"Babonákat igazságként beállítani rettenetes." - Alexandriai Hüpatia

H. L. Mencken: Érdemtelen védettség (1930)

2017/03/05. - írta: NETSi

Nagyszerű korunk legkülönösebb társadalmi konvenciója szerint az emberek vallásos vélekedéseit minden körülmények között tisztelni illik. E paktum dicstelen hatásai, felteszem, mindenki előtt világosak.

A gyakorlatban ugyanis annyi hozománya van csupán e kétes egyezségnek, hogy (a) szinte akadálytalanul burkolhatók a magasztosság leplébe olyan eszmék, melyek sárba tiporják az intellektuális tisztesség minden formáját, és (b) az összes obskúrus teológus megnyilvánulásai legitimmé válnak. Aligha lehetséges eltagadni, hogy főként e közmegegyezésben keresendő a válasz arra kérdésre, hogy a valóban józan elképzeléseket az esetek többségében miért csak megdöbbentő lassúsággal sikerül végül érvényre juttatni - már ha egyáltalán. Az eddigi tapasztalatok alapján ugyanis borítékolható, hogy amint valaki, akármilyen területen előáll egy ilyennel, óramű pontossággal fel fog bukkanni legalább egy imbecillis teológus, hogy vehemensen hadonászva megpróbálja letörni ezt. A legjobb módja a szóban forgó józan elképzelés megvédésének természetesen az lenne, hogyha úgy, mint a közbeszéd bármely más területén, minden további nélkül össztűz alá lehetne vonni a hetvenkedőt: hiszen a leghathatósabb védekezés - vitában is, háborúban is - az élénk offenzíva. Ám a konvenció, amiről beszélek, az illetlenség billogját süti rá az effajta hozzáállásra, hogyha vallásos vélekedésekről van szó. Ily módon pedig az emlegetett teológus számottevő ellensúly nélkül folytathatja a józan ész elleni ostromát, kellemetlenül elodázva a felvilágosodást mindannyiunk számára.

Valójában viszont nincs a vallásos meggyőződésekben semmi sem, ami miatt akár csak fikarcnyival is több tiszteletet érdemelnének, mint más vélekedések, más területeken. Épp ellenkezőleg: a vallásos vélekedések az esetek többségében szemmel láthatóan bugyuták. Ha kételkedne ebben, egyszerűen kérje meg egyik istenfélő ismerősét, hogy eskü alatt írt nyilatkozat formájában fogalmazza meg, amiben hisz - aztán olvassa el!

„Én, John Doe, eskü alatt vallom, hogy hitem szerint halálomkor szubsztancia nélküli gerincessé fogok változni. Ezt követően ugyan nem lesz sem súlyom, sem kiterjedésem, sem tömegem, ám az átlagos főemlősökre jellemző minden intellektuális képességem, és a testi érzékelésem is megmarad. És amiért elkövettem azt a főben járó bűnt és vétséget, hogy egy alkalommal alantas szándéktól vezérelve megcsókoltam a sógornőmet az ajtó mögött, hiszem, hogy izzó kénben fogok ücsörögni egymilliárd naptári éven át.” Vagy: „Alulírott Jane Doe, a Pokol fenyegető képének tudatában ünnepélyesen deklarálom, hogy hitem szerint az Úr Isten, Jehova helyesen, igazságosan, törvényesen és feddhetetlenül járt el, amikor azt látván, hogy a bétheli kisgyerekek kinevetik Elizeus kopaszságát, nőstény medvéket hívott elő az erdőből, melyeket arra utasított, ösztönzött, bujtott és vezényelt, hogy negyvenkettőt tépjenek cafatokra az incselkedő ifjoncok közül.”* Esetleg: „Én, X főtiszteletes, Y püspöke, D.D., LL.D., férfiúi és papi becsületemre megesküdve, őszintén és bizalmasan kijelentem, hogy hitem szerint a cethal volt Jónás gyomrában.” - vagy, vérmérséklettől függően, vice versa.

Nem, a vallásos eszmékben nincsen semmi, ami különösképpen tiszteletet parancsoló lenne. Sokkal inkább tűnik úgy, mintha valamilyen módfelett infantilis és fárasztó zavarodottság tartaná őket mozgásban. Ezek az eszmék a legjobb esetben metafizikusoktól kölcsönözték alapvetéseiket, más szavakkal olyan emberektől, akik az életüket tették - vagy teszik - fel annak bizonygatására, hogy kétszer kettő nem mindig, vagy nem szükségszerűen négy. A legrosszabb esetben pedig az ezotériától és a kuruzslástól bűzlenek. Azokban a személyekben sincs semmiféle tiszteletre érdemes, látható erény, akik hivatásszerűen kereskednek utóbbiakkal.

Maroknyi teológus tud bármit, amit érdemes is lehet tudni - ideértve sok esetben a teológiát is -, ráadásul többségükről az sem mondható el, hogy a jóindulat mozgatja őket. Egy megrögzött szocialistával, vagy georgistával még elnéző lehet az ember azon az alapon, hogy azt feltételezi róla, valamilyen probléma léphetett fel a hormonkiválasztásában, amit célszerű lenne egy Dél-Franciaországban töltött téli vakáció során helyre billenteni. Ezzel szemben az átlagteológus olyan fáradhatatlan, pirospozsgás arcú, jól táplált fickó, akinek aligha lehetséges egészségi állapotában beállt kedvezőtlen változásokra fogni vélekedéseit. Ő ugyanis zagyvaságait nem jámboran propagálja, mint egy filozófus, hanem maliciózus érdekvezéreltséggel, akár egy politikus. Egy jól szervezett világban egy kőfejtőn dolgozna, a legtöbb ügyvéddel együtt. Ám a világ, melyben élünk, azt az elvárást támasztja felénk, hogy kritika nélkül hallgassuk őket - és nem csupán udvariasan, hanem tisztelettől eltelve, tátott szájjal!

American Mercury, 1930. március

 

*: „Felméne azután onnét Béthelbe; és mikor az úton felfelé méne, apró gyermekek jövének ki a városból, a kik őt csúfolják vala, ezt mondván: Jőjj fel, kopasz, jőjj fel, kopasz! És hátratekintvén és meglátván őket, megátkozá őket az Úr nevében, és az erdőből két nőstény medve jövén ki, szétszaggata közülök negyvenkét gyermeket.” (2Kir, 2:23-24) - NETSi

 

A fordítás alapjául szolgáló forrás: S. T. Joshi (szerk.): H. L. Mencken on Religion. Prometheus Books, New York, 2002. 91-92. o.

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://netsi.blog.hu/api/trackback/id/tr9112315885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MrEnderby 2017.03.06. 08:37:13

Mélyen egyetértek a néhai Mencken úrral! Kösz a fordítást, Netsi!

Atomic Warning 2017.03.06. 09:10:53

Ez annyira jó hogy megosztottam. És így elolvasva az van, hogy bár erősen csökkent a vallásos idióták száma a fejlett világban, ez a kevés politikai hatalomra tett szert és irányít. Ez ma kurva nagy baj, de talán lesz a csökkenésnek egy olyan pontja, ahol automatikusan kikerülnek a döntéshozó hatalomból.

NETSi 2017.03.06. 10:39:01

@MrEnderby: Igazán nincs mit. Ha valakit köszönet illet, akkor az néhai egyetemi profom, aki felhívta a figyelmemet Mencken vallással foglalkozó írásaira.

NETSi 2017.03.06. 10:44:07

@Atomic Warning: A híreket olvasva manapság, a csökkenés egy gleccser sebességével halad. De sebaj, majd imádkozunk! :D

Atomic Warning 2017.03.06. 11:38:03

@NETSi: Csökken az szerintem, bár nehéz pontosat tudni, mert csak a hívők térítenek nyíltan, egy ateista sosem fog odamenni akárkihez hogy elmondja mekkora hülyeség a vallás. Ideológia híján látványos döntéshozó szerepbe sem kerülnek, vagy ha igen akkor nem tudni róla semmit. Viszont mindenhol kihal a vallásos nemzedék és az újak már nagyrészt inkább ateisták mint hívők. Jobb híján ők lesznek az új döntéshozók. Ha ez a folyamat még eltart 5-10 évig már az sem tűnik soknak.

Az Ellenálló 2017.03.06. 14:27:22

Nem lenne baj a vallásokkal, ha az emberek beismernék, hogy amiben hisznek az nem valós, de csak így tudják feldolgozni a negatív érzelmeket. De sajnos nem így van. Ráadásul az ateizmus egy újabb szakadék a világméretű konzervatív-liberális harcban, ahol jelenleg sajnos az előbbiek állnak nyerésre. Megragadnak az abszolút kijelentések világában, így képtelenség velük vitatkozni.

Az Ellenálló 2017.03.06. 14:32:49

@Atomic Warning: Vallásos ismerőseimnek folyamatosan megemlítem, szerintem érdemes beszèlni róla másokkal, mert hátha ezzel ébred rá a tévedésére. Bár a nyugati világban valóban kihalófélben vannak a vallásos emberek, az iszlám ugyanakkor a leggyorsabban növekvő vallás a világon, ráadásul a legradikálisabb mind közül. Valószínűleg évszázadok kellenek még a vallás végleges eltűnéséig, ha addig ki nem pusztítjuk magunkat.

Atomic Warning 2017.03.06. 14:44:33

@Elvetemült ellenálló: Ismerősök egymás közt beszélhetnek ilyesmiről az igaz, velem is megesik. De én arra gondoltam, hogy a hívők ismeretleneket is leszólítanak az agymenésükkel, amit egy ateista soha nem tesz meg, sőt szerintem ismerősi körben sem kezdeményezzük a témát, csak ha már felmerült bekapcsolódunk az ateizmus oldalán.

Elvileg ez a tendencia nálunk is, és ez mindenképpen jó:
divany.hu/kolyok/2017/03/05/az_egyhazi_iskolasokon_csak_vekony_maz_a_vallas/

A teokráciák pedig remélhetőleg összedőlnek majd attól, hogy a vallásháborúkban tönkremennek gazdaságilag. Eleve kontra produktív egy eszme érdekében háborút indítani, mert a háború terjedése az eszme hirdetőit teszi lapátra elsősorban.

Kizártnak tartom hogy a technikailag elmaradott teokráciák bármelyike meg tudja szorongatni bármelyik fejlett államot főleg nem egy egész földrészt. Ott helyben szar élni, de majd megoldják ha elég szar lesz ahhoz hogy tegyenek valamit ellene. Nem hiszem hogy az iszlám teokráciák a saját rendszerükön kívül bármi másra is hatással tudnának lenni.

Atomic Warning 2017.03.06. 14:49:00

@Elvetemült ellenálló: Nem ismerhetik be hogy amiben hisznek az nem valós, hiszen akkor a szándékosan fikciós kreatív történetek szintjére hoznák a saját vallásukat. Sőt, több forrásból is olvasható egy olyan hülyeség, miszerint a hívők úgy oldják meg a problémát hogy a fikció és a valóság közé egyenlőségjelet tesznek, így igazából elismerhetik azt hogy a vallásuk egy fikció, hiszen az nekik valóság, a valósághoz nekik elég egy kósza gondolat, mert ők ezt újraértelmezték. Szánalmas maszatolás ez, gyenge próbálkozás, de majd elmúlik ez is.

sírjatok 2017.03.06. 16:21:25

Semennyire nem hal ki a vallás, az ateisták halnak ki, tekintve hogy nem vállalnak gyereket. A legnagyobb megalol a világon, hogy az ateizmus gyakorlatilag egyértelműen hátrányos az evolúció szempontjából. Források:

www.pewforum.org/2015/04/02/religious-projections-2010-2050/

www.patheos.com/blogs/epiphenom/2009/09/why-do-atheists-have-fewer-kids.html

sírjatok 2017.03.06. 16:25:19

@Atomic Warning: "Kizártnak tartom hogy a technikailag elmaradott teokráciák "

Ja ja, pl. az űbervallásos usa is hogy el van maradva, szemben az ateista észak-koreával, ami csak úgy hasít technológiában :D

Mikor nőttök már ki ebből a "vallásos = technológiailag elmaradt" 1800-as évekbeli téveszméből?

sírjatok 2017.03.06. 16:48:34

"Ám a világ, melyben élünk, azt az elvárást támasztja felénk, hogy kritika nélkül hallgassuk őket - és nem csupán udvariasan, hanem tisztelettől eltelve, tátott szájjal!

American Mercury, 1930. március"

Jah ez meg aztán annyira releváns ám ma, hogy csuda :D

MrEnderby 2017.03.06. 17:57:22

@sírjatok: Valóban, az ateisták kevesebb gyereket vállalnak, így a prognózis szerint népességarányos számuk csökkenni fog.
Azzal viszont nem feltétlenül értek egyet, hogy az evolúció szempontjából hátrányos. Az egyedfejlődés nem a generáción belüli utódok számától függ, szerintem.
Az Észak-Korea jó példa, lenne, ha a kommunista Kína nem hasítana. Miközben az übervallásos afrikai, dél-amerikai népek az ún. harmadik világot adják. Nyilván ennek összetettebb magyarázatai is vannak, a lényeg, hogy mi is tudunk ütős ellenpéldát :)
Ami az utolsó hozzászólásod illeti, az én meglátásom szerint igenis releváns. A mai élő vallások igen rosszul viselik a kritikát. Gondolj csak a Mohamed karikatúrákra, hogy én is egy szélsőséges példát említsek.

Atomic Warning 2017.03.06. 18:16:57

@sírjatok: Lehet hogy az ateistáknak kevesebb a kölyke, mert szar rendszerbe nem akarnak gyereket mert minek, viszont ha az ateista megbetegszik elmegy az orvoshoz, a hívő meg beszed valami ezotériás bizbaszt és felfordul az első tüdőgyulladástól.

Atomic Warning 2017.03.06. 18:20:02

@sírjatok: Észak korea nem azért szar mert ateisták, hanem mert egy szellemi fogyatékos vadbarom a vezetőjük. Csak szólok hogy a nyomorult diktátoruk sem azért fogyatékos mert ateista. Mellesleg semmivel sem jobbak vagy normálisabbak a teokráciák vallási vezetői és semmivel sem jobb egy erős teokrációban élni mint észak-koreában.

Atomic Warning 2017.03.06. 18:24:13

@sírjatok: Az USA-nak vannak erősebben és kevésbé vallásos részeik, ettől még semmivel sem jobb a déli bible-belt államokban élni mint az északiakban, hacsak nem az időjárás miatt. Bár az USA egésze technikailag és tudományosan is fejlett, ha nem a legfejlettebb, ez a fejlettség nem a vallásosságnak köszönhető. A kutatásban dolgozók között a hívők száma időarányosan és képzettségarányosan is erősen csökken amióta ezt mérik konkrétan az usa-ban, a legképzettebbek a legkevésbé hívők, úgy, hogy a legutóbbi ilyen felmérés 9 éve készült, akkor volt az arány 7%, ma 3% körül lehet, de valószínűleg jövőre kiderül az újabb felméréséből.

szanalmas 2017.03.06. 19:02:33

Ez egy kordokumentum abból az időből, amikor sokkal nagyobb hatalma volt az egyháznak, az se komplett, aki a mai viszonyokra keres benne párhuzamot, még akkor sem ha fanatikus vallási idióták ma is próbálkoznak a baromságaikkal.
A vallásról hívővel vitatkozni meg olyan, mint Kósa Lajossal bármiről.
süti beállítások módosítása