"Babonákat igazságként beállítani rettenetes." - Alexandriai Hüpatia

Családi üzelmek

2017/05/23. - írta: NETSi

Scripture Watch 29.

Izsák, aki öregségére szinte megvakult, úgy érzi, haldoklik. Megkéri hát idősebbik ikerfiát, Ézsaut, hogy lőjön neki vadat és főzze meg neki, hogy aztán megáldhassa őt. Nem eszik azonban olyan forrón a vadpörköltet, ugyanis Rebeka kihallgatja beszélgetésüket, és bombabiztos tervet eszel ki, hogy Ézsau helyett az ikerpár fiatalabbik tagja, Jákob kaparintsa meg a valamiért csak egyszer használható atyai ráolvasást. Jákob ezt követően menekülni kényszerül.

Ez a fejezet és a következő - a két teremtéstörténethez, és a legalább két, egymásnak ellentmondó forrásból összerakott Özönvízhez hasonlóan - olyanok, mintha a főnök ugyanazt a feladatot adta volna ki két beosztottjának:

FŐNÖK: Ismeritek az előzményeket, srácok, szóval ebből kiindulva juttassátok el Jákobot A-ból B-be! A két változat közül a jobbik fog belekerülni a kánonba.

BEOSZTOTT 1: És ha mindkét változat egyformán jó lesz?

BEOSZTOTT 2: Vagy egyformán rossz?

FŐNÖK: Akkor mindkettő a kánon része lesz.

BEOSZTOTT 1: Mi van, ha a két változat kizárja egymást?

FŐNÖK: Mi lenne? Eddig sem foglalkoztunk ilyesmivel. Amúgy sem fogja olvasni senki, csak dumálni fognak róla.

BEOSZTOTT 2: De főnök...

FŐNÖK: Pofa be!

Alább az első változata olvasható annak, hogy milyen körülmények között, és miért indult el Jákob anyja bátyjához, Lábánhoz Háránba.

(Mózes I. könyve, 27:1-46)

„És lőn, a mikor megvénhedett vala Izsák, és szemei annyira meghomályosodtak vala, hogy nem látott, szólítá a nagyobbik fiát Ézsaút, és monda néki: »Fiam«; és ez monda néki: »Ímhol vagyok.« És monda: »Ímé megvénhedtem; nem tudom halálom napját. Most tehát vedd fel kérlek a te fegyvereidet, tegzedet és kézívedet, és menj ki a mezőre, és vadászsz énnékem vadat. És csinálj nékem kedvem szerint való ételt, és hozd el nékem, hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem minekelőtte meghalok.«” - 27:1-4

Izsák megöregedett, megvakult, és úgy érzi, nem fog már sokáig élni. (De téved, mert csak a 35. fejezetben, 180 évesen fog meghalni.) Megkéri hát idősebbik fiát, Ézsaut, hogy mint a mondókában, menjen el vadászni, lőjön vadat, hozza haza és főzze meg, hogy élemedett apja megehesse, és aztán megáldhassa őt.  Üres gyomorral, gondolom, nem lehet mágikusnak gondolt szavakat kántálni. A fejezet többi részét olvasva pedig nem tudok nem arra gondolni, hogy mennyi abszurditástól lett volna megkímélve mindenki, hogyha Izsák itt és most egyszerűen elmondta volna Ézsaunak a neki szánt hókuszpókuszt. Ám úgy tűnik, hogy a szóban forgó ráolvasás vadpörkölttel működik.

„Rebeka pedig meghallá, a mit Izsák az ő fiának Ézsaúnak monda; s a mint elméne Ézsaú a mezőre, hogy vadat vadászszon és hozzon, szóla Rebeka Jákóbnak az ő fiának mondván: »Ímé hallám, hogy atyád szóla bátyádnak Ézsaúnak mondván: Hozz nékem vadat, és csinálj nékem kedvem szerint való ételt, hogy egyem; és megáldjalak téged az Úr előtt, minekelőtte meghalok. Most azért fiam, hallgass az én szavamra, a mit én parancsolok néked. Menj el kérlek, a nyájhoz, és hozz nékem onnan két kecskegödölyét a javából, hogy csináljak azokból a te atyádnak kedve szerint való ételt, a mint ő szereti. Te pedig beviszed atyádnak, hogy egyék, azért, hogy téged áldjon meg, minekelőtte meghal.«” - 27:5-10

Izsák pörkölttel működő ráolvasásának láthatóan nagy jelentőséget tulajdonít felesége, Rebeka is, aki valamiért nem akarja, hogy idősebbik fia, az a szőrös majom Ézsau kapja meg azt. „Ha Jákob már úgyis kicsalta tőle elsőszülötti jogait egy tál lencséért, akkor miért ne lehetne övé az Ézsaunak szánt ráolvasás is?” - gondolhatta Rebeka, aki előző nap vette át az Év Anyja díjat. Nyomban szól is kedvenc, simlis fiának, hogy hozzon a nyájból két kecskegidát, amit Ézsaut megelőzve megfőz majd Izsáknak. Meg kell hagyni, kiadós adag egy elgyengült, megvakult öregembernek. Talán a kedves mama azt gondolta, hogy ha több a pörkölt, hatásosabb a ráolvasás is.

Ez lehetett egyébként az első, irodalmilag dokumentált főzőverseny.

„Jákób pedig monda Rebekának az ő anyjának: »Ímé az én bátyám Ézsaú szőrös ember, én pedig sima vagyok. Netalán megtapogat engem az én atyám s olyan leszek előtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra.« És monda néki az ő anyja: »Reám szálljon a te átkod fiam, csak hallgass az én szavamra, és menj és hozd el nékem.«” - 27:11-13

Vegyük észre, hogy Jákobnak szemernyi problémája sem volt anyja tervének azon részével, hogy apjából hülyét csinálva kiszúrjanak Ézsauval, csupán a terv kivitelezésével kapcsolatban voltak aggályai - nevezetesen azzal, hogy Ézsau szőrös, ő meg nem.

Vegyük észre azt is, hogy Izsák mágikusnak gondolt szavaiért megy a verseny. Egy ráolvasásért, melyet százszor, ezerszer, milliószor el lehetne mondani, le lehetne írni juhbőrre, fába lehetne karcolni, kőbe lehetne vésni, és amely mindannyiszor pontosan akkora hatással bírna a ráolvasottra, mint egy nyílt téren eleresztett, magányos szellentés, ami azon nyomban tova is száll a szélben. Ám Rebekának és Jákobnak láthatóan nagyon fontos, hogy ne Ézsau kapja Izsák „varázsszavait”. (Később Mózes azt mondja, hogy „varázsló asszonyt” nem szabad életben hagyni [2Móz, 22:18] - pörkölttel működő ráolvasásokat kántáló férfival ezek szerint nincs probléma.)

Érdekes Jákob önmosdató megfogalmazása, amikor apjára utalva azt mondja, hogy „olyan leszek előtte, mint valami csaló”. Nem, Jákob, nem leszel olyan, mint valami csaló - szimplán csaló leszel. Olyan ez, mintha valaki haszonszerzés céljából, előre megfontoltan megölne egy másik embert, aztán azt mondaná: „Olyan vagyok, mint valami gyilkos.”

Átkok miatt meg felesleges aggódniuk „hőseinknek”, hiszen az Úr kegyeltjei eddig is bármit megtehettek büntetlenül, és ez a későbbiekben sem fog változni.

„Elméne azért, és elhozá, és vivé az ő anyjának; és az ő anyja ételt készíte, a mint szereti vala az ő atyja. És vevé Rebeka az ő nagyobbik fiának Ézsaúnak drága ruháit, melyek ő nála otthon valának, és felöltözteté Jákóbot az ő kisebbik fiát. A kecskegödölyék bőrével pedig beborítá az ő kezeit, és nyakának simaságát. És az ételt a melyet készített vala, kenyérrel együtt adá Jákóbnak az ő fiának kezébe.” - 27:14-17

Álljunk meg itt egy pillanatra, és próbáljuk magunk elé képzelni ezt a képet! Jákob, vagyis az Úr soron következő kegyeltje, a későbbi pátriárka az ajtóban ácsorog egy tál gőzölgő kecskepörkölttel, testvérétől lopott göncökben, kezén és nyakán kecskeszőrmével, hogy ellopjon egy testvérének szánt ráolvasást.

tissot_jacob_deceives_isaac.jpg

Ha ez nem tekintélyt és tiszteletet parancsoló kép, akkor semmi sem az...

Egy klasszikust idézve: "Never go full retard!"

„És beméne az ő atyjához és monda: »Atyám!« És azt monda: »Ímhol vagyok. Ki vagy te fiam?« Monda Jákób az ő atyjának: »Én vagyok Ézsaú a te elsőszülötted, aképen cselekedtem a mint parancsolád, kelj fel, kérlek, űlj le és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.« És monda Izsák az ő fiának: »Hogy van az, hogy ily hamar találtál, fiam?« És felele: »Mert az Úr, a te Istened hozta előmbe.«” - 27:18-20

Ez aztán felháborító! Ehhez már tényleg pofa kell! Jákob igaztalanul az Úrra hivatkozik, hogy sikerrel járjon megtévesztése! Ugyan miféle elvetemült ember lenne képes ilyesmire? (A felsorolás túlterhelné a szervert...)

„És monda Izsák Jákóbnak: »Jer közelebb, kérlek, hadd tapogassalak meg fiam: hogy vajjon te vagy-é az én fiam Ézsaú vagy nem?« Oda méne tehát Jákób Izsákhoz az ő atyjához, a ki megtapogatván őt, monda: »A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei.« És nem ismeré meg őt, mivelhogy kezei szőrösek valának, mint Ézsaúnak az ő bátyjának kezei; annakokáért megáldá őt. És monda: »Te vagy fiam Ézsaú?« Felele: »Én vagyok.« Az pedig monda: »Hozd ide, hadd egyem az én fiam vadászatából, hogy megáldjon téged az én lelkem.« És oda vivé, és evék; bort is vive néki és ivék. Akkor monda néki Izsák az ő atyja: »Jer közelebb fiam, és csókolj meg engem.« Oda méne azért, és megcsókolá őt: s megérezvén ruháinak szagát, megáldá őt, és monda: »Lám az én fiamnak illatja olyan, mint a mezőnek illatja, a melyet megáldott az Úr. Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld kövérségéből, és gabonának és bornak bőségét. Népek szolgáljanak néked és nemzetségek hajoljanak meg előtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg előtted a te anyádnak fiai. Átkozott, a ki téged átkoz, és a ki téged áld, legyen áldott.«” - 27:21-29

Ha az agysorvadást történetbe lehetne foglalni, valószínűleg pontosan így hangozna.

Szegény, öreg Izsák láthatóan nem lehetett egy észlény. Úgy tűnik, az, hogy valaki az Úr kiválasztottja, nem jelenti szükségszerűen azt, hogy vág is az esze. Érzékelte, hogy valami nem stimmel, de vagy rendkívül naiv volt, vagy egyszerűen képtelen volt összekötni a pontokat. Először elcsodálkozott, milyen hamar érkezett meg az étel. Majd felismerte Jákob hangját. Aztán megtapogatta a Jákob karjára kötözött kecskeszőrmét, amiből azt a következtetést vonta le, hogy Ézsauval diskurál, ami nem csak Izsákra, hanem Ézsaura nézve is arcpirítóan megalázó - egy apa összetéveszti egy kecske bundáját kedvenc fia szőrös karjával? Ez valami vicc?

Akárhogy is, a szerzők szerint Izsák bekajálta ezt az igénytelen, Adam Sandler filmekbe illő átverést a pörkölttel együtt, így nem maradt más hátra, mint a beígért ráolvasás. És aki azt gondolta, hogy ez majd valamilyen grandiózus, megindító jelenet lesz aranyló fényekkel és angyali kórussal, az most minden bizonnyal csalódott lehet: Izsák ugyanis ugyanazt az ígéretet ismétli meg felsőbbrendűségről és mások földjeiről, mint amit az Úr is annyiszor elmondott már a korábbi fejezetekben, hogy felesleges is számolni.

Persze, kérdés, mekkora jelentősége van (vagy lehet a valóságban) ennek a pörkölttel működő ráolvasásnak - vagy, ami azt illeti, bármilyen ráolvasásnak, imának, kérkedő ájtatoskodásnak -, hogyha Isten útjai kifürkészhetetlenek?

Apropó: vajon hol volt és mit csinált mindeközben az Úr, akire az imént Jákob is hazug módon hivatkozott? Jákob és Rebeka huszadrangú bohózatba illő módszerrel szerezték meg az Ézsaunak szánt ráolvasást. Erre mondják angolosan, hogy „If it works, it ain’t stupid”? Tán az Úr is beugrott az ócska trükknek? Talán kedvére való volt, hogy aktuális kiválasztottjából, Izsákból ilyen megalázóan röhejes módon csinált totális hülyét saját felesége és fia? Esetleg egy nagy vödör pattogatott kukoricával az ölében olykor hüledezve, olykor magában röhögcsélve figyelte a műsort, és nem gondolta, hogy közbe kellene lépnie? (Akárcsak a mondásbeli nagymama, aki úgy csattant fel, hogy „Márpedig itt rend lesz!” - aztán berúgta a szőnyegről a szart az ágy alá.) A Biblia nem taglalja.

„És lőn a mint elvégzé Izsák Jákóbnak megáldását; és épen csakhogy kiment vala Jákób az ő atyjának Izsáknak színe elől, az ő bátyja Ézsaú is megjöve vadászásából. És készíte ő is ételt, s vivé az ő atyja elé, és mondá az ő atyjának: »Keljen fel az én atyám, és egyék az ő fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked.« És monda néki az ő atyja Izsák: »Kicsoda vagy te?« És monda: »Én vagyok a te elsőszülött fiad Ézsaú.« Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: »Ki volt hát az, a ki vadat fogott és behozá nékem, és én mindeből ettem minekelőtte te megjöttél, és megáldottam őt, és áldott is lészen.«” - 27:30-33

Nehezemre esik nem együtt érezni a szerencsétlen, szőrös balek Ézsauval. Jó szándéktól vezérelve teljesíti apja kérését, gyanútlanul megfőzi neki az áhított pörköltet - aztán jön a pofára esés.

Izsák nagy rémülése pedig - annak tudatában, hogy az imént felismerte Jákob hangját - minimum komikus. (Akárcsak a régi rendőrviccben: hogyha a hangja olyan volt, mint Jákobé, akkor nyilván nem lehetett más, csak az elefánt...)

„A mint hallotta vala Ézsaú az ő atyjának beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: »Áldj meg engem is atyám.« Ez pedig monda: »A te öcséd jöve el álnoksággal, és ő vevé el a te áldásodat.« Az pedig monda: »Nem méltán hívják-é őt Jákobnak? Mert immár két ízben csalt meg engemet; elvevé elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el.« És monda: »Nem tartottál-é nékem is valami áldást?« Felele Izsák és monda Ézsaúnak: »Ímé uraddá tettem őt, és minden atyjafiát szolgául adtam néki, gabonával is borral is őt láttam el; mit míveljek azért immár veled fiam?«” - 27:34-37

Még egyszer: egy ráolvasásról van szó, ráadásul egy olyanról, amit az Úr is unásig ismételgetett már Ábrahámnak, aztán elmondta néhányszor Izsáknak is, és ami eleve több generációra vonatkozott. Ám ez a ráolvasás most valamiért csak egyszer használatos, mint egy eldobható fényképezőgép? De miért? Miért kellene, hogy az egyik testvér a másik csicskája legyen? Miért ne osztozkodhatnának a dolgokon, amolyan testvériesen, ha már testvérek? Csak mert Izsák jóllakottan elböfögött egy kurta-furcsa, pörkölttel működő ráolvasást? A Biblia nem taglalja.

Vajon erre a történetre is gondolnak azok, akik családi értékekről és testvéri szeretetről beszélnek a Biblia tükrében?

„Monda Ézsaú az ő atyjának: »Avagy csak az az egy áldásod van-é néked atyám? Áldj meg engem, engem is atyám.« És felemelé szavát Ézsaú és sír vala.” - 27:38

Fura dolgok a mágikusnak gondolt szavak. Ebből a részből úgy tűnik, mintha a pörköltvezérelt ráolvasásokat csak egyszer lehetne kiosztani - megismételni, vagy visszavonni meg nem. Miből állt volna Izsáknak azt mondani: „Átkúrt és a bolondját járatta velem Jákob? Akkor ezennel visszavonom a ráolvasást! Hallgass, ide, Ézsau...”?

„Felele azért Izsák az ő atyja, és monda néki: »Imé kövér földön lesz lakásod, és részed lesz az ég harmatjából onnan felűl. És fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, a mikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról.«” - 27:39-40

Szegény Ézsaunak mintegy vigaszdíjként be kell érnie egy másodrangú, szintén kurta-furcsa, gagyi ráolvasással. Vajon az anyai és testvéri árulás fájt neki jobban, vagy az, hogy alulmaradt egy ilyen nevetséges spirituális flúgos futamon?

Mindeközben Rebeka és Jákob:

tumblr_nsn0vccfpq1r5gdnzo1_500.gif

„Gyűlöli vala azért Ézsaú Jákobot az áldásért, a melylyel megáldotta vala az ő atyja, és monda Ézsaú az ő szívében: »Közelgetnek az én atyámért való gyásznak napjai, és akkor megölöm az én öcsémet Jákóbot.« Mikor pedig hírűl vivék Rebekának, az ő nagyobbik fiának Ézsaúnak beszédit, elkülde és magához hívatá az ő kisebbik fiát Jákóbot, és mondá néki: »Ímé Ézsaú a te bátyád azzal fenyeget, hogy megöl téged. Most azért fiam, hallgass az én szavamra, és kelj fel és fuss Lábánhoz az én bátyámhoz Háránba, és maradj nála egy kevés ideig, míg a te bátyád haragja elmúlik, míg elfordul a te bátyád haragja te rólad, és elfelejtkezik arról a mit rajta elkövettél. Akkor elküldök és haza hozatlak téged: miért fosztatnám meg mindkettőtöktől egy napon?«” - 27:41-45

Ézsau kissé túlreagálva, hogy neki csak egy silány, kommersz ráolvasás jutott, megfogadja magában, hogy apja halála után megöli Jákobot. Ugyan a szövegben az áll, hogy Ézsau csupán magában adott hangot ezen szándékának, Rebekának mégis a fülébe jut valahogy az információ. Anyai megérzés? Vagy csak a rossz lelkiismeret munkálkodott Rebekában? A Biblia nem taglalja.

Akárhonnan tudta is meg Ézsau szándékait, Rebeka magához hívatja Jákobot, és elküldi őt Háránba, mert elmondása szerint nem akarja ugyanazon a napon elveszíteni őt, mint a „haldokló” Izsákot.

És ez volt, ahogy az a következő, ennek ellentmondó fejezetből látható lesz, az egész röhejes mizéria célja: Jákobot eljuttatni Lábánhoz, Rebeka bátyjához Háránba. Azt a Jákobot, aki mostanra kétszer is úgy csapta be és károsította meg testvérét, Ézsaut, hogy a megtévesztésben mindkétszer kulcsszerepet játszott valamilyen étel - milyen ironikus hát, hogy most Jákobnak kell megennie, amit főzött.

Máskülönben talán azért volt Jákob a mama kedvence, mert láthatóan a mama is hajlamos volt az önmosdatásra. „Elfelejtkezik arról a mit rajta elkövettél” - mondja Rebeka hárítóan, egyes szám második személyben utalva Jákobra, mintha az egész átverés nem közös erőfeszítés lett volna. Noha a Biblia nem taglalja, de Rebeka eközben talán aggódva pillantgatott a plafonra, hogy mikor szakad rá.

„Izsáknak pedig monda Rebeka: »Eluntam életemet a Khitteusok leányai miatt. Ha Jákob a Khitteusok leányai közűl vesz feleséget, a milyenek ezek is, ez ország leányai közűl valók, minek nékem az élet?«” - 27:46

Rebeka, miután becsapta Izsákot és kimenekítette Jákobot közös tettük következményei elől, bemegy a férjéhez, és blazírtan megjegyzi, hogy ha Jákob egy politeista hettita bigét vesz feleségül, akkor abba bele fog pusztulni. Ha pár ezer évvel később élt volna, milyen fényes karriert futhatott volna be Rebeka valamelyik fasiszta pártban!

Hogy Izsák felelt-e valami olyasmit Rebeka sirámára, hogy „Az a simlis kis görény Jákob álnok módon becsapott engem is és Ézsaut is, úgyhogy felőlem akár egy hitetlen kecskét is elvehet!”, a Biblia nem taglalja.

 

*

És mi a legbosszantóbb ezzel a feltételezhetően akaratlanul röhejes fejezettel kapcsolatban? Ugyanaz, mint ami a két teremtéstörténet, és az Özönvíz több forrásból slendriánul összetákolt beszámolója kapcsán is bosszantó volt: a következő fejezet némileg vissza fog ugrani az időben, és mindenféle magyarázat nélkül belekezd egy, az imént taglaltnak ellentmondó, alternatív történetverzióba, melyben Izsák egyszerűen hívatja Jákobot, elmondja neki a fenti ráolvasást, majd elküldi Lábánhoz Háránba, hogy találjon magának feleséget a rokonok közül. Rövid idő alatt ismét adott tehát két, egymást kizáró történetváltozat az állítólag univerzális igazságokat tartalmazó bronzkori mítoszgyűjteményben, ami „duplagondolásra” kényszeríti az embert, hogyha igaznak akarja őket tekinteni - már ha egyáltalán veszi a fáradságot, hogy elolvassa, és nem csak úgy tesz, mintha elolvasta volna.

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://netsi.blog.hu/api/trackback/id/tr1312534823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MrEnderby 2017.05.23. 20:54:52

Bocsánat, itt lehet kérni Zorántól az Apám hitte című dalt?

NETSi 2017.05.24. 11:12:27

@MrEnderby: Nem, itt csak a Manók táncát lehet kérni Stravinskytől. :)

Jakab.gipsz 2017.05.26. 02:08:05

@NETSi: A konklúziódat így zárod: "Rövid idő alatt ismét adott tehát két, egymást kizáró történetváltozat az állítólag univerzális igazságokat tartalmazó bronzkori mítoszgyűjteményben, ami „duplagondolásra” kényszeríti az embert, hogyha igaznak akarja őket tekinteni - már ha egyáltalán veszi a fáradságot, hogy elolvassa, és nem csak úgy tesz, mintha elolvasta volna".

Nos, nincs szó itt semmiféle zavarról, esetleg a történelmi ismereteid hiányosak. Mentségedre szólva mindenről, a Ptolemaiosz uralkodók tehetnek. Amint azt a korbeli történetforrásokból tudhatjuk, mániákus alapossággal gazdagították az Alexandriai nagy könyvtárat, és azért mert ők kérték fel a zsidó papságot, adjanak számot, írják le és görögre is fordítsák le a teremtésmítoszukat és Isteneikről szóló hitvilágukat. Tehát az első igazolható írásos, zsidó bibliát a Ptolemaioszoknak köszönheti a nyugat ez kb. k.e. 300 körülire tehető, korábbi írásos anyag nincs. Csakhogy ekkor már két papi kasztja is volt a zsidóságnak, így kétféle szövegértelmezés született meg. Az egyik, ahogyan ezt helyesen észrevetted Ábrahám papjai (a Tóra őrzőik) a mások kaszt a Mózes (exodus) papjai.

(Tehát a vizsgált szöveget, úgy kellene helyes kronológiai összefüggésbe értelmezni mintha, mi magyarok ma kezdenénk az őstörténetünket plusz az Arany Bullát, legendáink alapján, napjainkba megírni, úgy mintha az európai kultúra nem létezne, csak a miénk. Viszont beszámolnánk a gravitáció törvényéről, burkoltan, stb.)

Érdekes sajátossága így a Tórának és az Ószövetségnek, hogy az úgy lett megírva, mintha a görög mitológiáról, filozófiáról és a metafizikáról szerzőknek, fogalmuk sem lett volna.
Ezen okok miatt Homéroszhoz viszonyítva meg lehetősen primitív szövegalkotásokról beszélhetünk. Persze van még itt egy-két különös dolog a szövegek mélyén, mert bár mennyire is okos emberek voltak a korabeli zsidó papok, a görög matematikusoknál több ismerettel, nem rendelkezhettek, ugyanis ha görögül-latinul tudtak, nyilván valóan ismerniük kellett a görög mitológiát is, a verselést is, ezért szándékosan, hagyhatták ki a magánhangzókat a saját szövegükből, jelezve egy fajta ősiséget, ami az arámi nyelvre jellemző is lehetne. Viszont egy-két, a görögöktől származó igazságot bele csempésztek.
Ámde egy szövegnek van információ tartalma is, ami esetleg többet is jelent, mint a betűkkel kódolt üzenet. Ezen agyalnak a Biblia tudósok.

MrEnderby 2017.05.27. 13:46:03

@Jakab.gipsz: Szerintem ez nem elégséges magyarázat. Mert nem az a probléma, hogy miért van két különböző szövegváltozat - megjegyzem a biblia más fejezeteire is igaz ez, hanem az a probléma, hogy a kánon összeállítói miért hagytak benne egymásnak nyilvánvalóan ellentmondó részeket?
Azt értem, hogy mire fel lett hype-olva a kereszténység és a hozzá tartozó "felhasználói utasítás", amit sokáig csak a területileg illetékes "supervisor" értelmezhetett, már nem lehetett módosítani, hiszen isten igéit tartalmazza. Jelentsen bármelyik bármit is.

light 2017.05.29. 11:56:51

@Jakab.gipsz: megjegyzem, hogy számomra ez volt az elso írásod a sok közül, amit bevett a gyomrom. Még egy kis javulás a helyesírásban, és egész vállalható hozzászólások lesznek ezek.

Jakab.gipsz 2017.05.30. 15:52:44

@MrEnderby:

Vedd észre amikor dogmává merevedett a "Szentírás", már rögzített minden információt, amire az utókornak szüksége lehet.

Tehát azt is tartalmazza ami nincs benne, "csak a sorok között olvasható ki belőle". Ugyanis emberek írták embereknek, és úgy írták meg, hogy önmaguk létezését igazolják, ez pedig így tautológia (körkörös állítás), következtetés képen, nem lehet Isten szava.

@light:
Rendszerint csak azt írom le, amit bizonyítani is tudok, legfeljebb az olvasóim nem értik, ekkor új analógiákat és hasonlatokat kell ki eszelnem és azokat megtörtént, történelmi tényekkel kell alá támasztanom.

Vagy történelmi eseményeket kell más kontextusba elétek-tárni, tehát ezt a munkát oda-vissza le kell játszanom a fejembe, úgy mintha csak gyerekkel beszélgetnék. A gyermek sem hülye, csak még sok mindent nem tud.

Ami a helyes írást illeti, nem árt ha tudod, egy kéziratot vagy minimum öten szoktak lektorálni, mielőtt az a nyomdába kerül. (mindazonáltal, hogy készségesen elismerem a helyes írás, soha sem volt az erős oldalam), sok fejcsóválásnak voltam vagyok a szenvedő alanya, sajnos.

MrEnderby 2017.05.30. 17:09:08

@Jakab.gipsz: Figyelj, én nem veszem észre, hogy minden szükséges információt rögzítene a biblia, amire szükség lehetne. Ezzel szemben inkább helyenként túl sok, máshol pedig lukas, ezért ad lehetőséget a "sorok közötti" értelmezésre. Szerintem ez gányolás, nem útmutatás. És ezt nem illik azzal magyarázni, hogy az úr pont így akarta, meg blablabla... Azért sem, mert ahogy te is írod lányos zavarodban, emberek írták embereknek. Csupán az én álláspontom szerint ezt nem létezésük, hanem ideológiájuk igazolására. Magyarán bizonyítékokat gyártottak szubjektív világlátásuk és anyagi / eszmei javaik fenntartása érdekében.

Jakab.gipsz 2017.05.31. 13:11:03

@MrEnderby:

Nem, nem és nem, rosszul látod az emberiség 3500 éves fejlődés történetét!

Én inkább úgy kérdezek, miért van blokkolva az emberiség kollektív intellektuális tudata, azaz sokkal többre is képesek lehetnénk, és vagyunk is, mint amennyit jelen pillanatban feltudunk mutatni.

Csak a vadfantáziálás kedvéért vegyük komolyan "Isten" fogalmát, ez a komolyan vétel év ezredeken keresztül természetes dolognak számított, hellyel közzel, mindenki tökéletesen tisztában volt azzal az előfeltevéssel, hogy a világ-rendjét és harmóniáját, az emberi értelmet meghaladó erők "isteni" erők biztosítják. Ámde vad fantáziálást követően vissza kell térnünk a minden napok valóságához.

Tekintsük ezt az "Isteni" ember feletti erőt, nyelvtani leleménynek, és ne misztifikáljuk, hanem kezeljük a maga helyén, ekkor két erő hatását kell csak megérteni ami alól nem tudjuk magunkat kivonni. Ez a két erő pedig a gravitációs és az elektromágneses erő, viszont azt senki sem tudja meg mondani, mi is az amit töltésnek nevezünk, Mi a csuda az amit pozitív-negatív töltésnek nevezünk, vagy mitől kap tömeget az anyag, a CERN is szép csendben elhallgatott.

Tehát valami fontos dolgot egészen biztosan nem tudunk.

A bizonyítás pedig "benne van" a Bibliában, mert az egy természet tudományi tankönyv, amit nem elhinni kell (ha hinni akarsz menj a templomba ) hanem megérteni, az értelem pedig mindenkié azt nem lehet kisajátítani.

MrEnderby 2017.05.31. 14:44:32

@Jakab.gipsz: Valóban rosszul látom, mert mintha az emberiség fejlődéséhez 3500 évet írtál volna, pedig annál jóval több.
A blokkolt tudatról pedig nem nyitok vitát a téma perfekt szaktekintélyével, biztos úgy van, ahogy mondod.
A töltés fogalmát a tankönyvekben megtalálod.
A CERN velem sem oszt meg minden információt, baromi pipa is vagyok rájuk!
A biblia nem tankönyv. Egyébként pedig korábban beismerted, hogy még csak nem is olvastad.

Jakab.gipsz 2017.05.31. 17:11:42

@MrEnderby:

Nem, nem és nem, rosszul látod az emberiség 3500 éves fejlődés történetét!

Én inkább úgy kérdezek, miért van blokkolva az emberiség kollektív intellektuális tudata, azaz sokkal többre is képesek lehetnénk, és vagyunk is, mint amennyit jelen pillanatban fel tudunk mutatni.

Csak a vadfantáziálás kedvéért vegyük komolyan "Isten" fogalmát, ez a komolyan vétel évezredeken keresztül természetes dolognak számított, hellyel, közzel, mindenki tökéletesen tisztában volt azzal az előfeltevéssel, hogy a világ-rendjét és harmóniáját, az emberi értelmet meghaladó erők "isteni" erők biztosítják. Legyen ennyi, a vad fantáziálás ezt követően vissza kell térnünk a minden napok valóságához.

Tekintsük ezt az "Isteni" ember feletti erőt, nyelvtani leleménynek, és ne misztifikáljuk, hanem kezeljük a maga helyén, ekkor két erő hatását kell csak megérteni, ami alól nem tudjuk magunkat kivonni.

Ez a két erő pedig a gravitációs és az elektromágneses erő, amely hatása alatt állunk, ámde azt senki sem tudja mi a csuda az, amit pozitív-negatív töltésnek hívunk, és azt sem mitől kap tömeget az anyag, stb. Számos kényes kérdésről szinte illetlen dolognak számít kérdezősködni, hol ott a tudomány a kérdések meg válaszolásáról kell, hogy szóljon nem pedig az elhallgatásról.

Egy biztos ebben az univerzumba egyetlen egy dolgot még az UFÓ-ék sem tudnak (már ha léteznek) csinálni, az a semmi, vagy ha így jobban érted nincset.

És ezért szoktam ki akadni a "harcos ateistákon" a hazai megfelelője (Brendel Matyi az ateista bloger), amikor olyasmit állít, pl. hogy "nincs, semmi sincs" az anyagi világon kívül. Mert istenen-értelmén kívül, senki sem tud, semmit sem csinálni. Az ateisták tagadásának csak egy célja van, átvenni elménk felett a hatalmat, ( itt most hosszadalmas káromkodást gondoljatok el, amivel az ateistákat illetem), azt már nem hagyom, a saját szavaitokkal foglak gúzsba kötni benneteket.

Miután már az előző fejtegetésemben bemutattam, hogyan találhatjuk meg a Bibliában az Ó-szövetségbe és Mózes könyvébe azt, ami „nincs benne”, (Mózes könyve kacifántosabb ismereteket rejt, mint azt ti elképzelni tudjátok), ha a történetírást a saját történelmi kontextusába vizsgáljuk, ekkor a benne lévő tudás számunkra időtlenné válik.
Ez a felismerés pedig azt jelenti, hogy csak az idő hova tartozása és funkciója a biblia révén ismerhető meg.
Mielőtt nekem esnétek, nézzétek át Ricoeur a narratív identitás tudatról készített esszéit.

MrEnderby 2017.05.31. 19:50:14

@Jakab.gipsz: Továbbra sem 3500 év.
Az isteni vadfantáziálásnak azért volt tere, mert nem ismerték az események mögötti természeti jelenségeket.
Semmit nem igazolsz, csak ilyen légből kapott blődségeket írsz, hogy az UFO-k sem tudnak semmit előállítani. Hogy ennek mi lenne a jelentősége, szintén nem derül ki. Az "előző" fejtegetésedből sem. A bibliából, illetve a történelmi kontextusából legkevésbé az idő funkciója derül ki.
Nem fogom elolvasni, amit ajánlasz. A hozzászólásaid alapján neked kellene néhány alapművet elolvasnod, kezdve az általános iskolás magyar nyelvtan könyvekkel, a középiskolás fizika tankönyvekig.

Jakab.gipsz 2017.05.31. 22:01:02

@MrEnderby:

Ez nem a Te színvonalad ha nem érted, és nem tudsz kérdezni sem ne kotyogj bele.

NETSi 2017.06.01. 00:03:17

Így van, Mr. Enderby! Leszel szíves beszerezni egy mélytengeri búvárruhát, hogy elérd a beszélgetőpartnered színvonalát! Csak utána kotyogj bele!
media.giphy.com/media/KHbQp7EETOSs/giphy.gif

Atomic Warning 2017.06.01. 09:43:00

Bunkókáim, vegyetek egy pipát, amit komótósan megtöltötök minden nap mint Jakab tanulatlan képzetlen tájékozatlan nagyfaterja, utána talán tudtok majd király álbölcsességekkel érvelni Jakab hülyeségeire, sőt ti magatok is megértitek majd az összes áltudományos bullshitet amit Jakab idehány.

MrEnderby 2017.06.01. 17:17:26

@Jakab.gipsz: Igazad van, a színvonal, amit képviselsz, nem az enyém. Állításaid olyanok, mint Albion. Magyarázataid íve olyan magas, mint a kazuárok röppályája. A tárgyi tévedéseidre adott válaszaid számáról mintázta Borsos Miklós a Clark Ádám téri alkotását.
Pedig nem nehéz, csak nem figyelsz! Két törvény létezik igazán, az egyik, meg a másik. És az egyikből, következik a másik, tehát ez egy spirál. Erről olvasd el dr. Mártás Bianka nőgyógyász írását. Minden spirál egy lyukba fut, ezt már az ókori görögök is tudták - csak amikor leírták, kihagyták belőle az 'e' betűket. Emiatt születnek kommunisták. Tehát, ha a megfelelő funkciója szerint figyeled az óra járását, meg a nézését, akkor az is egy spirál. Véletlen? Aligha, csak ezt a CERN-ben sem merik beismerni. Na, erre kössél fagyit nagyokos!

MrEnderby 2017.06.01. 17:25:07

@NETSi: @Atomic Warning: Búvárruhában nem lehet pipázni a víz alatt!

NETSi 2017.06.01. 18:07:35

@MrEnderby: True that...
Habár ha lehet a vízen járni, akkor miért ne lehetne alatta pipázni? Csak a krokodilokkal kell vigyázni.
24.hu/kulfold/2017/05/15/vizen-akart-jarni-mint-jezus-krokodilok-ettek-meg-a-lelkeszt/

Atomic Warning 2017.06.01. 18:18:37

@MrEnderby: Téged zavarnak a tények, és akadályoznak a szabad gondolkodásban. Emiatt korlátolt vagy :) Miért fagyizni lehet víz alatt? Naugye. :) Az a baj veled, hogy a tényeket összerakva összefüggéseket alkotsz. A tényeket vedd fikciónak, a fikciót vedd tényeknek, és az a lehetőségek száma rögtön exponenciálisan megemelkedik számodra. Arra mondjuk vigyázz, hogy kizárólag ezó-áltudományban erősen hívő idióták között meséld el az így kikövetkeztetett alternatív világodat. És PIPÁZZ BAZZ! Ha víz alatt nem lehet, oldd meg! Egyébként meg, ebből is látszik milyen korlátoltak vagytok, ti marxista-ateisták: hát vízpipiáról még nem hallottatok tájékozatlan hólyagok? :) Naugye. Vízipipa - ateisták 1:0.

MrEnderby 2017.06.01. 18:30:23

@NETSi: „Nem értjük hogyan történhetett, hiszen egész héten böjtölt és imádkozott.”
@Atomic Warning: Nyertél :)

NETSi 2017.06.01. 18:49:42

@MrEnderby: Lehet, hogy neki is pörkölttel kellett volna aktiválnia a mágiát.

Atomic Warning 2017.06.01. 20:10:05

@MrEnderby: "A mentők a történtek után harminc perccel a helyszínre értek, de már nem tudtak mit tenni." --->>> Az ima és az (nyugati) orvostudomány egyformán tehetetlen. :(

Ja az összefüggések a tények között: krokodil --->>> gyík(ember) --->>> soros. Így már világos miért történt úgy ahogy.

light 2017.06.02. 08:54:09

Pedig milyen jól indult :(
süti beállítások módosítása