Hát ebbe kár volt időt és szellemeskedést feccölni - fele ennyi energiával választ kapott volna a blogíró, ha kicsit utánanéz a dolognak (az megvan pl. hogy kortörténet?) : )))
@Az Ellenálló: Egyetértek, teljesen igazad van. De csak az eddigiek alapján az is simán előfordulhat, hogy nem. Ha egy kígyó beszélhetett, akkor Anáh miért ne lehetett volna egyszerre Czibhón lánya, bátyja és fia is? Hát nem látod, hogy a lehetőségek végtelenek? :)
Kezd egyre követhetetlenebb lenni az egész geneológia, bár azt megjegyezném, hogy lehetett több személynek is ugyanaz a neve, nem szerencsés, de simán előfordulhatott.
Köszi az írást, ezt a részt már nagyon vártam. A többistenhit, illetve erőszakos térítés korai alkalmazása világosan kiolvasható a szövegből, illetve az is, hogy a zsidók egy része nem volt biztos az egyistenhitében, különben miért nevezték volna meg a többi istent, mint lehetséges riválisát az övéknek.
A Biblia szószerinti értelmezésében hívőket ezzel például meg lehet fogni, garantált, hogy egyik se tud semmi elfogadható választ adni rá.
@NETSi: Értem. Ha nem haragszol, azt azonban szeretném megjegyezni, hogy a történet és a szereplők nevesítése így is elég kusza, nekem Etel inkább zavaró, mint vicces. Láttam a Csengetett Mylord-ot, értettem a tréfád.
@MrEnderby: Egyértelműen több eltérő forrásból vannak összerakva a történetek. Világosan látható volt ez már a Biblia legelején a két különböző, egymást kizáró teremtéstörténet, meg a Gilgames-eposzból átemelt Özönvíz esetében is.
Az Etel neve körüli mizériáról meg azt tartom a legvalószínűbb magyarázatnak, amit egy korábbi bejegyzésben pedzegettem, hogy a tizenkét törzs pátriárkájáról két eltérő hagyomány lett végül összefércelve. Az egyikben egy Jákob nevű ember volt a pátriárka, a másikban meg egy Izráel nevű. Aztán a szektaháborúkat elkerülendő, és az egységteremtés nevében azzal a zseniális húzással éltek, hogy azt mondták: ugyanarról a személyről van szó. Majd összefércelték a két hagyományt. Ezért váltakozik folyamatosan és teljesen random módon a két név. Későbbi fejezetekben maga az Úr is több alkalommal hívja Jákobnak a saját maga által kétszer is átnevezett Etelt. Érdekes módon Ábrahám és Sára esetében nem fordult elő ilyesmi az átnevezésük után.
Ez a fejezet engem határozottan arra a jelenségre emlékeztet, amikor személyek egy általuk ismeretlen eredetű jelenséget, vagy értelmezhetetlen eseményt (sorozatot) annyiféleképpen értelmeznek, ahányan vannak.
Simán el tudom képzelni, hogy egy közönséges kutyakomédiáról, ami semmiféle csodás elemet nem tartalmaz, többféle feljegyzés, emlékezés született. Az almanach összeállítói maguk sem tudták, mit gondoljanak, összeollóztak egy elég pepita történetet, aminek így még kevésbé van értelme.
@MrEnderby: Az is lehet, hogy Simeon és Lévi unták már a táborban élő nőket, és kitaláltak egy ürügyet, hogy megkaparinthassák a Sikem városában élőket (meg a vagyonukat is) - és így végre lenne egy értelmezés, amiben nem Dina a hibás.
De az is lehet, hogy Pamela álmodta az egészet.
De lehet, hogy Dina és Sikem tényleg titkos szeretők voltak, aztán a lebukástól fenyegetve Dina behazudott egy erőszakot. Valahol olvastam már egy ilyen félrekúros sztorit, amiből nagy kalamajka lett végül. Valami Mária volt...
@Az Ellenálló: Élek, persze, csak a blogot szüneteltettem ideiglenesen. Kicsit el voltam havazva az utóbbi hónapokban, meg igazság szerint Biblia-túladagolásom is volt. Időnként gondoltam rá, hogy kellene már új tartalom, de amint a kezembe vettem a Bibliát, úgy éreztem magam, mint amikor a Battlefield Earth című filmet akartam végignézni. Ezért inkább hanyagoltam. Meg fél seggel sem akartam csinálni.
Egyébként egyetértek mindennel, amit írtál, főleg a sarlatánokkal kapcsolatban. Pár napja néztem meg James Randi egyik előadását, ami pont az ilyen szarháziakról szólt.
Ha esetleg érdekel: www.youtube.com/watch?v=f2izaEqs0pE
Ez egy újabb példa a Biblia immorális voltáról. Nem véletlenül nincs benne a nemi erőszak a tízparancsolatban vagy bármilyen szabályban, mert akkoriban ezzel is szerezhettek az udvarlásra képtelen, bunkó állatok feleséget. Az erőszakra tömeggyilkossággal válaszoló testvérek szintén a Biblia morális magasságairól tanúskodnak.
A versszak értelmezései pedig megmutatják, hogy anno a hívők nem voltak jobbak, mint ma a szélsőséges iszlamisták, lenézték a nőket és megpróbáltak mindent az ő hibájuknak beállítani.
Nevetséges, hogy még mindig rengetegen vannak, akik a Biblia szó szerintiségében hisznek, az ilyen ember szerintem mentálisan sérült, aki pedig őket kihasználja az sarlatán.
Netsi! A Kék-osztriga klubban hagytam a húsvéti cikket tudod annak a cuki liberális fiúcskának a szado-mazo cuccai között. Majd másold már be minél hamarabb! Köszi!
G. Nagy László 2020.08.10. 21:40:52
Bejegyzés: Félelem és reszketés Mórijában
boly 2019.06.01. 22:52:58
Bejegyzés: Elsőszülött mizériák
Ratyi Manó 2019.04.30. 10:42:41
Bejegyzés: Özönvíz: Hogyan pusztítsuk ki az élővilágot pár nap alatt
MrEnderby 2018.10.12. 20:27:43
Bejegyzés: Ézsau nemzetségei
NETSi 2018.10.11. 21:33:06
Bejegyzés: Ézsau nemzetségei
NETSi 2018.10.11. 21:27:02
Bejegyzés: Ézsau nemzetségei
Az Ellenálló 2018.10.11. 14:45:46
Bejegyzés: Ézsau nemzetségei
light 2018.10.11. 07:44:26
Bejegyzés: Ézsau nemzetségei
Az Ellenálló 2018.09.23. 22:03:38
A Biblia szószerinti értelmezésében hívőket ezzel például meg lehet fogni, garantált, hogy egyik se tud semmi elfogadható választ adni rá.
Bejegyzés: Sivatagi roadshow
MrEnderby 2018.09.22. 13:46:17
Bejegyzés: Sivatagi roadshow
NETSi 2018.09.22. 11:57:41
Az Etel neve körüli mizériáról meg azt tartom a legvalószínűbb magyarázatnak, amit egy korábbi bejegyzésben pedzegettem, hogy a tizenkét törzs pátriárkájáról két eltérő hagyomány lett végül összefércelve. Az egyikben egy Jákob nevű ember volt a pátriárka, a másikban meg egy Izráel nevű. Aztán a szektaháborúkat elkerülendő, és az egységteremtés nevében azzal a zseniális húzással éltek, hogy azt mondták: ugyanarról a személyről van szó. Majd összefércelték a két hagyományt. Ezért váltakozik folyamatosan és teljesen random módon a két név. Későbbi fejezetekben maga az Úr is több alkalommal hívja Jákobnak a saját maga által kétszer is átnevezett Etelt. Érdekes módon Ábrahám és Sára esetében nem fordult elő ilyesmi az átnevezésük után.
Bejegyzés: Sivatagi roadshow
MrEnderby 2018.09.21. 18:54:32
Simán el tudom képzelni, hogy egy közönséges kutyakomédiáról, ami semmiféle csodás elemet nem tartalmaz, többféle feljegyzés, emlékezés született. Az almanach összeállítói maguk sem tudták, mit gondoljanak, összeollóztak egy elég pepita történetet, aminek így még kevésbé van értelme.
Bejegyzés: Sivatagi roadshow
NETSi 2018.09.15. 18:01:46
De az is lehet, hogy Pamela álmodta az egészet.
Bejegyzés: Elméretezett elégtétel
MrEnderby 2018.09.15. 14:41:27
Bejegyzés: Elméretezett elégtétel
NETSi 2018.09.12. 17:12:42
Egyébként egyetértek mindennel, amit írtál, főleg a sarlatánokkal kapcsolatban. Pár napja néztem meg James Randi egyik előadását, ami pont az ilyen szarháziakról szólt.
Ha esetleg érdekel:
www.youtube.com/watch?v=f2izaEqs0pE
Bejegyzés: Elméretezett elégtétel
Az Ellenálló 2018.09.12. 13:57:30
Ez egy újabb példa a Biblia immorális voltáról. Nem véletlenül nincs benne a nemi erőszak a tízparancsolatban vagy bármilyen szabályban, mert akkoriban ezzel is szerezhettek az udvarlásra képtelen, bunkó állatok feleséget. Az erőszakra tömeggyilkossággal válaszoló testvérek szintén a Biblia morális magasságairól tanúskodnak.
A versszak értelmezései pedig megmutatják, hogy anno a hívők nem voltak jobbak, mint ma a szélsőséges iszlamisták, lenézték a nőket és megpróbáltak mindent az ő hibájuknak beállítani.
Nevetséges, hogy még mindig rengetegen vannak, akik a Biblia szó szerintiségében hisznek, az ilyen ember szerintem mentálisan sérült, aki pedig őket kihasználja az sarlatán.
Köszi az írást.
Bejegyzés: Elméretezett elégtétel
NETSi 2018.09.12. 10:31:24
Bejegyzés: Elméretezett elégtétel
light 2018.09.11. 16:21:12
Remélem a majd 1 év utáni folytatást Jakab nem fedezi fel :)
Bejegyzés: Elméretezett elégtétel
Atomic Warning 2018.04.03. 08:31:09
Bejegyzés: Ha legközelebb látlak...
Jakab.gipsz 2018.01.07. 17:02:39
Nini megjött egy igazi csupasz majom, a troll, mond miért strapálod magadat?
2500 karakter semmit mondással?
Szerintem alapos okod van rá, éspedig: be vagy és be vagytok tojva.
A helyetekben én is be lennék, ennyi ésszel amit felmutattál rezelve.
Nyugi minden szépen el lesz rendezve.
Magas ez neked, mint tyúknak az ábc, ne kotyogj bele.
Bejegyzés: Ha legközelebb látlak...