"Babonákat igazságként beállítani rettenetes." - Alexandriai Hüpatia

Balra Ábrahám, jobbra Lót fut

2016/12/06. - írta: NETSi

Scripture Watch 15. - Ábrahám élete II.

Ábrám, ha nem is dicsőségesen, de a fáraó megtévesztése révén megtollasodva tér vissza Egyiptomból, hogy aztán külön utakon kezdjenek járni Lóttal. Eközben az Úr ismételten Ábrámnak és eleddig nem létező leszármazottainak ajándékozza Kánaán földjét, holott Száraj még mindig meddő, emellett korából kiindulva a valóságban már jóval túl lett volna a menopauzán is - mondjuk, ez eddig sem volt akadálya a gyereknemzésnek a Bibliában.

(Mózes I. könyve, 13:1-18)

Feljöve azért Ábrám Égyiptomból, ő és az ő felesége, és mindene valamije vala, és Lót is ő vele, a déli tartományba. Ábrám pedig igen gazdag vala barmokkal, ezüsttel és aranynyal. És méne helyről helyre délfelől mind Béthelig, oda a hol először vala az ő sátora, Béthel és Hái között. Annak az oltárnak a helyére, melyet ott elsőben készített vala: és segítségűl hívá ott Ábrám az Úrnak nevét. Lótnak is pedig a ki Ábrámmal jár vala, valának juhai, ökrei és sátorai. - 13:1-5

Feltételezem, hogy útjuk során Ábrámék időről időre megkönnyebbülten fel-felnevethettek, amikor visszagondoltak az Egyiptomban történetekre. E beszélgetéseket pedig szerzeményeiken végigtekintve, nosztalgikusan hitetlenkedve rendre azzal zárhatták, hogy „Hú! Ugyan ki gondolta volna, hogy ezt megússzuk!”

Utazásukat aztán megszakítják egy olyan helyen, ahol az előző fejezetben is megálltak Egyiptomba menet, és Ábrám ezennel is segítségül hívja az Úr nevét - ám itt sem tudjuk meg, melyiket. Ahogy lejjebb látni fogjuk, ez a szertartás sem fog túl jól elsülni. Az előző fejezetben is azután fordultak rosszra a dolgok, miután Ábrám segítségül hívta az Úr (valamelyik) nevét: akkor éhínség kezdte gyötörni a földet, ez esetben pedig viszálykodás kezdi majd mételyezni Ábrám és Lót kapcsolatát. E két példa alapján úgy tűnik, hogy az Úr nevét segítségül hívni semmire sem garancia.

Apropó Lót: azt, hogy ő hogyan szedte meg magát, nem tudni. Talán Ábrámhoz hasonlóan ő is húgának hazudva gyakorlatilag eladta hitvesét, már ha volt neki akkortájt, és persze ha „szép ábrázatú asszony” volt, mint a 65 (vagy 125) éves Száraj; talán kebabüzletet nyitott McKebab néven; talán tagdíjas szektát alapított JHVH nevében, ami fő profiljaként az egyiptomi istenségeket gyalázta, emellett a fáraó égi felhatalmazását kérdőjelezte meg. A Biblia nem taglalja, hiába rejlik az ördög a részletekben.

És nem bírá meg őket az a föld, hogy együtt lakjanak, mert sok jószáguk vala, és nem lakhatának együtt. Versengés is támada az Ábrám barompásztorai között, és a Lót barompásztorai között; és a Kananeusok és a Perizeusok is ott laknak vala akkor azon a földön.” - 13:6-7

Milyen lehetett ez a szóban forgó versengés? Lemérték, hogy adott napon Team Ábrám, vagy Team Lót barmai legeltek fel többet a sivatagi növényzetből, miközben a kánaániak és a pirézek perizeusok az oldalvonalról figyelték, amint az Egyiptomból visszatért két kikupálódott öregember jószágai felzabálják saját barmaik elől az amúgy is ritkás növénytakarót?

De komolyabbra fordítva a szót, teljesen elképzelhető, hogy az egykori sivatagi népek között folyamatos, sokszor kegyetlen és véres viszályok folytak a szűkös erőforrások (vízlelőhelyek, legelőterületek, stb.) megszerzéséért: hiszen túlélésük múlhatott ezeken, főleg a fejlettebb földművelés és gazdálkodás kialakulása előtt. Ez egyúttal fájdalommentes magyarázat is lehetne az egykori területi csatározásokra (mármint nekünk, az utókornak és a jelenleg nem ott élőknek fájdalommentes), amihez semmi szükség nincs semmiféle természetfeletti hatalom, vagy hatalmak megidézésére. Ám a kulcsszó a lehetne.

Monda azért Ábrám Lótnak: »Ne legyen versengés közöttem és közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között: hiszen atyafiak vagyunk. Avagy nincsen-é előtted mind az egész föld? Válj el kérlek, tőlem; ha te balra tartasz, én jobbra megyek; ha te jobbra menéndesz, én balra térek.« - 13:8-9

Kivételesen észszerű javaslat ez Ábrám részéről: te menj erre, én meg megyek arra, attól még nem feltétlenül kell harcolnunk egymással, hogy képtelenek vagyunk felnőtt módjára együtt élni és megosztani erőforrásainkat. (Ha több ilyen, viszonylag racionálisnak mondható passzus lenne a Bibliában, és jóval kevesebb gyalázatos borzalom, igazságtalanság és ostobaság homályosítaná el ezeket, akkor én sem írnám ezt a blogot.) És a Biblia eddigi eseményeit tekintve ez nem csupán meglepően racionális kezdeményezés volt Ábrám részéről, hanem még rendkívül nagyvonalú is unokaöccse irányába. Egy olyan korszakban legalábbis mindenképp, ahol a rangidős férfirokon szava gyakorlatilag törvénynek számított - végül is az Úr Ábrám oldalán állt, és ha akarta volna, akár meg is ölhette volna Lótot...

(Oly sok biblikus és koranikus passzus közül, melyeket a közel-keleti konfliktus kontextusában előszeretettel használnak, melyekkel a szembenálló felek saját igazukat remélik isteni felhatalmazásra hivatkozva alátámasztani - és melyekkel csak az ellentétet mélyítik el, számtalan ember életét megkeserítve ezáltal -, ezt az ábrámi javaslatot miért csak oly kevesen, és oly halkan emlegetik?)

Felemelé azért Lót az ő szemeit, és látá, hogy a Jordán egész melléke bővizű föld; mert minekelőtte elvesztette volna az Úr Sodomát és Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Égyiptom földe. És választá Lót magának a Jordán egész mellékét, és elköltözék Lót kelet felé: és elválának egymástól. Ábrám lakozik vala a Kanaán földén, Lót pedig lakozik vala a Jordán-melléki városokban, és sátoroz vala Sodomáig. - 13:10-12

Nem tudni, hogy Ábrámék mennyi időt töltöttek Egyiptom földjén, mindenesetre az előző fejezetben említett éhínség (1Móz, 12:10), ami elől oda menekültek, nagyon úgy tűnik, hogy piff-paff-puff: megszűnt.

Ám azt, hogy hogyan, a Biblia nem taglalja. Talán egy korabeli Kovács Kati kiállt egy homokbuckára, és azt énekelte, hogy az Add már, Uram, az esőt!

Egyébként pedig rafkós egy fickó volt ez a Lót: Ábrám gáláns, és akkoriban szinte példátlannak számító javaslatát követően körbenézett, és feltehetően elégedett, hitetlenkedő vigyorát leplezve, arcára ünnepélyes komolyságot erőltetve rábökött a legzöldebb, legdúsabb területre. (A 75, vagy 135 éves Ábrám pedig minden bizonnyal szívta megmaradt fogait, amiért hagyta unokaöccsét elsőként választani.)

Az Özönvíz után pedig láthatóan olyan szaporák voltak az emberteremtmények a Biblia alapján, hogy 25 különböző városnév szerepelt már azóta a szövegben: Bábel, Erek, Akkád, Kalné, Ninive, Rehóbót-Ír, Kelah, Reszen, Szidón, Gerár, Gáza, Szodoma, Gomora, Admá, Cebóim, Lesa, Mésa, Szefár, Úr-Kaszdim, Hárán, Sikem, Móré, Bétel, Aj és Cóar - plusz egész országok Asszíria, Jordán és Egyiptom képében. (Talán mondani sem kell, hogy ezek közül már több is létezett jóval a szövegek keletkezése előtt is.) Noha a Biblia nem taglalja az idáig megemlített települések hozzávetőleges lélekszámát, feltételezem - ha már városokról van szó -, hogy nem csak három-négy „kiccsalád” lézengett bennük. Az Özönvíz után kilenc generációval, pusztán három darab, száz év feletti fószerból kiindulva, egy olyan korban, amikor a valóságban az emberek átlagéletkora alig érte el a harminc évet, születéskor várható élettartamuk sem volt sokkal több ennél (ráadásul a Biblia szerint maximum 120 év lehetett), ezen felül figyelembe véve az adott időszakra jellemző csecsemőhalandóságot, és azt, hogy hány anya halhatott meg szülési komplikációk miatt... Nos, ezt nevezem nyúltempónak!

És ha már említésre került Szodoma...

„Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösök valának az Úr előtt.” - 13:13

Hogy a Fluimucilos kisfiút idézzem: "De miééért?"

A közkeletű értelmezés szerint azért, mert Szodoma férfilakosai Lót kivételével egytől egyig homoszexuálisok voltak. Ezékiel próféta könyve szerint azonban a Szodomában élők bűnei a következők voltak: „Kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőknek és szegényeknek kezét nem fogta meg.” (Ez, 16:49)

De erről bővebben majd a 18. és 19. fejezetek során elmélkedem. (Ha Isten is úgy akarja...)

Az Úr pedig monda Ábrámnak, minekutánna elválék tőle Lót: »Emeld fel szemeidet és tekints arról a helyről, a hol vagy, északra, délre, keletre és nyugotra. Mert mind az egész földet, a melyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre. És olyanná tészem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámlálható lesz. Kelj fel, járd be ez országot hosszában és széltében: mert néked adom azt.«” - 13:14-17

Tekintve, hogy „Ábrám népe” jelenleg körülbelül 14 millió főt számlál a több mint 7 milliárdból (vagyis a teljes földi lakosság megközelítőleg 0,2 százalékát), így ha valóban létezik az Úr, és valóban megtette a fenti ígéretet, akkor vagy erősen alábecsülte a föld porának mennyiségét, vagy közmondásos útjai még annál is kifürkészhetetlenebbek, mint ahogy azt folyvást mondogatják hívei, amikor számukra kedvezőtlen dolgok történnek.

Az Úr kifürkészhetetlen jellegére jó példa az is, hogy semmibe véve az Ábrám és Lót között létrejött iménti megállapodást, az egész földet Ábrámnak adományozza „északra, délre, keletre (amerre Lót ment) és nyugotra”, ráadásul örökre (vagy legalábbis az Apokalipszis négy lovasának eljöveteléig, gondolom). Már megint. És mintha Ábrám is megfeledkezett volna az unokaöccsével kötött egyezségről, nem hívja fel erre az apróságra az Úr figyelmét - egyetlen szóval sem említi. (Ahogy azt sem, hogy az Úr korábban egyszer már nekiadta Kánaánt.) Kár érte: felcsillant egy pillanatra a józan ész és méltányosság szikrája, ám csupán pár sorral lejjebb menten el is sötétült. Száraj pedig az isteni kinyilatkoztatás hallatán, és saját korából fakadóan azon gondolkodhatott, hogy mikor menstruálhatott utoljára, vagy hogy miért tette őt az Úr meddővé (vagy azon, hogy férje vajon bigámista lesz-e). Mindeközben ne tévesszük szem elől egyetlen pillanatra se, hogy még mindig egy olyan földterület elajándékozásáról van szó, ahol már eleve éltek más népek!

(És ezt az passzust bezzeg emlegetik...)

„Elébb mozdítá azért sátorát Ábrám, és elméne, és lakozék Mamré tölgyesében, mely Hebronban van, és oltárt építe ott az Úrnak.” - 13:18

Ábrám megérkezik Hebronba, ami a 26. név szerint említett település a Bibliában idáig. Hebron a térségben talált régészeti leletek alapján már ötezer évvel ezelőtt is létezett, és akkoriban még minden valószínűség szerint politeista kánaániták lakták, ám ezt a Biblia nem taglalja, hiszen szerzőinek, lejegyzőinek és összeállítóinak erről halovány fogalma sem lehetett - vagy ha volt is, „jótékonyan” elhallgatták. (Emellett előszeretettel értekeztek más népekről igen lekicsinylő stílusban, lásd a korábbi fejezetben az egyiptomiakat.) A város egykori neve Kirjat Arba volt, ami annyit tesz: Arba Városa. (Arba a legenda szerint a korábban emlegetett nephilimekhez, vagyis óriások nemzetségéhez tartozott, akik úgy születtek, hogy az „Istennek fiai” alászálltak, és embernőket termékenyítettek meg [1Móz, 6:1-4]. Egyesek szerint a kánaánitáknak is volt egy olyan istenségük a sok közül, amelynek Arba lehetett a neve.) A Bibliában is többször szerepel az utóbbi elnevezés (például 1Móz, 23:2 és Józs, 14:15). Hebront emellett „a négyek városaként” is emlegetik, mert a történet szerint Sárát, Ábrahámot és két fiukat is itt temették el - noha erre utaló bizonyítékokra hosszas és eltökélt ásatások után sem bukkant senki, mind a mai napig (én pedig feltételezem, hogy ennek valódi oka nem az eltökéltség, hanem inkább a bizonyítékok hiányában keresendő).

Hebron látképe 2006-ból. Nem tűnik szentebbnek, mint bármelyik másik kétszázezer lakosú város a Földön.

Ennek dacára mindegyik ábrahámi vallás képviselői igényt formálnak erre a szentnek mondott helyre (ami a nagy monoteista vallások valóságos olvasztótégelye, hiszen zsidó, keresztény, ortodox keresztény és muszlim szentnek mondott helyek is találhatók itt), és teszik ezt kollektíven szentnek mondott szövegeikre hivatkozva - mindeközben úgy tűnik, hogy a fentebb vázolt, felnőtt emberhez valamelyest méltóbb Lót-Ábrám paktum szellemisége egyiküknek sem jut eszébe.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://netsi.blog.hu/api/trackback/id/tr2012028379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MrEnderby 2016.12.07. 16:58:23

Csak az eddigiek alapján, tényleg olyan narratívája van az egész történetnek, mintha egy sorozatot néznék hétről hétre. Úgy értem Ábrahámékkal (és felmenőikkel) mindig történik valami veri izgalmas, a környzetük meg csak úgy ott van, és igény szerint változik. Néha tiszta víz minden, aztán a következő részben építkeznek, máskor a szomszédban váratlanul piramisok, fáraók, meg egy rakás statiszta hirtelen, akiknek elfelejtettek szólni, hogy két résszel ezelőtt meg kellett volna fulladniuk az Úr kegyelméből.
És igazából a kutatók, régészek, bárkik mindenről találnak emléket vagy bizonyítékot, ami mellékes volt a sztoriban, de pont a főhősökről és a fő eseményekről viszont semmit. Se Noé bárkája, se bábeli torony, se sírhelyek, semmi, csak azok az átkozott piramisok meg dinó csontvázak.
süti beállítások módosítása