolyan: ki?), aki találkozik vele, ne ölje meg őt.

Azt azonban, hogy mi volt ez a jel, vagy hogyan nézett ki, a Biblia nem taglalja. Tán valamiféle tetoválásként kell elképzelni Kain homlokán, ami azt mondja, hogy: „Ne öld meg ezt az embert, mert hétszeresen büntetlek meg érte. Üdvözlettel: JHVH”? (Bár ehhez az lenne az előfeltétel, hogy az illető tudjon olvasni, úgyhogy ez kilőve - hiszen ez idő tájt honnan lett volna bármiféle írásrendszer, és ki, és kitől tanulhatott volna olvasni?) Tán egyfajta egyértelműsítő ábraként, amin piros keretben áll egy sematikus figura, ami éppen a mutatóujját húzza el a nyaka előtt, és szintén pirossal át van húzva? Esetleg azt az egyes keresztény és mormon felekezetek és teológusok által hangoztatott feltételezést kell elfogadnunk, miszerint az Úr Isten Kain bőrpigmentjét sötétre változtatta, ezáltal szolgáltatva kész mentséget a rasszizmusra, és számtalan afrikai ember rabszolgasorba taszítására (és nem csak a tengerentúlon, melynek létezéséről senkinek még csak fogalma sem volt akkoriban, amikor e szövegek keletkeztek)?

Ezután - annak ellenére, hogy az Úr Isten csupán néhány sorral feljebb „bujdosóvá és vándorlóvá” átkozta őt - Kain letelepszik a titokzatos eredetű Nód földjén John Steinbeck híres regényével a hóna alatt.

„És ismeré Kain az ő feleségét, az pedig fogada méhében, és szűlé Hánókhot (Énókot). És építe várost, és nevezé azt az ő fiának nevéről Hánókhnak. És lett Hánókhnak fia, Irád: És Irád nemzé Mekhujáelt: Mekhujáel pedig nemzé Methusáelt (Matuzsálemet), és Methusáel nemzé Lámekhet. Lámekh pedig vett magának két feleséget: az egyiknek neve Háda, a másiknak neve Czilla. És szűlé Háda Jábált. Ez volt atyjok a sátorban-lakóknak, és a barompásztoroknak. Az ő atyjafiának pedig Jubál vala neve: ez volt atyja minden lantosnak és síposnak. Czilla pedig szűlé Tubálkaint, mindenféle réz- és vasszerszámok kovácsolóját: és Tubálkain hugát, Nahamát.” - 4:17-22

Ismét csak egy ordas balladai homály, ami kiegészülve az itt vázolt leszármazásfával, több szinten is galibát okoz.

Egyrészt honnan a francból jött a titokzatos Kainné, vagy Mrs. Kain? Ha szemügyre vesszük a következő fejezetet, ami Ádám genealógiáját taglalja, azt fogjuk látni, hogy Ádám százharminc (130!) évesen nemzette Sétet, és ez után élt még nyolcszáz (800!) évet, és „nemze” még „fiakat és leányokat” - a Biblia az ötödik fejezetben egy büdös szóval sem említi Ádám ivadékai között sem Ábelt, sem Kaint és leszármazottait. Vagyis még egyszer: ki ez a titokzatos Mrs. Kain, és honnan jött? Csak nem Éváról, vagyis Kain anyjáról van itt szó? Másrészt, szintén Ádám genealógiája alapján (ami nem említi sem Irádot, sem Mekhujáelt, sem Hádát, sem Czillát, sem Jábált, sem Jubált) Énókot Jered nemzette, nem Kain, és Matuzsálemet Énók nemzette, nem Mekhujáel.

Lámekh, vagyis Kain ük-ükunokája - legalábbis e genealógia szerint - pedig azáltal, hogy két feleséget „vett” magának (honnan?), egyúttal megalapozta a poligámia hosszú biblikus hagyományát is. Ezt a passzust - a vérfertőzés mellett - azért is érdemes észben tartani, mert azon ritka alkalmak közé tartozik, amikor a Bibliában név szerint említenek egy megszületett lánygyereket a szerzők. Innentől kezdve, csupán nagyon kevés kivételtől eltekintve a Biblia ugyanis, angolosan fogalmazva, igazi „sausage fest” - még Szűz Mária születését (és halálát) sem említi.

„Akkor monda Lámekh az ő feleségeinek: Oh Háda és Czilla, hallgassatok szómra, Lámekh feleségei, halljátok beszédem: embert öltem, mert megsebzett; ifjat öltem, mert megütött. Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekhért.” - 4:23-24

Lámekh embert ölt, de hogy kit, vagy kiket is pontosan, azt a Biblia nem taglalja. Ahogy azt sem, hogy miért gondolja azt, hogy az ő esetleges meggyilkolásáért JHVH hetvenhétszeres bosszút állna. (Talán ego tekintetében ő állt hozzá a legközelebb.)

Egyébként igen nehéz lehetett benépesíteni úgy a bolygót, hogy közben egyre-másra ölik egymást az első emberek - azonban ez mindegy is, mert (spoiler alert) a következő fejezetben kiderül, hogy Lámekh Noé apja. És mindannyian tudjuk, hogy Noé megjelenése mit jelent...

„Ádám pedig ismét ismeré az ő feleségét, és az szűle néki fiat, és nevezé annak nevét Séthnek: mert adott úgymond, énnékem az Isten más magot Ábel helyett, kit megöle Kain. Séthnek is született fia, és nevezé annak nevét Énósnak. Akkor kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét.” - 4:25-26

A fejezet pedig úgy ér véget, szép keretbe helyezve az egész zavaros históriát, ahogyan kezdődött: kúrással és gyereknemzéssel. Megszületik Ádám harmadik fia - aki a következő fejezetben az első, és egyetlen név szerint említett fia lesz -, akit Sétnek nevez el, mert a jelek szerint ez azt jelenti, hogy „az Úr Istentől kaptalak vigaszdíjul Ábelért”. Aztán Sétnek is fia születik, méghozzá a következő fejezet szerint százöt (105!) éves korában, ám azt, hogy kitől, a Biblia nem taglalja. Azt azonban igen, hogy Ádám teremtésétől számítva 235 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy valakinek (pontosan kinek?) eszébe jusson segítséget kérni attól az Úr Istentől, aki létrehozta az egész hóbelevancot, és akinek az ismeretlen szabályait be kell tartani.

De, persze, az, hogy valaki segítséget kér az Úrtól, korántsem jelenti azt, hogy kapni is fog, amint ezt látni fogjuk az elkövetkező fejezetekben, amikor is a Jóisten lenyúlja a Gilgames-eposzt vízbe fojtja, és lenullázza gyakorlatilag az egész teremtését, és legyilkolja szinte minden teremtményét - akik között feltehetően sokan imádkoztak hozzá kegyelemért, amit nem kaptak meg.

A felső kép Rubens "Káin megöli Ábelt" című festménye, a Wikimedia Commons oldalról. Furcsa, hogy a vallásos témájú festményeken sosem okoz különösebb problémát a nyílt erőszak és az emberi szenvedés ábrázolása, ám egy pénisz... Na, az már sok.