Izsák, aki öregségére szinte megvakult, úgy érzi, haldoklik. Megkéri hát idősebbik ikerfiát, Ézsaut, hogy lőjön neki vadat és főzze meg neki, hogy aztán megáldhassa őt. Nem eszik azonban olyan forrón a vadpörköltet, ugyanis Rebeka kihallgatja beszélgetésüket, és bombabiztos tervet eszel ki, hogy Ézsau helyett az ikerpár fiatalabbik tagja, Jákob kaparintsa meg a valamiért csak egyszer használható atyai ráolvasást. Jákob ezt követően menekülni kényszerül.

Ez a fejezet és a következő - a két teremtéstörténethez, és a legalább két, egymásnak ellentmondó forrásból összerakott Özönvízhez hasonlóan - olyanok, mintha a főnök ugyanazt a feladatot adta volna ki két beosztottjának:

Alább az első változata olvasható annak, hogy milyen körülmények között, és miért indult el Jákob anyja bátyjához, Lábánhoz Háránba.

(Mózes I. könyve, 27:1-46)

„És lőn, a mikor megvénhedett vala Izsák, és szemei annyira meghomályosodtak vala, hogy nem látott, szólítá a nagyobbik fiát Ézsaút, és monda néki: »Fiam«; és ez monda néki: »Ímhol vagyok.« És monda: »Ímé megvénhedtem; nem tudom halálom napját. Most tehát vedd fel kérlek a te fegyvereidet, tegzedet és kézívedet, és menj ki a mezőre, és vadászsz énnékem vadat. És csinálj nékem kedvem szerint való ételt, és hozd el nékem, hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem minekelőtte meghalok.«” - 27:1-4

Izsák megöregedett, megvakult, és úgy érzi, nem fog már sokáig élni. (De téved, mert csak a 35. fejezetben, 180 évesen fog meghalni.) Megkéri hát idősebbik fiát, Ézsaut, hogy mint a mondókában, menjen el vadászni, lőjön vadat, hozza haza és főzze meg, hogy élemedett apja megehesse, és aztán megáldhassa őt.  Üres gyomorral, gondolom, nem lehet mágikusnak gondolt szavakat kántálni. A fejezet többi részét olvasva pedig nem tudok nem arra gondolni, hogy mennyi abszurditástól lett volna megkímélve mindenki, hogyha Izsák itt és most egyszerűen elmondta volna Ézsaunak a neki szánt hókuszpókuszt. Ám úgy tűnik, hogy a szóban forgó ráolvasás vadpörkölttel működik.

„Rebeka pedig meghallá, a mit Izsák az ő fiának Ézsaúnak monda; s a mint elméne Ézsaú a mezőre, hogy vadat vadászszon és hozzon, szóla Rebeka Jákóbnak az ő fiának mondván: »Ímé hallám, hogy atyád szóla bátyádnak Ézsaúnak mondván: Hozz nékem vadat, és csinálj nékem kedvem szerint való ételt, hogy egyem; és megáldjalak téged az Úr előtt, minekelőtte meghalok. Most azért fiam, hallgass az én szavamra, a mit én parancsolok néked. Menj el kérlek, a nyájhoz, és hozz nékem onnan két kecskegödölyét a javából, hogy csináljak azokból a te atyádnak kedve szerint való ételt, a mint ő szereti. Te pedig beviszed atyádnak, hogy egyék, azért, hogy téged áldjon meg, minekelőtte meghal.«” - 27:5-10

Izsák pörkölttel működő ráolvasásának láthatóan nagy jelentőséget tulajdonít felesége, Rebeka is, aki valamiért nem akarja, hogy idősebbik fia, az a szőrös majom Ézsau kapja meg azt. „Ha Jákob már úgyis kicsalta tőle elsőszülötti jogait egy tál lencséért, akkor miért ne lehetne övé az Ézsaunak szánt ráolvasás is?” - gondolhatta Rebeka, aki előző nap vette át az Év Anyja díjat. Nyomban szól is kedvenc, simlis fiának, hogy hozzon a nyájból két kecskegidát, amit Ézsaut megelőzve megfőz majd Izsáknak. Meg kell hagyni, kiadós adag egy elgyengült, megvakult öregembernek. Talán a kedves mama azt gondolta, hogy ha több a pörkölt, hatásosabb a ráolvasás is.

Ez lehetett egyébként az első, irodalmilag dokumentált főzőverseny.

„Jákób pedig monda Rebekának az ő anyjának: »Ímé az én bátyám Ézsaú szőrös ember, én pedig sima vagyok. Netalán megtapogat engem az én atyám s olyan leszek előtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra.« És monda néki az ő anyja: »Reám szálljon a te átkod fiam, csak hallgass az én szavamra, és menj és hozd el nékem.«” - 27:11-13

Vegyük észre, hogy Jákobnak szemernyi problémája sem volt anyja tervének azon részével, hogy apjából hülyét csinálva kiszúrjanak Ézsauval, csupán a terv kivitelezésével kapcsolatban voltak aggályai - nevezetesen azzal, hogy Ézsau szőrös, ő meg nem.

Vegyük észre azt is, hogy Izsák mágikusnak gondolt szavaiért megy a verseny. Egy ráolvasásért, melyet százszor, ezerszer, milliószor el lehetne mondani, le lehetne írni juhbőrre, fába lehetne karcolni, kőbe lehetne vésni, és amely mindannyiszor pontosan akkora hatással bírna a ráolvasottra, mint egy nyílt téren eleresztett, magányos szellentés, ami azon nyomban tova is száll a szélben. Ám Rebekának és Jákobnak láthatóan nagyon fontos, hogy ne Ézsau kapja Izsák „varázsszavait”. (Később Mózes azt mondja, hogy „varázsló asszonyt” nem szabad életben hagyni [2Móz, 22:18] - pörkölttel működő ráolvasásokat kántáló férfival ezek szerint nincs probléma.)

Érdekes Jákob önmosdató megfogalmazása, amikor apjára utalva azt mondja, hogy „olyan leszek előtte, mint valami csaló”. Nem, Jákob, nem leszel olyan, mint valami csaló - szimplán csaló leszel. Olyan ez, mintha valaki haszonszerzés céljából, előre megfontoltan megölne egy másik embert, aztán azt mondaná: „Olyan vagyok, mint valami gyilkos.”

Átkok miatt meg felesleges aggódniuk „hőseinknek”, hiszen az Úr kegyeltjei eddig is bármit megtehettek büntetlenül, és ez a későbbiekben sem fog változni.

„Elméne azért, és elhozá, és vivé az ő anyjának; és az ő anyja ételt készíte, a mint szereti vala az ő atyja. És vevé Rebeka az ő nagyobbik fiának Ézsaúnak drága ruháit, melyek ő nála otthon valának, és felöltözteté Jákóbot az ő kisebbik fiát. A kecskegödölyék bőrével pedig beborítá az ő kezeit, és nyakának simaságát. És az ételt a melyet készített vala, kenyérrel együtt adá Jákóbnak az ő fiának kezébe.” - 27:14-17

Álljunk meg itt egy pillanatra, és próbáljuk magunk elé képzelni ezt a képet! Jákob, vagyis az Úr soron következő kegyeltje, a későbbi pátriárka az ajtóban ácsorog egy tál gőzölgő kecskepörkölttel, testvérétől lopott göncökben, kezén és nyakán kecskeszőrmével, hogy ellopjon egy testvérének szánt ráolvasást.

Ha ez nem tekintélyt és tiszteletet parancsoló kép, akkor semmi sem az...

Egy klasszikust idézve: "Never go full retard!"

„És beméne az ő atyjához és monda: »Atyám!« És azt monda: »Ímhol vagyok. Ki vagy te fiam?« Monda Jákób az ő atyjának: »Én vagyok Ézsaú a te elsőszülötted, aképen cselekedtem a mint parancsolád, kelj fel, kérlek, űlj le és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.« És monda Izsák az ő fiának: »Hogy van az, hogy ily hamar találtál, fiam?« És felele: »Mert az Úr, a te Istened hozta előmbe.«” - 27:18-20

Ez aztán felháborító! Ehhez már tényleg pofa kell! Jákob igaztalanul az Úrra hivatkozik, hogy sikerrel járjon megtévesztése! Ugyan miféle elvetemült ember lenne képes ilyesmire? (A felsorolás túlterhelné a szervert...)

„És monda Izsák Jákóbnak: »Jer közelebb, kérlek, hadd tapogassalak meg fiam: hogy vajjon te vagy-é az én fiam Ézsaú vagy nem?« Oda méne tehát Jákób Izsákhoz az ő atyjához, a ki megtapogatván őt, monda: »A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei.« És nem ismeré meg őt, mivelhogy kezei szőrösek valának, mint Ézsaúnak az ő bátyjának kezei; annakokáért megáldá őt. És monda: »Te vagy fiam Ézsaú?« Felele: »Én vagyok.« Az pedig monda: »Hozd ide, hadd egyem az én fiam vadászatából, hogy megáldjon téged az én lelkem.« És oda vivé, és evék; bort is vive néki és ivék. Akkor monda néki Izsák az ő atyja: »Jer közelebb fiam, és csókolj meg engem.« Oda méne azért, és megcsókolá őt: s megérezvén ruháinak szagát, megáldá őt, és monda: »Lám az én fiamnak illatja olyan, mint a mezőnek illatja, a melyet megáldott az Úr. Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld kövérségéből, és gabonának és bornak bőségét. Népek szolgáljanak néked és nemzetségek hajoljanak meg előtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg előtted a te anyádnak fiai. Átkozott, a ki téged átkoz, és a ki téged áld, legyen áldott.«” - 27:21-29

Ha az agysorvadást történetbe lehetne foglalni, valószínűleg pontosan így hangozna.

Szegény, öreg Izsák láthatóan nem lehetett egy észlény. Úgy tűnik, az, hogy valaki az Úr kiválasztottja, nem jelenti szükségszerűen azt, hogy vág is az esze. Érzékelte, hogy valami nem stimmel, de vagy rendkívül naiv volt, vagy egyszerűen képtelen volt összekötni a pontokat. Először elcsodálkozott, milyen hamar érkezett meg az étel. Majd felismerte Jákob hangját. Aztán megtapogatta a Jákob karjára kötözött kecskeszőrmét, amiből azt a következtetést vonta le, hogy Ézsauval diskurál, ami nem csak Izsákra, hanem Ézsaura nézve is arcpirítóan megalázó - egy apa összetéveszti egy kecske bundáját kedvenc fia szőrös karjával? Ez valami vicc?

Akárhogy is, a szerzők szerint Izsák bekajálta ezt az igénytelen, Adam Sandler filmekbe illő átverést a pörkölttel együtt, így nem maradt más hátra, mint a beígért ráolvasás. És aki azt gondolta, hogy ez majd valamilyen grandiózus, megindító jelenet lesz aranyló fényekkel és angyali kórussal, az most minden bizonnyal csalódott lehet: Izsák ugyanis ugyanazt az ígéretet ismétli meg felsőbbrendűségről és mások földjeiről, mint amit az Úr is annyiszor elmondott már a korábbi fejezetekben, hogy felesleges is számolni.

Persze, kérdés, mekkora jelentősége van (vagy lehet a valóságban) ennek a pörkölttel működő ráolvasásnak - vagy, ami azt illeti, bármilyen ráolvasásnak, imának, kérkedő ájtatoskodásnak -, hogyha Isten útjai kifürkészhetetlenek?

Apropó: vajon hol volt és mit csinált mindeközben az Úr, akire az imént Jákob is hazug módon hivatkozott? Jákob és Rebeka huszadrangú bohózatba illő módszerrel szerezték meg az Ézsaunak szánt ráolvasást. Erre mondják angolosan, hogy „If it works, it ain’t stupid”? Tán az Úr is beugrott az ócska trükknek? Talán kedvére való volt, hogy aktuális kiválasztottjából, Izsákból ilyen megalázóan röhejes módon csinált totális hülyét saját felesége és fia? Esetleg egy nagy vödör pattogatott kukoricával az ölében olykor hüledezve, olykor magában röhögcsélve figyelte a műsort, és nem gondolta, hogy közbe kellene lépnie? (Akárcsak a mondásbeli nagymama, aki úgy csattant fel, hogy „Márpedig itt rend lesz!” - aztán berúgta a szőnyegről a szart az ágy alá.) A Biblia nem taglalja.

„És lőn a mint elvégzé Izsák Jákóbnak megáldását; és épen csakhogy kiment vala Jákób az ő atyjának Izsáknak színe elől, az ő bátyja Ézsaú is megjöve vadászásából. És készíte ő is ételt, s vivé az ő atyja elé, és mondá az ő atyjának: »Keljen fel az én atyám, és egyék az ő fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked.« És monda néki az ő atyja Izsák: »Kicsoda vagy te?« És monda: »Én vagyok a te elsőszülött fiad Ézsaú.« Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: »Ki volt hát az, a ki vadat fogott és behozá nékem, és én mindeből ettem minekelőtte te megjöttél, és megáldottam őt, és áldott is lészen.«” - 27:30-33

Nehezemre esik nem együtt érezni a szerencsétlen, szőrös balek Ézsauval. Jó szándéktól vezérelve teljesíti apja kérését, gyanútlanul megfőzi neki az áhított pörköltet - aztán jön a pofára esés.

Izsák nagy rémülése pedig - annak tudatában, hogy az imént felismerte Jákob hangját - minimum komikus. (Akárcsak a régi rendőrviccben: hogyha a hangja olyan volt, mint Jákobé, akkor nyilván nem lehetett más, csak az elefánt...)

„A mint hallotta vala Ézsaú az ő atyjának beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: »Áldj meg engem is atyám.« Ez pedig monda: »A te öcséd jöve el álnoksággal, és ő vevé el a te áldásodat.« Az pedig monda: »Nem méltán hívják-é őt Jákobnak? Mert immár két ízben csalt meg engemet; elvevé elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el.« És monda: »Nem tartottál-é nékem is valami áldást?« Felele Izsák és monda Ézsaúnak: »Ímé uraddá tettem őt, és minden atyjafiát szolgául adtam néki, gabonával is borral is őt láttam el; mit míveljek azért immár veled fiam?«” - 27:34-37

Még egyszer: egy ráolvasásról van szó, ráadásul egy olyanról, amit az Úr is unásig ismételgetett már Ábrahámnak, aztán elmondta néhányszor Izsáknak is, és ami eleve több generációra vonatkozott. Ám ez a ráolvasás most valamiért csak egyszer használatos, mint egy eldobható fényképezőgép? De miért? Miért kellene, hogy az egyik testvér a másik csicskája legyen? Miért ne osztozkodhatnának a dolgokon, amolyan testvériesen, ha már testvérek? Csak mert Izsák jóllakottan elböfögött egy kurta-furcsa, pörkölttel működő ráolvasást? A Biblia nem taglalja.

Vajon erre a történetre is gondolnak azok, akik családi értékekről és testvéri szeretetről beszélnek a Biblia tükrében?

„Monda Ézsaú az ő atyjának: »Avagy csak az az egy áldásod van-é néked atyám? Áldj meg engem, engem is atyám.« És felemelé szavát Ézsaú és sír vala.” - 27:38

Fura dolgok a mágikusnak gondolt szavak. Ebből a részből úgy tűnik, mintha a pörköltvezérelt ráolvasásokat csak egyszer lehetne kiosztani - megismételni, vagy visszavonni meg nem. Miből állt volna Izsáknak azt mondani: „Átkúrt és a bolondját járatta velem Jákob? Akkor ezennel visszavonom a ráolvasást! Hallgass, ide, Ézsau...”?

„Felele azért Izsák az ő atyja, és monda néki: »Imé kövér földön lesz lakásod, és részed lesz az ég harmatjából onnan felűl. És fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, a mikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról.«” - 27:39-40

Szegény Ézsaunak mintegy vigaszdíjként be kell érnie egy másodrangú, szintén kurta-furcsa, gagyi ráolvasással. Vajon az anyai és testvéri árulás fájt neki jobban, vagy az, hogy alulmaradt egy ilyen nevetséges spirituális flúgos futamon?

Mindeközben Rebeka és Jákob:

„Gyűlöli vala azért Ézsaú Jákobot az áldásért, a melylyel megáldotta vala az ő atyja, és monda Ézsaú az ő szívében: »Közelgetnek az én atyámért való gyásznak napjai, és akkor megölöm az én öcsémet Jákóbot.« Mikor pedig hírűl vivék Rebekának, az ő nagyobbik fiának Ézsaúnak beszédit, elkülde és magához hívatá az ő kisebbik fiát Jákóbot, és mondá néki: »Ímé Ézsaú a te bátyád azzal fenyeget, hogy megöl téged. Most azért fiam, hallgass az én szavamra, és kelj fel és fuss Lábánhoz az én bátyámhoz Háránba, és maradj nála egy kevés ideig, míg a te bátyád haragja elmúlik, míg elfordul a te bátyád haragja te rólad, és elfelejtkezik arról a mit rajta elkövettél. Akkor elküldök és haza hozatlak téged: miért fosztatnám meg mindkettőtöktől egy napon?«” - 27:41-45

Ézsau kissé túlreagálva, hogy neki csak egy silány, kommersz ráolvasás jutott, megfogadja magában, hogy apja halála után megöli Jákobot. Ugyan a szövegben az áll, hogy Ézsau csupán magában adott hangot ezen szándékának, Rebekának mégis a fülébe jut valahogy az információ. Anyai megérzés? Vagy csak a rossz lelkiismeret munkálkodott Rebekában? A Biblia nem taglalja.

Akárhonnan tudta is meg Ézsau szándékait, Rebeka magához hívatja Jákobot, és elküldi őt Háránba, mert elmondása szerint nem akarja ugyanazon a napon elveszíteni őt, mint a „haldokló” Izsákot.

És ez volt, ahogy az a következő, ennek ellentmondó fejezetből látható lesz, az egész röhejes mizéria célja: Jákobot eljuttatni Lábánhoz, Rebeka bátyjához Háránba. Azt a Jákobot, aki mostanra kétszer is úgy csapta be és károsította meg testvérét, Ézsaut, hogy a megtévesztésben mindkétszer kulcsszerepet játszott valamilyen étel - milyen ironikus hát, hogy most Jákobnak kell megennie, amit főzött.

Máskülönben talán azért volt Jákob a mama kedvence, mert láthatóan a mama is hajlamos volt az önmosdatásra. „Elfelejtkezik arról a mit rajta elkövettél” - mondja Rebeka hárítóan, egyes szám második személyben utalva Jákobra, mintha az egész átverés nem közös erőfeszítés lett volna. Noha a Biblia nem taglalja, de Rebeka eközben talán aggódva pillantgatott a plafonra, hogy mikor szakad rá.

„Izsáknak pedig monda Rebeka: »Eluntam életemet a Khitteusok leányai miatt. Ha Jákob a Khitteusok leányai közűl vesz feleséget, a milyenek ezek is, ez ország leányai közűl valók, minek nékem az élet?«” - 27:46

Rebeka, miután becsapta Izsákot és kimenekítette Jákobot közös tettük következményei elől, bemegy a férjéhez, és blazírtan megjegyzi, hogy ha Jákob egy politeista hettita bigét vesz feleségül, akkor abba bele fog pusztulni. Ha pár ezer évvel később élt volna, milyen fényes karriert futhatott volna be Rebeka valamelyik fasiszta pártban!

Hogy Izsák felelt-e valami olyasmit Rebeka sirámára, hogy „Az a simlis kis görény Jákob álnok módon becsapott engem is és Ézsaut is, úgyhogy felőlem akár egy hitetlen kecskét is elvehet!”, a Biblia nem taglalja.

*

És mi a legbosszantóbb ezzel a feltételezhetően akaratlanul röhejes fejezettel kapcsolatban? Ugyanaz, mint ami a két teremtéstörténet, és az Özönvíz több forrásból slendriánul összetákolt beszámolója kapcsán is bosszantó volt: a következő fejezet némileg vissza fog ugrani az időben, és mindenféle magyarázat nélkül belekezd egy, az imént taglaltnak ellentmondó, alternatív történetverzióba, melyben Izsák egyszerűen hívatja Jákobot, elmondja neki a fenti ráolvasást, majd elküldi Lábánhoz Háránba, hogy találjon magának feleséget a rokonok közül. Rövid idő alatt ismét adott tehát két, egymást kizáró történetváltozat az állítólag univerzális igazságokat tartalmazó bronzkori mítoszgyűjteményben, ami „duplagondolásra” kényszeríti az embert, hogyha igaznak akarja őket tekinteni - már ha egyáltalán veszi a fáradságot, hogy elolvassa, és nem csak úgy tesz, mintha elolvasta volna.