Az Úr ismét megjelenik Ábrámnak, sokadszorra is szövetséget köt vele, és újfent utódokat ígér neki. És Kánaán földjét is. Örökre. Cserébe pedig nem kér mást, csak az elkövetkezendő nemzedékek férfitagjainak fitymáját.

(Mózes I. könyve, 17:1-27)

„Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: »Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes. És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen megsokasítlak téged.«” - 17:1-2

Az Úr az eredeti szövegben itt úgy mutatkozik be, mint El Sháddái, vagyis „isten, aki több mint elegendő” (de akár azt is lehetne mondani, hogy „isten, akiből egy is túl sok”). A hirtelen mindenhatóvá avanzsált égi „Kedves Vezető” aztán arra szólítja fel Ábrámot, hogy legyen tökéletes - én pedig ezt olvasva azon gondolkodom, vajon milyen különb kéréssel fordulhatnék egy másik emberhez, hogyha azt akarnám, hogy egészen biztosan kudarcot valljon?

És íme, itt az újabb szövetségkötés és a rengeteg utódról tett isteni ígéret. Immár hatodszor. Ám nem utoljára, hiszen...

„És arczára borúla Ábrám; az Isten pedig szóla őnéki, mondván: »A mi engem illet, imhol az én szövetségem te veled, hogy népek sokaságának atyjává leszesz. És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged. És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, és királyok is származnak tőled.«” - 17:3-6

...hiszen az Úr - aki itt váratlanul ismételten Elohim, nem El Sháddái - hetedszer, majd nyolcadszor is megteszi ugyanazt a fogadalmat, utóbbit királyi leszármazottakkal is megfejelve. Ez esetben azonban nem említi a négy generáción át tartó szenvedést és rabszolgasorsot, mint azt korábban tette. Azt elég volt egyszer is, és amúgy is tartogat még némi szenvedést teremtményeinek ebben a fejezetben...

Ábrám Ábrahámra történő átnevezése pedig majdnem olyan, mint Lady Lavender és Ivy első, épületes párbeszéde a Csengetett, Mylord?-ból.

„»És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad. És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik.« Annakfelette monda Isten Ábrahámnak: »Te pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te utánad az ő nemzedékei szerint.«” - 17:7-9

„Ezt kapjátok ki, többi népek! Az Úr azt nyilatkoztatta ki, hogy a mi oldalunkon fog állni örökre, és miénk ez a föld, méghozzá szintén örökre! Ráadásul teljesen ingyen! Mily nagylelkű! Mily szeretetteli!” - gondolhatta magában Ábrahám. Ám öröme nem sokáig lehetett felhőtlen, hiszen egy perccel később szembesülnie kellett azzal, hogy az isteni szövetségnek mégiscsak megvan az ára.

„»Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a te utánnad való magod között: minden férfi körűlmetéltessék nálatok. És metéljétek körül a ti férfitestetek bőrének elejét és az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele.«” - 17:10-11

És ennek hallatán az újdonsült Ábrahám valószínűleg percekig elfelejtett levegőt venni, és pislogni is, miközben elkerekedett szemekkel markolta védelmezőn majd’ egy évszázados ágyékát...

„Nyolcznapos korában körűlmetéltessék nálatok minden férfigyermek nemzedékeiteknél; akár háznál született, akár pénzen vásároltatott valamely idegentől, a ki nem a te magodból való. Körűlmetéltetvén körűlmetéltessék a házadban született és a pénzeden vett; és örökkévaló szövetségűl lesz az én szövetségem a ti testeteken.” - 17:12-13

Próbáljunk meg elvonatkoztatni ideiglenesen attól, hogy itt egy olyan vallásos rituáléról van szó, melynek eredete több ezer évre nyúlik vissza, nem csak a judaizmusban van jelen, és ami ha nem is normálisnak, de megszokottnak és elfogadottnak tűnik manapság is! Ezután vonatkoztassunk el attól a mondvacsinált „közmegegyezéstől” is, miszerint valakinek a vallásos indíttatású hiedelmei, nézetei és cselekedetei mindenféle kritika felett állnak! Ha ez megvan, tegyük fel a következő kérdést: mi másnak nevezhetnénk azt a gyakorlatot, melynek során nyolc napos fiúcsecsemők fitymáját vágják le, ha nem védtelen gyerekek szándékos megcsonkításának?

A tisztánlátás kedvéért megéri elismételni: itt nem nyolc éves, vagy tizennyolc éves fiúkról van szó, akik feltehetően már valamelyest megfontolt választ tudnának adni arra a kérdésre, hogy „Akarod-e ezt az egészet?”. Nem: itt olyan nyolc napos csecsemőkről van szó, akikről szüleik előre eldöntik, hogy miben kell majd hinniük, és ennek bizonyítékát aztán a testükön lesznek kénytelenek viselni egész életükben. (Felteszem, azért, mert ezen szülők saját vallásukba vetett magabiztossága nem teszi lehetővé, hogy megadják gyereküknek a választást, hogy egy bizonyos érettségi szintet elérve ők maguk válasszák majd ki a számtalan vallás közül, melyikben akarnak hinni - már ha egyáltalán van ilyen.)

Személy szerint nem tartom lényegesnek, hogy pontosan ki, mikor, hol és miért állt elő a körülmetélés ötletével, de annyit bizonyosnak gondolok, hogy egyéb „erényei” mellett háborodott szadista lehetett. Olyan háborodott szadista, aki ma egy utcasarkon, egy csorba kéregetőbögre mellett ücsörögve óbégatna a világvégéről, és aki mellett mindenki megdöbbenve/szánakozva/viszolyogva menne el. Csecsemőket megcsonkítani egy vélt isteni szövetség, és az összetartozás jegyében? Mi lehetne ennél drasztikusabb beavatkozás az állítólagos isteni tervezettségbe? Íme egy újszülött, akit az Úr a maga képére, állítólag tökéletesnek teremtett: essünk neki gyorsan egy éles tárggyal a kis szaporítószervének!

Ha nem lengené körül ezt a botrányos bronzkori szokást a vallásosság sérthetetlennek beállított aurája, vajon hány, gyerekének a legjobbat akaró szülő hagyná, hogy ilyesmit tegyenek csemetéjével? Főleg annak tudatában, hogy a mai modern körülmények között is rengeteg körülmetélési beavatkozás jár katasztrofális eredményekkel, melynek következtében gyerekek nyomorodnak meg egy életre. Akinek van gyomra hozzá, tekintse meg ezeket a képeket, szigorúan saját felelősségre! És ezt követően képzelje el, mi folyhatott azokban a korokban, amikor nem állt az emberek rendelkezésére a mai orvostudomány arzenálja! (Itt jegyezném meg, hogy a bejegyzés címének eredetileg azt szántam, hogy „Mutasd a gyereked péniszét, megmondom, ki vagy!”, de végül arra jutottam, hogy kontextus nélkül ez túlságosan félreérthető lett volna.)

Fáradságos munkával és rengeteg fájdalommal az emberiség nagy részének sikerült eljutnia a történelemnek egy olyan pontjára, amikor már nem számít eretnekségnek - más szóval gondolatbűnnek -, hogyha valaki svédasztalként kezeli a vallása szentnek mondott irataiban foglaltakat. „Ó, dehogy hiszek az Özönvízben, vagy abban, hogy a jerikói csata közben egy teljes napig megállt a Nap az égen (Józs, 10:13), vagy abban, hogy egy megerőszakolt szűz lánynak feleségül kell mennie megerőszakolójához, és soha nem válhat el tőle (5Móz, 22:28-29)!” - mondogatják manapság sokan védekező, vagy sértett tónusban. Ennek fényében hogyan lehetséges az, hogy vallásos szüleiknek kiszolgáltatott csecsemők megcsonkítását még ma is sokan a hit magasztos megnyilvánulásának tartják, és azt várják, hogy mások ezt fenntartások nélkül tiszteletben tartsák?

Azoknak a „magyarázatoknak”, melyek e barbár gyakorlat eredetét higiéniai okokra vezetik vissza, egyszerűen nem tudok hitelt adni. (És hozzáértő orvosok sem adnak hitelt ennek, ami azt illeti.) Higiéniai megfontolások egy olyan korban, amikor sok betegség okát ördögi, vagy démoni megszállásra vezették vissza, és senkinek még csak elképzelése sem volt olyan dolgok létéről, mint a kórokozó baktériumok és vírusok (melyek felett láthatólag nem kaptuk meg azt az állítólagos uralmat, amit a többi élőlény felett)? Az én szememben a kimosdatásnak és hárításnak egy olyan szintje ez, melynek még a puszta meghallgatásához is mélytengeri búvárruha szükséges.

Egyébként pedig most örülhetnek csak igazán a nők, hogy ők már megint „el lettek felejtve” a Bibliában: a rájuk vonatkozó ocsmány mózesi törvények közepette legalábbis némi vigaszt jelenthetett számukra, hogy ők nemi szervük megcsonkítása nélkül is részesülhettek az állítólagos isteni szövetség „áldásaiban”. Egyes animista és későbbi muszlim országokban ugyanis nem voltak ilyen szerencsések a nők, és ma sem azok: merthogy ezeken a helyeken nekik, vagy nekik is a nemi szervükön kell viselniük a más istenekkel kötött, más szövetségek hegeit.

Erről lásd a csodálatos Ayaan Hirsi Ali nagyszerű, letaglózó, mégis felemelő Infidel (A hitetlen) című önéletrajzi könyvét, melyben leírja, hogy ötéves korában hogyan vágták ki csiklóját, metszették le szeméremajkait és varrták össze hüvelynyílását, szűk rést hagyva a vizelet és a későbbi menstruációs vér távozásának - és hogyan kellett aztán napokig megkötözve feküdnie, hogy sebei „szépen” forrhassanak be (legfőképp majdani férjének kedvére, akit az a „megtiszteltetés” ér majd, hogy ő szakíthatja szét a nászéjszakán az említett varratokat).

És mi a helyzet a Bibliában azokkal a férfiakkal, akik nincsenek körülmetélve?

„A körűlmetéletlen férfi pedig, a ki körűl nem metélteti az ő férfitestének bőrét, az ilyen lélek kivágattatik (kiírtatik) az ő népe közűl, mert felbontotta az én szövetségemet.” - 17:14

Más szavakkal, hogyha fitymád van, ne is imádkozz, és örülj, hogy élsz.

„És monda Isten Ábrahámnak: »Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az ő neve. És megáldom őt, és fiat is adok ő tőle néked, és megáldom, hogy legyen népekké; nemzetek királyai származzanak ő tőle.« Ekkor arczára borúla Ábrahám, és nevete és gondolá az ő szívében: »Vajjon száz esztendős embernek lesz-é gyermeke? Avagy Sára, kilenczven esztendős lévén, szűlhet-é?«” - 17:15-16

Felejtsük el egy pillanatra, hogy a történet szerint Sára eleve meddő, így pedig oly mindegy, hány éves a cselekménynek ebben a szakaszában! Inkább örüljünk annak, hogy tizenhét fejezet után - melyek során egyesek képtelenebbnél képtelenebb életkorokban nemzettek utódokat - Ábrahámban végre-valahára kételyek támadnak az isteni kinyilatkoztatás hallatán, melyeknek a szöveg (láthatóan gondolatolvasó) szerzői hangot is adnak. Ábrahám kérdése - még ha hangosan nem is mondja ki, csupán „gondolá az ő szívében” - pedig gyakorlatilag ez: „De Uram, mi a helyzet a természetes emberi fiziológiával? Az smafu?”

Micsoda blama! Nem is értem, hogyan maradhatott ez a strófa a Bibliában. Hogyan vegyük e sorok fényében komolyan a korábbi leszármazásfákat, hogyha a történet szerzői szerint maga Ábrahám is láthatóan nevetségesnek, és tapasztalataival ellentétesnek gondolta az ezekben foglaltakat?

Egyébként Isten evolúciójának még abban a szakaszában járunk, amikor egyesek még büntetlenül kételkedhettek a szavában, vagy egyenesen a képébe röhöghettek - mintha csak egy agyalágyult, rasszista nagybácsi lenne, akit nem kell komolyan venni.

„És monda Ábrahám az Istennek: »Vajha Ismáel élne te előtted.«” - 17:18

Ábrahám komolyságot erőltet az arcára, és azt mondja az Úrnak: „Elég lesz nekem Izmael is, noha nem Sárától van. Vele kezdj valamit, Uram, ha már angyaloddal visszaküldetted hozzánk a feleségem által bántalmazott biológiai anyját!”

„Az Isten pedig monda: »Kétségnélkűl a te feleséged Sára szűl néked fiat, és nevezed annak nevét Izsáknak, és megerősítem az én szövetségemet ő vele örökkévaló szövetségűl az ő magvának ő utánna. Ismáel felől is meghallgattalak: Ímé megáldom őt, és megszaporítom őt és megsokasítom őt felette nagyon; tizenkét fejedelmet nemz, és nagy néppé teszem őt. Az én szövetségemet pedig megerősítem Izsákkal, kit néked szűl Sára ez időkorban a következő esztendőben.« És elvégezé vele való beszédét, és felméne az Isten Ábrahámtól.” - 17:19-22

Kissé redundánsnak tűnik egy néhány sorral feljebb eleve örökre szóló szövetséget még tovább erősíteni, de az Úr láthatóan a nagy szavak embere istene - aki mondandója végeztével kinyújtott kézzel leejti a mikrofont, aztán felemelkedik, mint Superman.

„Vevé azért Ábrahám Ismáelt az ő fiát, és háza minden szülöttét, és mind a pénzén vetteket, minden férfiat Ábrahám házanépe közűl és körűlmetélé férfitestöknek bőrét ugyanazon napon, a mikor szólott vala vele az Isten.” - 17:23

És háza népének férfi tagjai Izmaelostul, Eliézerestül és rabszolgástul kollektíven imádkoztak, hogy a vén Ábrahám kése tiszta legyen, és ne remegjen nagyon a keze. Ábrahám pedig nyilván szakértője volt az emberi pénisz anatómiájának, így pontosan tudta, hogy mit és hogyan kell levágni, és sebészi precizitással végezte el mindenkin az Úr által elvárt beavatkozást.

Lót pedig Szodomában valószínűleg egy megkönnyebbült „Ezt megúsztam!” felkiáltással áldotta szerencséjét, amiért nem éppen akkor ment látogatóba atyjafiához, amikor mindez végbement annak házában.

„Ábrahám pedig kilenczvenkilencz esztendős vala, mikor körűlmetélé az ő férfitestének bőrét. Ismáel pedig az ő fia tizenhárom esztendős vala, mikor körűlmetélék az ő férfitestének bőrét. Ugyanazon napon metéltetett körűl Ábrahám és Ismáel az ő fia. És házának minden férfi tagja, háza szülöttei és kik idegen embertől pénzen vásároltattak, vele együtt körűlmetéltetének.” - 17:24-27

Produktív nap, amiről szintén nem ejtettek egy büdös szót sem régi Képes Bibliám szerkesztői. Vajon miért?

***

Végezetül lássuk, hogyan vélekedik a körülmetélésről egy meghatározó középkori rabbi, orvos és filozófus, Maimonidész (ahogy azt Maimonidész Tévelygők útmutatója című művéből idézi Leonard B. Glick Marked in Your Flesh című munkája 64-66. oldalain, saját fordításomban):

„Ami a körülmetélést illeti, ennek egyik oka véleményem szerint az a vágy, hogy ezáltal kisebb legyen a szexuális együttlétek száma, és oly módon gyengüljön a szóban forgó szerv, hogy aktivitása csökkenjen, és minden körülmények között olyan nyugalmi állapotban maradjon, amennyire csak lehetséges. Sokáig azt gondolták, hogy a körülmetélés tökéletesíti azt, ami születéskor még tökéletlen volt. De hogyan is lehetnek természetes dolgok olyannyira tökéletlenek, hogy azokat kívülről legyen szükséges tökéletesíteni, és főként úgy, hogy tudjuk, mennyire fontos és hasznos a szóban forgó szerven az előbőr? Igazából e parancsolat nem azzal a szándékkal lett előírva, hogy tökéletesítsük azt, ami születéstől fogva tökéletlen, hanem azzal a szándékkal, hogy tökéletesítsük azt, ami morálisan tökéletlen. Vagyis a szóban forgó szervben okozott testi fájdalom a körülmetélés valódi szándéka. Az a tény, hogy a körülmetélés gyengíti a szexuális izgalmat, és jó esetben annak élvezetét is csökkenti, magától értetődő. Hiszen ha a szóban forgó szervet nem sokkal születés után megvéreztetik és eltávolítják védőburkát, akkor az szükségszerűen és kétségtelenül erőtlenebb lesz...

Az első érv, ami a beavatkozás mellett szól, az, hogy ha nincs elvégezve még gyermekkorban, akkor nagy valószínűséggel később sem lesz. A második, hogy egy fiúgyermek nem él át oly mértékű fájdalmat, mint egy felnőtt férfi, lévén, hogy szövetei még lágyak, képzelete pedig még gyenge; egy felnőtt férfi ugyanis úgy tekintene e műveletre, amit annak bekövetkezte előtt mindenképpen el is képzelne, mint borzalmas és kínzó dologra. A harmadik, hogy egy újszülött gyermek szülei még könnyelműen viseltetnek annak sorsa iránt, hiszen még nem töltöttek vele elegendő időt ahhoz, hogy az a képzetük, ami a gyermek szeretetére sarkallja őket, megszilárduljon. Mindebből az következik, hogy ha a gyermeket két vagy három éves koráig nem metélik körül, az a körülmetélés teljes elhagyását vonhatja magával, méghozzá az apa szeretete és gyermekhez való kötődése okán. Ezzel szemben a gyermek születésekor ez a képzet még nagyon gyenge, főleg az apa részéről, akinek e parancsolatot végre kell hajtania.”