Brace Yourselves: The Flood Is Coming!

Ádám és rendkívül hosszú életű leszármazottai tíz generáción át szaporodnak és sokasodnak, mire az Úr rájön, hogy ez így nem mehet tovább: kinyilvánítja hát, hogy e fejezettől kezdve az emberek nem élhetnek tovább százhúsz évnél, és mivel természetük gonosz és erőszakos, abortálni kell őket mind. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen van egy igaz ember, az akkoriban az ötszázadik életévét taposó Noé, aki megkapja azt a grandiózus feladatot, hogy a teremtés lenullázása után tegye lehetővé a földi élet folytatását. Köszönjük, Noé!

(Mózes I. könyve, 6:1-22)

„Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdenének a föld színén, és leányaik születének. És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala.

És monda az Úr: Ne maradjon az én szellemem örökké az emberben, mivelhogy ő test (hús); legyen életének ideje száz húsz esztendő.

Az óriások valának a földön abban az időben - sőt még azután is -, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.” - 6:1-4

Ez a passzus viszonylag hosszabb magyarázatot igényel. Az előző bejegyzésben azt írtam, hogy csak a kánonba vett szövegekkel kívánok foglalkozni (hiszen a vallásatyák ilyen-olyan érdekek okok alapján ezeket tartották „inspiráltaknak”), ám ez esetben mégis kivételt teszek: azok az apokrif iratok ugyanis, melyek kifejezetten ezt a szövegrészt taglalják, jól szemléltetik egyrészt azt, hogy az idők során nagyon sokan, nagyon sokféleképpen értelmezték ugyanezeket a szavakat, másrészt pedig azt, hogy mennyire rektumból előrángatott légből kapott az egész.

Mivel itt nyilvánvalóan nem Jézusról van szó, mit érthet a Biblia az alatt, hogy „Isten (itt Elohim) fiai”? Kik, vagy mik ezek a titokzatos „fiak”, akik „feleségeket vevének magoknak” (wink-wink) az ember lányai közül, és óriásokat, más szóval nephilimeket nemzenek? (Mi ez? Valami nagyszabású és tébolyodott emberkísérlet, ami felett elszállt minden isteni kontroll?) És miért említi egyáltalán őket itt a szöveg? A későbbiekben ugyanis semmiféle szerepük nem lesz a kánonba vett cselekményben, és egy büdös szó sem fog esni már róluk.

Eme egymásra telepedő, és egymást erősítő balladai homályokat többféleképpen is igyekeztek eloszlatni az idők során, méghozzá azzal a jól bevált teológiai eljárással, amit úgy hívnak: hogyan csináljunk fából vaskarikát (vagy szakszerűbben: hogyan válaszoljunk meg józan észt gyalázó, önhibájukon kívül tudatlan, de mégiscsak tudatlan bronzkori emberek által kreált problémákat úgy, hogy azok a lehető legtöbb további kérdést vessék fel, mígnem az illető inkább teljesen felhagy a kérdezősködéssel). Vagy, amikor ez nem válik be - mert mondjuk egy egészséges önbecsüléssel rendelkező emberrel szemben próbálják alkalmazni -, megspórolva a menthetetlenül alaptalan feltételezések és fejtegetések tömkelegét, egyszerűen csak bedobják a kedvenc, mondhatni aduász „magyarázatomat”, miszerint az egészet allegóriaként kell értelmezni.

Nézzünk is meg e képtelenebbnél képtelenebb apokrif „magyarázatok” közül hármat!

Az egyik „magyarázat” azt állítja (de, hogy mi alapján, azt ne tőlem kérdezzék), hogy azok a korai pátriárkák voltak az „Isten fiai”, akik rendkívül komolyan vették az Úr „szaporodjatok és sokasodjatok” utasítását. E „szent” férfiak ezért fogták a föld asszonyait, egybegyűjtötték őket, és azonnal neki is láttak ebben a valóban idillinek hangzó kis háremben (hogy ne mondjam: embertenyésztő telepen) a bolygó benépesítésének. Ez a ködös értelmezés azonban kényelmesen „megfeledkezik” arról a szó szerint óriási problémáról, hogy tudniillik az „Isten fiai” által „feleségül vett” (wink-wink) nők szó szerinti óriásokat szültek nekik. De mégis miért szültek volna ezért óriásokat? Mely pátriárkákról van itt szó? És mi volt olyan különleges a spermájukban, ami ezeket a rejtélyes óriásokat eredményezte? Ennek az alagútnak nincsen fény a végén, úgyhogy haladjunk is tovább!

Egy másik „magyarázat” szerint az „Isten fiai” elnevezés igazából Sétnek azon leszármazottait takarja, akik „bűnbe estek” az „emberek köreiből” száműzött, és az „Isten által elhagyott” Kain hitetlen lányaival. A legtöbb keresztény vallásatya ezt az ún. Sétita értelmezést propagálta évszázadokon át - a holt-tengeri tekercsekben is találni erre utalást -, többek között Szent Ágoston is emellett tette hitét (de mást nem is igen tehetett, mivel bizonyítékokkal szolgálni nézőpontja mellett ő sem tudott - legalábbis olyan értelemben nem, ahogy a bizonyíték szót értelmezni érdemes). Ám arra, hogy hogyan és miért jöttek létre e szexuális légyottokból a szövegben említett óriások, ez az interpretáció is „elfelejt” kitérni.

A harmadik „magyarázatot”, ami az óriásokra is kitér már, Énók apokrif könyve szolgáltatja, amit a becslések szerint az i.e. 6. században írtak ismeretlen szerzők, vagyis a mózesi könyvek keletkezése után csaknem ezer évvel. (Igen, arról az Énókról van szó, aki vagy Kainnak, vagy Jerednek volt a fia, és aki vagy apja, vagy dédapja volt Matuzsálemnek, és aki 365(!) évesen nem „meghala”, hanem „eltűnék, mert Isten magához vevé”.) A történet röviden: „Isten fiai” alatt kétszáz bukott angyalt kell érteni, akik ki tudja, honnan jöttek, és akik leszálltak a földre, aztán meghágtak (valószínűleg nem közös beleegyezéses alapon) egy csomó nőt, akik ennek következtében 300 könyök magasságú óriásokat, más szóval nephilimeket szültek. Mivel 1 könyök 44,5 centiméternek felel meg, így az óriások testmagassága a szöveg alapján 133,5(!) méter - vagyis ezek az ember-angyal hibridek alig voltak alacsonyabbak a gízai nagy piramisnál. Arról a szöveg nem értekezik, hogy e lények testsúlya mekkora lehetett, viszont arról már igen, hogy eleinte vegetáriánus életmódot folytattak, hiszen az emberek szolgáltattak számukra terményt eledelül (cserébe ezért a nephilimek mágiára, ráolvasásokra és növények gyökereinek szétválasztására tanították az embereket). És mivel hatalmas monstrumok voltak, sokat is ettek, az emberek pedig rövid idő elteltével képtelenek voltak ellátni őket úgy, hogy közben ne éhezzen halálra saját fajtájuk. És így fordultak a nephilimek az emberek ellen: az addig megszokott táplálék hiányában rákaptak az emberhúsra, elkezdtek madarakat, vadakat, csúszó-mászókat fogyasztani, sőt, egymás vérét is itták. Istennek aztán egy idő után eszébe jutott, hogy ez így nem mehet tovább: hiszen hogyan fogják az emberek benépesíteni a földet, hogyha a nők embergyerekek helyett óriásokat szülnek, melyek megeszik az emberek ételét és magukat az embereket is? Szólt tehát Gábriel arkangyalnak, hogy parancsoljon megálljt a tébolynak. Gábriel, aki szintén ki tudja, honnan jött, pedig elvégezte Isten helyett a piszkos munkát: megvakította és a végítéletig a föld mélyébe zárta a bukott angyalokat, a nephilimeket pedig egymás ellen fordította, akik száma ily módon megtizedelődött (és így lehetnek óriások a földön Noé és az Özönvíz idejében, „sőt még azután is”). Ezt a fabrikációt regét azonban némi mérlegelés után a zsidók is, és a keresztények is kukázták a maguk kánonjából, ezért nem szerepel sem a Tanakhban, sem a Bibliában - ettől lenne apokrif, ugye. (Vajon milyen lehetett, amikor a Biblia összeállítói azon vitáztak - sokszor vérre menően -, hogy mely szövegek legyenek a kánon részei, és melyek kerüljenek az apokrif szemétdombra? Talán, amikor egyesek Énók könyvének kánonba vétele mellett érveltek, volt valaki, aki hirtelen az asztalra csapott, mondván: „Ez most komoly? A beszélő kígyóval már igencsak feszegettük a határokat, erre most asszonyembereket kúrogató angyalokat, meg 300 könyök magas óriásokat akarnak maguk a későbbi Szentírásban látni? Hát itt mindenkinek elment az istenadta esze vala?”) Egyébiránt egy másik vallásatya, Tertullianus, ezt a „magyarázatot” propagálta a Sétita értelmezés ellenében.

Még egy érdekesség Énók apokrif könyvéből: a kanonikus Biblia szerint Énókot magához vette az Úr Isten, eltűnt a föld színéről, és senki nem tudta, hogy mi lett vele (1Móz, 5:24). Énók apokrif könyvében ezzel szemben Noé apja, Lámek arra kéri Matuzsálemet, hogy ugorjon már fel a mennyekbe Énókhoz (aki valamiféle titkári pozíciót töltött be ott), mert arra gyanakodott, hogy Noé egy nephilim. Arra már nem tér ki a szöveg, hogy Lámek megtudakolta-e feleségétől, vagyis Noé szülőanyjától, akárki is volt, hogy: „Hé, őőő, szívecském! Ne haragudjál már, hogy megkérdezem, de nem dugott meg véletlenül egy bukott angyal, amikor a másik nejemnél voltam?”

De ne is feszegessük tovább „Isten fiai” és az óriások témáját, inkább térjünk át a fejezet többi hasonlóan értelemgyalázó részeire! Mondjuk arra a beékelődött strófára, melyben az Úr (itt már JHVH) úgy dönt, nem hagyja a szellemét örökké az emberben, mert az csak hús. Azt, hogy a mindentudó Isten ezt miért csak az Ádám utáni kilencedik generációban konstatálta, a Biblia nem taglalja. Ahogy azt sem, hogy mit is jelent pontosan az, hogy szelleme, vagy lelke az emberekben van. Örök életet biztosan nem jelent, hiszen a biblikus idővonal szerint Noé születésének idején Ádám és Sét már „meghalának” (és rajtuk kívül még ki tudja hányan - Éváról például semmit nem tudni), nem is beszélve arról, hogy így az élet fája körüli hisztinek sem lett volna sok értelme (mondjuk e nélkül sincs). Azt sem jelentheti, hogy az emberek jók lennének Isten szellemétől, hiszen Isten a fejezet további részeiben azon rimánkodik, hogy teremtményei milyen gonoszak. De akkor mégis mit jelenthet ez? Mindenesetre a sokadik, sok száz évet megélő generáció után az Úr úgy határoz, hogy az emberek életkorát 120 évben maximalizálja (ám a Biblia tanúsága szerint ezt a memót többek között sem Sém, sem Ábrahám, sem Jákob nem kapta meg - ahogy az előző bejegyzésben említett, 122 évesen elhunyt Jeanne Calment sem).

„És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz. Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében.” - 6:5-6

Az ember minden szándéka és gondolata szüntelenül gonosz? Wow! Hogyha azt mondanám, hogy ez „kissé” túlzónak és elfogultnak hangzik, akkor nagyon finoman fogalmaznék. Minden emberé? Komolyan? Itt kell megtudnunk, hogy az eddigi összes név szerint említett ősatya, és az ők meg nem nevezett számú, és meg nem nevezett leszármazottaik is mind, kivétel nélkül rohadékok voltak? (De akkor mégis hogyan jutottak el a tizedik generációig? Hogyan éltek együtt egymással? Miben nyilvánult meg a szóban forgó gonoszság? A Biblia nem taglalja.) Mindenesetre ez alapján igen érdekes következtetést lehet levonni abból, mit is jelenthet tulajdonképpen az, hogy Isten a maga képére alkotta az embert...

Emellett kifejezetten zavarba ejtő olyasmit olvasni, hogy Isten megbán valamit. Személy szerint nem ezt várnám egy állítólagosan mindentudó, mindenható, mindenütt jelen lévő kozmikus teremtő intelligenciától, ami tér és idő felett áll, emellett azt várja tőlünk, hogy tiszta hittel, kételyek nélkül kövessük (mert ha nem ezt tesszük, halálunk állítólagos túlélése után mehetünk mindörökre a kénköves pokolba). Egy királytól, egy elnöktől, vagy minisztertől még elfogadom (sőt, becsülöm), hogy esetlegesen megbánást fejez ki valamely tette miatt, hiszen emberi lényről van szó - na de Istentől? (Ha ez igaz, akkor ez alapján az sem képtelen gondolat, hogy az állítólagos Krisztus, állítólagos második eljövetelének idején majd felolvas nekünk egy listát, amelyben Isten töredelmes megbánását fejezi majd ki többek közt a sok szenvedés, természeti katasztrófa, betegség és a szúnyogok meg persze Semjén Zsolt miatt is.)

„És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem. De Noé kegyelmet talála az Úr előtt.” - 6:7-8

Nos, ezen nincs mit szépíteni: Isten holokausztra készül. Olyannyira bántja őt, hogy az emberek nem olyanok, ahogy azt ő feltehetőleg elképzelte, hogy eszébe sem jut: hatalma folytán - amivel például egy nap leforgása alatt létrehozta a Földet körülvevő egész, emberi aggyal felfoghatatlan méretű kozmoszt (1Móz, 1:16) - akár jóval kevésbé erőszakos (és végleges) eszközökhöz is folyamodhatna, hogy változtasson a kialakult helyzeten. De nem: ehelyett első gondolata az, hogy abortálja a teljes földi életet, mert nem tetszik neki, hogy kiválasztott teremtményei bronzkori emberek módjára viselkednek - noha ez idáig semmilyen irányelvet nem adott meg számukra, hogy mégis hogyan kellene viselkedniük (erre egészen Mózesig kell várni - micsoda intelligens tervezés JHVH részéről).

Vegyük sorra, az eddigi eseményeket! Az Úr nem akarja, hogy emberi teremtményei tudják a különbséget jó és rossz között. Aztán, amikor Éva és Ádám mégis esznek a tudás fájáról, elüldözi őket, hogy az élet fájának gyümölcséből már semmiképpen se fogyasszanak (ennek ellenére Ádám is, és fiai is olyan elképesztő korokat élnek meg, ami, hogyha István király megkoronázásának idején születtek volna, lehetővé tette volna számukra, hogy tanúi legyenek Magyarország szinte teljes történelmének). Ezt követően az első embergyerek vallásos féltékenységben meggyilkolja testvérét, amiért annak felajánlása kedvesebb volt az Úrnak (emlékszünk még Kainra és szolgálatkész gesztusára, amiért cserébe az Úr épphogy csak arcon nem hugyozta őt, merthogy Ábel állatáldozata kedvesebb volt számára?) - amit, lássuk be, az Úr könnyedén megakadályozhatott volna, hogyha előre megmondja, hogy milyen felajánlást vár el. Ez után az Úr kitaszítottá teszi Kaint, Ádám és Éva pedig elkezdik benépesíteni a bolygót (vagy legalábbis annak közel-keleti régióit). Mindeközben nem hangzik el egyetlen szabály, egyetlen parancsolat sem az Úr részéről az emberi teremtményektől elvárt viselkedésre vonatkozóan - csupán Kainnal közöl egy értelmetlen és agyament dekrétumot (1Móz, 4:7), melyben gyakorlatilag megfeddi azért, mert nem gondolatolvasó. Aztán jönnek „Isten fiai”, meg az óriások, az emberi fajról pedig hirtelen kiderül, hogy kollektíven rohadékok. És BUMM: népirtás!

Azt, hogy a szerencsétlen állatok mégis mit követtek el, hogy teljes pusztulásra lettek ítélve, a Biblia nem taglalja. Ahogy azt sem, hogy mi végre lett az emberek szavatossági idejének felső határa 120 évben maximalizálva néhány sorral feljebb, hogyha Isten ezután meg akar ölni mindenkit. (Ha amúgy is le lesznek gyilkolva, nem teljesen mindegy, hány évesek?) De - mily vigasztaló - legalább Noénak megkegyelmezett az Úr!

„Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak (azonos generációban élők) között. Istennel jár vala Noé. És nemze Noé három fiat: Sémet, Khámot és Jáfetet.” - 6:9-10

Ez Noé története: Noé igaz és tökéletes férfi volt, aki Istennel járt és három fiat nemzett. Meg kell hagyni, velős sztori. Kimerítően leírja, hogy Noé mit csinált máshogy a többiekhez képest, amiért kegyelmet érdemelt. Mindannyian gyarapodhatunk ebből.

Noé egyébiránt hiába járt Istennel, mint Énók, ő ugyanis a későbbiekben, Énókkal ellentétben, meghalt. Igaz és tökéletes férfi voltát pedig valószínűleg nem az a jelenet hivatott szemléltetni, amikor betintázva és meztelenül fetrengett sátrában, melynek fia, Hám is tanúja volt - és amiért cserébe Noé rabszolgává átkozta Hám fiát, Kánaánt (1Móz, 9:20-27). (Olyan, mintha az emberi genom Özönvíz utáni lángvivőit mind a tébolydából szalajtották volna...)

„A föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék a föld erőszakoskodással. Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala romolva, mert minden test (hús) megrontotta vala az ő útát a földön. Monda azért Isten Noénak: Minden testnek (húsnak) vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe.” - 6:11-13

Isten nyomatékosítja szándékát Noé előtt a teljes földi élet kipusztítását illetően, mert szerinte minden ember rohadék. Igen, még a kisbabák is. A gyerekek is. A terhes nők is. Az abortusz bűn. Húsból vannak, és mert erőszakosak, meg kell ölni mind: hiszen a tömeggyilkosság csak akkor nem erőszakos, hogyha azt egy sopánkodó Isten követi el. Hogy Noé mit reagált erre a meghökkentő tervre, vagy hogy megpróbálta-e lebeszélni az Urat róla, a Biblia nem taglalja.

„Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket (rekeszeket) csinálj a bárkában, és szurkozd meg belől és kivűl szurokkal. Ekképpen csináld pedig azt: A bárka hoszsza háromszáz sing (könyök) legyen, a szélessége ötven sing, és a magassága harmincz sing. Ablakot csinálj a bárkán, és egy singnyire hagyd azt felülről; a bárka ajtaját pedig oldalt csináld; alsó, közép, és harmad padlásúvá (emeletessé) csináld azt.” - 6:14-16

Annak ellenére, hogy JHVH éppen a bolygón lévő minden élőlény kíméletlen kipusztítására készül, azért láthatóan van humorérzéke is: egy ötszáz (500!) éves pacákot szólít fel arra, hogy építsen egy nephilim hosszúságú 133,5 méter hosszú, 22,25 méter széles, 13,35 méter magas, háromszintes hajómonstrumot, rekeszekkel - melynek szellőztetéséhez JHVH szerint elegendő egyetlen ablak.

A későbbi fejezetek tanúsága alapján ez a fából készült, bazi bárka (spoiler alert) a mindent elborító víztömeg tetején maradt, méghozzá tekintélyes rakományával együtt - vagyis nem csupán a józan ész, hanem a fizika törvényeit is meghazudtolva. Összehasonlításképpen: a rendelkezésre álló és hitelesnek tekinthető feljegyzések alapján a valaha épített legnagyobb fából készült hajó a tizenkilencedik századi USS Dunderberg lehetett. Ám hiába a kor modernnek számító technológiái, módszerei és szakértelme, hiába a számottevő fém megerősítések, hiába a sok száz munkás és a több ezer munkaóra, a 115 méter hosszú Dunderberg alkalmatlannak bizonyult tengeri hajózásra: egyetlen hosszabb utat tett meg New Yorktól a francia partokig, melynek során folyamatosan kellett szivattyúzni a raktérbe ömlő vizet, hogy a monstrum ne süllyedjen el - pedig nem volt benne több százezer állat.

Noé mindeközben csak pislogott, hogy mégis miért kellene ilyen nehéz melóba fognia ötszáz (500!) évesen, hogyha úgyis minden és mindenki meg fog dögleni. Azonban „tökéletes férfiú” módjára nem szólt egy büdös szót sem.

„Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet (húst), a melyben élő szellem van az ég alatt; valami a földön van, elvész. De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled.” - 6:17-18

 - Ja, hogy ezért! - gondolhatta Noé, és már nem pislogott tovább, miután JHVH harmadjára is kifejezte szándékát, hogy tudniillik elpusztít mindent, ami él. - Én, meg a kiccsaládom meg leszünk kímélve! Ez aztán a megkönnyebbülés!

Noha a Biblia itt sem megy bele semminemű részletekbe, ám ezek alapján Noé felesége, fiai, és fiainak feleségei is valószínűsíthetően „tökéletesek valának a velük egykorúak között” - mert hiszen mi értelme lenne kinyírni minden rohadékot, hogyha utána ismét rohadékokkal népesítik be a földet a túlélők?

Azt, hogy JHVH mindezt hogyan, vagy milyen alakban (hús-vér alakban, mint ahogy az Éden kertjében diskurált Évával és Ádámmal; látomás formájában; Power Point prezentációban?) közölte Noéval, a Biblia szintén nem taglalja.

„És minden élőből, s minden testből (húsból), mindenből kettőt-kettőt vígy be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek. A madarak közűl az ő nemök szerint, a barmok közűl az ő nemök szerint és a földnek minden csúszó-mászó állatjai közűl az ő nemök szerint; mindenből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjanak. Te pedig szerezz magadnak mindenféle eledelt, mely megehető, és takarítsd be magadhoz, hogy neked is, azoknak is legyen eledelűl. És úgy cselekedék Noé; a mint parancsolta vala néki Isten, mindent akképen cselekedék.” - 6:19-22

A Földön ma élő fajok számával kapcsolatosan többféle becslés létezik, melyek közül a legóvatosabb minimum 2 millióval (10⁶), a legmegengedőbb pedig - ami a vírusokat is élőlényeknek, pontosabban „nem sejtes élőlényeknek” veszi - 1 billióval (10¹²) számol.

Annak ellenére, hogy e fejezet szerzőinek - akik nyilvánvalóan nem tudtak, és nem is tudhattak akkoriban a vírusok létezéséről (sem) - sikerült végrehajtaniuk azt a lehetetlennek tűnő mutatványt, hogy egészen jól elkülöníthető fokozatokat állítottak fel az ún. „full kreténbe’ nyomás” művészetében („Isten fiai”; óriások; a földi élet teljes kiirtása, mert az emberek nem úgy sültek el, ahogy JHVH gondolta; hajózásra képtelen bárka, amit egy ötszáz éves ember épít meg), én megteszem önkényesen azt az engedményt, hogy allegóriaként értelmezem hogy úgy veszem, hogy JHVH utasítása csak a szöveg keletkezésének a helyén, vagyis a közel-keleti régióban őshonos állatokra vonatkozik (noha a bárka még így is túlontúl kicsi lenne).

Sőt, még attól a ténytől is eltekintek, hogy a Földön valaha élt fajok körülbelül 99 százaléka mára már ki is halt (és micsoda intelligens - noha „kissé” pazarló - tervezés ez is!): úgyhogy az őslények, köztük a dinoszauruszok is kimaradnak a szórásból - mondjuk a biblikus idővonalban amúgy sincsenek benne, sőt, egyesek szerint az őskövületeket maga a Sátán helyezte el a talajrétegekben a 19. században.

Vagyis Noé és fiai nem fognak elúszni Ausztráliába (melynek létezéséről fogalmuk sem lehetett akkoriban), hogy erszényes nőstényeket és hímeket szállásoljanak el a bárkában; nem fognak elúszni a Déli-sarkhoz sem (melynek létezéséről szintén fogalmuk sem lehetett), hogy pingvineket, rozmárokat és jegesmedvéket vigyenek egy számukra idegen klímába; nem fognak elkecmeregni a dél-amerikai őserdőkbe sem, hogy Grammostola pulchrákat, vagyis brazil fekete madárpókokat gyűjtsenek be; és nem fognak felmászni Ázsia legmagasabb hegységeire sem, hogy 3-6000 méter magasságban hópárducokra és hegyi kecskékre vadásszanak.

Az imént felvázoltak fényében tehát JHVH arra utasítja Noét, hogy szállásoljon el több tízezer különböző élőlényt az előzetesen megadott dimenziók alapján megépítendő bárkája néhány kilométeres vonzáskörzetéből - plusz kaját, méghozzá határozatlan időre elegendőt. És Noé mindent úgy csinál, ahogy azt parancsolták neki (a bárka pontos hosszának leméréséhez pedig minden bizonnyal megkért egy arra járó nephilimet, hogy feküdjön el). Persze az, hogy mindez pontosan hogyan mehetett végbe, ebben az esetben is a fantáziánkra van bízva. A húsevő állatok például hogyan nem falták fel a növényevőket, vagy egymást a bárkában? Az a számos rovar-, bogár- és pókfaj, melynek nőstény egyedei előszeretettel fogyasztják hím fajtársaikat, hogyan lettek elosztva a rekeszekben? Noé vajon utasította-e utastársait, hogy „Hé! Valaki tegyen már egy dugót a harkályok csőrére, a szúkat meg tegye dunsztos üvegbe, különben itt döglünk meg mind!”? Mit csináltak a szédületes mennyiségű (és szagú) ürülékkel és vizelettel? Hogyan kaptak levegőt a bárka három szintjén, hogyha csak egyetlen piszlicsáré ablak volt a felső részen? A Biblia nem taglalja. Ahogy azt sem, hogy a történet főbb mozzanatai vajon miért mutatnak szinte tökéletes egyezést egy évszázadokkal korábban keletkezett hitregével, nevezetesen az akkád Gilgames-eposz özönvíz-mítoszával. (Talán mert a "Ne lopj!" parancsolat ekkor még nem volt érvényben.)

***

A következő fejezetben Ut-napistim Russell Crowe Noé röpke száz év alatt megépíti a bárkát, Isten pedig, megtartva ígéretét, szeretetteljesen abortálja a földi életet. Brace yourselves, the Flood is coming!