A kétféle bibliai teremtés után annak az esetnek a története következik, ami „megalapozza” azt a kollektív bűnt, melyből egyikünk sem vállalt, és nem is vállalhatott részt, és mely alól egyesek szerint Jézus szabadította fel az emberiséget saját halálával, melyből szintén egyikünk sem vállalt, és nem is vállalhatott részt. (És itt ideiglenesen tekintsünk is el attól, hogy Jézus több szempontból olyan volt, mint a népmesei okos lány, hiszen az elbeszélések szerint meg is halt, meg nem is; ember is volt, meg nem is; meg is bocsátott, meg nem is khm, végítélet, khm.) Ez a kollektív bűn mindhárom ábrahámi világvallásban - a judaizmusban, a kereszténységben, és az iszlámban is - közös pont, és ezt nevezik a katolikusok áteredő, a protestánsok pedig eredendő bűnnek.

Lássuk, mi is volt tulajdonképpen az a szörnyűséges tett, amiért a keresztény felfogás szerint az emberiségnek egészen Jézus feláldozásáig kellett kollektíven bűnhődnie (és mely kollektív bűnhődés feloldása után a történet szerint ma Jézus halála miatt kell kollektíven bűnhődnünk)!

(Mózes I. könyve, 3:1-24)

„A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek (érintsétek), hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” - 3:1-5

Kezdjük rögtön azzal, hogy a biblikus (beszélő!) kígyónak a puszta létezése megkérdőjelezi nem csak Isten bőszen hangoztatott mindenható, mindentudó, mindenütt jelen lévő mivoltát, hanem a jóindulatúságát, és a józan eszét is.

Miért? Nos, mindenhatósága révén megteremtette a kígyót; mindentudósága folytán tudnia kellett, hogy ebből baj lesz; mindenütt jelenlévőségéből kifolyólag látnia kellett a (beszélő!) kígyó és Éva dialógusát; ha jóindulatú lenne, közbelépett volna - vagy megkímélte volna két (tudatlannak teremtett) emberi teremtményét a kísértéstől, és nem helyezte volna a tudás mágikus fáját a kert közepére -; ha pedig lenne némi józan esze, akkor rengeteg mizériától megkímélve magát is és két (tudatlannak teremtett) teremtményét is, eleve a jó és a rossz közötti különbség tudásával kreálta volna őket.

Persze, ez csak akkor lehet érvényes, hogyha abból a felfogásból indulunk ki, hogy a feltételezett Úr Isten mindenható, mindentudó, és mindenütt jelen lévő. Az idézett szöveg keletkezésének idejében azonban nem ez volt az istenkép. Ha végigolvassuk a Bibliát, látni fogjuk, hogy Istennek is megvan a maga evolúciója: attól függően, hogy ki, mikor és hol írta az adott forrásszöveget, Isten olykor a föld színén, feltehetően emberi alakban mászkáló, családi istenség, olykor törzsi, vagy nemzeti istenség, olykor pedig főisten volt a többi, meg nem nevezett, alacsonyabb rendű istenség között - végül mindezek összegyúrásából és továbbfejlesztéséből lett az, amit úgy ismerünk, hogy az Egy Isten.

De mivel - akármekkora képtelenség is - a (beszélő!) kígyó a történet szerint ott volt, ráadásul kulcsszerepet töltött be a cselekmény ezen részében, így nem hagyhatjuk figyelmen kívül: hiszen a tudás mágikus fájáról (a tudatlannak teremtett) Évával folytatott párbeszéde során sikerül meggyőznie őt, hogy nem fog belehalni, hogyha eszik a varázslatos gyümölcsből, sőt: olyan lesz, mint Isten! A Biblia azt nem taglalja, hogy e dialógus milyen nyelven folyt, vagy hogy (a tudatlannak teremtett) Éva és a (beszélő!) kígyó nyelvelsajátítása hogyan zajlott. Ahogy azt sem említi itt, hogy az első teremtéstörténetben az első emberpár már eleve Isten képére lett formálva.

Egyes teológusok azt mondják, hogy ezt az egészet allegóriaként kell értelmezni: a (beszélő!) kígyó igazából nem más, mint maga a Sátán (honnan a francból jött?), méghozzá emberi alakban, aki bűnbe vitte az embert, és elvette az emberek ártatlanságát (már ha a tudatlanságot, a kíváncsiság teljes hiányát és a szellemi posványt ártatlanságnak értelmezzük). Ám tekintve, hogy a teológusok „tudománya” többnyire abból áll, hogy főként bronzkori szövegeket szajkózva próbálnak gátat szabni a valóság hullámainak, és fából igyekeznek vaskarikát csinálni, nehezemre esik komolyan venni az ilyesfajta „magyarázatokat” - már csak azért is, mert azt, hogy mit kell allegorikusan értelmezni, teológusa válogatja.

„És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre, s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcsességért: szakaszta azért annak gyümölcséből és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék. És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket (ágyékkötőket) csinálának magoknak.” - 3:6-7

Először is, emlékezzünk meg egy perces néma, beszippantott ajkakkal való röhögés-visszafojtással arról, hogy a feltételezett első emberpár legelső dolga az volt, miután birtokukba került végre a jó és rossz közötti különbség tudása, hogy ágyékkötők manufakturálásába fogtak fügefa levelekből. Éva nem azt gondolta először, hogy „Azt a kurva: beszélő kígyó!”, és Ádámnak sem az futott végig elsőként az agyán, hogy „Ez a rohadék (beszélő!) kígyó most aztán jól kibaszott velünk! Egy mindenek felett hatalmas felsőbb lény azonnali halálbüntetés terhe mellett megtiltotta, hogy együnk erről a mágikus fáról, mi pedig mit csinálunk? Eszünk a mágikus fáról! De várjunk csak! Nem haltunk meg! A (beszélő!) kígyó nem hazudott. De akkor JHVH miért tette ide a mágikus fát, ha nem akarta, hogy együnk annak varázslatos gyümölcséből? Miért nem szólt, hogy vigyázzak a (beszélő!) kígyóval, amikor nevet adtam az állatoknak? Mi ez az egész? Valami bekattant emberkísérlet? Vagy egy allegória?”. Nem: ehelyett észrevették, hogy meztelenek, és viszonyítási alap nélkül is tudták hirtelen, hogy ez valamiért bűnös dolog.

És itt van valami, amit semmi esetre se tévesszünk szem elől: az akkor még tudatlan Éva eszik a varázslatos gyümölcsből, „és ada vele levő (akkor még szintén tudatlan) férjének is, és az is evék”. Hogy micsoda? Ádám végig ott volt? Ádám fültanúja volt Éva és a (beszélő!) kígyó párbeszédének? Ott állt Ádám, az első teremtmény, akinek az Úr Isten elmondta, amikor Éva még nem volt sehol, hogy melyik fáról szabad ennie, és melyikről nem, ő pedig végig meg sem mukkant? Évához hasonlóan nem tiltakozott és nem zavarta el a kígyót sem. Nem figyelmeztette Évát, hogy „Asszony, ne nyúlj a mágikus fához, mert Urunk azt mondta, hogy aki a fát illeti, megdöglend.” Ám sem Éva, sem Ádám nem döglend meg. Csak álltak zavarodottan, testükön fügefa levelekkel, nevetségesen, miközben a kígyó valószínűleg azt gondolta: „Nahát! Ezek aztán tényleg tudatlanok voltak! De most sem tűnnek túlzottan okosabbnak. Ráadásul az egészért a nőt fogják hibáztatni a későbbi egyházak, miközben a férfi végig mellette volt. Ezt nevezem elmebeteg emberkísérletnek! Ennél gonoszabbat még én sem ötölhettem volna ki...”

„És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között.” - 3:8

Igen, a későbbi istenfelfogás szerinti mindenek felett hatalmas, emberi ésszel felfoghatatlan, kozmikus teremtő intelligencia az Éden kertjében mászkál egy csípős délutánon, és bújócskát játszik az első emberpárral. Vajon ő meztelen volt, vagy ő is fügefa levélből varrt ágyékkötőt viselt?

„Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda (Ádám): Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?” - 3:9-11

Emlékezzünk: az Úr Isten itt még evolúciójának elején jár, így kérdeznie kell Ádámot (hiszen a Bibliában az ember = férfi), hogy merre van. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy gyagyás lett volna, hiszen amikor Ádám elmondja neki, hogy azért bújt el, mert szégyellte meztelenségét (hova lett az ágyékkötő?), JHVH rögtön átlátott a szitán.

„És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém. És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém.” - 3:12-13

Na szép! Csak alig néhány sorral feljebb, a második fejezet végén az áll, hogy a férj „ragaszkodik feleségéhez”, Ádám ennek dacára azonnal, piff-paff-puff bemószerolja Évát - miközben maga is fültanúja volt a (beszélő!) kígyó és (az akkor még tudatlan) Éva párbeszédének, ergo meg is akadályozhatta volna az egész kínos mizériát. De akár az Úr Isten is megtehette volna ugyanezt, hogyha nem evolúciójának elején járt volna - vagy hogyha nő írta volna a szöveget. Végül Éva vallomást tesz a (beszélő!) kígyó ellen.

„És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.” - 3:14

„Most aztán jól kibassz-ssz-sztak velem - gondolhatta ezután a (beszélő!) kígyó. -: most már nem repkedhetek kedvemre a firmamentum alatt! A porevés még csak-csak, de a szárnyaim, és a húsz izmos lábam elvesztése...”

Hogyha ezt a történetet tényleg allegóriaként kell tekinteni, akkor ezek szerint JHVH azt a „büntetést” rótta ki a Sátánra, hogy továbbra is viselkedjen korábbi természetének megfelelően, amivel romlásba vitte az embereket?

„És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” - 3:15

„Na, tessék! Még ez is! - gondolhatta ezután is a (beszélő!) kígyó. - Segítek ennek a két szerencsétlennek azzal, hogy keresztülhúzom JHVH-nak azt a tervét, melyben örökkön át tartó tudatlanságban akarja tartani az egész emberiséget kitevő két darab embert, és ezért cserébe nem elég, hogy a hasamon kell közlekednem, és port kell zabálnom, de a nő leszármazottai - és, mivel csak ketten vannak, így a férfiéi is - még a gyerekeimet is baszogatni fogják! Az a tudat is csak kevéssé vigasztal, hogy bosszúból a sarkukat csócsálhatom: elvégre ez idáig vegán lettem volna, vagy mi! Egyébként is: francnak rakta ide a drágalátos mágikus fáját, hogyha annyira féltette annak varázslatos gyümölcsét? Remélem a beszédképességem azért megmarad...”

Mindeközben az első emberpár az egészet karba tett kezekkel, és gunyorosan fölényeskedő arckifejezéssel figyelhette. Kivagyiságuk azonban nem bizonyult hosszú életűnek, hiszen JHVH

„Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szűlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad. Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettől arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek fűvét. Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.” - 3:16-19

„Magzatokat? Szülni? Mi van? Eddig reménykedtem, hogy ha már muszáj szaporodni, akkor elég lesz majd tojásokat rakni! - gondolhatta Éva, noha a Biblia nem taglalja a reakcióját az ítéletre. - Hogyan lesznek egyáltalán ezek a magzatok, amiket fájdalmak közepette kell megszülnöm? És mi az, hogy a férjem uralkodni fog rajtam? Végig itt állt mellettem bambán, és meg sem nyikkant, miközben a (beszélő!) kígyó totál hülyét csinált belőlem! A varázslatos gyümölcsöt sem rúgta ki a kezemből, evett is belőle, aztán szempillantás alatt beköpött, amikor elkezdett forrósodni a talaj! Ez a málé fog énrajtam uralkodni? És még epekednem is kell érte? Bah, már most fáj a fejem!”

Olcsó vigasz, de JHVH Ádámot is megbüntette, akinek ennek hallatán valószínűleg ilyesmi járhatott a fejében: „Átkozott legyen a föld? Mi ez itt, a babonás bronzkor? Fáradságos munkával éljek belőle minden nap? De hiszen eddig is nekem kellett művelnem és őriznem az Éden kertjét! Egyem a mező füvét? Miért, eddig mit ettem? Cápauszony-levest, mirelit bélszínes roládot, meg csokoládétortát extra tejszínhabbal? És mi az a kenyér? És miért baj, hogy hallgatok a feleségemre, főleg úgy, hogy tudatlan vagyok?”

Frissen szerzett tudásával az első emberpár akár védekezhetett volna valahogy így is: „Drága Urunk, hiszen te teremtettél tudatlannak minket vala, hogy ne ismernők a különbséget jó és rossz között! Mi végre büntetel bennünket olyanért, a mely tudatlan természetünkből fakand? Nem hallottad még azt a szófordulatot, hogy enyhítő körülmény? Hiszen tudatlanságunkban cselekedénk mi rosszat, mivelhogy nem tudánk vala, hogy mi vala a rossz. Mi végre alkalmazád vala ellenünkben a Csubakka-védelmet?” De nem: az első emberpár nem védekezett vala sehogy.

Talán itt a legcélszerűbb feltenni a kérdést: vajon mi lett volna, hogyha a történet úgy alakul, hogy nem esznek a tudás fájáról? Két ember maradt volna a földön addig, amíg - ki tudja, mikor - meg nem haltak volna? Esetleg két ember maradt volna úgy, hogy idővel JHVH engedélyezte volna nekik, hogy szakítsanak gyümölcsöt az élet fájáról? Vagy JHVH ráparancsolt volna idővel a két emberre, hogy szaporodjanak (feltehetően előzőleg külön instruálva őket ennek pontos menetéről, és - figyelembe véve azt a rosszalló, undorodó, és mániákusan tekintélyelvű viszonyulást mindenféle szexuális aktust illetően a későbbi egyházak részéről - külön engedélyt adva nekik erre)? Utóbbi esetben a szülés is teljességgel fájdalommentes folyamat lehetett volna az emberek számára (noha az elevenszülő állatoknak mint amilyen az ember is sosem volt ilyen opció a Bibliában)?

„Nevezte vala pedig Ádám az ő feleségét Évának, mivelhogy ő lett anyja minden élőnek. És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket.” - 3:20-21

Szőrszálhasogatás, de Éva maximum minden élő ember anyja lehetett. És milyen állatból készültek a szóban forgó „bőr ruhák”? Milyen állatot ölt meg JHVH, hogy a fügefa levélből készült ágyékkötők helyett hagyományosabb értelemben vett ruhákat hordhasson az első emberpár? A Biblia nem taglalja. (És mekkora elszalasztott lehetőség! Micsoda költői igazságtétel lett volna, hogyha a kígyóból készültek volna!) Ahogy azt sem, hogy JHVH vajon miért nem azonnal teremtésük után öltöztette fel őket. Miért hagyta, hogy Ádám a fedetlen „kígyójával”, Éva pedig pucér keblekkel mászkáljon, hogyha a meztelenség rossz?

„És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen: Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, a melyből vétetett vala. És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját.” - 3:22-24

Mint „mi közűlünk egy”? Mégis kihez beszél, kinek „monda” ezt az Úr Isten? És hol? A Biblia egy szóval sem említett eddig sem ördögöt, sem démont, sem angyalt. A szöveg alapján úgy tűnik, ahhoz, hogy valaki istennek nevezhesse magát, ennie kell a tudás és az élet fájáról is (melyek, ugye, még nem voltak akkor, amikor JHVH létrehozta a földet, de ezt csak úgy, mellékesen említem). Ezek szerint (a tudatlannak teremtett) Éva és Ádám azáltal, hogy varázslatos gyümölcsöt ettek a tudás mágikus fájáról, félistenek lettek? És akkor így mi is félistenek vagyunk a Biblia alapján? Aki hitelt ad e bronzkori mítosznak, az valószínűleg tekinthet magára akár így is - feltéve, ha önbecsülése képes megemészteni olyan dolgokat, mint - sok egyéb mellett - a beszélő kígyó, vagy a Kerúbok (mely utóbbiak egyes leírások alapján - például Ezékiel próféta könyvében - olyan négy szárnyú és négy lábú patás lények, melyeknek négy fejük is van, egészen pontosan egy oroszlán, egy bika, egy sas és egy emberi fejük). Én, személy szerint, kivárom, hogy nyilvánosságra kerüljön egy műhold-felvétel az élet fáját őrző villogó lángpallosokról. És addig is, amíg erre várakozom, lapozgatom tovább a Bibliát a következő bejegyzéshez - ami már nyilvánvaló okokból nem az Éden kertjében fog játszódni.