Hiába az Ábrahámnak tett ígéret, az Úr nem talál Szodoma és Gomora lakosai között tíz jó embert, ezért a két bűnösnek ítélt városnak pusztulnia kell. Az Úr álruhás angyalai csupán Lótot, feleségét és két lányukat menekítik meg a népirtástól - noha e fejezetet alapján hárman közülük nem voltak minden kétséget kizáróan jó emberek, a negyedikből meg sóbálvány lett. Előre szólok: hosszú bejegyzés lesz. De remélem, ez senkit nem fog elijeszteni.

Általános iskolás voltam, alsó tagozatos, amikor mostoha-nagyanyám elmesélte nekem Szodoma és Gomora történetét. Jobban mondva annak egy enyhébb, „feledékenyebb” változatát, ami a tőle kapott Képes Bibliában is szerepelt.

Ebben az elsősorban gyerekeknek szánt verzióban a hitrege több mozzanatán is átsiklottak a szerkesztők: nincs benne utalás csoportos nemi erőszakra, nem szerepel benne, hogy Lót saját lányait kínálja fel a felajzott férfitömegnek, ahogy az sem, hogy Lót lányai később saját apjuktól esnek teherbe. Talán úgy mérlegeltek a szerkesztők, hogy mindez nem lenne gyerekeknek való. (Az Úr által végrehajtott genocídium érdekes módon mégis szerepel a leírásban - ilyesmitől láthatóan nem kell kímélni a gyerekeket.)

Nagyanyám, szokása szerint, azt is elmondta, mi Szodoma és Gomora megrázó történetének helyes értelmezése. Az ő felfogásában a két város, és azok lakóinak elpusztítása igazából egy példázat, ami arról szól, miért létfontosságú mindenki számára, hogy a szívébe fogadja Istent. Ebben a (rendkívül szelektív) olvasatban Ábrahám azzal, hogy az előző fejezetben vendégül látta az Urat, egyúttal szimbolikusan a szívébe is fogadta őt - más szavakkal elismerte őt feljebbvalójának és parancsolójának. Ám a szodomaiak nem így jártak el, amikor az Úr angyalai próbára tették őket, ezáltal pedig  gonosznak ítéltettek: ezért kellett mindnyájuknak (Lót és szűkebb családja kivételével) pusztulniuk.

Mivel akkor még viszonylag kicsi voltam, nem tudtam az eredeti elbeszélés fentebb említett, felkavaró mozzanatairól, és nagyanyám is jótékonyan elhallgatta őket. Azzal is csak  valamivel idősebben szembesültem, hogy a szodomai emberek bűnét, amiért az Úr kiirtotta őket a történetben, sokan a homoszexualitással azonosítják.

Emlékszem, megkérdeztem mostoha-nagyanyámtól, miért nem maga az Úr látogatott el Szodomába? Hiszen Ábrahámhoz személyesen ment el, lehetővé téve, hogy Ábrahám vendégül láthassa, és így a szívébe is fogadhassa őt. A bűnös városba azonban két álruhás angyalát küldte. Ettől pedig az a benyomásom támadt, hogy az Úr már előre eldöntötte, hogy el fogja törölni a föld színéről a szodomai és gomorai embereket, és azért nem ő ment oda, mert mással akarta elvégeztetni a piszkos munkát. Kérdésemre egy kis szünet után azt a feleletet kaptam, hogy az angyalok tulajdonképpen Isten kiterjesztett szemei és fülei voltak, tehát az Úr bizonyos értelemben személyesen járt ott.

Kérdezősködtem volna még, ám mostoha-nagyanyám válaszainak hangtónusából hamarosan ugyanazt éreztem ki, amit oly sokszor érzékeltem hittan tanáraim esetében is: hogy elég legyen már a kérdezősködésből! Így azt már nem mertem megérdeklődni, mégis hogyan lehetséges az, hogy egy városban mindenki gonosz legyen, vagy hogy Lót feleségét egészen pontosan miért is kellett sóbálvánnyá változtatni? Az idő tájt ugyanis ez utóbbi volt a legrémisztőbb mozzanat számomra. Talán mert rendkívül, már-már idegesítően kíváncsi gyerek voltam.

Akkori Bibliaismereteim csupán a Képes Bibliámban foglalt, gyermekded leírásokra támaszkodtak. Később döbbentem csak rá, miután eldöntöttem, hogy borítótól borítóig elolvasom az igazi Bibliát, hogy hiába hívogatóan gyönyörűek a Képes Bibliámban látható ábrázolások, ha a benne szereplő történetek erősen szelektívek, részrehajlóak és csak végletesen felhígított lenyomatai az eredetieknek. Még mindig fel tudom idézni, mennyire becsapottnak éreztem magam, amikor ráeszméltem erre. Mintha a Képes Biblia összeállítói, és nagyanyám is arra számítottak volna, hogy később nem fogom elolvasni az eredeti, teljes változatot - vagy amikor eljutok odáig, hogy elolvasom, addigra már annyira belém ivódik a részrehajló, előmosott olvasat, hogy nem törődöm majd a kivágott jelenetekkel.

Ma már semmilyen szinten nem vagyok képes bármiféle hitelt adni Szodoma és Gomora regéjének (ahogy más bibliai történeteknek sem, ami azt illeti) - sem szó szerint, sem szimbolikusan. Legfőképp azért, mert a történet alapján látszólag egyetlen egy jó ember sem élt a városban (és én ideértem a népirtástól megmenekült, felfoghatatlan módon jónak ítélt Lótot is, és lányait is). Nevezzen akárki naivnak, de már gyerekként is elképzelhetetlennek tartottam, hogy létezne, vagy valaha létezett volna olyan város, ahol egyetlen jó ember sem él, vagy élt. Vagy ahol egy Lót jó embernek számítana.

(Mózes I. könyve, 19:1-38)

„Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában űl vala, és a mint meglátá őket Lót, felkele eléjök, és arczczal a földre borúla. És monda: »Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott, és mossátok meg lábaitokat; reggel korán felkelhettek és indulhattok útatokra.« Azok pedig mondának: »Nem, hanem az utczán hálunk meg.« De nagyon unszolá őket, és betérének hozzá, és bemenének az ő házába; ő pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és evének.” - 19:1-3

E leírásból számomra úgy tűnik, mintha Lót előre számított volna az Úr két álruhás angyalának érkezésére. (Undercover Angels - jó kis sorozatcím lehetne, mondjuk a Hallmark Channelen.) De vajon honnan tudta Lót, hogy jönni fognak az angyalok, vagy azt, hogy hogyan néznek ki? Talán Ábrahám küldött neki egy sivatagi baglyot a következő szöveggel: „Kedves atyámfia! Két angyal tart felétek tíz jó embert keresni, hogy az Úr ne pusztítsa el a várost. Légy vendégszerető! Üdv, Ábrahám”?

Akárhogy is, amikor megérkeznek az angyalok, Lót mintha rögtön tudná, hogy nem egyszerű jövevényekkel áll szemben: arcára borul előttük, és gyakorlatilag könyörögni kezd nekik, hogy nála töltsék az éjszakát, és ne hippik módjára az utcán. Az angyalok először vonakodnak, végül beadják a derekukat. (Nagyanyám szerint ez a kis jelenet volt a próbatétel...)

És itt kezdődnek a bonyodalmak.

„Lefekvésök előtt a város férfiai, Sodoma férfiai körűlvevék a házat, ifja, örege, mind az egész község egytől egyig. És szólíták Lótot, mondván néki: »Hol vannak a férfiak, a kik te hozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi hozzánk, hadd ismerjük őket.«” - 19:4-5

„Hadd ismerjük őket”. Aki idáig eljutott a Bibliában, az már tudja, hogy a „megismerni” valakit kifejezés legtöbbször álszemérmes eufemizmus, ami egyet jelent azzal, hogy megdugni valakit - és nem feltétlenül közös megegyezés alapján.

Számomra nem világos, hogy Szodoma férfilakossága, fiatalostul és öregestül, vajon tudta-e, hogy igazából álruhás angyalokat akarnak oly vehemensen „megismerni”. Mondjuk, későbbi sorsuk szempontjából talán ez nem is annyira kardinális kérdés. Mindenesetre valahogy mindannyian tudták, hogy Lótnak vendégei vannak, és mintha valamiféle hangyaboly-mentalitással rendelkeztek volna, mind a házához gyűltek - méghozzá azzal a szándékkal, hogy kollektíven megerőszakolják Lót vendégeit.

A Biblia mindezt abban a már megszokott tárgyilagos, balladai homályos stílusában tárja elénk, ami több megválaszolatlan és megválaszolhatatlan kérdést vet fel a történet kapcsán - és ami ezáltal eltérő értelmezések egész tárházának enged teret. Más szavakkal az ember arra kényszerül, hogy maga tömje be a lyukakat (no pun intended) a hitregében, saját fantáziája, vérmérséklete, vagy gyülekezetének prekoncepciói szerint. A teljesség igénye nélkül felsorolok e „tömködések” közül néhányat!

1. Szodomita = Homoszexuális?

Mivel Szodoma férfilakossága „férfiakként” utal Lót (álruhás) angyali vendégeire, elsőként jöjjön az az olvasat, ami (tapasztalataim szerint) leginkább a leghangosabb hívőknek jut azonnal eszébe, amikor szóba kerül Szodoma: nevezetesen az, amely szerint a város összes férfilakosa homoszexuális volt. Még egyszer leírom: nem néhány, hanem az összes. Nem tudom, ki hogy van vele, de amikor egyesek e véleményüknek adnak hangot, bennem azonnal az a kérdés merül fel, hogy mennyire lehet valószínű, hogy egy város teljes lakossága (vagy „csak” a férfilakossága) homoszexuális volt, vagy lehetett?

Ennek az esélye, legalábbis az én szememben, a nullához tendál. Hiszen hogyan maradhatott volna fenn huzamosabb ideig egy olyan város, melynek minden lakója kizárólag saját neméhez tartozókkal folytat szexuális viszonyt? Hogyan alakult volna ki egyáltalán egy ilyesfajta „tradíció”? Talán egy reggel felébredtek a szodomai férfiak, és kollektíven azt gondolták: „Hm, márpedig ma bekapok egy bránert!”? Aztán idővel rászoktatták magukat erre? Ha mind exkluzívan homoszexuálisok lettek volna, akkor nem lettek volna kénytelenek valahonnan gyerekeket szerezni, hogy fenntartsák a lakosság létszámát? A Bibliában sehol nincs utalás arra, hogy ilyesmit tettek volna. Ha pedig nem tettek semmit a létszám-fenntartás érdekében, akkor nem oldódott volna meg idővel magától ez a mondvacsinált probléma? Nem fogytak volna el szép lassan, isteni közbeavatkozás nélkül is?

Véleményem szerint ez az „értelmezés” pusztán arra „jó”, hogy az emellett kardoskodók megerősítsék saját előítéleteiket (melyeket gyávák a maguk nevében vállalni), és önmagukat felmentve széttárhassák a kezüket, mondván: „Nem én mondom, hogy a homoszexualitás bűn - hanem a Biblia.”

2. Szodomita = Xenofób?

A második lehetséges felfogás az ókori vendégjoggal, és az idegenek, jövevények irányába elvárt hozzáállással kapcsolatos. Ennek vázolásához Dr. Perintfalvi Rita teológus, A referendum margójára című cikkéből idéznék (amire Sefatias is felhívta a figyelmemet az ezt megelőző bejegyzés alatti hozzászólásában, akinek ezúton is köszönöm).

Dr. Perintfalvi szerint

Ebben az olvasatban tehát az erőszakolni akarók és a megerőszakolásra kiszemeltek neme végső soron másodlagos, hiszen itt nem az egyéni szexuális preferencia a lényeges, hanem a hívatlan jövevények megszégyenítése. (Vagyis egyesek szögesdrótos kerítéssel, míg mások anális erőszakkal igyekeznek távol tartani a nem kívánatosnak ítélt embereket.)

Ezt a felfogást erősíti egy, a homoszexualitás témakörét körüljáró, főként keresztény közönség számára készült, For the Bible Tells Me So című dokumentumfilm is, melyben teológusok mellett számos gyülekezet rabbijai és tiszteletesei, köztük a Nobel-békedíjas Desmond Tutu érsek is az iménti, vendégjogról szóló olvasatot erősítik.

Mindezek alapján feltételezem, ha Lót vendégeit nem férfi, hanem női angyalokként emlegette volna a szöveg, akkor is Lót házához gyűlt volna a férfitömeg, hogy „megismerhesse” őket - mert számukra oly mindegy volt, hogy mi van a jövevények lába között. (Mindazonáltal felmerül bennem a kérdés, mit kezdjek azzal, hogy a szöveg férfiakként utal az angyalokra, miközben hittan órákon azt mondták nekem, hogy az angyaloknak nincs nemük...)

3. Szodomita = Eretnek?

A harmadik, mostoha-nagyanyám által is felvázolt, de másoktól is sokszor hallott, a korábbiakhoz képest enyhébbnek látszó értelmezést Isten szimbolikus szívünkbe fogadásáról a bejegyzés bevezetőjében már leírtam. E felfogás szerint Szodoma teljes lakosságának elpusztítása igazából „csak” egy allegória, ami azt hivatott megmutatni, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hajlandók Isten állítólagos elvárásai szerint élni. Hogy ezt miként hámozták ki a Biblia szövegéből, nem tudom.

Ma már úgy vélem, hogy az összes olvasat közül talán ez a leginkább elvakult, hiszen a kollektív büntetést nem cselekedetekhez, hanem gondolatokhoz köti. Aki az 1984-et olvasva megborzongott a gondolatbűn embertelen koncepcióján, az valószínűleg erre az értelmezésre is hasonló szellemben tekint. Én legalábbis mindenképp. („Ha nem fogadod el, amit az Úr, vagy kiválasztottjai állítólagosan mondtak, akkor lakolni fogsz!” Mi ez, ha nem gondolatbűn?)

4. Szodomita = Hagyjuk a francba az egészet?

Utoljára hagytam saját, viszonylag hosszas vívódás után kialakított olvasatomat, ami röviden, kérdés formájában így szól: Mi lenne, ha tennénk magunknak egy előzékeny szívességet, és úgy, ahogy van, egyszerűen belevágnánk a kukába ezt a képtelen, kiábrándító és kulturálatlan bronzkori mítoszt?

Amiben ráadásul a borzalmaknak még koránt sincs vége, hiszen...

„És kiméne Lót ő hozzájok az ajtó eleibe, és bezárá maga után az ajtót. És monda: »Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot. Imé van énnékem két leányom, a kik még nem ismertek férfiat, kihozom azokat ti hozzátok, és cselekedjetek velök a mint néktek tetszik, csakhogy ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mivelhogy az én hajlékom árnyéka alá jöttenek.«” - 19:6-8

Távol álljon tőlem, hogy elbagatellizáljam ezt az iszonytató ajánlatot, de hogyha Szodoma teljes férfilakosságára homoszexuálisként tekintünk, kissé kontraproduktív javaslat ez Lót részéről. Talán egyfajta hideg pragmatikusság vezérelte, amikor felkínálta a lányait, mert azt gondolta, hogy a lyuk az lyuk, még ha a keret más is? Ennyire komolyan vette volna a vendégszeretet parancsát?

Talán nem vagyok egyedül, aki előbb mondaná hasonló helyzetben, hogy erőszakoljanak, vagy öljenek meg engem, mint hogy a gyerekemmel tegyenek ilyesmit. Lót pedig önszántából kínálja fel a lányait a felajzott tömegnek? Nem tudott volna előbb az Úr segítségéért imádkozni? Elvégre a Biblia szövege szerint abban az állítólagos korban élt, amikor a látványos isteni közbeavatkozás csaknem banalitásnak számított. És ezt követően jó embernek ítéltetik?

„Kérlek, ne erőszakoljátok meg csoportosan a vendégeimet: itt vannak helyettük szűz lányaim!” - mondja Lót. Felteszem, nem erre a jelenetre gondolnak azok, akik családi értékekről, vagy a női nem iránti tiszteletről papolnak a Biblia tükrében.

Apropó női nem: a történetből úgy tűnik, mintha Szodomában Lót feleségén és (frissen traumatizált) lányain kívül nem éltek volna nők. Vajon ez azért van, mert a szerzők és lejegyzők eleve hajlamosak voltak „megfeledkezni” a női nemről? Vagy azért, mert a feltehetően vétlen szodomai nők elpusztításával (akik nem dörömböltek magukból kifordulva Lót ajtaján) a városiak sorsát nem tudták volna valamilyen zavaros módon jogosnak beállítani?

A fenti idézetet olvasva mindenesetre érthető, hogy miért nem került bele ez az alávaló és ocsmány epizód a Képes Bibliámba: ha benne lett volna, valószínűleg szart sem értek volna a beédesgető képek, és a szándékosan szelektív leírások.

„Azok pedig mondának: »Eredj el innen.« Ismét mondának: »Ez egy maga nálunk a jövevény s ő szabja a törvényt? Majd gonoszbul cselekszünk veled, hogy nem azokkal.« És reá rohanának a férfiúra, Lótra, felette igen, és azon valának, hogy betörik az ajtót. De kinyújták azok a férfiak (az angyalok) kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba és bezárák az ajtót. Az embereket pedig, kik a ház ajtaja előtt valának, vaksággal verék meg kicsinytől nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében.” - 19:9-11

A szodomai férfiak Lót szemére vetik, hogy ő is csak egy migráns, úgyhogy ne pattogjon, és ne akarja megmondani, kinek mit szabad. (Itt pedig el lehet gondolkodni, hogy a szodomai férfiak vajon Lótot megerőszakolták-e, amikor a városba érkezett.) Végül rárontanak Lótra, és megpróbálják betörni háza ajtaját. Ekkor lépnek közbe az angyalok: behúzzák Lótot a házba, és láthatóan játszi könnyedséggel megvakítják a hőbörgő férfiakat. Felteszem, a dühödt tömeg egyszerű lecsillapítása meghaladta volna mágikus képességeiket. Az Úr pedig nyilván egykedvűen nézte a mennyekből az egész abszurd jelenetet, hiszen itt sem avatkozott közbe.

Lótot ezek szerint nem avatták díszpolgárrá a szodomaiak, noha korábban az ő atyjafia, vagyis Ábrahám (akkor még Ábrám néven) mentette meg Szodoma inkompetens benyomást keltő királyát - emellett a lakosság nagy részét, illetve a város elrabolt ingóságait is. Szodoma megmentett királya talán nem emlékezett erre, talán nem érdekelte - de az is lehet, hogy nem ő volt már a király, ha volt egyáltalán királya Szodomának a történetnek ezen a pontján. A Biblia nem taglalja.

„És mondának a férfiak (az angyalok) Lótnak: »Ki van még itt hozzád tartozó? Vődet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet, a mi a tied a városban, vidd ki e helyről. Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nőtt az Úr előtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt.«” - 19:12-13

Az angyalok azt állítják, hogy az Úr azért küldte őket, hogy elpusztítsák a várost. Mi történet a tíz jó ember keresésével, amint azt az Úr megfogadta az előző fejezet végén Ábrahámnak? Talán én maradtam le valamiről, de nem látom, hogy Isten „kiterjesztett szemei és fülei” hol kutakodnak a szövegben jó emberek után. A férfitömeg ártalmatlanítását követően például igazán szétnézhettek volna a női lakosság körében. Ám úgy fest, hogy erre nem volt alkalom, hiába tudtak varázsolni.

Ehelyett felszólítják Lótot, hogy meneküljön a városból - méghozzá lányai mellett eddig nem említett vejeivel és fiaival együtt. Vagyis Lót azok után, hogy lányait megerőszakolásra kínálta fel a szodomai férfiaknak, jó embernek lett ítélve.

„Kiméne azért Lót, és szóla az ő vőinek, kik az ő leányait elvették vala, és monda: »Keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert elveszti az Úr e várost!« De az ő vőinek úgy tetszék, mintha tréfálna.” - 19:14

Wait, what? Lótnak vejei vannak, „kik az ő leányait elvették vala”? Mekkora lehet így az esélye annak, hogy a szóban forgó lányok szüzek voltak, ahogy azt Lót állította néhány sorral feljebb? Mindenesetre Lót - nyilván kikerülve a vakon botorkáló, lecsillapított férfiakat - megkeresi a vejeit, hogy figyelmeztesse őket a közelgő veszélyre.

Ez az egész jelenet több okból is furcsa. Először is az ember azt gondolná, hogy Lót állítólagos vejei is ott voltak apósuk háza előtt, hiszen a szövegben az áll, hogy a város teljes férfilakossága, „egytől egyig” odagyűlt. Vagyis feltehetően e titokzatos vők is meg akarták erőszakolni a jövevényeket, így pedig azt is hallhatták, amint Lót felajánlja feleségeiket (akik az újabb fordításokban „csak” a menyasszonyaik voltak) a tömeg kényére-kedvére. Másodsorban, ha ott voltak Lót házánál, akkor minden bizonnyal ők is meg lettek vakítva, vagyis tudták, mire képesek a jövevények, még ha azt nem is tudták, hogy angyalok. Ezek után hogyan gondolhatták, hogy apósuk tréfálkozik velük a város elpusztítását illetően?

De mindegy is, mert nem tűnik úgy, hogy Lót túlzottan törte volna magát, hogy meggyőzze őket, holott az életüket menthette volna meg, ha kicsit kitartóbb lett volna. Ehelyett inkább hazament, és várta a hajnalt.

„És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az Angyalok Lótot, mondván: »Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevő két leányodat, hogy el ne veszsz a városnak bűne miatt.« Mikor pedig késedelmeskedék, megragadák a férfiak az ő kezét és az ő feleségének kezét és két leánya kezét, az Úrnak iránta való irgalmából, és kivivék őt és ott hagyák a városon kívül. És lőn mikor kivivék őket, monda az egyik: »Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne veszsz.«” - 19:15-17

Lót vejei nem tartanak a menekülőkkel, mert az volt a benyomásuk, hogy apósuk csak szórakozik velük. De mi a helyzet Lót korábban említett fiaival? A Biblia nem taglalja.

És ha már szóba került „a városnak bűne”, itt lett volna a remek alkalom, hogy tisztázzák a szerzők, hogy mi is volt ez tulajdonképpen. A homoszexualitás? A vendégjog megsértése? Az isteni ige elutasítása? (Esetleg Barbrady seriff? Vagy a Denveri Musztángok bajnokcsapata?) Micsoda elszalasztott lehetőség ez a tisztábban látásra!

Egyébként marha nagy teljesítmény olyasvalakivel irgalmasnak lenni, aki a történet szerint tehet bármit, még saját lányait is gyakorlatilag kínzásra ajánlhatja fel, és akkor sem lesz rossz embernek ítélve. Nem az lett volna a valódi irgalom az Úr részéről, hogyha Szodoma lakosait kíméli meg? Nem az lett volna a valódi irgalom, hogyha idejében ismerteti velük eleddig ismeretlen elvárásait, amikor észlelte, hogy nem ezek alapján cselekszenek? Aztán a már ismert elvárások megsértése esetén szabott volna ki rájuk valamilyen retorziót (ami preferáltan nem a nettó népirtás lett volna)?

És hasonló gondolatfonálon maradva: mennyiből tartott volna az angyaloknak elmondani, hogy pontosan miért is nem szabad a menekülőknek hátratekinteniük? Hiszen a hígvelejű titokzatoskodás eddig sem vezetett semmi jóra.

„És monda Lót nékik: »Ne oh Uram! Ímé a te szolgád kegyelmet talált te előtted, és nagy a te irgalmasságod, melyet mutattál irántam, hogy életemet megtartotta: de én nem menekűlhetek a hegyre, nehogy utólérjen a veszedelem, és meghaljak. Ímhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd menekűljek kérlek oda, lám kicsiny az; és én életben maradok.«” - 19:18-20

Elképesztő. Kiemelik egy kiirtásra kijelölt város lakosai közül, megmentik az életét, és Lót még leáll egyezkedni! Ám azt, hogy milyen vélt, vagy valós veszedelem leselkedett saját véleménye szerint Lótra a közeli, egy állítólagos felsőbb hatalom szerint biztonságos hegyen, a Biblia nem taglalja.

Egyébiránt itt úgy tűnik, hogy Lót már nem a két angyallal, hanem magával az Úrral egyezkedik.

„Monda azért néki: »Ím tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, a melyről szólottál. Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz.« Azért nevezték annak a városnak nevét Czóárnak.” - 19:21-22

Az Úr megkíméli Cóart, miközben elvileg nem is volt az elpusztítandó városok listáján. Milyen kedves! Milyen nagylelkű!

Máskülönben pedig csak nekem tűnik úgy a szövegből, hogy ha Lót fogta volna magát, és lecövekelt volna, akkor az Úr nem tudta volna elpusztítani Szodomát és Gomorát? Legalábbis addig, amíg Lót el nem megy onnan. Vagyis Lót akár meg is menthette volna a két város teljes lakosságát pusztán azáltal, hogy ott marad? Miféle mágia ez? És micsoda elszalasztott lehetőség ez is!

Tekintve egyébként, hogy egy korábbi fejezetben már említésre került egy Cóar nevű település (1Móz, 14:2), nem valószínű, hogy Lót miatt kapta a nevét.

„A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére. És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tűzes esőt az Úrtól az égből. És elsűlyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is. És hátra tekinte az ő felesége, és sóbálványnyá lőn. Ábrahám pedig reggel arra a helyre indúla, a hol az Úr színe előtt állott vala. És tekinte Sodoma és Gomora felé, és az egész környék földje felé; és látá, és ímé felszálla a földnek füstje, mint a kemencze füstje.” - 19:23-28

A pusztító esemény egyetlen szemtanúja, Lót szerencsétlen, kíváncsi felesége sóbálvánnyá dermedt. Tehát ki, és honnan tudta, hogy „kénköves és tűzes eső” hullott Szodomára és Gomorára? Ábrahám is csak a rombolás következményeit látta, valamivel később. Érdekes módon azonban ő mégsem változott valamilyen titokzatos kémiai reakció révén sóbálvánnyá. Lejárt tán a pusztító mágia szavatossága? Vagy ő már kívül esett a hatósugarán? (Esetleg neki is mindent szabad?)

Így lett tehát vége Szodomának és Gomorának: az Úr jóindulatában, bölcsességében és irgalmasságában meggyilkolt minden ott élőt.

Lót feleségéről pedig - aki mintegy járulékos veszteségként enyészett el kíváncsisága miatt - a későbbiekben egyetlen szóval sem emlékezik meg senki. Szegény asszonynak még a nevét sem tudjuk meg. Úgy tűnik, nem gyászolta őt senki: sem a férje, sem a lányai. (De utóbbiak láthatóan férjeikért sem hullattak könnyeket.)

„És lőn mikor elveszté Isten annak a környéknek városait, megemlékezék az Isten Ábrahámról, és kiküldé Lótot a veszedelemből, mikor elsűlyeszté a városokat, a melyekben lakott vala Lót.” - 19:29

A szerzők szerint az Úr betartotta az ígéretét, amit az előző fejezetben Ábrahámnak tett. Azt az ígéretet, mely szerint ha az Úr talál tíz jó embert Szodomában és Gomorában, akkor megkíméli mindkét várost. Mit mondhatnék erre az arcpirítóan hamis következtetésre azon kívül, hogy valódi politikushoz méltó megfogalmazás? Hol keresik az angyalok a szövegben az emlegetett tíz jó embert? Hol vannak azok a szodomai emberek, akiknek a jajkiáltásai az előző fejezetben az Úrhoz hatoltak? Az Úr Ábrahám négy - jobban mondva három - rokonát ugyan megkímélte, ám korábban látott cselekedetei alapján vajon ki nevezné Lótot jó embernek, vagy jó apának?

„Lót pedig felméne Czóárból, és letelepedék a hegyen, és vele együtt az ő két leánya is, mert fél vala Czóárban lakni; lakozék tehát egy barlangban ő és az ő két leánya.” - 19:30

Lót csupán néhány sorral feljebb kiegyezkedte, hogy ne a közeli hegyre kelljen menekülnie Szodoma és Gomora elpusztítása elől, mert attól tartott, hogy ott veszélyben lenne az élete. Ám a Cóarban tartózkodás is láthatóan félelemmel tölti el. De hogy miért, azt a Biblia nem taglalja. És a sok-sok hely közül, ahová mehetne Cóarból Lót, mégis hová megy két lányával? Pontosan: a hegyre, amiről korábban úgy vélte, hogy ott veszélyben lenne az élete...

Azt, hogy útja során elment-e sóbálvánnyá dermedt, névtelen feleségéért, hogy esetleg eltemesse, nem tudjuk meg.

„És monda a nagyobbik a kisebbiknek: »A mi atyánk megvénhedett, és nincsen a földön férfiú, a ki mi hozzánk bejöhetne az egész föld szokása szerint. Jer, adjunk bort inni a mi atyánknak, és háljunk ő vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.«” - 19:31-32

Ó, igen. A perverz Szodomából kimenekített, jónak titulált emberek mi mással is bizonyíthatnák állítólagos jóságukat, aminek elvileg az életüket köszönhetik, mint beszittyózott vérfertőzéssel? (#FamilyValues) Mondjuk vérfertőzés nélkül nem is juthatott volna el idáig a cselekmény, sem a teremtés, sem az özönvíz után.

Lót lányának megjegyzése, miszerint korábbi lakhelyük pusztulásával „nincsen a földön férfiú”, jól szemlélteti az univerzálisnak mondott biblikus történetek fullasztóan lokális voltát. Lót lányai láthatóan olyan tudatlanok voltak, hogy azt hitték, Szodomában és Gomorában odaveszett minden férfi (és nő), így pedig rajtuk és apjukon állt az emberi faj fenntartása. Mindez pedig azért érthetetlen, mert Cóar városából emigráltak a hegyekbe, ahol feltehetően nem hármasban éltek apjukkal - hiszen ha csak ők hárman éltek volna ott, akkor mégis kitől, vagy mitől félt volna Lót? Talán Cóarban is mindenki homoszexuális volt...

„Adának azért inni bort az ő atyjoknak azon éjszaka, és beméne a nagyobbik, és hála az ő atyjával, ez pedig semmit sem tuda annak sem lefekvéséről, sem fölkeléséről. És lőn másodnapon, monda a nagyobbik a kisebbiknek: »Ímé a mult éjjel én háltam atyámmal, adjunk néki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.« Adának azért azon éjszaka is az ő atyjoknak bort inni, és felkele a kisebbik is és vele hála; ő pedig semmit sem tuda annak sem lefekvéséről, sem fölkeléséről. És teherbe esének Lót leányai mindketten az ő atyjoktól. És szűle a nagyobbik fiat, és nevezé annak nevét Moábnak; ez a Moábiták atyja mind e mai napig. A kisebbik is fiat szűle és nevezé annak nevét Benamminak. Ez az Ammoniták atyja mind a mai napig.” - 19:33-36

Mit szólt volna ehhez a jelenethez Noé, aki már attól teljesen bekattant, hogy fia, Hám, pusztán megpillantotta meztelenségét? Vajon hogyan reagált volna, hogyha Hám meg is erőszakolja?

Nem csoda, hogy a hittérítők nem ezzel a két sztorival kezdik szólamaikat. Ahogy az sem, hogy ez a meghitt kis epizód sincs benne a Képes Bibliámban.

Máskülönben átlátszó és kontraproduktív megoldás a szerzők részéről úgy beállítani a dolgokat, mintha Lótnak fogalma sem lett volna arról, hogy mit műveltek a lányai. Hiszen így, a korábbiakat is alapul véve, nem csak alávalónak és paranoiásnak, hanem még letaglózóan ostobának is tűnik. Vagy talán azt kellene elhinnünk, hogy Lót esetleg olyan naiv volt, hogy nem tudta kisakkozni, vajon hogyan eshetett teherbe a meghitt barlangi trió két tagja, akik közül ő volt a harmadik, ráadásul az egyetlen férfi?

***