"Babonákat igazságként beállítani rettenetes." - Alexandriai Hüpatia

H. L. Mencken: Ki sokat markol (1925)

2017/04/14. - írta: NETSi

H. L. Mencken a „Majomperről” 4.

A nagy küzdelem előestéjén Dayton városát émelyítő kételyek gyötrik. Öt-hat héttel ezelőtt, amikor a hitetlen Scopest jelképes kalodába zárták, még nyoma sem volt bizonytalanságnak e derűs völgyben. A városatyák akkor egy emberként lendültek támadásba: felcsillant előttük a váratlan, már-már csodával határos lehetőség, hogy Daytont a címlapokra röpítsék, hogy beszédtémává tegyék a várost, és hogy felrajzolják azt a térképre.

image063.jpg

Ezt követően azonban szinte rögvest arcon csapta őket a valóság, és a nyugtalanító kérdés: innen hogyan tovább?

Mára, amikor a függöny alig lebbent csak fel, és a kutyakomédia legarcpirítóbb részei még előttünk állnak, már a városatyák számára is teljesen világossá vált, hogy pusztán a térképre való felkerülés - akárcsak az eszetlen patriotizmus - önmagában semmire sem elég, vagy legalábbis semmi jóra. Hiszen a térképre kerülést körültekintően és gyakorlatiasan kell - vagyis kellett volna - levezényelni, óvatosan odafigyelve bizonyos pszichológiai finomságokra. Dayton vezetői azonban, sajnos, egyértelműen híján vannak ilyesfajta jártasságoknak, a szakértőkről pedig, akiket összecsődítettek, kiderült, hogy mind szélhámosok. Machinálásaikkal csupán annyit értek el, hogy a községbeliek mostanra a saját árnyékuktól is megrémülnek. Két hete a város még ismeretlen és boldog volt. Mára viszont közszájon forgó, kínos viccé vált.

Többször ellátogattam a permanens városi gyűlésre, mely Robinson drogériájában zajlik, hogy kiderítsem, mit sikerült a daytoni optimistáknak kimenteniük az idejekorán rájuk omlott romhalmaz alól. Nos, sajnálattal mondom, nem sokat. Az egyetlen dolog, amibe többek elmondása szerint még kapaszkodnak, valamiféle misztikus bizakodás, miszerint Isten majd a segítségükre siet, és érdemeikhez mérten megjutalmazza a tényleges harc előtt megfáradt, hűséges csatlósait - és hogy valami jó fog végül kisülni abból, ami egyelőre kínos vergődésnek tűnik. Konkrétabban fogalmazva úgy hiszik, és abban reménykednek, hogy a Scopes-ügy majd olyan telepeseket fog a városba vonzani, akik menedékre akarnak lelni a modern Szodomák és Gomorák istentelenségétől.

Ám ha jönnek, vajon hoznak-e majd magukkal pénzt is a remélt menekültek? Vásárolnak-e majd telkeket, melyeken új otthonaikat építik fel? Családokat alapítanak-e itt? Beizzítják-e a sínek melletti kihűlt, elhagyatott és kísérteties csendbe burkolózó vasöntöde kemencéit? Ezekkel a kérdésekkel szembesülve, ismételten csak sajnálattal tudósíthatom, még a daytoni optimisták is kénytelenek a teológia vitrinjébe nyúlni némi kedélyjavítóért. Hiszen tudvalévő, hogy imával sok mindent el lehet érni: meg lehet vele gyógyítani a diabéteszt, meg lehet vele találni az elhagyott pénztárcát, és meg lehet vele állítani a dühös férj kezét, mielőtt az felesége arcán csattanna. De vajon hatásosabb lesz-e attól az ima, hogyha előtte világraszóló, hivalkodó cirkuszt rendeznek? Nos, amikor e kínzó kérdés felmerül bennük, a városiakat egy pillanat alatt kiveri a hideg veríték.

Be kell vallanom, Dayton nem várt, kellemes meglepetést okozott számomra. Utazásaim során számtalan lepusztult és nyomorúságos déli településen jártam, így arra számítottam, Dayton sem lesz más, mint ezek: hogy itt is részeg napszámosok bóbiskolnak majd istállók árnyékában, malacok túrják majd a földet a házak tövében, a helyiek pedig maláriától és horogféreg-fertőzéstől szenvednek majd. Ehelyett azonban egy csupa báj, csupa kellem település fogadott: egy fejlettebbnek mondható északi vidéki városka valamelyest kicsinyített mása.

A házakat itt takaros kertek veszik körül sötétzöld pázsitokkal és méltóságteljes fákkal. A két legforgalmasabb utca járdaszegélytől járdaszegélyig le van betonozva. Az üzletek készlete bőséges, és némelyik kifejezetten nagyvárosi hatást kelt, legfőképp a köztiszteletben álló Robinson áruháza, ami egyszerre gyógyszertár, könyvesbolt, újságos, sportbolt és kávézó. A város öregjeinek egy része még mindig nadrágtartóban és keskeny nyakkendőben jár, ám a fiatalabb férfiak többsége kimondottan nett benyomást kelt. Maga Scopes minden további nélkül beleillene bármelyik amerikai egyetem összképébe, még ingujjában is - kivéve talán a Harvardot.

Annak a mérgező lelkületnek sem láttam ez idáig egyértelmű jeleit Daytonban, ami oly jellemző volt az általam meglátogatott más déli városokra, amikor a keresztény férfiak egybegyűlnek, hogy megvédjék vallásuk nagy doktrínáit. Még pletykaszinten sem hallottam olyasmit, hogy Scopest, teszem azt, a jezsuiták, vagy a szesz lobbi támogatná, vagy hogy a közerkölcsöket sárba tipró mozgóképeket gyártó, nemzetrontó zsidó stúdiómágnások pénzelnék a háttérből. Ellenkezőleg: az evolucionisták és az evolúcióellenesek a felszínen udvarias viszonyt ápolnak itt, és amikor csoportba gyűlnek, nehéz megkülönböztetni egyiket a másiktól.

Az ügy alapját képező konfliktus valójában szinte nem is beszédtéma Daytonban. Ami a helyieket leginkább érdekli, az pusztán a holnap kezdődő tárgyalás lehetséges stratégiája. Pontosan milyen eszközökkel fogja Bryan elpáholni a jó öreg Clarence Darrowt? Vajon gyengéden fogja csinálni, a törvényszéki szabályok minden finomságára tekintettel, vagy egyszerűen ellenlábasára ront, és gyors mészárlást rendez? Merthogy Daytonban nincs senki, aki kételkedne abban, hogy Bryan lesz a győztes - feltéve, ha a harc nem szakad félbe a végkifejlet előtt. A városiak saját bevallása szerint egyedül az adhat okot aggodalomra, hogy valamiféle ördögi felsőbb hatalom esetleg Darrow javára avatkozik majd közbe - feltéve, ha Bryan nem mossa fel vele a padlót, mielőtt ez megtörténhetne.

Az izzó keresztényi hevület hiánya részben valószínűleg annak tudható be, hogy e vidéken a fundamentalisták elsöprő többségben vannak, ameddig csak a szem ellát. Valóban: a helyi statisztikusok büszke elmondása szerint a lakosság kilenctized része fundamentalista. Összesen két nyíltan hitetlen személyről tudnak egész Rhea megyében: egyikük a jóindulatú közvélekedés szerint „kissé félkegyelmű”, a másik pedig valószínűleg egy vándorköltő, aki rossz környékre tévedt, de valamiért itt ragadt - és aki a városiak beszámolói szerint úgy emlegeti a halált, mint „gyönyörűséges kalandot”. Amikor a helyi papok a végítélet zavaros szóvirágaival kezdik rémisztgetni a helyieket, úgy, hogy a képzeletbeli kénes gőzöktől még az unitáriusok is fuldokolni kezdenek, mindig felbukkan e titokzatos szkeptikus, és azzal kezd érvelni, hogy esztelenség olyasmitől félni, amiről az ember oly keveset tud - hogy végső soron annyi valódi bizonyíték van arra, hogy bárki, bármikor pokolra fog jutni, mint arra, hogy a Volstead-törvényt bárki, bármikor be fogja tartani.

Az ilyesfajta istenkáromló elképzelések természetesen bősz beszédtémául szolgálnak egy baptista közösségben, de egyik hitetlent sem érte eddig bántódás. Rhea megye lakosai büszkék saját toleranciájukra, méghozzá jó okkal. A Ku-Klux-Klánnak, vehemens próbálkozásai ellenére, ez idáig nem sikerült gyökeret vernie itt, hiába rendkívül erős Tennessee többi részén. Amikor az első „keglék” elkezdtek beszivárogni, csak elutasítást kaptak itt, ezért aztán kisvártatva reménytelennek ítélték próbálkozásaikat a megyében. Így Daytont ma nem bátor névtelenségbe, arctalanságba és fehér csuklyás hálóingekbe burkolózott fenegyerekek irányítják, hanem jól táplált szabadkőművesek, takaros öltönyökben. Csak Daytonban hatvan harmincketted rangú kőműves van - hatalmas szám egy ilyen aprócska városban. És mivel mindenek felett hisznek a béke fenntartásában, még a lakosság elenyésző katolikus részével is udvariasan bánnak - csupán azt rosszalja közülük mindenki, hogy a katolikusoknak muszáj hetente egyszer meghallgatniuk a pápa „eretnek szólamait”.

Valószínűleg ennek a rendhagyó, más déli városokra alig jellemző toleranciának tudható be, és nem a Genezis sérthetetlenségébe vetett fékezhetetlenül szenvedélyes hitnek, hogy Dayton egy nemzetközi hírű ügy színtere lehet, és hogy a város neve világszerte címlapokon szerepel. Alighanem ez lehet az oka annak is, hogy a város haladóbb szellemű polgárai most azon tűnődnek kételyektől émelyegve, hogy vajon tényleg minden reklám jó reklám-e. A hitetlen Scopes pere egyszerűen azért lehetséges itt, mert itt zavargások nélkül lefolytatható: mert itt senkinek nem lesznek álmatlan éjszakái emiatt, még akkor sem, hogyha esetlegesen maga az ördög sietne Darrow és Malone segítségére, és Bryant metaforikusan darabokra szednék a tárgyalóteremben. A helyi értelmiség rendkívüli módon tiszteli és csodálja Bryant mint keresztényt, ám nem kereszténysége miatt fogadták tárt karokkal, hanem azért, mert akárhová megy Bryan, oda újságírók hada követi őt - magyarán a daytoni városvezetésnek kellett egy showman, egy nagy pozőr. Ám, amint korábban említettem, a daytoniak nagy része már a műsor kezdete előtt megbánta, hogy jegyet váltott rá. Egy dologban mindenesetre egészen biztosak: akár nyer, akár veszít Bryan, a műsor mindenképpen lélegzetelállító lesz.

Ha máshol zajlana, legyen szó akár északi, akár déli államról, a küzdelem hamar keserű vagdalkozásba csapna át. Itt azonban képes megőrizni a párbajkódex magasztosságát. Az én személyes benyomásom idáig az, hogy az úriemberek, akik a legtevékenyebben reklámozzák az összecsapást, épphogy azok, akikben a legkevésbé izzik a forró meggyőződés - a helyi sajátságokat figyelembe véve az egész inkább tűnik pártatlanok közti lovagi tornának, mintsem szenvedélyes igazhitűek vérre menő háborújának. Merő véletlen lenne tán, hogy a városi klérust óvatosan és körültekintően igyekeznek a lehető legtávolabb tartani az ügytől? Számos olyan hatalmas tehetséggel és hanggal megáldott baptista egyházfi él itt, akiknek bűnökről és romlásról szóló mennydörgéseit hallva még a völgy patkányai is szinte repülve menekülnek a környező hegyekbe. Prédikációik irtóztatóak. Ma azonban egy nyikkanás sem hallatszik részükről. Az imént említett úriemberek egy olyan folyamat során, amibe nem kívántak beavatni, hallgatásra bírták őket - és ami, megkockáztatom, jóval nehezebb vállalkozás lehetett, mint tollpárnával ártalmatlanná tenni egy vad oroszlánt. Ám a hatvan harmincketted rangú kőművesnek mégis sikerült ezt véghezvinni.

Hamarosan elkezdődik tehát a harc. A perzselő nap sugarai nem mutatnak kegyelmet a buja növényzetű völgynek, ami Daytont is magába foglalja. A mezők kukorica- és tökhajtásoktól zöldellnek, a zsenge szőlőültetvények és dombok pedig telve vannak lelkiismeretes szeszcsempészekkel - kivéve azt a korábban emlegetett titokzatos szkeptikust. Olyan, mintha nem is egy déli államban, hanem egy tiszteletbeli északi városban lennénk. A völgyben szinte nem is termesztenek gyapotot. Az itteni politikusok republikánusok, akik Coolidge-t egy lapon emlegetik Lincolnnal. A kerítések jó állapotban vannak. Az utak simák és strapabírók. A színpad adott egy elegáns, színvonalas, sőt fesztelen vitához. És amikor ez véget ér, minden résztvevő kezet fog majd egymással. Csak Bryan nem. - Dayton, Tennessee, 1925. július 9.

(Baltimore Evening Sun)

 

A fordítás alapjául szolgáló forrás:

T. Joshi (szerk.): H. L. Mencken on Religion. Prometheus Books, New York, 2002. 193-196. o.

 

Előzmények:

Szelet örökölni

A Tennessee-cirkusz

Homo Neandertalensis

Államilag szabotált pedagógia

27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://netsi.blog.hu/api/trackback/id/tr2512426669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atomic Warning 2017.04.21. 19:28:40

Azért nem kommentelünk mostantól mert kollektíven megtértünk látván a matematikai bizonyítékot isten létezéséről. Az úr legyen veletek a pokolban is ámen.

MrEnderby 2017.04.21. 20:10:42

@Atomic Warning: Én ugyan nem. Sajnos szteganografikus az üzenet, és én nem értem. Igazából eléggé zavar a koncentrálásban, hogy a zöld rácsos kapu qrvára nyikorog, de ezen nem csodálkozom, hiszen Ábrahám óta nem élt humán antropológus, ki beolajozta volna.
Újabban viszont azt vettem észre, hogy az Armageddon mezeje körül vágtázó fakó lovasok mintha kezdenének már szédülni. Ezért javasoltam többször is, előre, a lenini úton.

Atomic Warning 2017.04.21. 21:19:07

@MrEnderby: Te figyusz ha kötekedsz velem össze fogunk veszni és akkor elbukik az ateizmus utolsó bástyája. Hidd el hogy megtértünk mert megértettük a teremtés matematikai bizonyítékát, amihez eddig túlságosan magas volt az iq-nk, de a legutóbbi chemotrail szórás lejjebb vitte az iq-nkat pont annyival amennyivel kellett. Én hálás vagyok érte az úrnak és a chemotrail pilótának.

MrEnderby 2017.04.21. 22:29:24

@Atomic Warning: Igazad van. Már nem csak hiszem, érzem is. Hallelujah!

Atomic Warning 2017.04.22. 10:46:30

@MrEnderby: Örülök hogy kinyílt végre a szívcsakrád. Ideje volt. Attól még a pokolra jutunk, de legalább boldogan fogunk szenvedni.

Jakab.gipsz 2017.04.22. 22:13:48

Kacc, kacc, kacc, kacagnak az ateisták, és egy 92 két éves pert idéznek.
És mit bizonyít ez a per.
Legfeljebb annyit, hogy azóta nem történt Amerikában semmi, mi itt Európában amíg nem szólt Soros Gyuri a rasszizmusról nem hallottunk semmit.

Csak annyit, hogy az amcsi értelmiségnek soha sem volt erős oldala, (naná, hogy protestánsok) a görög filológia.
Következtetés képen nem hallgattak B. Franklin - ra, a kinek jelmondata "Jézus és Szókratész".
Ma pedig már érzik Szókratész hiányát, mert nélküle még a három bölcs majom története sem érthető meg.

Atomic Warning 2017.04.23. 11:05:25

@Jakab.gipsz: Láttalak tegnap a Soros - CEU ellenes tüntetésen. Sokan voltatok, kb 40-en. Én megnyugodtam mert ha arányaiban is csak ennyi zakkant hülye van az országban mint amennyi ott volt, akkor minden okés.

MrEnderby 2017.04.23. 17:55:55

@Atomic Warning: Pedig sírhatnánk is, mikor a bigott konteósok egy majdnem kétezer éves szöveggyűjteményt idézgetnek és állítanak be minden alapjának. Na, az mit bizonyít? Mese vérrel és zs-kategóriás fantasztikumokkal.
A Majomper bemutatja, hogy mikor a tudományosság igénye megjelenik az oktatásban, ami szembe megy a vallásos fantazmagóriákkal, akkor ez utóbbi hogyan próbál gáncsot vetni neki. Szerencsére 1925-ben már nem gyakorolták a szent-inkvizíció legmeggyőzőbb érvelését, a máglyahalált.
Ha szerinted 1925 óta semmi nem történt Amerikában, akkor te egy strucc vagy, de a fejedet nem homokba, hanem szarba dugtad.
Ha úgy gondolod, ahogy írtad, hogy Európában nem is hallottunk a rasszizmusról, amíg Soros György nem szólt, akkor nem is tudom, mit gondoljak rólad... Ebben az esetben te olyan szinten vagy hülye, hogy nincs is értelme a veled tárgyalni. Elkeserítő vagy.

MrEnderby 2017.04.23. 17:57:08

Bocs, az előző természetesen Gipsznek szól, nem Atomicnak!

Atomic Warning 2017.04.23. 20:20:16

@MrEnderby: Korunk szellemi fogyatékosai nem ismerik a határvonalat a valóság és a fikció között. Ártatlannak tűnnek addig amíg nem kapnak hatalmat vagy döntéshozó pozíciókat. Mivel ez egy új jelenség és senki nem volt rá felkészülve, az első pozíciót kapó idióták után valószínűleg jobban fognak figyelni arra ki meddig juthat a ranglétrán aki a fent említett új típusú szellemi fogyatékkal küzd. Szerencsére Jakab ügynök csak egy szerencsétlen lúzerforma balfasz, aki ha elhagyná a fiktív ellenségképet teljesen értelmetlenné válna az élete, mert nem lenne kivel árnyékboxolnia. Sajnos a mi társadalmunk döntéshozói is most éppen őhozzá hasonlóak, de nem csak a miénk, ami valamennyire érthető hiszen ez a fajta agyi defekt egyfajta új jelenség. Remélem le lesznek építve pár év alatt és nem lesz több példa rá hogy ilyenek kerüljenek hatalomra, idővel ők is ott végzik ahol a történelem korábbi idiótái végezték.

Atomic Warning 2017.04.23. 20:21:49

@MrEnderby: Édibédi vagy mint minden ballipsi drogos gendersemleges ateista :)

Jakab.gipsz 2017.04.24. 03:36:28

@MrEnderby: @Atomic Warning:

Nekem nincsenek ellenségeim, csak tudatlan vagy ostoba (önmagukat okosnak) gondoló ember társaim vannak, például ti ketten és persze minden ateista ostoba barom még abban az esetben is ha tíz lexikon van a fejében.

Ha valaki tudatlan mert nem tud valami fontos dolgot, elmagyarázza neki valaki, rendszerint egyetértünk vagy az előző állapotán jót nevetünk, ugyanis a tudás valaminek a megértése, soha sem jár haraggal és gyűlölködéssel.

Például ma is vannak hajó, repülőgép balesetek, elsüllyed a hajó vagy lezuhan egy repülő gép, de Archimédeszt nem szoktuk szidni, hol ott a felható erő fogalmát ő találta ki, hanem más valóságos általunk elkövetett hibát keresünk.

A tudományos elméletekre is ez az igazság vonatkozik. Soros Gyurit és a CEU -t ti hoztátok elő, ám legyen.
Nem járok tüntetésekre és nem érdekel a ki az aktuális kormányfő.

Engemet magyar ország érdekel.

Ha pedig egy Soros György nevezetű elmebeteg filozófus veszélyezteti az ország békéjét, akkor ezt a filozófiát darabokra szedem mint egy ócska vekkert, meg keresem a hibát kijavítom, és jót röhögünk ezen a balfaszon és azon a sok tudálékos seggfejen akik bedőltek ennek a rafinált szélhámosnak.

Azt állítom, hogy Soros és a CEU a tudomány-filozófia Madoff-ja, parazita élősködő szélhámos banda.
Egy tudományos kérdést pedig nem népszavazásokon szoktunk eldönteni és főleg nem politikailag korrekt szócsépléseken.
Egy elmélet vagy igaz és jó, vagy hamis és rossz.
A Soros féle Nyitott társadalom elmélet, (...) azon túlmenően, hogy egy ateista hablaty, ostoba, gonosz és mihaszna.

MrEnderby 2017.04.24. 07:10:34

@Jakab.gipsz: "Soros Gyurit és a CEU -t ti hoztátok elő, ám legyen. " Olvasd már vissza a bejegyzéseket, hogy ki hozta elő Soros Gyurit! Annyit segítek, hogy a Jakab.gipsz nickname az te vagy.

Atomic Warning 2017.04.24. 10:53:26

@MrEnderby: De őt nem foglalkoztatják a tények, mert az olyan ateista szokás, ő meg hülye hívő.

Jakab.gipsz 2017.04.24. 15:00:17

@MrEnderby: @Atomic Warning:

Soros Gyuri filozófiája adott és van, azt nem kell elő hozni.

Egy aprócska kis gond van vele soha senki nem akkreditálta úgy mint ahogyan egy tudomány-filozófiai diszciplínát illik, ez az aljas tróger, rá erőszakolta a nyugati világra a Nyitott társadalom és ellenségei, agy rémét.

Ezért működtette sutyiban, CEU-t mint agymosodát, a leghülyébben kaptak különleges diplomát.

MrEnderby 2017.04.25. 17:57:27

@Jakab.gipsz: Kezdem csodálni ezt a tényekkel szembeni szenvtelen, cinikus felfogást, amit bemutatsz nekünk. Érzem, hogy olyan vagy, ki életében sokat érez és gondolkozik, ki érzeményeit és gondolatait nyom nélkül elröppenni nem hagyja: oly kincset gyűjthettél magadnak, mely az élet minden szakában, a szerencse minden változásai közt gazdag táplálékot nyújt lelkednek. Sok szépet írnak a bölcsek, s gyakran a nem éppen bölcsek is. Gazdag forrást nyitnak fel, honnan jó sorsban intést, balban vigasztalást, mindkettőben magasabbra emelkedést, szív és észnemesülést meríthetünk. De ezek is csak úgy hatnak ránk, ha érzés és gondolkodás által sajátunkká tesszük, ha saját magunkban kiforrva lényünkhöz kapcsolódnak, mint esti szélhez a virágillat, melyben megfürdött.

Atomic Warning 2017.04.25. 20:45:20

@MrEnderby: Az ateista költő lírai verses prózában fogalmazta meg az elmebaj látványos tüneteit. Gratulálok hozzá a hívők nevében is :)

MrEnderby 2017.04.25. 21:05:46

@Atomic Warning: Köszönöm szépen! Úgy vélem, észrevetted, hogy a szöveg jelentős része "lopott", más költő tollából származik. Ez a költő egyébként protestáns volt, tehát Gipsz logikája szerint: naná, hogy nem értett a görög filológiához. Naná, hogy lövése sem volt arról, ki az a Szókratész. Ergo, naná, hogy egy tudatlan alak volt, aki a három bölcs majom történetét sem értette.

Jakab.gipsz 2017.04.25. 21:57:51

@MrEnderby:
Sajnos így van ahogyan mondod, hatalmas a tudatlanság és az ostobaság e golyóbison.
Mert ha nem így lenne, nem lennének háborúk permanens háborúk, vannak ?
Igen vannak, és a nyugat indította a döntő többségét, az elmúlt hetven évben pedig nem nyert meg egyet sem. !!!

Hát akkor mire fel nagy-nagyképűsködtök, csupasz majmok (pontosan olyanok vagytok mint a csimpánzok, a háborúitokkal és az intrikáitokkal), mi a különbség, a vélt technikai fölény, és azt komolyan gondoljátok, hogy ez számít, vagy az, hogy ateisták vagytok, esetleg "harcos ateisták" .

MrEnderby 2017.04.25. 22:10:01

@Jakab.gipsz: Egyszerűen lenyűgöz, ahogyan a tényeket nagyvonalúan figyelmen kívül tudod hagyni, vagy máskor Uri Geller módjára a magad vélt igazsága felé hajlítani. Ez a "nem tudtok megingatni, mert lófaszt sem értek a világból" típusú karakter annyira jól áll neked, hogy nálad szebb, az ostobaság posványából kihajtott virágot nem ismerek. Tudásod nem létéből fakadó, tudományokat tagadó, ám terminus technicusait használó szóvirágaidból szárba szökkenő bimbók édesen pezsgő borzongással pukkadnak szét fejemben, ahogy szétáramlik gondolataidból a híg fos...

Atomic Warning 2017.04.26. 11:17:57

@MrEnderby: Igazából mi itt jakabot szidjuk, pedig nem vele van a baj. A baj az, hogy a jakabhoz hasonló fogyatékkal élők manapság valami miatt döntéshozó szerephez jutottak (valószínáleg azért, mert a normálisak élete ma már nagyrészt független a politikától, emiatt leszarják). Az összes közel keleti teokráciát, az összes afrikai diktatúrát, Amerikát, Oroszországot, és minket is ilyen szellemi nyomorékok irányítanak, szerencsére csak részben, de ez nem rajtuk múlik, hanem a társadalmi rendszeren ami van ahol visszafogja őket. Egy afrikai diktatúrában vagy az echte teokráciákban az ilyeneknek tejhatalmuk van. És milyen szar ott élni belegondoltál? A csupán félig idióta helyeken a döntéshozók tudják, hogy a a plebs egy könnyen aktiválható része ilyen defekttel küzd, emiatt sikerült meglépni a brexitet és emiatt lett "sikeres" a török népszavazás a diktatúra irányába. De itt van nekünk a totál fogyatékos Matolcsy-nk, aki sík hülye, és egy vallás-india-ezó kombós kurvával irányítja a jegybankot. Emiatt kell legalább a fontos helyekre normális embereket tenni, akkor is ha ez a meló egy normálisnak eléggé unalmas és szar is, nem beszélve hogy normálisként mással is tud elég pénzt keresni anélkül hogy lopna. De szerintem max 5 évük van ezeknek, amíg mindenki felismeri mekkora károkat okozhatnak, és utána lesznek normálisak a helyükre mert belátják hogy muszáj. Az lesz az ateisták önként vállalt áldozata a jövőben, hogy ezeket a helyeket bevállalják pár évre. Addig meg a mostaniak nem tudnak nagy károkat okozni, bár az hogy 10-20 év amíg helyreáll a rend utánuk az lehet elég nagy kár egy ember életében. Én pl még nem mondhatom el magamról hogy normális társadalomban éltem volna egyetlen percet is, pedig a gyerekkorom a szocializmusban telt. És ugye ha ezek megbuknak még várhatok legalább 30-50 évet amíg normalizálódik itthon a helyzet, és azt is úgy, hogy amíg mi normalizálódunk a külföld fejlődik körülöttünk. Nagyjából mindig egy lélegeztetőgépen kitartott mezőgazdasági félfeudális primitív társadalom leszünk, mert a többség technológiai analfabéta, miközben ideológiai szempontból teljesen defektes.

MrEnderby 2017.04.26. 16:42:33

@Atomic Warning: Úgy tűnik, téged néhány stadionnal nem lehet levenni a lábadról :)

Atomic Warning 2017.04.26. 17:01:37

@MrEnderby: Hát nézd. Egy jó infós külföldön keres 1-1.5 milliót úgy, hogy még örülnek is neki hogy a hülye keleti bunkónak nem kell annyit fizetni mint a németnek vagy a brittnek. Emellett kinyalják a segged, bulikat szerveznek, a kollégák sem nem konteósok, sem nem ezósok, nem kell lopnod, és normálisak között vagy. Arról nem beszélve hogy relatíve érdekes meló. Ugyan hogy veszel rá egy ilyen embert hogy menjen el dolgozni alkalmatlan idióták közé úgy, hogy kb annyi a pénze amennyit nem szégyell ellopni, mindenki utálja, és még nőből is csak a legigénytelenebb legalja jut nekik, akik ha csak hülyék még jól is jártak, mert nagyrészt ezek hülyék is meg rondák is?

Atomic Warning 2017.04.26. 19:21:20

@MrEnderby: Kösz nem. Azzal sok a munka. Viszont letelepedési kötvénnyel offshoroznék Dubajban ha lehet.

NETSi 2017.04.26. 19:41:03

@MrEnderby: @Atomic Warning: Én meg csak itt ülök a CBA és az újdonsült egyházi iskola közötti kis nemzeti dohányboltomban, ahova helikopterrel jöttem, és csak számolgatom a megvédett magánnyugdíj-pénzeket...

Atomic Warning 2017.04.26. 20:28:49

@NETSi: Megmondtam hogy a rendszer haszonélvezője, azaz álkeresztény scientológus vagy. Opp most lebuktam :(. Mindegy mostmár így hagyom ha már elküldtem, pedig a küldés előtt meggondoltam magam és ki akartam törölni. De mostmár mindegy, küldés után nem tudok mit tenni vele :( Hát így jártam na. Legközelebb majd kitörlöm küldés előtt ha olyat írok mivel lebukhatok. :(
süti beállítások módosítása