Az Úr által generált példátlan kihalási esemény, a.k.a. az Özönvíz, majd Noé grandiózus, égő állatáldozata, és később a vétlen Kánaán rabszolgává átkozása után somewhere under the rainbow, mintegy fellélegzés gyanánt következik egy újabb, első ránézésre dögunalmasnak látszó genealógia, melyben fárasztó felsorolásra kerülnek olyan biblikus férfialakok, akiknek túlnyomó többségéről sem itt, sem később nem fogunk többet megtudni azon kívül, hogy állítólagosan ők népesítették be ismét a földet a teremtés lenullázása után. Ahogy azt már megszokhattuk, a nők hozzájárulásáról a bronzkori szerzők ebben a nemzetségfában is teljességgel „megfeledkeztek”. Hibát követnénk el azonban, hogyha egyszerűen átlapoznánk ezt a monoton fejezetet, hiszen a Bibliáról lévén szó, ebben az újabb, vontatott sausage festben is rálelhetünk néhány, mai tudásunkkal összeegyeztethetetlen furcsaságra és anakronizmusra.

(Mózes I. könyve, 10:1-32)

„Ez pedig a Noé fiainak, Sémnek, Khámnak és Jáfetnek nemzetsége; és fiaik születének az özönvíz után.” - 10:1

Ahogy azt az imént említettem, Ádám genealógiájával együtt ez már a második - ám közel sem az utolsó - nemzetségleírás a Bibliában. A szöveg keletkezésének idején még nem élt tarsusi Saul, alias Pál apostol, hogy figyelmeztesse a szerzőket - mint ahogy ezt Timóteushoz és Tituszhoz írt leveleiben tette -, miszerint „...se mesékkel, se véghossza nélkül való nemzetségi táblázatokkal ne foglalkozz” (1Tim, 1:4), és „A balgatag vitatkozásokat azonban, és a nemzetségekről való tudakozásokat, és a civakodást, és a törvény felől való harczokat kerüld; mert haszontalanok és hiábavalók” (3Tit, 3:9).

Ebben a nemzetségfában már nem fogunk olyan képtelen életkorokat látni, mint az elsőben - sőt, semmilyen életkort -: valószínűleg azért, mert JHVH/Elohim százegy évvel azt megelőzően, hogy minden élőt megölt volna az Özönvízben, 120 évben maximalizálta az emberek várható életkorát. A két leszármazásfa közötti egyetlen, ám mai szemmel annál szembeötlőbb hasonlóság az, hogy mindkettő teljességgel hanyagolja a nők közreműködését, amitől az embernek már-már olyan érzése támad, mintha lányok nem is születtek volna a szövegek keletkezésének idejében, és az Úr által előirányzott „szaporodásban és sokasodásban” is csupán jelentéktelen, elhanyagolható szerepük lett volna. Tudom, hogy sokszor emlegettem már korábban a nők biblikus hanyagolását, ám egyszerűen képtelen vagyok nem fennakadni ennek leplezetlenségén, hálátlanságán és igazságtalanságán.

„Jáfetnek fiai: Gómer, Mágog, Madai, Jáván, Thubál, Mésekh és Thirász. A Gómer fiai pedig: Askhenáz, Rifáth, és Tógármah. Jávánnak pedig fiai: Elisah, Thársis, Kitthim és Dodánim. Ezekből váltak ki a szigetlakó népek az ő országaikban, mindenik a maga nyelve, családja és nemzetsége szerint.” - 10:2-5

Ismét csak hasonlóan Ádám genealógiájához, az itt felsorolt alakokra sincs értelme túl sok szót fecsérelni, hiszen jelentőségük a cselekmény szempontjából egyenértékű egy-egy ellegyezett szellentéssel: előbújtak valahonnan, elmúltak, elfelejtődtek, lépjünk is tovább.

Azon a kijelentésen azonban már érdemes kicsit elmélázni, hogy amikor Jáfet leszármazottai azzal párhuzamosan, hogy valamilyen nem taglalt okból kollektíven úgy döntöttek, hogy ők mostantól márpedig szigeteken akarnak élni, elkezdtek különálló nyelvet, vagy nyelveket is kialakítani maguknak. Ezt olvasva ugyanis bennem az a kérdés merül fel, hogy ugyan mi végre tettek volna ilyesmit? A következő fejezet így kezdődik: „Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala” (1Móz, 11:1). Más szavakkal: a történet szerint állítólag adott volt egy közös nyelv, melynek használatával mindenki mindenkivel megértethette magát akkoriban. Ám Noé fiai, és fiainak nemzetségei erre mit mondanak? Láthatóan a következőt: „Náh, ez így túlságosan kényelmes! Ez így túlságosan praktikus! Túlságosan észszerű így a kommunikáció! Szúrjunk ki jól a rokonainkkal és magunkkal is, és beszéljünk úgy, hogy ne érthessük egymást!” (Spoiler alert! A következő fejezetben, amikor is az emberek elkezdik építeni Bábel híres, égig érő - és értelemgyalázó - tornyát, látni fogjuk, hogy felesleges volt ilyesmivel vesződniük: az Úr ugyanis nem szereti a magas épületeket, ezért bosszúból metaforikus kézigránátot dob az egy közös nyelvbe.)

És most nagy levegő, mert hosszú idézet következik sok-sok, a későbbiekben feledésbe merülő névvel!

„Khámnak pedig fiai: Khús, Miczráim, Pút és Kanaán. Khúsnak pedig fiai: Széba, Hávilah, Szábthah, Rahmáh, Szabthékah. Rahmáhnak pedig fiai: Séba és Dédán. Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön. Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród. Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földén. E földről ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát, és Kaláht. És Reszent Ninivé között és Kaláh között volt: ez az a nagy város. Miczráim pedig nemzé: Lúdimot, Anámimot, Lehábimot és Naftukhimot. Pathruszimot és Kaszlukhimot, a honnan a Filiszteusok származtak, és Kafthorimot. Kanaán pedig nemzé Czídont, az ő elsőszülöttét, és Khétet. Jebuzeust, Emorreust, és Girgazeust. Khivveust, Harkeust, és Szineust. Arvadeust, Czemareust, Hamatheust. És azután elszéledének a Kananeusok nemzetségei. Vala pedig a Kananeusok határa, Czídonból Gérár felé menve Gázáig; Sodoma, Gomora, Ádmáh és Czeboim felé menve Lésáig. Ezek a Khám fiai családjok, nyelvök, földjök s nemzetségök szerint.” - 10:6-20

Az idézett részben emlegetett országok és városok többsége - például az Akkád Birodalom (i.e. 2350 körül), Asszíria (i.e. 2500 körül), Kánaán (i.e. 3300 körül), Ninive (i.e. 2400 körül), Gáza (i.e. 3000 körül) - már évszázadokkal, esetenként évezredekkel e szövegek keletkezése (i.e. 1500 körül) előtt is létezett már, és különálló nyelveket, kultúrákat és mitológiákat alakítottak ki maguknak az akkoriban ott élők. Mindeközben ne feledjük: a biblikus idővonal szerint e fejezetben a Teremtés utáni 1700-as években járunk! De milyen kedves és előzékeny gesztus is a Biblia szerzőitől, hogy kinyilatkoztatják, honnan származnak más népek tagjai! Vajon mit mondanának egyesek, hogyha azt hallanák valakitől, hogy Magyarországot - teszem azt - a törökök, esetleg szláv népcsoportok alapították?

A szöveg, mint ahogy eddig sem, most sem taglal olyan részleteket, hogy az emlegetett szétszéledés, a városok alapítása és a különböző nyelvek kialakulása mennyi időt vett igénybe, és milyen kihívásokkal járt - vagy hogy egyáltalán miért váltak külön a nemzetségek, hogyha egységben az erő. („Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak!” - Zsoltárok, 133:1) Egy ilyen kiterjedt projektet, a nők látszólagos hiányát, és azt tekintve, hogy az említett városok nagy része már eleve létezett, lehetetlen választ adni ezekre a felvetésekre - azon kívül, persze, hogy az egész a plagizálásra egyébként igencsak hajlamos szerzők bronzkori agyából pattant ki.

Ebből a részből annyit érdemes ezek mellett még kiemelni, hogy az egy közös nyelv hirtelen több különböző nyelvre való robbanásának későbbi helyét, vagyis Bábelt Nimród - aki Kézai Simon szerint a magyar nép őse - alapította, és hogy a láthatóan rendkívül szapora Kánaán, miután Noé csicskává átkozta őt Hám „bűne” miatt, nemzetségeivel együtt „elszélede”. Vagyis Kánaán szemmel láthatóan úgy döntött, hogy ő márpedig nem fog bűnhődni más - ráadásul koholt és nevetséges - „bűnéért”. A Biblia azt nem taglalja, hogy Sémnek és Jáfetnek mi volt az álláspontja Kánaán dezertálásáról, noha Noé az ők rabszolgájává átkozta a vétlen gyereket. Run, Kánaán, run!

„Sémnek is lettek gyermekei; a ki Héber minden fiainak atyja, Jáfetnek testvérbátyja vala. Sém fiai: Élám, Assur, Arpaksád, Lúd és Arám. Arámnak fiai pedig: Úcz, Húl, Gether és Más. Arpaksád pedig nemzé Séláht, Séláh pedig Hébert. Hébernek is lett két fia: Az egyiknek neve Péleg, mivelhogy az ő idejében osztatott el a föld; testvérének neve pedig Joktán. Joktán pedig nemzé Almodádot, Sélefet, Haczarmávethet és Jerákhot. Hadórámot, Úzált és Dikláthot. Obált, Abimáélt és Sébát. Ofirt, Havilát és Jóbábot. Ezek mind a Joktán fiai. És vala ezeknek lakása, Mésától fogva Séfárba menve a napkeleti hegyekig. Ezek a Sém fiai családjok, nyelvök, földjök és nemzetségök szerint.” - 10:21-31

Találós kérdés: hogyan lehet Sém „Héber minden fiainak atyja”, hogyha a leírás alapján Héber Sém dédunokája volt, ráadásul férfi? A helyes megfejtést, kérem, imában elküldeni. És mi lehet a magyarázat arra, hogy Séláh apja itt Arpaksád, Lukács evangéliumában azonban már Kénán fia lesz Séláh (3Lk, 3:35-36)?

És vajon mit takarhat pontosan az a nevek közé, mintegy mellékesen beszúrt, vészjóslónak ható megjegyzés, miszerint Péleg idejében „osztatott el a föld”? Amint erre feljebb utaltam már, a szöveg alapján egyszerűen arról van itt szó, hogy a történet szerint Péleg idejében szűntette be hirtelen az Úr az egy közös nyelvet, és hozott létre pillanatok alatt sok-sok különböző nyelvcsaládot. Ennyi. A Biblia azt már nem taglalja, hogy Péleg mitől volt olyan különleges, hogy számos történetbeli kortársa közül éppen az ő nevével fémjelzik a szerzők ezt a szeretetteli eseményt. (Péleget egyébként Lukács evangéliuma is említi [a Károli fordításban Fálek néven] Jézus genealógiájában - noha Pál apostol szerint haszontalan ilyesmivel foglalkozni -, mint a Megváltó egyenes ági ősét.)

Miért tértem ki külön Pélegre és a „föld elosztatására”? Azért, mert egyes kreacionista „gondolkodók” igyekeztek, és igyekeznek a mai napig is belemagyarázni ebbe a blazírtan beszúrt néhány szóba, hogy itt tulajdonképpen arról van szó, hogy Péleg idejében valójában fizikai értelemben „osztatott el a föld” (vagy fizikai értelemben is). Én pedig hiába kerestem, nem találtam arra utaló nyomot, hogy e rektumból elővarázsolt felfogás akár csak ötlet szintjén felmerült volna, mielőtt a huszadik század első évtizedeiben a tudomány előállt volna a kontinensvándorlás mára bizonyítékhegyekkel alátámasztott elméletével.

Milyen érdekes és beszédes dolog is ez: kialakul a lemeztektonika és a törésvonalak istentelen (értsd: istenek közreműködését nem feltételező) tudománya, amiből kifejlődik az egyetlen, összefüggő őskontinenst feltételező Pangea-elmélet, és erre válaszul a semmiből előkerülnek azok, akik ennek hatására azt igyekeznek mániákusan és jó hangosan belénk magyarázni, hogy ezek is csak feltételezett Istenük végtelen hatalmát bizonyítják. És mire alapozzák ezt? Arra, hogy az önhibájukon kívül tudatlan, bronzkori emberek által lejegyzett szövegekben, melyeket alapul véve később összeállították mások a Bibliát, van egy-egy olyan sor, melyek szövegkörnyezetének figyelmen kívül hagyása teret enged olyan izzadságszagú, átlátszó "értelmezéseknek", melyek évszázadok alatt nem jutottak senkinek sem az eszébe, és melyek puszta felvetéséhez rajtuk kívül álló, előre nem látható okok voltak szükségesek. Nevezhetjük ezt egyfajta rendhagyó fordított mérnöki tevékenységnek is, melynek során bizarr módon azt igyekeznek elhitetni velünk, hogy az újabb és újabb, bizonyítékokkal alátámasztott felfedezések, melyek a biblikus világfelfogást cáfolják, valamilyen nyakatekert módon igazából a biblikus világfelfogás bizonyítékai. És teszik ezt mondhatni menetrendszerűen, minden egyes tudományos felfedezés esetében - feltéve ha találnak ehhez kiragadható sort a Bibliában -, méghozzá oly módon, hogy azon egy mérsékelten kíváncsi középiskolás is könnyűszerrel átlát. A modern világ olyan lehet a kreacionisták számára, mint egy olyan tengerben fuldokolni és egyre mélyebbre merülni, melyben minden tudományos felfedezés csak újabb adag sós víz a tüdőbe, és közben folyamatosan, gurgulázva és önáltatóan azt kiabálni: „Tudok úszni! Ha nem veszem figyelembe a valóságot, és eléggé hiszek, tudok úszni!”

„Ezek a Noé fiainak családjai az ő nemzetségeik szerint, az ő népeik között, és ezektől szaporodának el a népek a földön, az özönvíz után.” - 10:32

Ééééés a lányok megint „el vannak felejtve”. Feltételezem, hogy itt hálát kellene éreznünk, és el kellene hinnünk, hogy összesen három, a történet szerint 100 év felett járó férfinek (akiknek az Úr feltételezhetően "megkeményíté" hímtagjaikat) köszönhetjük mindannyian, hogy ma itt lehetünk - én pedig nem tudom, hogy milyen súlyos fejsérülést kellene elszenvednem és túlélnem ahhoz, hogy ez bekövetkezzen.

*

A következő fejezetben, ahogy azt a fentiekben előrevetítettem már, Bábelbe látogatunk, ahol ismételten elgondolkodhatunk azon, hogy vajon miként alakult volna az emberi történelem, hogyha a szerzők valamelyest előrelátóbbak lettek volna, és kitalált istenüknek kitaláltak volna legalább egy röpke indulatkezelés-terápiát.