Be kell vallanom, hogy amikor néhány éve úgy döntöttem, hogy az elejétől a végéig, elmélyülten, a részletekre és az összefüggésekre odafigyelve elolvasom a Bibliát, már ennek kezdetén kisebb sokk ért, amikor azt kellett látnom, hogy a Biblia két, egymástól eltérő teremtéstörténet tár elénk (de, hogyha az Özönvíz történetét is figyelembe vesszük, ami bizonyos értelemben a Teremtés „lenullázása” - vagy „új alapokra helyezése”, vagy „illiberális felfogása” - akkor akár azt is mondhatnánk, hogy hármat). Eléggé elszégyelltem magam emiatt, hiszen általános és középiskolai tanulmányaim során többször is kellett forgatnom a Bibliát, és ez a tény soha nem tűnt fel nekem. Elő is bányásztam gyorsan a régi, bedobozolt irodalom tankönyveimet, hogy ellenőrizzem, ezekben van-e említés a két különböző genezisről. Végül kissé fellélegezve, kissé felháborodva konstatáltam, hogy azokban is, kivétel nélkül, csak egy - amolyan keverékféle - teremtésről esik szó (arról, amelyikben Éva Ádám oldalbordájából lett „klónozva”).

Talán igényel némi magyarázatot, hogy a fellélegzés mellett miért éreztem felháborodottságot. Az igazság az, hogy egyenlő mértékben voltam mérges tudatlanságom miatt magamra is, és egykori tanáraimra is. Akárhányszor is kutattam az emlékeimben, mindig ott lyukadtam ki, hogy amikor a biblikus teremtésmítoszra terelődött a szó, még említés szintjén sem került elő sem hittan, sem irodalom, sem történelem órákon, hogy két alternatív verzió létezik belőle a Bibliában, melyek szoros egymásutánban követik egymást. Megkaptam a feladatot, hogy olvassam el a teremtéstörténetet (nem teremtéstörténeteket), én pedig engedelmesen elolvastam Mózes I. könyvének első fejezetét, dolgom végeztével becsuktam a Bibliát, aztán kimentem játszani. Ma már - kissé rosszindulatúan talán - azt gondolom, hogy a hittan tanáraim készakarva „felejtették el” ezt a tényt megemlíteni: hiszen, visszatekintve, e nélkül is rengeteget kellett pironkodniuk az ártatlan és megválaszolhatatlan gyermeki kérdések cunamijában (például, hogyha Isten tényleg jó és mindenható, akkor miért rákos a nagypapám, és miért csengetnek be hozzánk hetente többször is [akkor éppen a délszláv] háború elől menekülő emberek?).

Minthogy sem a Bibliában, sem máshol (főként irodalom és hittan órákon...) nem esik szó arról, hogy az egyik teremtéstörténet a másik előzménye, vagy béta verziója lenne, vagy hogy a két, egymástól eltérő változat közül melyiket vegyük alapul, így a legcélszerűbb ezeket egyenrangú „lenyomatoknak” venni, és külön-külön helyezni őket górcső alá.

Ám még mielőtt ebbe belefognék, fontosnak tartom rámutatni, hogy a biblikus kánonba bekerült különböző szövegek keletkezése, és főként az Ótestamentum könyveié, hatalmas időtávot ölelnek fel. A keresztény Ótestamentum forrása a héber Biblia, más néven a Tanakh. A Tanakh egy vallási töltettel nem bíró, egyszerű betűszó, mely elnevezés a héber Biblia (zsidó kánon szerinti) három részének kezdőbetűiből tevődik össze: ezek a Tóra, a Nevi’im és a Ketuvim - magyarul Törvény/Tanítás, Próféták/Elbeszélők és Iratok. Ezek közül a legrégebbi, és legnagyobb jelentőséggel bíró a Tóra - keresztény berkekben Mózes öt könyve, más szóval Pentateuchus, magyarul „öt tekercs” -, amit a közmegegyezés alapján az időszámításunk előtti 15-12. század körül írt valaki (sokak szerint maga Mózes), vagy írtak valakik (a szövegek eltérő stilisztikai sajátosságai alapján inkább ez utóbbi tűnik valószínűnek - főleg, hogyha figyelembe vesszük, hogy Mózes halála és temetése is szerepel benne, amit ő maga csak elképesztő nehézségek árán írhatott volna le). Egyes források szerint lehetséges, hogy a Tóra még ennél is régebbi. Vannak kutatók, akik szerint a legújabb rész, a Ketuvim, az időszámításunk előtti második évszázadban, a Hasmóneus-dinasztia idején nyerte el végleges formáját, Palesztinában - más tudósok szerint azonban ez inkább az időszámításunk utáni második századra datálható. Akármelyik megközelítést is fogadjuk el, az mindenképpen leszögezhető, hogy az Ószövetség ma ismert formájában való létrehozása évezredes projekt volt, ami a bronzkorig nyúlik vissza. Máshogy fogalmazva az emberiség történelmében egy olyan időszakra, amikor az embereknek sem fogalmuk, sem elképzelésük nem volt - de legyünk jóindulatúak: nem is lehetett - olyan dolgokról, melyekkel kapcsolatban nekünk már többé-kevésbé pontos ismereteink vannak, méghozzá évszázadok felvilágosult, fáradságos, sok esetben áldozatos munkájának köszönhetően (például időjárási jelenségek, tektonikai események, betegségek kialakulásának valós okai kapcsán, melyeknek sem isteni közbeavatkozásokhoz vagy büntetésekhez, sem ártó szándékú démonokhoz vagy szellemekhez nincs semmi közük).

Teremtés I.

(Mózes I. könyve, 1:1 - 2:3)

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.” - szól a  Biblia első sora.

Hogyha ez igaz (minden jel és bizonyíték szerint nem), akkor ez volt a történelem első „árukapcsolása”: mert milyen lenne a föld ég nélkül, vagy az ég föld nélkül? Külön-külön nem sokra mennénk velük. Ám, ahogy azt alább látni fogjuk, a föld és az ég létrehozása ennél valamivel bonyolultabb munka volt. Amint azt az előző bejegyzésemben leírtam már, a héber Biblia ennél a résznél nem Istent, hanem isteneket (elohim) említ, és azt is valamelyest körbejártam, hogy ez miért támaszt nehézséget a monoteizmus legfőbb alapvetésével szemben (hogy tudniillik egy darab isten van), így ezt nem is taglalnám bővebben.

„A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Szelleme lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.” - 1:2-5

Hogyha kezdetben csak az ég és a föld adott, honnan jöttek a vizek? Mi az a rejtélyes eredetű mélység, ami felett Isten szelleme lebeg a vaksötétben? Mint oly sok mindent, a Biblia ezeket nem taglalja részletekbe menően. Ahogy azt sem, hogy Nap nélkül hogyan lehetségesek olyan dolgok, mint a világosság, vagy a napszakok. Hogyan lehet este és reggel Nap nélkül? Vagy ezt úgy kell elképzelni, hogy a Teremtő fel-le csavargatta a rejtélyes világosságot? Ugyanígy azt a furcsaságot sem fejtegeti a szerző, akárki is volt, hogy Isten (az egyszerűség kedvéért a továbbiakban maradok az egyes számnál) az eget és földet - és, persze, a titokzatos eredetű vizeket - teljes sötétségben hívta életre.

„És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn. És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap.” - 1:6-8

Mennyezet, ami elválasztja a (titokzatos eredetű) vizeket? Hogyha az említett (titokzatos eredetű) vizek között nincs semmi, ami elválasztaná ezeket egymástól, akkor ez nem azt jelenti, hogy csak egy darab hatalmas (titokzatos eredetű) víztömeg van? Akkor mégis milyen (titokzatos eredetű) vizeket, és milyen vizektől kellett elválasztani? Vagy ezt úgy kell értelmezni, hogy kezdetben nem csak Isten és a Nagy Semmi volt (honnan jött egyáltalán Isten?), hanem Isten és egy egész Univerzumnyi, napenergia hiányában feltehetőleg fagyott (titokzatos eredetű) víztömeg? És hogyha Isten a szilárd mennyezetet - más szóval firmamentumot - nevezte el égnek, ami elválasztja a felső vizeket az alsó vizektől, akkor mit teremtett az első napon a földdel együtt, amit szintén égnek nevezett? Vagy az első napon csak az ég (titokzatos eredetű) vízben ázó béta verziója készült el, amin még javítgatni kellett a hatalmas (titokzatos eredetű) víztömeg miatt? A Biblia ezt sem taglalja. Mellesleg, ha valóban van Isten, minden bizonnyal remek időérzékkel rendelkezik, hiszen a második nap is úgy telt el, hogy a Nap még nem létezett, ami jelezhette volna a különböző napszakokat.

A vizek szétválasztása okán talán itt a legcélszerűbb megemlíteni, hogy a judaizmus - melynek alapvetéseire a kereszténység és az iszlám is nagyban támaszkodik - rengeteget „kölcsönzött” már létező, ősi vallásokból és mitológiákból. Például az egykori mezopotámiai teremtéstörténetből, melynek keletkezése körülbelül az időszámításunk előtti huszonkettedik századra datálható. Ebben Abzu isten az édesvizek megtestesítője volt, aki „egybefolyt” Tiámat istennővel (akit gyakran ábrázoltak óriási tengeri kígyóként), vagyis a sós vizek, a mélységek és az őskáosz megtestesülésével. E frigyből több istenség is született, akiket aztán Abzu és Tiámat megpróbáltak elpusztítani. Tervük azonban csődöt mondott: Abzut Enki isten megölte álmában, Marduk pedig kettészelte Tiámatot, és a darabokból megalkotta az eget és a földet. Egy ilyesfajta „kölcsönvétel” láttán talán még Schmitt Pál is csak pisloghatna.

„És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg (láthatóvá váljon) a száraz. És úgy lőn. És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó. Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint (fajtájának megfelelően), a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn. Hajta tehát a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És lőn este és lőn reggel, harmadik nap.” - 1:9-13

Ez a harmadik nap, amikor Isten a rejtélyes fényben, a Nap nélkül végzi a bolygónk nyújtotta élettér finomhangolását. Felszínre hozza a mennyezet alatti szilárd részt a (titokzatos eredetű) víztömeg alól, és elnevezi ezt földnek, a földeket körülfogó vizeket pedig tengernek. Megint csak feltételezhetjük, hogy itt folyékony halmazállapotú vízről van szó, hiszen újfent: a Nap még sehol, és a Biblia egy szóval sem említi, hogy a rejtélyes fény meleget is árasztana. Aztán Isten a földre parancsol, hogy teremjen növényeket - ami, ma már jól tudjuk, a Nap energiája és egyéb feltételek (megfelelő hőmérséklet, fény, szél, öntözés, tápanyag, légkör, stb.) megléte nélkül nemigen lehetséges. A Biblia nem taglalja azt sem, hogy Isten a növényeknek olyan utasítást adott volna, hogy „Fotoszintetizáljatok Nap nélkül, és fakasszatok gyümölcsöt beporzó rovarok nélkül vala!” - noha egy állítólagosan „Intelligens Tervezőtől” elvárható lenne, hogy olyan élőlényeket kreáljon, amelyek maguktól is képesek „tenni a dolgukat” és életben maradni (ráadásul a Nap megteremtése előtt minden bizonnyal cudar hidegben).

„És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek. És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lőn. Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó. És lőn este és lőn reggel, negyedik nap.” - 1:14-19

Végre megjelentek a világító testek - a Nap, a Hold(?) és a csillagok - a firmamentumon, melyek elválasztják a világosságot a sötétségtől. Ma már persze tudjuk, hogy a Hold nem bocsát ki magából fényt, csupán a Nap fényét veri vissza - ahogy azt is, hogy a Hold nem korlátozza „uralkodását” az éjszakára, hiszen sokszor látható a reggeli égbolton is. Az előző nap teremtett növények - melyeknek eddig feltehetően fagypont alatti hőmérsékletben, napfény nélkül kellett túlélniük - átvészelték a Nap hirtelen megjelenése okozta sokkot, elképesztő gyorsasággal alkalmazkodtak az új körülményekhez, és elkezdhettek fotoszintetizálni. És mi lett az első napon teremtett rejtélyes fénnyel? A Biblia nem taglalja. Ahogy a már-már foghegyről odavetett csillagokról sem értekezik bővebben, melyekről megint csak tudjuk, hogy a Naphoz és Holdhoz hasonlóan nem a szilárd firmamentumra vannak aggatva, hanem emberi aggyal szinte felfoghatatlan távolságokban vannak Földünktől (már amelyik még megvan, és nem csak egykori fényét látjuk utazni az űrön át). Amikor az éjszakai égboltot kémleljük, még a legideálisabb körülmények között sem látunk néhány száznál, maximum néhány ezernél több csillagot - amikor azonban a Hubble űrtávcső képeire tekintünk, azt kell látnunk, hogy a Földről, emberi szemmel nézve látszólag üres területeken is csillagok tízezrei vannak. Istennek a Biblia alapján egy teljes nap kellett ahhoz, hogy szilárd firmamentumot ácsoljon a Föld fölé, de a csillagokat - vagyis egy egész, roppant méretű univerzumot, milliónyi galaxisostul, milliárdnyi bolygórendszerestül, gázóriásostul, pulzárostul és fekete lyukastul - szinte röpke utógondolatként hozta létre. De mit számít ez, hogyha „jeleknek” titulálva őket „megalapozhattuk” az asztrológia „tudományát”?

„És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön. És lőn este és lőn reggel, ötödik nap.” - 1:20-23

Vizi állatok és madarak. A tudomány jelen bizonyítékai - ősmaradványok (vagy fosszíliák), radioaktív izotópos, vagy szénizotópos kormeghatározás, DNS- és RNS-vizsgálatok, stb. - alapján nem eszik olyan forrón a genezist. Ma már tudjuk, hogy a szárazföldi élőlények korábbi vízi élőlényekből fejlődtek (ősleletek alapján a feltételezetten első szárazföldi gerinces, ami átmenetet képzett a vízi és szárazföldi élet között - az Ichthyostega nevű kétéltű - körülbelül 350 millió éve, a devon korszakban mászott ki az óceánból) - e rész szerzője tehát ráhibázott az élőlények keletkezésének sorrendjére. A madarakkal azonban már mellé lőtt, ugyanis a madarak meglétének (legalábbis mintegy tízezer madárfaj meglétének) előfeltétele a dinoszauruszok létezése - hiszen a madarak a dinoszauruszok (pontosabban a Coelurosauria) tollas leszármazottai. A dinoszauruszok - az egyre bővülő fosszilis nyilvántartás alapján - a kréta korszak végén, vagyis körülbelül 230 millió éve jelentek meg, kihalásuk pedig 65 millió évvel ezelőttre tehető. Ha a vízi és szárazföldi élőlények szétválásnak ideje nagyságrendileg 350 millió évre datálható, a dinoszauruszok megjelenése pedig 230 millió évre, akkor hogyan lehetséges, hogy a vízi élőlények a madarakkal egy időben jöttek létre? (Sehogy.)

„Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lőn. Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatotokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó. És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. És monda Isten: Imé néktek adok minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelűl. A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld fűveket adom eledelűl. És úgy lőn. És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.” - 1:24-31

Ahogy azt már tisztáztuk, a szárazföldi élőlények a vízi élőlényekből fejlődtek ki, és nem a földből bújtak elő, parancsszóra. Ám (a Biblia stílusában) ezt tudjuk is le ennyivel, hiszen dobpergés, fanfárok, konfetti: a földi körülmények és élővilág részletekbe nem túlságosan belebocsátkozó, meglehetősen homályos finomhangolása után feltűnünk a színen mi, emberek is! (Állítólagos teremtésünk leírása során pedig ismét azzal kell szembesülnünk, hogy az egyes- és többes szám váltakozik, amikor Istenről van szó. Teremtsünk? A mi képünkre?) És nem elég, hogy létezhetünk, azt a parancsot is megkapjuk Istentől a Biblia alapján, hogy még uralkodhatunk is a tőlünk különböző élőlényeken (kivéve, persze, a betegségeket is okozó mikroorganizmusok „láthatatlan hadseregén”, amelyek mirajtunk (is) uralkodnak, és amelyek létezéséről - a dinoszauruszokéhoz hasonlóan - a Biblia szerzőinek fogalmuk sem volt)! Felbukkanunk hirtelen (mintegy harmincezer éve) mi, a Homo sapiens sapiens, vagyis a (körülbelül háromszázezer évvel ezelőtt kialakult) Homo sapiens alfaja, és azt tehetünk az előttünk már több millió éve létező, több millió fajta élőlénnyel (melyek a leírás szerint lélekkel rendelkeznek, és mind(!) vegetarianizmusra vannak programozva), amit csak akarunk! Mily előzékeny, mily nagylelkű, mily bőkezű! (És mily kényelmes, kész mentség egyes vallásos fundamentalisták számára, hogy felelőtlenül semmibe vehessék a természeti környezet, vagyis közös életterünk sorsát, és így közvetve a miénket is!)

Mindezek tetejében plusz büszkeséggel tölthet el bennünket még az is, hogy Isten saját hasonlatosságára kreált bennünket: férfivá és nővé. Ebben a teremtésverzióban nincs semmilyen Ádám magánya, nincs semmilyen oldalbordából klónozás. Ebben a változatban nő és férfi egyszerre lett teremtve, egyenrangú felekként. Isten képére. Tehát Isten egyszerre férfi is, és nő is. Az ember teremtése során pedig kettéválasztotta uniszex aspektusát, gondolom, és így lehetséges, hogy külön vannak nők és férfiak is, és nem "monoszexek" vagyunk mind. Habár az, hogy egy egyedülálló - legalábbis a monoteisztikus felfogás szerint egyedülálló -, halhatatlan kozmikus intelligencia, melynek létezése felette áll térnek és időnek, tudása és hatalma pedig meghalad mindent, ami emberi ésszel felfogható, milyen céllal tenne különbséget a férfi és a női nem között - főleg, hogyha tudjuk, hogy a szaporodásnak és sokasodásnak a szexen kívül vannak egyéb módjai is -, minimum furcsa számomra.

Az pedig, hogy az egész, úgy, ahogy van, „igen jó” lenne... Ha csak egyetlen felületes pillantást vetünk a természetre, és az abban szükségszerűen létező szenvedésre, ez a megállapítás legalábbis némi árnyalásra szorul. Mert hiába adta a Biblia szerint Isten a „zöld fűveket” „eledelűl” az állatoknak, jól tudjuk, hogy számtalan húsevő (vagy dögevő) életmódra, vagy vérszívásra „szakosodott” élőlény létezik. Mivel a ragadozók többnyire nem élve fogyasztják el a prédájukat, ez azt jeleni, hogy a préda az esetek nagy részében hatalmas szenvedések közepette kénytelen meghalni - hiszen az antilop nem mobilbüfé az oroszlán számára, amiből alkalomadtán le lehet harapni egy-egy darabot: meg kell halnia ahhoz, hogy „eledelűl” szolgálhasson. És mi történik a prédával, miután „eledelűl” szolgált? Miután megemésztődik, nagy rakás gőzölgő, bűzölgő szarkupac lesz belőle, ami tápanyagul szolgál a növényeknek, melyek tápanyagul szolgálnak a növényevő állatoknak, melyek tápanyagul szolgának a ragadozóknak, melyek kiszarhatják őket (és mely szarra rászállva egyes rovarok jó messzire terjeszthetnek fertőzéseket). Micsoda jóságos, szeretetteli és intelligens tervezés!

„És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.” - 2:1-3

És ezzel lezárult a teremtés folyamata, nem kell többet semmivel buherálni, jöhet a nyolcadik nap. Vagyis inkább csak jöhetne, hiszen ehelyett egy újabb, eltérő teremtéstörténettel folytatódik a Biblia. Ám ezt már csak a következő bejegyzésben fogom taglalni.