Az öreg migráns Ábrahám saját szülőföldjéről, és saját atyjafiainak lányai közül szeretne feleséget szerezni majdnem feláldozott fiának. Elküldi hát öreg szolgáját, hogy találja meg a megfelelő nőrokont Izsáknak. E romantikus fejezet főszereplője azonban nem az Úr, Ábrahám, az öreg szolga, vagy Izsák leendő neje, Rebeka - hanem a puszta szerencse.

(Mózes I. könyve, 24:1-67)

„Ábrahám pedig vén, élemedett ember vala, és az Úr mindenben megáldotta vala Ábrahámot.” - 24:1

E felütés azt a látszatot kelti, mintha hosszú évek teltek volna el azt követően, hogy Ábrahám megvásárolta a hettitáktól az elhunyt Sára végső nyughelyéül szolgáló Makpéla-barlangot - ám minden bizonnyal nem ez a helyzet, hiszen e fejezet végén Izsák még mindig Sárát gyászolja. Vagyis Ábrahám a történetnek ezen a pontján ugyanúgy körülbelül 137 éves lehetett, mint az előző fejezetben, csak itt hirtelenjében „vén, élemedett” korú emberként kezd utalni rá a szöveg, aki mintha élete utolsó éveit taposná - mondjuk, mindenféle rosszindulat nélkül, időszerű volt már. (De Ábrahámnak természetesen ez sem lehet akadály, hogy éljen még 38 évet, és nemzzen hat fiúgyereket, mielőtt 175 évesen meghalna.) Érdekes, hogy az Ábrahámnál jóval idősebbnek leírt ősapák esetében egyetlen alkalommal sem jegyezték meg a szerzők, hogy „vén, élemedett” korú emberek lettek volna - pedig hozzájuk képest Ábrahám itt is, és halála idején is, mondhatni, kis pisisnek számított még.

Ami pedig az állítólagos isteni áldásokat illeti, kétség sem férhet ahhoz, hogy a történet alapján az Úr rendkívül részrehajló volt kiválasztottja, Ábrahám iránt: elegendő egyszer végigolvasni a korábbi fejezeteket, hogy lássuk, hányféle gaztettet úszott meg az Úr segedelmével eddig, méghozzá bármiféle megrovás nélkül.

„Monda azért Ábrahám az ő háza öregebb szolgájának, a ki őnéki mindenében gazda vala: »Tedd a kezed a tomporom alá! Hogy megeskesselek téged az Úrra, a mennynek Istenére, és a földnek Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közűl, a kik között lakom. Hanem elmégysz az én hazámba, és az én rokonságim közé és onnan vészesz feleséget az én fiamnak Izsáknak.«” - 24:2-4

„Tedd a kezed a tomporom alá!” Vajon miért fordult e különösnek hangzó kéréssel öreg szolgálójához Ábrahám, mielőtt házasságszerzőnek nevezte volna ki őt?

Egyes források szerint Ábrahámnak ezen óhaja hasonló eufemizmus, mint amikor a Biblia azt írja egy férfiról, hogy „megismeré az ő feleségét” (értsd: kettyint vele): a tompor alá helyezett kéz igazából egy olyan régi szokásra utal burkoltan, melynek során az alacsonyabb rangú férfi a magasabb rangú férfi nemi szervével a kezében tesz esküt. Arról azonban már megoszlanak a vélemények, hogy az öreg szolgáló - minden bizonnyal a tizenötödik fejezetben említett Eliézer - mit is markolászhatott pontosan eskütétele közben.

„Aki esküt tesz, annak felszentelt tárgyat kell a kezében tartania, például egy Tóra-tekercset, vagy imaszíjat.” - áll az egyik értelmezésben, mely szerint a felszentelt tárgy ez esetben Ábrahám körülmetélt pénisze volt: hiszen egyrészt az öncsonkítás a körülmetélés volt az Úrral kötött szövetség első (és fájdalmas) szimbóluma, másrészt pedig itt még nem állhatott rendelkezésre Tóra-tekercs, amit Eliézer a kezébe vehetett volna. Egy másik értelmezés szerint azonban Eliézer nem a vén Ábrahám péniszét, hanem a heréit markolta, amikor letette neki esküjét: merthogy szó szerint ezek tartalmazták a magot, melyet az Úr több alkalommal is emlegetett és ígérgetett korábban. (És milyen kár, hogy nem maradt fenn ez az ősi szokás! Micsoda látvány lenne, hogyha egyes homofób politikusok a Biblia helyett egy másik férfi péniszét markolva lennének kénytelenek hivatali esküt tenni!) Ám lévén, hogy a Bibliáról van szó, természetesen vannak más olvasatai is Ábrahám kérésének: egyesek szerint Eliézer Ábrahám csípőcsontjára helyezte a kezét, mások szerint a combja alá, megint mások szerint pedig a fenekét markolta. Ábrázolást sajnos nem találtam e homoerotikus bensőséges jelenetről (vajon miért?), úgyhogy mindenki válogathat a maga vérmérséklete szerint.

Eliézer tehát feltehetően térdelt gazdája előtt, és azt várta, mikor foghatja meg végre Ábrahám valamelyik imént említett intim részét, miközben utóbbi arra utasította őt, hogy találjon Izsáknak feleséget. De nem ám a Kánaán földjén élők lányai közül, akik érkezésük óta gyakorlatilag VIP vendégként kezelték Ábrahámékat, minden csalásuk ellenére is! Ó, nem: szigorúan azon rokonok közül, akik feltehetően még mindig Ábrahám szülőföldjén éltek, ami a tizenegyedik fejezet alapján a mezopotámiai Úr-Kaszdim volt, más néven Ur.

„Nem szennyezhetjük be etnikai homogenitásunkat ezzel a mosdatlan, megvezethető, szolgalelkű, bálványimádó politeista népséggel!” - gondolhatta magában a dinasztikus vágyálmokat dédelgető Ábrahám. Az bezzeg mintha kiment volna a fejéből, hogy korábban Sára unszolására ő maga is teherbe ejtett egy egyiptomi szolgálólányt, akitől fia született (mely gyerek Izsák születéséig az örökösének számított, és akit anyjával együtt aztán a sivatagba üldözött) - ebben az esetben láthatóan nem volt fontos a vérvonal tisztasága.

És itt célszerű lehet számolgatni egy kicsit. Azt ugyan nem említi a Biblia, hány éves volt Ábrahám, amikor apjával, Sárával és Lóttal Háránba költözött Urból, azt viszont már igen, hogy 75 éves volt, amikor elhagyta Háránt. Tekintve Ábrahám és a régiek nomád életmódját, és azt, hogy a Biblia egyetlen szóval sem említi, hogy az Úr kiválasztottja tartotta-e bármilyen formában a kapcsolatot az uri rokonsággal, Ábrahám sokat bízott a szerencsére azon feltételezésével, hogy rokonai több mint 62 év elteltével is ugyanott élnek.

„Monda pedig őnéki a szolga: »Hátha az a leányzó nem akar velem eljőni e földre, ugyan vissza vigyem-é a te fiadat arra a földre, a honnan kijöttél vala?« Felele néki Ábrahám: »Vigyázz, az én fiamat oda vissza ne vidd! Az Úr az égnek Istene, ki engemet kihozott az én atyámnak házából, és az én rokonságimnak földéről, a ki szólt nékem, és megesküdött nékem mondván: A te magodnak adom ezt a földet; elbocsátja az ő Angyalát te előtted, hogy onnan végy az én fiamnak feleséget. Hogyha pedig nem akar a leányzó teveled eljőni, ment lészesz (felmentésre kerülsz) az én esketésem alól; csakhogy az én fiamat oda vissza ne vidd.« Veté azért a szolga az ő kezét az ő urának Ábrahámnak tompora alá, és megesküvék néki e dolog felől.” - 24:5-9

A körültekintő és gyakorlatias Eliézer megkérdezi Ábrahámot, mit csináljon abban az esetben, hogyha a kiszemelt lány nem akarna emigrálni hazájából, hogy egy vadidegennel házasodjon (még ha rokon is). Válaszul Ábrahám megtiltja neki, hogy szülőföldjére vigye Izsákot, mert az Úr neki és magjának ígérte Kánaánt. (Talán bennem van a hiba, de én nem látom a két dolog között az összefüggést.)

Vajon miért nem akarta Ábrahám, hogy Izsák ellátogasson Urba, és maga válassza ki leendő feleségét? Talán azt gondolta, hogy amint Izsák kiteszi a lábát Kánaánból, ugrik az isteni ígéret? Vagy azt, hogy valamiféle veszély leselkedne ott Izsákra? (Például, hogy valaki égő emberáldozatként akarná őt bemutatni...) Talán egyes korábbi fejezetekben tapasztalható paranoiája mondatta ezt vele? Egyáltalán, miért akarta titokban tartani a tervét Izsák előtt? Talán meglepetésnek szánta a „megrendelt” feleséget? A Biblia nem taglalja. Ahogy azt sem, hogy az Ábrahám által emlegetett angyal miért nem bukkan fel egyszer sem a fejezetben. (Talán azért, mert a vén pátriárka meglehetősen önhitt módon nyilatkoztatta ki, hogy az Úr majd segítségül fogja küldeni a szóban forgó angyalt - az Úr pedig azt gondolta, hogy neki ugyan ne mondja meg senki, hogy mit csináljon.)

Eliézer mindenesetre nem tett fel kérdéseket, egyszerűen ráhelyezte a kezét Ábrahám szent péniszére/heréire/fenekére/csípőjére, és megfogadta, hogy teljesíti gazdája zavaros utasításait.

„És vőn a szolga tíz tevét az ő urának tevéi közűl, és elindula; (mert az urának minden gazdagsága az ő kezében vala). Felkele tehát és elméne Mésopotámiába, a Nákhor városába.” - 24:10

Eliézer útnak indult Ábrahám értéktárgyaival, melyekből annyi volt, hogy tíz tevére volt szükség a cipelésükhöz - vagyis a kánaáni élet láthatóan igencsak jövedelmezőnek bizonyult az Úr kedvencének. (De egy kánaáni nő Izsáknak? Na, arról már szó sem lehet!)

Eliézer aztán megérkezett az értékes rakománnyal Nákhor és Ábrahám születésének helyére, a mezopotámiai Urba, ami a közmegegyezés szerint a mai Irak területén, Nászirijja város szomszédságában található, sok száz kilométernyire Beérsebától, Ábrahám huszonkettedik fejezetbeli lakhelyétől. Hogy pontosan mennyi időt vett igénybe az idős és hű Eliézer hosszú menetelése a tíz tevével, a Biblia nem taglalja. A balladai homályos leírás alapján mindenesetre úgy tűnik, mintha mi sem lett volna egyszerűbb akkoriban, mint megtenni egy ekkora utat.

Apropó tevék. Van itt egy aprócskának tűnő bökkenő, ami felett könnyű elsiklani, ám szerintem említésre érdemes. Vonatkozó kutatások szerint a történetek lejegyzésének idején ugyan a tevék már minden bizonnyal háziasításra kerültek a régióban, azonban abban az időszakban, amikor a cselekmény játszódik (hozzávetőlegesen két évezreddel a bibliai Teremtés után, és két évezreddel Jézus születése előtt) még nem voltak domesztikálva. A radiokarbonos kormeghatározások alapján csak évszázadokkal később kezdték ezeket az elnyűhetetlennek tűnő állatokat szelídíteni és teherhordásra használni az egykori Kánaán területén.

„És megpihenteté a tevéket a városon kivűl egy kútfőnél, este felé, mikor a leányok vizet meríteni járnak. És monda: »Uram! Én uramnak, Ábrahámnak Istene, hozd elém még ma (a lányt), és légy kegyelmes az én uram Ábrahám iránt. Ímé én a víz forrása mellé állok és e város lakosainak leányai kijőnek vizet meríteni. Legyen azért, hogy a mely leánynak ezt mondom: Hajtsd meg a te vedredet, hogy igyam, és az azt mondándja: igyál, sőt a te tevéidet is megitatom: hogy azt rendelted légyen a te szolgádnak Izsáknak, és erről ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal.«” - 24:11-14

Eliézer, miután megérkezett Ábrahám szülőföldjére, érdekes és kényelmes (hogy ne mondjam: lusta) módját választotta a feleségkeresésnek: úgy döntött, hogy körbekérdezősködés és fárasztó nyomozgatás helyett egyszerűen bevonzza gazdája fiának jövőbeni nejét.

„Megállok a kútnál, ahová a fiatal lányok járnak, vizet tarhálok tőlük, és aki megitat engem is és a tevéket is, az lesz a gazdám fiának felesége.” - gondolta magában Eliézer, és bizonyára nagyon büszke volt magára, hogy egy ilyen valóban atom biztos tervet eszelt ki.

Egy lényeges dolog azonban láthatóan kiment a fejéből: Ábrahám azon kifejezett kérése, miszerint a rokonság berkeiből kellene feleséget találnia Izsáknak. Vagyis a reménybeli, öreg házasságszerző - gazdájához hasonlóan - tulajdonképpen a vak véletlen, és a puszta szerencse túszává tette magát is, és küldetését is. Merthogy Eliézer, miután megérkezett, nem kérdezte meg senkitől, hogy több mint 62 évvel korábban emigrált gazdájának rokonai még mindig Urban élnek-e.

„És lőn, minekelőtte elvégezte volna a beszédet, ímé jő vala Rebeka, Bethuélnek leánya, a ki Milkhának, az Ábrahám testvérének Nákhor feleségének vala fia, és pedig vedrével a vállán. A leányzó pedig felette szép ábrázatú vala; szűz, és férfi még nem ismeré őt, és aláméne a forrásra, és megtölté vedrét, és feljöve. Akkor a szolga eleibe futamodék és monda: »Kérlek, adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredből.« Az pedig monda: »Igyál uram!«, és sietve leereszté a vedret az ő kezére, és inni ada néki. És minekutána eleget adott néki innia, monda: »A te tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak.« És sietett és kiüríté vedrét a vályúba és ismét elfuta a forrásra meríteni, és meríte mind az ő tevéinek. Az ember pedig álmélkodva néz vala reá, és veszteg hallgat vala, tudni akarván: vajjon szerencséssé teszi-é az Úr az ő útját, vagy nem.” - 24:15-21

Lám, hogyha valakinek az Úr áll az oldalán, annak a leggyermekdedebb délibáb-kergetése is valóra válik! Mert mit ad Isten, Eliézer szinte még be sem fejezte megmosolyogtató monológját, de már be is vonzotta Ábrahám testvérének unokáját, a szerencsére „szép ábrázatú” Rebekát - akiről valahogy azonnal látható volt az is, hogy szűz. Ki tudja, talán egy messziről is jól olvasható tábla volt a nyakába akasztva „Szűz vagyok!” felirattal, a Biblia nem taglalja - noha nagyon lényeges adatnak tűnik.

Micsoda mázli az is, hogy a szűzlány látszólag elsőként és teljesen egyedül érkezik a kúthoz, jelentősen megkönnyítve Eliézer dolgát, akinek így még mérlegelnie sem kell. Oda is szaladt az öreg szolga a lányhoz vizet kérni, aki adott is neki, és - micsoda újabb mázli! - felajánlotta, hogy a tevéket is megitatja.

Eliézer ezt hallva valószínűleg többször is magába csípett jó erősen, hogy ellenőrizze, nem álmodik-e, mert az egész túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Azt a remek alkalmat azonban elszalasztotta, hogy megkérdezze a lányt, miszerint Ábrahám rokona-e. (És Rebeka sem kérdezte meg, aki mindeközben fel-le keringett egy szem vödrével a forrástól a tevékig, hogy „Mi lenne, uram, hogyha a vízhez vezetnénk a tevéket, hogy ne nekem kelljen már ennyit cipekednem és mászkálnom ezzel a rohadt vödörrel?”)

„És lőn, mikor a tevék már eleget ittak, elévőn az ember egy aranyfüggőt, a melynek súlya fél siklus, és két karpereczet, a melynek súlya tíz arany. És monda: »Kinek a leánya vagy te? kérlek mondd meg nékem: van-é a te atyádnak házában hálásra való helyünk?« Az pedig felele néki: »Bethuél leánya vagyok a Milkha fiáé, a kit ő Nákhornak szűlt.« Azt is mondá: »Szalma is, abrak is bőven van minálunk, és hálásra való hely is van.« Meghajtá azért magát az ember, és imádá az Urat. És monda: »Áldott az Úr az én uramnak Ábrahámnak Istene, ki nem vonta meg az ő irgalmasságát és hűségét az én uramtól. Az Úr vezérlett engem ez útamban az én uram atyjafiainak házához.«” - 24:22-27

Eliézer végre megteszi azt, amivel kezdenie kellett volna az interakcióját Rebekával, és rákérdez a lány pedigréjére. És kiderül - micsoda szédítő, szerencsés „véletlen” ez is! -, hogy Rebeka Ábrahám rokona! Így pedig még a fuksz sem lett elpazarolva holmi jöttment, ám mégoly szolgálatkész lányra! Érdekes módon Rebeka láthatóan nem csodálkozott el az igen nagylelkű ajándékokon. Nem kérdezett semmit, nem is gyanakodott - mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy vadidegen, öreg fószer néhány vödör vízért cserébe feldíszíti őt, mint egy karácsonyfát.

Miután pedig kiderült, hogy Eliézer és a tevék minden további nélkül megszállhatnak Rebeka apja házában, az öreg szolga azonnal hajlongani kezdett, és hálát adott az Úrnak, amiért ily szerencsés és mesébe illő módon sikerült bevonzania Rebekát.

„Elfuta azonközben a leányzó, és elbeszélé az ő anyja házában, a mint ezek történtek. Vala pedig Rebekának egy bátyja, kinek neve Lábán vala. És kifutamodék Lábán ahhoz az emberhez a forráshoz. Mert mikor látta a függőt, és a pereczeket az ő hugának karjain, és hallotta húgának Rebekának beszédét, a ki ezt mondja vala: »Így szóla nékem az a férfiú«; akkor méne ki a férfiúhoz; és ímé ez ott áll vala a tevék mellett a forrásnál. És monda: »Jőjj be Istennek áldott embere; mit állasz ide kinn? holott én elkészítettem a házat, és a tevéknek is van hely.«” - 24:28:31

Miközben Eliézer hajlongott, Rebeka hazaszaladt, és az ajándékba kapott, csillogó csecsebecséket csodálva elmondta, hogy néhány vödör vízért kapta ezeket egy titokzatos idegentől a kútnál. (A Biblia nem taglalja, hogy valaki megkérdezte-e tőle szomjasan, hogy hol van a víz, amiért eredetileg lement a kúthoz.) Az elképesztő sztorit hallva pedig több sem kellett bátyjának, Lábánnak: sietve előkészítette az idegennek a szállást - talán arra gondolva, hogy ő is kap majd ezért némi aranyat -, aztán leloholt a kúthoz, és meglátva Eliézert rögvest tudta, hogy „Istennek áldott embere” ő.

Én pedig ezt olvasva már nagyon kíváncsi vagyok: vajon miből látható egyesekről azonnal, hogy az Úr kiválasztottjai? Van rajtuk valamilyen tetoválás, vagy egyéb jel? Esetleg titkos kézfogással tudatják ezt másokkal? Vagy itt a körülmetélésről van szó, és Eliézer egyszerűen előkapta a péniszét, amikor meglátta Lábánt, aki így rögtön tudta, mi a dörgés? (De honnan tudta volna? A Biblia egy szóval sem említi, hogy Ábrahám leadta volna a drótot az uri rokonságnak azzal kapcsolatban, hogy az isteni szövetség ára a férfiak fitymája.) Vagy, mint oly sok minden, ez is csupán bemondásra működik?

„Beméne azért a férfiú a házhoz, ő pedig lenyergelé a tevéket, és ada a tevéknek szalmát és abrakot; és vizet az ő lábai megmosására és az emberek lábainak, kik ő vele valának. És enni valót tevének eleibe, de ő monda: »Nem eszem, míg el nem mondom az én beszédemet.« És szóla (Lábán): »Mondd el.«” - 24:32-33

Tehát kísérete is volt Eliézernek. Vajon az Ábrahám által korábban említett angyalokról lehet itt szó? Vagy Ábrahámnak egy másik, korábbi fejezetben említett szolgaseregének egy részéről, akiket Eliézer elküldhetett volna, hogy felkutassák gazdájuk rokonságát Urba érkezésük után, ahelyett hogy a vakszerencsére bízta volna küldetése sikerét? A Biblia nem taglalja.

Mindenesetre vendéglátóik elszállásolják őket, és Eliézer elé vacsorát tesznek. Ám az öreg szolga addig nem hajlandó enni egy falatot sem, amíg tizenhat röpke strófában el nem meséli, mi történt eddig a fejezetben (szóval aki az alább idézetteket átugorja, nem marad le semmiről)...

„Monda azért: »Én az Ábrahám szolgája vagyok. Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy nagygyá lett: mert adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat. És Sára az én uramnak felesége fiat szűlt az én uramnak, az ő vénségében, és annak adá mindenét, a mije van. Engem pedig megesküdtetett az én uram, mondván: Ne végy feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közűl, a kiknek földjén én lakom. Hanem menj el az én atyámnak házához, és az én rokonságom közé, hogy onnan végy feleséget az én fiamnak. Mikor pedig azt mondám az én uramnak: Hátha nem akarna velem az a leányzó eljőni? Monda nékem: Az Úr, a kinek én színe előtt jártam, elbocsátja az ő angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te útadat, hogy feleséget vehess az én fiamnak az én nemzetségem közűl, és az én atyám házából. Csak akkor leszesz fölmentve esketésem alól, ha elmenéndesz az én nemzetségem közé; és ha nem adják oda: ment leszesz az én esketésem alól. Mikor ma a forráshoz érkezém, mondék: Uram, én uramnak, Ábrahámnak Istene, vajha szerencséssé tennéd az én útamat, melyen járok: Ímé én e forrás mellett állok; és legyen, hogy az a hajadon, a ki kijön vizet meríteni, s a kinek azt mondom: Adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredből, és az ezt mondja nékem: Te is igyál, és a te tevéidnek is merítek; az legyen a feleség, a kit az Úr az én uram fiának rendelt. Én még el sem végeztem vala az én szívemben a beszédet, és ímé kijő vala Rebeka, vedrével a vállán, és leméne a forrásra és meríte, én pedig mondék néki: Adj innom kérlek. Ő pedig sietett és leereszté az ő vedrét és monda: Igyál, sőt a te tevéidnek is inni adok; és én ivám, s a tevéknek is inni ada. És megkérdezém őt és mondék: Ki leánya vagy? ő pedig felele: Bethuélnek, a Nákhor fiának leánya vagyok, a kit Milkha szűlt vala őnéki. Ekkor a függőt orrába, és e pereczeket a karjaira tevém. Meghajtván azért magamat, imádám az Urat, és áldám az Urat, az én uramnak Ábrahámnak Istenét, ki engem igaz úton vezérelt, hogy az én uram atyjafiának leányát vegyem az ő fiának feleségűl. Most azért, ha szeretettel és hűséggel akartok lenni az én uramhoz, mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra vagy balra forduljak.«” - 24:34-49

A történet lejegyzői láthatóan úgy ítélték, hogy a fejezet eddigi fenomenális történései megérdemlik, hogy ne csupán egyszer legyenek leírva: úgyhogy Eliézert szócsőként használva teljes egészében elismétlik az olvasóknak az ez idáig történteket. Hiszen ha elsőre képtelennek és fárasztónak tűntek az eddigiek, másodjára talán már nem fognak...

Mesés mondandója végeztével Eliézer végül (vagy végre valahára) felteszi a legfontosabb kérdést, miszerint vendéglátói hajlandóak lennének-e Izsákhoz adni a hihetetlen szerencsével bevonzott Rebekát.

„És felele Lábán és Bethuél, és mondának: »Az Úrtól van e dolog: Nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat. Ímé előtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen felesége a te urad fiának, a mint az Úr elvégezte (elrendelte).«” - 24:50-51

Hogyha Ábrahám megbízottja mondja valakinek, hogy „az Úrtól van e dolog”, akkor minden kétséget kizáróan az Úrtól is van az a dolog: vitának és kérdéseknek helye nincs. Legalábbis Rebeka bátyja és apja szerint, akiknek láthatóan meg sem fordul a fejükben megérdeklődni, hogy milyen ember is lehet ez a bizonyos Izsák, akivel soha nem találkoztak, és akivel Rebekának majd együtt kell élnie. Vajon ha megállítanék egy templomból kijövő középkorú férfit, és azt mondanám neki, hogy az Úr azt akarja, hogy a lánya a feleségem legyen, hogyan reagálna? (Na és akkor, hogyha némi fukszot is felajánlanék cserébe?)

Kissé furcsállom a további részét Betúél és Lábán válaszának (amiről a szöveg alapján úgy tűnik, mintha kórusban mondták volna). Azt felelik ugyanis, hogy nem mondhatnak „sem jót, sem rosszat” Eliézer kérésére - de aztán Bólogató János módjára mégis „jót” mondanak, és beleegyeznek a frigybe, mert az Úr állítólag úgy rendelte...

„És lőn, a mint hallja vala az Ábrahám szolgája azoknak beszédét, meghajtá magát a földig az Úr előtt. És hoza elő a szolga ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat, és adá azokat Rebekának: drága ajándékokat ada az ő bátyjának is és az ő anyjának.” - 24:52-53

Erős dereka lehet szegény, öreg Eliézernek, hiszen már sokadjára hajlong ezen a szerencsével gazdagon megspékelt napon. Az újabb jó hír hallatán aztán értékes ajándékokkal halmozza el ismét Rebekát, emellett a szűzlány anyját és bátyját is. A nagy hajbókolás közepette azonban Eliézer azt már nem vette észre, hogy szerencsétlen Betúélt kihagyta az osztogatásból - noha elvileg az ő jogköre volt kiházasítani Rebekát. De ezt szerencsére senki nem tette szóvá.

„Evének azután és ivának, ő és a férfiak, a kik ő vele valának, és ott hálának. Mikor pedig felkelének reggel, monda: »Bocsássatok el engem az én uramhoz.« Monda pedig a leány bátyja és anyja: »Maradjon velünk a leány még vagy tíz napig, azután menjen el.« A szolga pedig monda nékik: »Ne késleljetek meg engem, holott az Úr szerencséssé tette az én útamat; bocsássatok el azért engem, hogy menjek az én uramhoz.« Mondának akkor: »Hívjuk elő a leányt, és kérdjük meg őt.«” - 24:54-57

Eliézerben túlteng a kötelességtudat, és már nagyon menne vissza Ábrahámhoz Rebekával, ám a szűzlány szülei tíz nap haladékot kérnek. Az öreg szolga hallani sem akar erről, mire vendéglátói azzal a javaslattal állnak elő, kérdezzék meg Rebekát, hogy ő mit szeretne - elvégre ő a leginkább érintett a dologban.

Jegyezzük is meg ezt a ritka alkalmat, mert nem sűrűn fog hasonló előfordulni a Bibliában ezután: a házasodásra szánt lánytól megérdeklődik, hogy ő vajon mit akar! Mondjuk az is igaz, hogy ezt azután teszik, hogy előző este már leokézták a menyegzőt, méghozzá feltehetően Rebeka füle hallatára, aki akkor nem tiltakozott. A gesztus mindenesetre értékelendő.

Ám így most lehet izgulni, hogy vajon mit akar Rebeka. Elhagyja-e a szülői ház biztonságát a bizonytalanért? Hátrahagyja-e szeretteit, hogy egy távoli helyen, migránsként éljen? Rá lehet venni egy fiatal szűzlányt pár csecsebecsével, hogy menjen hozzá egy több száz kilométerre élő vadidegenhez, akiről nem tud semmit azon kívül, hogy rokon? Röviden: megmarad-e Ábrahám és Eliézer lélegzetelállító szerencsesorozata?

„Szólíták azért Rebekát, és mondának néki: »Akarsz-é elmenni e férfiúval?« És monda: »Elmegyek.«” - 24:58

Mégsem kellett izgulni... Micsoda mázli ez is Ábrahám és Eliézer számára! Úgy tűnik, a tíz tevével szállított fuksz megtette a hatását. Én legalábbis más magyarázatot nem látok Rebeka válaszára. Merthogy a fiatal szűzlány egyetlen nyamvadt kérdést sem tesz fel leendő férjéről (Milyen jellem? Hogy néz ki? Hány éves? Mi a hobbija?), csupán lakonikus tömörséggel rávágja: „Naná, hogy megyek!”

Indulás előtt pedig talán új ékszereiben gyönyörködött, és a Material Girlt dúdolgatta.

„Elbocsáták azért Rebekát, az ő húgokat, és az ő dajkáját, és az Ábrahám szolgáját, és az ő embereit. És megáldák Rebekát, és mondák néki: »Te mi húgunk! szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod az ő ellenségeinek kapuját.« És felkele Rebeka és az ő szolgálóleányai, és felűlének a tevékre, s követék azt a férfiút. Így vevé a szolga Rebekát, és elméne.” - 24:59-61

Meg kell hagyni, bizarr jókívánság ez egy szűzlánynak - még akkor is, ha csak költői túlzás. Gyakorlatilag azt mondják neki, hogy „Szüljél addig, amíg szét nem esel!” (Persze, azt nem tudhatták, hogy Sárához hasonlóan jó darabig Rebekát sem fogja szülni hagyni az Úr.) Az ellenségekről szóló rész pedig egyáltalán nem vészjósló a történet folytatására nézve...

E szívhez szóló búcsút hallva Rebeka hátat is fordított addigi életének, szolgálólányaival tevékre ült, és a szerencse fiával, Eliézerrel együtt kivonultak Urból.

„Izsák pedig visszajő vala a Lakhai Rói forrástól; és lakik vala a déli tartományban. És kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezőre, és felemelé szemeit és látá, hogy ímé tevék jőnek. Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és leszálla a tevéről. És monda a szolgának: »Kicsoda az a férfiú, a ki a mezőn előnkbe jő?« A szolga pedig monda: »Az én uram ő.« Akkor (Rebeka) fogta a fátyolt és elfedezé magát. Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, a melyeket cselekedett vala. Izsák pedig bevivé Rebekát Sárának az ő anyjának sátorába. És elvevé Rebekát és lőn néki felesége és szereté őt. S megvigasztalódék Izsák az ő anyja halála után.” - 24:62-6

Ez az első alkalom, hogy Izsákot látjuk, amióta Ábrahám az Úr perverz kérésére csaknem feláldozta őt kisfiúként. És úgy tűnik, Izsák nem felejtette el a történteket: apja a huszonkettedik fejezet alapján ugyanis Beérsebában él, ő meg Lahajróiban, több száz kilométernyire Beérsebától. Mert ha a távolság nem is lágyítja meg a szívet, de legalább nem kell elviselnie egy olyan ember társaságát, aki égő áldozatként akarta bemutatni.

A Biblia nem taglalja, hogy mielőtt Rebeka és Eliézer felbukkant volna Izsák lakhelyén, elmentek-e Ábrahámhoz, hogy az Úr kiválasztottja szemügyre vehesse fia leendő aráját. Akárhogy is, de Rebeka lefátyolozza magát - talán hogy eltakarja a hosszú út porát -, Eliézer pedig elmeséli Izsáknak, mi járatban vannak. Szerencsére a szerzők ez esetben megkönyörülnek rajtunk, és nem ismételtetik el megint Eliézerrel az eddig történteket, amiért személy szerint kifejezetten hálás vagyok - háromszor egymás után még egy jó sztorit is fárasztó lenne elolvasni.

Izsák a szöveg alapján nem tűnik meglepettnek a történtek hallatán, pedig a Biblia nem taglalja, hogy távol élő apja beavatta volna őt hazárdjátékosokra hajazó tervébe. Ennek ellenére látszólag bármiféle kérdezősködés, és bármiféle bájcsevej nélkül egyszerűen kézen fogja a lefátyolozott Rebekát, beviszi egy sátorba, és jól „megismeri” őt. Semmi bemutatkozás, semmi pironkodás, semmi udvarlás: ezt nevezem én romantikának!

Az már nem derül ki, hogy a 37 év körüli Izsák vajon szűz volt-e e tempósan lezavart „ismerkedés” előtt, noha Rebekával kapcsolatban fontosnak találták ezt kiemelni a szerzők. De legalább Izsák végre megvigasztalódott anyja halála után - méghozzá költőien, halott anyja sátrában.

És hogy mindeközben vajon érzelmes dalban tört-e ki egy láthatatlan angyali zenekar, a Biblia nem taglalja. Hogyha nem így volt, akkor így kellett volna lennie: mert ha ez a fejezet nem olyan, mint egy agyzsibbasztó romantikus film, aminek a cselekményét a puszta szerencse mozgatja a happy endig, akkor semmi sem az.