Nagyszerű korunk legkülönösebb társadalmi konvenciója szerint az emberek vallásos vélekedéseit minden körülmények között tisztelni illik. E paktum dicstelen hatásai, felteszem, mindenki előtt világosak.

A gyakorlatban ugyanis annyi hozománya van csupán e kétes egyezségnek, hogy (a) szinte akadálytalanul burkolhatók a magasztosság leplébe olyan eszmék, melyek sárba tiporják az intellektuális tisztesség minden formáját, és (b) az összes obskúrus teológus megnyilvánulásai legitimmé válnak. Aligha lehetséges eltagadni, hogy főként e közmegegyezésben keresendő a válasz arra kérdésre, hogy a valóban józan elképzeléseket az esetek többségében miért csak megdöbbentő lassúsággal sikerül végül érvényre juttatni - már ha egyáltalán. Az eddigi tapasztalatok alapján ugyanis borítékolható, hogy amint valaki, akármilyen területen előáll egy ilyennel, óramű pontossággal fel fog bukkanni legalább egy imbecillis teológus, hogy vehemensen hadonászva megpróbálja letörni ezt. A legjobb módja a szóban forgó józan elképzelés megvédésének természetesen az lenne, hogyha úgy, mint a közbeszéd bármely más területén, minden további nélkül össztűz alá lehetne vonni a hetvenkedőt: hiszen a leghathatósabb védekezés - vitában is, háborúban is - az élénk offenzíva. Ám a konvenció, amiről beszélek, az illetlenség billogját süti rá az effajta hozzáállásra, hogyha vallásos vélekedésekről van szó. Ily módon pedig az emlegetett teológus számottevő ellensúly nélkül folytathatja a józan ész elleni ostromát, kellemetlenül elodázva a felvilágosodást mindannyiunk számára.

Valójában viszont nincs a vallásos meggyőződésekben semmi sem, ami miatt akár csak fikarcnyival is több tiszteletet érdemelnének, mint más vélekedések, más területeken. Épp ellenkezőleg: a vallásos vélekedések az esetek többségében szemmel láthatóan bugyuták. Ha kételkedne ebben, egyszerűen kérje meg egyik istenfélő ismerősét, hogy eskü alatt írt nyilatkozat formájában fogalmazza meg, amiben hisz - aztán olvassa el!

„Én, John Doe, eskü alatt vallom, hogy hitem szerint halálomkor szubsztancia nélküli gerincessé fogok változni. Ezt követően ugyan nem lesz sem súlyom, sem kiterjedésem, sem tömegem, ám az átlagos főemlősökre jellemző minden intellektuális képességem, és a testi érzékelésem is megmarad. És amiért elkövettem azt a főben járó bűnt és vétséget, hogy egy alkalommal alantas szándéktól vezérelve megcsókoltam a sógornőmet az ajtó mögött, hiszem, hogy izzó kénben fogok ücsörögni egymilliárd naptári éven át.” Vagy: „Alulírott Jane Doe, a Pokol fenyegető képének tudatában ünnepélyesen deklarálom, hogy hitem szerint az Úr Isten, Jehova helyesen, igazságosan, törvényesen és feddhetetlenül járt el, amikor azt látván, hogy a bétheli kisgyerekek kinevetik Elizeus kopaszságát, nőstény medvéket hívott elő az erdőből, melyeket arra utasított, ösztönzött, bujtott és vezényelt, hogy negyvenkettőt tépjenek cafatokra az incselkedő ifjoncok közül.”* Esetleg: „Én, X főtiszteletes, Y püspöke, D.D., LL.D., férfiúi és papi becsületemre megesküdve, őszintén és bizalmasan kijelentem, hogy hitem szerint a cethal volt Jónás gyomrában.” - vagy, vérmérséklettől függően, vice versa.

Nem, a vallásos eszmékben nincsen semmi, ami különösképpen tiszteletet parancsoló lenne. Sokkal inkább tűnik úgy, mintha valamilyen módfelett infantilis és fárasztó zavarodottság tartaná őket mozgásban. Ezek az eszmék a legjobb esetben metafizikusoktól kölcsönözték alapvetéseiket, más szavakkal olyan emberektől, akik az életüket tették - vagy teszik - fel annak bizonygatására, hogy kétszer kettő nem mindig, vagy nem szükségszerűen négy. A legrosszabb esetben pedig az ezotériától és a kuruzslástól bűzlenek. Azokban a személyekben sincs semmiféle tiszteletre érdemes, látható erény, akik hivatásszerűen kereskednek utóbbiakkal.

Maroknyi teológus tud bármit, amit érdemes is lehet tudni - ideértve sok esetben a teológiát is -, ráadásul többségükről az sem mondható el, hogy a jóindulat mozgatja őket. Egy megrögzött szocialistával, vagy georgistával még elnéző lehet az ember azon az alapon, hogy azt feltételezi róla, valamilyen probléma léphetett fel a hormonkiválasztásában, amit célszerű lenne egy Dél-Franciaországban töltött téli vakáció során helyre billenteni. Ezzel szemben az átlagteológus olyan fáradhatatlan, pirospozsgás arcú, jól táplált fickó, akinek aligha lehetséges egészségi állapotában beállt kedvezőtlen változásokra fogni vélekedéseit. Ő ugyanis zagyvaságait nem jámboran propagálja, mint egy filozófus, hanem maliciózus érdekvezéreltséggel, akár egy politikus. Egy jól szervezett világban egy kőfejtőn dolgozna, a legtöbb ügyvéddel együtt. Ám a világ, melyben élünk, azt az elvárást támasztja felénk, hogy kritika nélkül hallgassuk őket - és nem csupán udvariasan, hanem tisztelettől eltelve, tátott szájjal!

American Mercury, 1930. március

*: „Felméne azután onnét Béthelbe; és mikor az úton felfelé méne, apró gyermekek jövének ki a városból, a kik őt csúfolják vala, ezt mondván: Jőjj fel, kopasz, jőjj fel, kopasz! És hátratekintvén és meglátván őket, megátkozá őket az Úr nevében, és az erdőből két nőstény medve jövén ki, szétszaggata közülök negyvenkét gyermeket.” (2Kir, 2:23-24) - NETSi

A fordítás alapjául szolgáló forrás: S. T. Joshi (szerk.): H. L. Mencken on Religion. Prometheus Books, New York, 2002. 91-92. o.