Sára meghal, Ábrahám pedig sajátos egyezkedésbe kezd az általa kiszemelt temetkezési helyről.

(Mózes I. könyve, 23:1-20)

„Vala pedig Sárának élete száz huszonhét esztendő. Ezek Sára életének esztendei. És meghala Sára Kirját-Arbában azaz Hebronban a Kanaán földén, és beméne Ábrahám, hogy gyászolja Sárát és sirassa őt.” - 23:1-2

Sára 127 évesen meghal, amivel megdönti a biblikus nőalakok között az életkor-rekordot - legalábbis azon nők között, akiknek a szerzők említik az életkorát haláluk idején a Bibliában. Ami a férfiakat illeti, az ez idő tájt 137 éves, feleségét sirató Ábrahám még a fasorban sem volt életkor tekintetében, teszem azt, Matuzsálemhez (969) képest. Az agg házaspár ekkoriban 37 éves fiát, Izsákot ugyan nem emlegeti itt a szöveg, de felteszem, ő is gyászolhatta az anyját - aki egyébként ki tudja, hol volt az előző fejezet mellbevágó és gyalázatos történéseinek idején, hiszen a Biblia nem taglalja. (Ahogy azt sem, hogy Hágárhoz és Izmaelhez eljutott-e Sára halálhíre - és ha igen, vajon pezsgőt bontottak-e.)

Sára életkorát megélni még manapság is hatalmas teljesítménynek számítana, nemhogy a szövegek keletkezésének idején, amikor az emberek születéskor várható élettartama még a harminc évet sem érte el. Abból a szempontból pedig főleg óriási attrakció, hogy a Biblia szerint az Úr 120 évben maximalizálta az emberek szavatossági idejét az Özönvíz előtt (1Móz, 6:3). Mondjuk, e kinyilatkoztatás után is lépten-nyomon emlegetett olyan férfiakat a szöveg, akik jóval tovább éltek ennél - a nők közül viszont Sára az egyetlen. Ábrahám is jócskán meghaladta már ezt az elképesztő életkort a cselekménynek ezen a pontján. Mivel a történetekből nem derül ki, mi ennek az oka, feltételezem, hogy a szerzők az Állatfarmban is leírt orwelli logikát alkalmazták a főszereplőkre: minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél - vagyis akit az Úr kiszemel valamilyen küldetésre, annak a szavatossági ideje minden további magyarázat nélkül meghaladhatja az emlegetett maximum 120 évet (a harmic alatti bronzkori átlagot meg főleg). Talán feledékeny volt az Úr, esetleg időközben hatályon kívül helyezte ezt a saját maga által hozott szabályt? A Biblia nem taglalja.

És amíg Ábrahám gyászol, emlékezzünk meg szeretett felesége, egyúttal féltestvére biblikus férfialakokhoz képest nem túl hosszú életének főbb állomásairól!

Születése után Sára eredetileg a Száraj nevet kapta apjától, Tárétól, aki nem mellékesen Ábrámot/Ábrahámot is nemzette tíz évvel korábban - csak éppen más anyától. A két féltestvérből aztán házaspár lett, és ekkor derült ki az is, hogy Sára meddő (1Móz, 11:30). Érdekes módon míg Ábrahámot Táré fiaként emlegeti a 11. fejezet, addig Sárát kizárólag Táré menyeként.

Amikor aktuális lakhelyükön szörnyű éhínség tört ki, a házaspár úgy döntött, hogy közbenjáró imák rebegése helyett jobb lesz, hogyha Egyiptomba emigrálnak. És milyen igazuk lett! Ábrahám meglehetősen paranoiás kérésére Sára eltitkolta Egyiptomban, hogy féltestvére egyúttal a férje is - és ezzel az egyiptomiakat totál idiótáknak ábrázoló képtelenségek valóságos lavináját indították el. Ez a kis hazugság, vagy „félhazugság” pedig rendkívül jövedelmezőnek bizonyult számukra, hiszen az Úr közreműködésével végül egy vagyonnal hagyták el Egyiptomot - a fáraónak, és erősen feltételezhetően Sára szemérmének kárára. Sára ekkor 65, Ábrahám pedig 75 éves volt.

Három fejezettel, és a cselekményben kilenc évvel később Sára még mindig meddő volt, ezért azzal a kéréssel fordult Ábrahámhoz, hogy ejtse teherbe egyiptomi rabszolgáját szolgálólányát, Hágárt. A szófogadó Ábrahám ezt meg is tette, de valamilyen okból ez nem olyan házasságtörés, amiért isteni büntetés járna. Sára aztán féltékeny lett Hágárra, kegyetlenkedni kezdett vele, végül rövid úton el is zavarta a várandós cselédlányt (akit aztán visszaküldött az Úr angyala bántalmazó gazdasszonyához - hiszen ahogy Orbán Viktor és Mr. Twelvetrees is mondotta: „nincs nagyobb erény annál, mint amikor az ember tudja, hol a helye”).

Tizenhárom évvel később az Úr szövetséget kötött Ábrahámmal, amiért cserébe a férfiak fitymáját kérte, és innentől kezdve lett Ábrámból Ábrahám, Szárajból pedig Sára. Aztán az Úr két angyalával elment vendégségbe a házas testvérpárhoz, és Szodoma és Gomora elpusztítása előtt gyereket ígért az akkor kilencven esztendős, meddő, és a menopauzán is túlesett Sárának - aki az egészet ki is röhögte.

Ám természetesen az Úrnak lett igaza: a kilencven esztendős, meddő, és a menopauzán is túlesett Sára teherbe esett a száz éves Ábrahámtól, és megszülte Izsákot - de csak azután, hogy Gerárban is eljátszották Abimelek királlyal ugyanazt A Riviéra vadorzóira hajazó műsorszámot, amit korábban Egyiptomban is, méghozzá ugyanazzal az eredménnyel (e fejezetben derül ki egyébként, hogy Sára nem csak a menye volt Tárénak, és az is, hogy az Úr kedvére nyithatja-zárhatja a nők méhét).

Valamivel később Izsák örökségének féltéséből, az esetleges bonyodalmak elkerülése végett Sára arra kéri Ábrahámot, hogy zavarja el Hágárt, és annak fiát, Izmaelt (akik emiatt csaknem odavesznek Beérseba pusztaságában). Ez az utolsó alkalom, amikor Sárát élve láttatja a szöveg. Ami nagy kár, mert személy szerint kíváncsi lettem volna, hogy a történet szerzői szerint hogyan reagált Sára férjurának/féltestvérének gyalázatos mórijai működésére. (Talán egy rendezői változatban majd választ kapunk erre is. Ebben esetleg az is kiderülhetne, hogy Rick Deckardhoz hasonlóan az Úr is - és az összes többi, elfeledett sírokban senyvedő, több száz más istenség is - valójában replikáns, más szavakkal ember által alkotott.)

Vajon Sára siratása közben Ábrahám elgondolkodott azon, hogy legközelebb, amikor idegen földre megy, ki fogja a húgának hazudni, vagy „félhazudni” magát, hogy aztán az Úr közreműködésével egy vagyont kaszálhassanak? A Biblia nem taglalja.

„Felkele azután Ábrahám az ő halottja elől, és szóla a Khéth fiainak (a hettitáknak), mondván: »Idegen és jövevény vagyok közöttetek: Adjatok nékem temetésre való örökséget ti nálatok, hadd temessem el az én halottamat én előlem.« Felelének pedig a Khéth fiai Ábrahámnak, mondván őnéki: »Hallgass meg minket uram: Istentől való fejedelem vagy te mi közöttünk, a mi temetőhelyeink közűl a mely legtisztességesebb, abba temesd el a te halottadat, közűlünk senki sem tiltja meg tőled az ő temetőhelyét, hogy eltemethesd a te halottadat.«” - 23:3-6

Azt, hogy az összes hettita a migráns Ábrahám köré gyűlt-e, és kórusban mondták-e mindezt, a Biblia nem taglalja. Ahogy azt sem, hogy pontosan melyik istenre utalhattak a hettiták - akik a történet szerzői szerint egyébként a Noé által elátkozott Kánaán leszármazottai (1Móz, 10:15) -, amikor azt mondták Ábrahámnak, hogy „Istentől való fejedelem vagy te mi közöttünk”. Írásos régészeti leletek alapján ugyanis a hettiták politeisták és animisták voltak, akik „ezer isten népeként” aposztrofálták magukat (ami pontosan 999-cel több mint az egy szem JHVH), és akiknek mitológiájára nagy hatással bírtak mezopotámiai és hurrita hitregék is. Vagyis az egyiptomiak után itt egy újabb nép, amely saját eredettörténettel, kultúrával, nyelvvel, írással és (politeista) vallással rendelkezett, és melynek tagjai e hitrege szerzői szerint azonnal tudták, hogy ki Ábrahám, és az ő (monoteista) istene - és azon nyomban be is hódoltak neki. Mesébe illő történet.

Mindenesetre a Biblia leírása alapján a hettiták előzékenyen és barátságosan fordultak Ábrahám területi igényéhez. A szöveg szerint még akkor sem hőbörögtek volna, hogyha a 137 éves „fejedelem” olyan területet választott volna, ami már valaki másnak a temetkezési helye. Vendégszeretet 2.0. „Igaz, hogy a családom van ott elhantolva, de ha neked az a föld kell, akkor a tied, vitának helye nincs.” Igazán életszerű. Vajon ellentétes előjellel is így lett volna?

„És felkele Ábrahám, és meghajtá magát a földnek népe előtt, a Khéth fiai előtt. És szóla ő velök mondván: »Ha azt akarjátok, hogy eltemessem az én halottamat én előlem: hallgassatok meg engemet, és esedezzetek én érettem Efron előtt, Czohár fia előtt, hogy adja nékem Makpelá barlangját, mely az övé, mely az ő mezejének szélében van: igaz árán adja nékem azt, ti köztetek temetésre való örökségűl.«” - 23:7-9

Ábrahám földet kér a politeista hettitáktól, akik azt felelik neki: „Tessék, válassz!” És hogyan reagál erre a monoteista „fejedelem”? Nos, nem úgy, hogy „Köszönöm szépen!” Hanem így: „Ha földet akartok adni nekem, könyörögjétek ki részemre Efróntól a Makpéla-barlangot! Fizetek is érte.”

Miért nem maga esedezik a kiszemelt területért? És miért nem eleve Efrónt kereste fel Ábrahám, hogyha előre tudta, hogy az ő tulajdonában lévő földet akarja? Olyan ez, mintha az étteremben az étlap végigböngészése után azzal fordulnánk a pincérhez, hogy könyörögje ki a szomszéd asztalnál étkezőktől az általunk áhított fogást.

„Efron pedig űl vala a Khéth fiai között. Felele azért Efron a Khitteus, Ábrahámnak, a Khéth fiainak és mindazoknak hallatára, a kik bemennek vala az ő városának kapuján, mondván: »Nem úgy uram, hallgass meg engem: azt a mezőt néked adom, s a barlangot, mely abban van, azt is néked adom, népem fiainak szeme láttára adom azt néked, temesd el halottadat.«” - 23:10-11

Efrón, a hettita, aki valószínűleg fültanúja volt az egész jelenetnek, pedig így felel Ábrahámnak a népes közönség előtt: „Tiéd lehet a barlang, méghozzá ingyen és bérmentve.”

És ezzel vége is lehetne az egész évődésnek. De nincs...

„És meghajtá magát Ábrahám a földnek népe előtt. És szóla Efronhoz a föld népének hallatára, mondván: »Ha mégis meghallgatnál engem! Megadom a mezőnek árát, fogadd el tőlem; azután eltemetem ott az én halottamat.«” - 23:12-13

...de nincs, mert Ábrahám minden áron fizetni akar! „Rám ugyan ne mondja senki, hogy könyöradományokat fogadok el, vagy megkárosítok másokat!” - gondolhatta Ábrahám, miközben jótékonyan megfeledkezett a fáraóról és Abimelekről.

„És felele Efron Ábrahámnak, mondván néki: »Uram! Hallgass meg engemet; négyszáz ezüst siklusos föld, micsoda az én köztem és te közötted? Csak temesd el a te halottadat.«” - 23:14-15

„A föld értéke, amit kérsz, 400 sékel - de mi ez haverok között? Úgyhogy hagyjuk is a pénzt, már másodjára mondom!” - feleli Efrón Ábrahámnak. („Csak legyen már vége ennek a nevetséges egyezkedésnek, és temesd el végre a feleségedet, mert már gyűlnek a legyek!” - tehette hozzá gondolatban.)

„Engede azért Ábrahám Efronnak és odamérte Ábrahám Efronnak az ezüstöt, a melyet mondott vala a Khéth fiainak hallatára; kalmároknál kelendő (kereskedelmi forgalomban használt) négyszáz ezüst siklust. Így lett Efronnak Makpelában levő mezeje, mely Mamré átellenében van, a mező benne levő barlanggal, és minden a mezőben levő fa az egész határban köröskörűl Ábrahámnak birtoka, a Khéth fiainak, mind azoknak szeme előtt, a kik az ő városának kapuján bemennek vala. Azután eltemeté Ábrahám az ő feleségét Sárát a Makpelá mezejének barlangjába Mamréval szemben. Ez Hebron a Kanaán földjén. Így erősítteték meg a mező és a benne lévő barlang Ábrahámnak temetésre való örökségűl a Khéth fiaitól.” - 16-20

Efrón kétszer is kinyilvánítja a csökönyös Ábrahámnak, hogy neki adományozza a barlangot, amit kért, méghozzá teljesen ingyen. Ábrahám pedig úgy engedett Efrón nagylelkűségének, hogy kimért neki négyszáz ezüst sékelt az ajándéknak szánt földért?

Érdekes, hogy amikor a megtévesztett fáraótól egy vagyont, a becsapott Abimelektől pedig egy vagyont és földterületeket kapott, Ábrahám nem kérette magát: minden további nélkül elfogadta ezeket. Abimeleken később még valami kutat is számon kért, ami a király által neki adományozott területen volt. Most pedig nógatni kell, hogy fogadja el a barlangot, ahová el akarja temetni Sárát, és amit ő maga tarhált a hettitáktól?

Gyanús ez az egész, főleg ha figyelembe vesszük azt a régi, vallásos szövegben elejtett megjegyzést, miszerint azért fontos mozzanat, hogy Ábrahám teljes áron szerezte meg a taglalt földterületet, mert így senki nem vádolhatja később azzal, hogy lopta, vagy bitorolta azt (forrás itt). Ez a különös elővigyázatosság azért is furcsa, mert az Úr már többször is Ábrahámnak és utódainak ígérte egész Kánaánt. Talán Ábrahám nem bízott az Úr szavában, és ezért törte magát annyira, hogy kifizethesse a kiszemelt földet? Esetleg a történet keletkezésének idején mások is igényt tartottak a területre, és isteni felhatalmazásra hivatkozva akarták őket távol tartani? A Biblia nem taglalja.

Ha a szerzők célja az volt ezzel, hogy Ábrahámot a tisztesség és becsületesség aurájával ruházzák fel... nos, az előzmények ismeretében ez túl kevés, túl későn. (Mellesleg ajándékért fizetni nem is valami elegáns.) De legalább a térségben évszázadok óta egymással harcoló, vallásos felekezetek ujjal mutogathatnak erre a judaizmusban, a kereszténységben és az iszlámban is közös, életszerűtlen hitregére mint területi igényeik isteni igazolására...

És miért akarta annyira a Makpéla-barlangot Ábrahám? A Biblia ugyan nem taglalja, ám egy zsidó hagyomány szerint azért, mert Ábrahám „átélt itt egy természetfeletti csodát. Közvetlen a körülmetélése után három angyalt látott vendégül, akik embernek álcázták magukat. A bárány, amit le akar vágni a tiszteletükre, elrohant előle. Véletlenül talált rá a barlangra amikor üldözőbe vette az állatot. Azonnal ráismert Ádám és Éva sírjára. Gyertyák égtek benne és különleges illat áradt. Ábrahám ekkor látta az Édenkert kapuját.” (Forrás itt, az Érdekes Tények címszó alatt - ahol a leginkább Érdekes igazából az, hogy a Tények szó nincs idézőjelek között.) Villogó pallosról és kerubokról azonban nem szól fáma, noha a harmadik fejezet alapján ezek őrzik „az élet fájának útját” (1Móz, 3:24)...

A hagyomány és a Biblia szövege szerint Sára mellett itt - a ma már Pátriárkák Barlangjának, vagy Ibrahim Mecsetnek is nevezett helyen - lett eltemetve Ábrahám, Izsák, Rebeka, Jákob/Izráel és Lea is (1Móz, 49:29-33). Meg állítólag Ézsau levágott feje. Tiszteletükre 14. századi muszlimok kenotáfiumokat, vagyis kultikus célokat szolgáló, üres síremlékeket emeltek - kivéve Ézsau állítólag levágott fejének. (Emellett megtiltották a zsidóknak, hogy betegyék a lábukat a szentnek mondott helyre).

Az emlegetett ősök maradványainak pontos helye azonban máig sem ismeretes. Csupán egymásnak ellentmondó legendák és babonák vannak a barlang mélyén véletlenül megtalált, álló sírokról, és csontokról - bizonyíték meg semmi: sem fényképek, sem videofelvételek, sem olyan emberi maradványok, melyekről egyértelműen megállapítható lenne, hogy száz éves kor felett elhunyt személyekhez tartoztak. Pedig milyen szenzációs felfedezés lenne! (Főleg, ha ezen személyek közé soroljuk a 930 évesen elhunyt Ádámot is.) Nem tartom valószínűnek, hogy a szentek csontjai előtt előszeretettel hajlongó monoteisztikus vallások hívei ne keresték volna e fontos biblikus alakok maradványait. Vajon miért nem találták meg ezeket eddig?

Érdekes az is, hogy az Apostolok cselekedeteiben foglaltak szerint Ábrahám leszármazottait nem is a Makpéla-barlangban, hanem Sikemben földelték el: „Lement tehát Jákób Egyiptomba, aztán meghalt ő is, meghaltak atyáink is. Átvitték őket Sikembe, és elhelyezték abban a sírban, amelyet Ábrahám ezüstpénzért vásárolt Emór fiaitól Sikemben.” (ApCsel, 7:15-16). Ám Sikemben sem talált senki olyan csontokat, melyek száz év feletti emberekhez tartozhattak - és nem azért, mert nem keresték ezeket.