Ábrahám 137 éves kora felett újranősül, fiúkat nemz, majd meghal. Rövid időre feltűnik a színen az elsőszülött Izmael is, ám Izsák örököl mindent. A meddő Rebeka aztán ikerfiúkat szül, akik közül az egyik egy tál vöröslencséért eladja elsőszülötteknek járó jogait a másiknak. Eseménydús fejezet.

(Mózes I. könyve, 25:1-34)

„Ábrahám pedig ismét vőn magának feleséget, kinek neve Ketúráh vala. És az szűlé néki Zimránt, Joksánt, Médánt, Midiánt, Isbákot és Suakhot.” - 25:1-2

Akinek az előző fejezet fogalmazásmódja alapján az volt a benyomása, hogy a „vén, élemedett” korú Ábrahám a végét járta már, annak itt van egy visszakézből adott maflás a szerzők részéről: a történet szerint ugyanis a 137 éves pátriárka kerített magának valahonnan egy feleséget, akivel ráadásul nemzett valahogy hat gyereket is (feltehetően nem ugyanabban az évben). Természetesen mind fiú volt.

Ketúráról, Ábrahám újdonsült (és feltehetően gerontofil) nejéről igazából nem tudni semmit: a Biblia nem taglalja, hány éves volt, honnan jött, vagy hogyan kerültek össze Ábrahámmal. Ez, véleményem szerint, azért sajnálatos és hanyag hiányosság, mert az ezt megelőző fejezetben Ábrahám ragaszkodott ahhoz, hogy Izsák a rokonság berkeiből nősüljön, és ne holmi könnyen megvezethető, politeista kánaáni libát vegyen feleségül - minden bizonnyal a vérvonal „tisztán” tartásának érdekében. Emellett az a tény, hogy a Biblia pusztán annyit említ Ketúráról, hogy ő volt Ketúra, egész tárháznyi, azonos alapokon nyugvó - értsd: mindenféle alapot nélkülöző - fejtegetésnek engedett teret alakjáról.

Az egyik ilyen találgatás szerint igazából az egyiptomi szolgálólányról, Ábrahám egykori ágyasáról, a hányatott sorsú Hágárról van itt szó, aki Sára halála után visszatért a kivénhedt pátriárkához (de az előzmények tükrében ugyan miért tette volna?) - és mivel Hágár csaknem negyven évnyi távollétében állítólag tartózkodott mindenféle szexuális aktustól, átneveztetett Ketúrára, melynek jelentése kötelék (más források szerint meg tömjén - oh, well...). E felfogást az a későbbi biblikus passzus (1Krón, 1:32) hivatott alátámasztani, mely szerint Ketúra Ábrahámnak nem a neje volt, hanem egyetlen ágyasa (az új fordítás egyébként a szívmelengető „másodrangú feleség” szófordulatot használja, mely kifejezés puszta kimondása is elegendő ahhoz, hogy beindítsa az ember hányási reflexét) - és mivel Hágár is Ábrahám ágyasa volt korábban, mi lehetne kézenfekvőbb annál, mint hogy Ketúra igazából az újramárkázott Hágár volt?

„Joksán pedig nemzé Sébát, és Dédánt. Dédánnak pedig fiai valának: Assurim, Letúsim és Leummim. S Midiánnak fiai: Éfah, Éfer, Hánok, Abida és Eldaah: Mind ezek Ketúráhnak fiai. Valamije pedig Ábrahámnak vala, mindazt Izsáknak adta vala.” - 25:3-5

Ábrahám és Ketúra nemzett hat fiút, akik aztán szintén fiúkat nemzettek. A cselekmény szempontjából pedig olyan jelentőségteljes karakterek lesznek ők, hogy több szót pazarolni rájuk itt a hiábavalóságban tett ujjgyakorlat lenne. Fontosságukat jól mutatja, hogy Ábrahám „második elsőszülött” fiára, a majdnem feláldozott Izsákra akarta hagyni mindenét, mert ez idő tájt a legidősebb fiú utód örökölt mindent - „első elsőszülött” fia, a sivatagba üldözött Izmael, akit Ábrahám fentebb említett ágyasa (bocsánat: másodrangú felesége), Hágár hozott a világra, pedig mehetett a sóhivatalba. (De hogyha Ketúra tényleg Hágár volt, akkor nem az Izsáknál 13 évvel idősebb Izmaelnek kellett volna örökölnie mindent?)

Azt, hogy a fiúk mellett lányai születtek-e Ábrahámnak és fiainak - és ha igen, az ő neveik mik voltak -, a Biblia szokás szerint nem taglalja, hiszen a lányok örökösödés szempontjából a fasorban sem voltak ekkor.

„Az ágyasok fiainak pedig, a kik Ábraháméi valának, ada Ábrahám ajándékokat, és elküldé azokat az ő fia mellől, Izsák mellől még éltében napkelet felé, napkeleti tartományba.” - 25:6

Ábrahámnak az Izsáknak szánt mindenből futotta még kenőpénzre ajándékokra is, úgyhogy örökségféltésből gyorsan el is távolította a színről „törvénytelen” gyerekeit, akiket titokzatos ágyasai/másodrangú feleségei szültek neki. A vén kujon! Vajon ezek a szeretők Ábrahám rokonai, vagy a feleségmatériaként alkalmatlannak titulált, politeista kánaáni leányok közül kerültek a hihetetlenül koros pátriárka ágyába? (És íme, még egy lék abba a hajóba, melynek neve „Hágár és Ketúra egy személyt takar, aki Ábrahám egyetlen ágyasa/másodrangú felesége volt”.)

„S ezek Ábrahám élete esztendeinek napjai, melyeket élt: száz hetvenöt esztendő. És kimúlék és meghala Ábrahám, jó vénségben, öregen és betelve az élettel, és takaríttaték az ő népéhez.” - 25:7-8

Körülbelül hat bronzkori emberöltő (30 év) után Ábrahám 175 évesen meghalt.

Végigzongorázva életének Bibliában taglalt történetén, talán megbocsátható, hogy nem török ki keserves zokogásban ezt olvasva. Az abszurd, és minden emberi tapasztalatot arcon hugyozó kort megélt pátriárka életét elénk táró tizenöt fejezet ugyanis összességében egy közönséges, megbánásképtelen csaló és pszichopata képét tárja elénk. Ezt a képet csupán némileg árnyalja az az alig maroknyi biblikus passzus, melyekben Ábrahám észszerűen, empatikusan, vagy tiszteletre érdemesen lépett elő.

A képzeletbeli mérleg magasabban billegő serpenyőjén Ábrahám

• előzékenyen átadta unokaöccsének, Lótnak a választás lehetőségét területi vitájuk során;
• 75 évesen, szinte csodával határos módon megmentette az elrabolt Lótot;
• megpróbálta lebeszélni az Urat Szodoma és Gomora népének kiirtásáról, arra hivatkozva, hogy jó emberek is élhetnek ott.

Ezzel szemben a mérleg másik, mélyebben nyugvó serpenyőjén Ábrahám

• érthetetlen paranoiától vezérelve átverte, és ezáltal veszélybe sodorta a fáraót, és annak egész családját Egyiptomban, amiért ráadásul egy vagyont kapott;
• Gerárban ugyanettől a paranoiától vezérelve átverte Abimelek királyt,és veszélybe sodorta egész háza népét (szimpatikus extraként az Úr még meddővé is tette a nőket), amiért egy vagyont és földterületeket kapott;
• minden további nélkül elfogadta az Úrnak azon felajánlását, ami jogosulatlan és illetéktelen módon neki, és utódainak ajándékozta más népek földjeit (és ezt állatáldozatokkal is kommemorálta);
• házasságon kívül teherbe ejtette az egyiptomi Hágárt (amit akár szőnyeg alá is sepernék, ha az Úr nem pont emiatt szivatta volna a fáraót és Abimeleket), majd a fiával terhes szolgálólányt vagy közömbösen, vagy gyáván a féltékeny és kegyetlen Sára cseppet sem józan ítélőképességére bízta (itt valamiért nem volt probléma a vérvonal „tisztasága”, és hogy Hágár nem volt rokon);
• megcsonkította háztartásának minden férfitagját, és megcsonkította a fiait is: Izmaelt 13 évesen, Izsákot - emellett vélhetően a fent említett hat másik törvényes, és a ki tudja, hány „törvénytelen” leszármazottját - pedig nyolc naposan (az, hogy magát is megcsonkította, távolról sem érdekel: felnőtt ember volt, a történet szerint majdnem száz éves, aki azt csinált a saját testével, amit akart, és/vagy amit nem szégyellt);
• Izsák születése után Beérseba pusztaságába zavarta Hágárt és Izmaelt, méghozzá egyetlen tömlőre való vízzel és egy vekni kenyérrel (és nem rajta múlt a történetben, hogy nem vesztek oda);
• kérdés nélküli, szótlan és letaglózó hajlandóságot mutatott arra, hogy az Úr obszcén parancsára feláldozza a gyerek Izsákot (és nem rajta múlt a történetben, hogy Izsák nem veszett oda).

Én úgy látom, nagyon egy oldalra billen a metaforikus mérleg.

E hitványságok alól pedig az kellene, hogy felmentse Ábrahám figuráját, hogy a történet szerint mindeközben töretlenül hitt abban az unásig ismételgetett, hízelgő, és arcpirítóan illetéktelen állítólagos isteni ígéretben, miszerint migránsként övé és utódai lesz Kánaán (más szóval mások) földje? Vagy abban, hogy az áldozati oltárra fektetett és megkötözött fia fölé emelt kést valamilyen kifürkészhetetlen felsőbb hatalom majd az utolsó lehetséges pillanatban megállítja? Merthogy lecsupaszítva azt sulykolták belém egykor hittan órákon, hogy többek közt ezeket is el kell fogadnom, ha a klubban akarok maradni. Én pedig ma már nem akarok egy ilyen klub tagja lenni, és nem tudom, és nem is akarom elfogadni ezeket (sem).

De ki tudja? Talán el fog jönni a nap, amikor újra akarok majd hinni abban, hogy Ábrahám tiszteletre érdemes karakter a Bibliában. Feltehetően egy meghitt lobotómiát követően.

„És eltemeték őt Izsák és Ismáel az ő fiai a Makpelá barlangjában, Efronnak, a Khitteus (hettita) Czohár fiának mezejében, mely Mamré átellenében van. Abban a mezőben, melyet Ábrahám a Khéth fiaitól (hettitáktól) vett vala: ott temettetett el Ábrahám és az ő felesége Sára. Lőn pedig Ábrahám halála után, megáldá Isten az ő fiát Izsákot; Izsák pedig lakozék a Lakhai Rói forrásánál.” - 25:9-11

Ábrahám halálhírére a száműzött Izmael is előkerült. (Vagy ki tudja: hogyha Ketúra tényleg Hágár volt, az is lehet, hogy végig a közelben volt Izmael is. A Biblia nem taglalja.) Aztán az első, „törvénytelen” elsőszülött, és a második, törvényes elsőszülött eltemették apjukat, annak első felesége mellett, a hettitáktól korábban vásárolt Makpéla-barlangban.

Azt nem tudni, hogy az ekkor 89 éves Izmael és a 75 éves Izsák szóba hozták-e egymás közt az örökséget. Ha a tizenhatodik fejezetbeli jellemzésből indulok ki - ami Izmaelt heves, „vadtermészetű” emberként emlegeti, aki folyton keresztbe tesz testvéreinek (1Móz, 16:12) -, nem gondolom, hogy Izmael szó nélkül hagyta volna a dolgot. Ám a Biblia nem taglalja. Ahogy azt sem, hogy Ábrahám „törvénytelen” ivadékaihoz hasonlóan Izmael is kapott e tőle kenőpénzt ajándékokat a fentebb is említett tömlő vízen és vekni kenyéren kívül.

Mindenesetre az Úr megáldotta Izsákot. Ábrahám többi fiairól (és lányairól, ha voltak neki) meg nem szól a fáma.

„Ezek pedig Ábrahám fiának Ismáelnek nemzetségei, a kit az Égyiptombeli Hágár a Sára szolgálója szűlt vala Ábrahámnak. Ezek az Ismáel fiainak nevei, nevök s nemzetségök szerint: Ismáelnek elsőszülötte Nebájót, azután Kédar, Adbeél és Mibszám. És Misma, Dúmah és Massza. Hadar, Théma, Jetúr, Náfis és Kedmah. Ezek az Ismáel fiai, és ezek azoknak nevei udvaraikban, falvaikban; tizenkét fejedelem az ő nemzetségök szerint. Ezek pedig az Ismáel életének esztendei: száz harminczkét esztendő. És kimúlék és meghala, és takaríttaték az ő népéhez. Lakoztak pedig Havilától fogva Súrig, a mely Égyiptom átellenében van, a merre Assiriába mennek. Minden atyjafiával szemben esett az ő lakása.” - 25:12-18

Izmael anyja szülőföldje, Egyiptom mellett élt, és tizenkét fiút nemzett. Azt, hogy voltak-e lányai, és ha igen, az ő neveik mik voltak, a Biblia - ugyanúgy, ahogy Ábrahám esetében - nem taglalja.

És itt tulajdonképpen véget is ér a 137 évesen elhunyt, harcos kedvű Izmael pályafutása a Bibliában. Aki többet szeretne olvasni erről a karakterről, vegye elő a Koránt.

„Ezek pedig Izsáknak az Ábrahám fiának nemzetségei: Ábrahám nemzé Izsákot. Izsák pedig negyven esztendős vala, a mikor feleségűl vette Rebekát a Siriából való Bethuélnek leányát, Mésopotámiából, a Siriából való Lábánnak húgát. És könyörge Izsák az Úrnak az ő feleségéért, mivelhogy magtalan vala, és az Úr meghallgatá őt: és teherbe esék Rebeka, az ő felesége.” - 25:19-21

Az előző fejezet végét alapul véve úgy tűnik, hogy Izsák - mivel itt 40 évben van meghatározva a kora - három éven keresztül gyászolta anyját, hiszen Sára halálakor 37 éves volt.

Ugyanebben a fejezetben az áll, hogy Izsák még Sárát siratta, amikor bevitte Rebekát halott anyja sátrába, hogy feleségeként „megismerje” őt. Itt jegyezném meg, hogy régi, képes Bibliám a következőképpen írja le a Rebeka érkezése után történteket: „Izsák pedig bevitte kedvesét Sára sátorába, s bemutatta anyjának. Így lettek boldog házasokká.” Az ilyen, és az ehhez hasonló csúsztatások miatt nehéz nem azt gondolnom, hogy gyerekként szándékosan félrevezettek.

És ha már szóba került Sára: hozzá hasonlóan Rebekáról is kiderült, hogy meddő. Mi van ezzel a famíliával, hogy egyfolytában annak kell kiderülnie nőtagjairól, hogy meddők? (És miért van az, hogy a Bibliában mindig a nők magtalanok, és sosem a férfiak sterilek?) És miért kell Izsáknak külön esdekelnie az Úr előtt, hogy Rebeka gyerekeket szülhessen, hogyha az Úr korábban unásig ismételgette azon ígéretét, mely szerint Ábrahámnak és leszármazottainak megszámlálhatatlan utódai lesznek? Talán az Úr megfeledkezett erről a többször megtett fogadalomról? Vagy csak Izsák rimánkodását akarta hallani? A Biblia nem taglalja. Mindenesetre Izsák közbejáró imái (idővel...) meghallgattattak, és a meddő Rebeka végül teherbe esett.

„Tusakodnak vala pedig a fiak az ő méhében. Akkor monda: »Ha így van, miért vagyok én így (miért élek)?« Elméne azért, hogy megkérdezze az Urat. És monda az Úr őnéki: »Két nemzetség van a te méhedben, és két nép válik ki a te belsődből, egyik nép a másik népnél erősebb lesz, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek.«” - 25:22-23

A csodás fogantatás utáni öröm nem tartott sokáig Rebeka számára, ikerterhessége ugyanis láthatóan olyan nehézségekkel járt, hogy azon kezdett gondolkodni, hogy vajon miért kell neki mindezt elviselnie. És mivel a kérdés nem hagyta nyugodni, elhatározta, hogy felkeresi az Urat a válaszért.

De nem lett volna kézenfekvőbb, hogyha Rebeka férjéhez hasonlóan egyszerűen imádkozott volna? Miért kellett elmennie terhesen, és egyáltalán hová ment, „hogy megkérdezze az Urat”? Az Úr csak meghatározott helyeken hallja az imákat? Talán volt egy ügyfélszolgálata, vagy turnéállomása a közelben? A Biblia nem taglalja.

Az Úr pedig azt mondta Rebekának, hogy ikrei idővel külön nemzetségeket fognak alkotni, és az egyik elnyomásban fogja tartani a másikat. Azt, hogy Rebeka mit reagált erre a baljóslatú kinyilatkoztatásra, a Biblia szintén nem taglalja. Szerintem szimplán csak zavarodottabb volt szegény, mint korábban.

„És betelének az ő szülésének napjai, és ímé kettősök valának az ő méhében. És kijöve az első; vereses vala, mindenestől szőrös, mint egy lazsnak (gyapjúposztó); azért nevezék nevét Ézsaúnak. Azután kijöve az ő atyjafia, kezével Ézsaú sarkába fogódzva; azért nevezék nevét Jákóbnak. Izsák pedig hatvan esztendős vala, a mikor ezek születének.” - 25:24-26

Világra jöttek végre az ikrek. Az elsőszülöttet Ézsaunak nevezték el szülei, mert úgy nézett ki, mint egy bolyhos, vörös szőnyeg, a másodszülöttet pedig Jákobnak, mert a szőnyegnek valamivel idősebb testvérének sarkába kapaszkodva született.

És itt derül ki, hogy Izsák húsz éven át fohászkodott az Úrhoz, hogy Rebeka megszűnjön meddőnek lenni. Végül is, jobb később, mint soha. Az eddigi biblikus sztenderdet tekintve az ekkor 60 éves Izsák még így is fiatal volt, amikor első utódai megszülettek. (Egyébként Ábrahám is életben volt még unokái születésekor.)

„És felnevekedének a gyermekek, és Ézsaú vadászathoz értő mezei ember vala; Jákób pedig szelíd ember, sátorban lakozó. Szereti vala azért Izsák Ézsaút, mert szájaíze szerint vala a vad; Rebeka pedig szereti vala Jákóbot.” - 25:27-28

Izsák szerette a vadhúst, ezért a vadász Ézsaut preferálta Jákobbal szemben. Rebeka valószínűleg nem volt annyira oda sem a vadhúsért, sem Ézsuért, mert ő meg Jákobot részesítette előnyben. (Képes Bibliám szerint azért szerette jobban Rebeka Jákobot, mert „Jákob csendes, halkszavú fiú lett”, aki „gyakran segített otthon a szüleinek.”)

Ön eldöntötte már, hogy gyerekei közül melyiket szereti jobban?

„Jákób egyszer valami főzeléket főze, és Ézsaú megjövén elfáradva a mezőről, monda Ézsaú Jákóbnak: »Engedd, hogy ehessem a veres ételből, mert fáradt vagyok.« Ezért nevezék nevét Edomnak. Jákób pedig monda: »Add el hát nékem azonnal a te elsőszülöttségedet.« És monda Ézsaú: »Ímé én halni járok, mire való hát nékem az én elsőszülöttségem?« És monda Jákób: »Esküdjél meg hát nékem azonnal!«; és megesküvék néki és eladá az ő elsőszülöttségét Jákóbnak. S akkor Jákób ada Ézsaúnak kenyeret, és főtt lencsét, és evék és ivék, és felkele és elméne. Így veté meg Ézsaú az elsőszülöttséget.” - 25:29-31

Meghatározatlan idővel később Ézsau szerfelett éhesen tér haza a mezőről. Talán aznap otthon felejtette az ételhordóját, mielőtt elindult, talán nem ejtett el ez alkalommal vadat, talán csak fáradt, vagy erőtlen volt elkészíteni azt. A Biblia nem taglalja, mitől volt Ézsau olyan veszettül éhes, ami a fentebb olvasottakat eredményezte. Akárhogy is, pár perccel fiatalabb testvérétől kér egy adagot a „veres ételből”, amit az éppen főz, mert azt hiszi, ha nem eszik azonnal, éhen fog dögleni. Ezért nevezik őt a Biblia szerint drámakirálynőnek az edomiták ősatyjának, Edomnak (ami egyébként egy közel-keleti állam volt az ókorban, és feltehetően jóval a szövegek keletkezése előtt is létezett már).

Az embernek pedig az a benyomása, mintha Jákob erre az alkalomra várt volna egész életében. „Éhség kínoz? Ruházd át rám az elsőszülötteket megillető jogaidat, és kapsz kaját!” - mondja. Ahhoz azért vastag bőrnek kell lennie az ember arcán, hogy ilyesmit kérjen a testvérétől - még akkor is, ha csak pár perccel csúszott le az elsőszülötteket megillető jogokról. Talán a hagyományokat láthatóan nem túlzottan tisztelő Jákob még egy előre megírt, közjegyző által hitelesített szerződést is elővett, és komoly arccal, mutatóujjával finoman böködve rámutatott, hogy Ézsaunak hol kell azt aláírnia az ételért. A Biblia nem taglalja.

Ézsau pedig tényleg roppantul éhes (és hülye) lehetett, mert elfogadta Jákob legalantasabb szélhámosokat és zsarolókat is megszégyenítő feltételét. Nem küldte el a francba Jákobot, nem kérdezte meg, nincs-e ehelyett valamilyen akciós ajánlata, és nem is egyezkedett vele arról, hogy esetleg hajlandó lenne megosztani vele jogait, ha a jövőben kevésbé lenne pofátlan. Nem, egy nyamvadt tál vöröslencséért egyszerűen lemondott elsőszülötti jogairól, és így az őt megillető tetemes örökségről is!

Ezt a zavarba ejtően bizarr jelenetet olvasva pedig maximum abban lehet reménykedni, hogy a svindler Jákob megengedte a nem túl előrelátó Ézsaunak, hogy legalább kétszer szedhessen a világ legdrágább lencsefőzelékéből. (És nem is ez lesz az utolsó alkalom, hogy az ambiciózus Jákob alantas módon, és hasonlóan képtelen körülmények között kibabrál a láthatóan csekélyértelmű Ézsauval - ráadásul mindkettejük anyja, Rebeka hathatós közreműködésével.)