Újabb éhínség kezdi nehezíteni a főhősök életét, akik ezért idegen földre migránskodnak, ahol vendégszeretően fogadják őket. Itt ismét becsapják és veszélybe sodorják vendéglátóikat, amiért megint egy vagyont és földeket kapnak. Újfent verseny indul sivatagi kutakért, ami után megint kiegyeznek a felek. Mindeközben az Úr ismételten megszámlálhatatlan utódokat ígérget, és más népek földjeivel kecsegtet. (And all the while I have this terrible feeling of déjà vu...)

Az előző fejezet tartalmából:

Ábrahám 175 évesen meghalt. Az Úr, szokásához híven, szórakozott egy kicsit Rebeka méhével, akárcsak Sáráéval korábban: először bezárta, aztán Izsák könyörgésére végül kinyitotta - talán beugrott neki korábbi parancsa a szaporodásról és sokasodásról, és az Ábrahámnak unásig ismételgetett ígérete a megszámlálhatatlan utódokról. Így születtek meg az ikrek, Jákob és Ézsau, akik közül az utóbbi remek üzleti érzékkel és előrelátással, egy tál nyamvadt lencsefőzelékért hajlandó volt eladni elsőszülötti jogait az előbbinek. Itt tartunk most a történetben.

(Mózes I. könyve, 26:1-35)

„Lőn pedig éhség az országban, amaz első éhség után, mely Ábrahám idejében vala. Elméne azért Izsák Abimélekhez, a Filiszteusok királyához Gérárba. Mert megjelent vala néki az Úr és ezt mondotta vala: »Ne menj alá Égyiptomba! Lakjál azon a földön, melyet mondándok tenéked. Tartózkodjál ezen a földön, és én veled leszek és megáldalak téged; mert tenéked és a te magodnak adom mind ezeket a földeket, hogy megerősítsem az esküvést, melylyel megesküdtem Ábrahámnak, a te atyádnak. És megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és a te magodnak adom mind ezeket a földeket: és megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei. Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.«” - 26:1-5

Az Úr ugyanarra szólítja fel Izsákot, mint korábban apját, Ábrahámot is: hogy meneküljön el az éhínség által sújtott térségből egy olyan vidékre, ahol ugyan nincsenek isteni kiválasztottak, de kaja az van dögivel. Mindazok pedig, akiknek nem jelent meg az Úr, és így gyanútlanul a térségben maradtak, feltehetően éheztek, vagy éhen is haltak. A Biblia nem taglalja.

Itt van tehát egy újabb éhínség, amit az Úr elviekben könnyűszerrel megakadályozhatott volna, és itt van egy újabb isteni kiválasztott is, aki a szöveg alapján nem kérdezte meg tőle: „Ó, mindenható Uram, mi lenne, ha kivételesen mellőznénk a fárasztó vándorlást és költözködést, és mindenkit megkímélve egyszerűen véget vetnél az éhínségnek, amit, felteszem, te magad okozandál vala?” (És újabb anakronizmus, mert a Gerárban élő, filiszteusként emlegetett politeista nép nagy valószínűséggel csak jó pár évszázaddal Ábrahám és Izsák feltételezett ideje után migrált a közel-keleti régióba az Égei-tenger vidékéről.)

Az Úr figyelmezteti Izsákot, hogy még véletlenül se menjen Egyiptomba - de hogy miért, azt a Biblia szintén nem taglalja. Gondolom nem azért, mert Egyiptom minden városa ki lett plakátolva „Ha Egyiptomba jössz, nem veheted el az egyiptomiak munkáját vala!”, vagy „Állítsuk meg Ábrahámot vala!” poszterekkel, miután Ábramám és Sára becsapták és veszélybe sodorták a fáraót és az ott élőket - hiszen ugyanezt tették Gerárban is, ráadásul éppen Abimelekkel. A két átvert nép emellett abban is hasonlított, hogy mindkettő politeista volt. Szóval miért lett hirtelen büdös Egyiptom, és Gerár meg nem?

Ezen felül az Úr megteszi ugyanazokat a fogadalmakat Izsáknak, melyeket korábban Ábrahámnak is unásig, agyzsibbadásig, orrvérzésig ismételgetett, miszerint számtalan utódot fog adni neki, és bónuszként még más népek földjeit is a nevére írja. Mert csak. Szívmelengető és elbájoló mozzanat, hogy az Úr indoklás gyanánt megemlíti azt is, hogy Ábrahám jó rabszolga alattvaló módjára minden körülmények között, kérdés nélkül és vakon követte az utasításait, mely utasítások között a még csecsemő Izsák nemi szervének megcsonkítása, és kisgyerekként való meggyilkolása és égő áldozatként történő bemutatása is szerepelt - melyek közül az előbbit Ábrahám végre is hajtotta, az utóbbit pedig készséggel végrehajtotta volna, ha nem avatkozik közbe az utolsó lehetséges pillanatban egy angyal. Hát nem ilyen főnökre vágyik mindenki?

„Lakozék azért Izsák Gérárban. És mikor annak a helynek lakosai az ő felesége felől kérdezősködének, azt mondja vala: »Az én húgom ő.« Mert fél vala azt mondani: »Én feleségem«; gondolván: »Nehogy megöljenek engem e helynek lakosai Rebekáért, mivelhogy szép ábrázatú ő.« És lőn idő multával, hogy Abimélek, a Filiszteusok királya kitekintvén az ablakon, látá Izsákot enyelegni Rebekával, az ő feleségével.” - 26:6-8

Ó, igen, az eddig is remekül bevált biblikus „Nappal húgom, este... khm... nejem” rutin, ami Ábrahám és Sára esetében is oly hatékonynak - és nem mellesleg: oly jövedelmezőnek - bizonyult korábban! Izsák láthatóan apja fia... De vajon harmadjára(!) is lehetséges ugyanabba a folyóba lépni, és beválhat ugyanaz a paranoia által vezérelt, hígvelejű produkció, tekintve, hogy korábban épp a gerári Abimelek volt az egyik, akit Izsák idős szülei ily módon vertek át és sodortak veszélybe?

Nos, a fejezet hátralévő részét olvasva sajnálattal kell mondanom, hogy be. Abimelek hiába volt vendégszerető, nem volt az Úr állítólagos kiválasztottja, így neki láthatólag csupán a sületlen naivitás és a komplett idiotizmus jutott osztályrészül a történet szerzői részéről. (Vajon hogyan olvasnánk egy hasonló történetet, ha a filiszteusok helyett magyarokat, Abimelek helyett pedig, mondjuk, István királyt emlegetné a szöveg?)

Meglehetősen egyszerű, visszatérő sablon ez a Bibliában. Vannak az Úr kiválasztottjai, akiknek mindent szabad, és vannak a komplett idióták, akik szinte kizárólag más népek tagjai közül kerülnek ki, és akikkel az eddigiek tanúsága alapján bármit meg lehet csinálni a cselekmény során: át lehet őket verni, ki lehet forgatni őket a vagyonukból, a földjük pedig szabad préda.

Ebben az immár harmadjára(!) elmesélt történetben legalább van annyi pozitívum az előző két variációhoz képest, hogy itt nem a politeista uralkodó álmában közli egy monoteisztikus nép állítólagos istene, hogy a húgként bemutatott nő igazából feleség. Nem, itt a 75 év feletti Izsák annyira elővigyázatlan és ostoba a hazugsága után, hogy nyilvánosan kezd el „enyelegni” 55 év körüli „húgával”, ráadásul éppen vendéglátójának ablaka alatt. Úgy tűnik, nem csak a simlisségét és „kanosságát”, hanem eszét is az apjától örökölte.

„Kiálta azért Abimélek Izsáknak, és monda: »Ímé bizony feleséged ő; hogyan mondhattad tehát: húgom ő?!« És monda neki Izsák: »Mert azt gondolám, netalán még meg kell halnom miatta.« És monda Abimélek: »Miért mívelted ezt mi velünk? Kevésbe múlt, hogy feleségeddel nem hált valaki a nép közűl, és bűnt hoztál volna mi reánk.« Parancsola azért Abimélek mind az egész népnek, ezt mondván: »A ki ezt az embert vagy ennek feleségét illeténdi, bizonynyal meg kell halnia.« És vete Izsák azon a földön, és lett néki abban az esztendőben száz annyia, mert megáldá őt az Úr. És gyarapodék az a férfiú, és elébb-elébb megy vala a gyarapodásban, mígnem igen nagygyá lőn.” - 26:9-13

A Biblia ugyan nem taglalja, ám könnyen el tudom képzelni, hogy Abimelek, mielőtt kikiabált volna Izsáknak az ablakon, azt gondolhatta: „I have this terrible feeling of déjà vu.”

Ugyanúgy, ahogy Ábrahám hazugságaikor korábban, a szerzők most is totál agyalágyultként, emellett valóságban létező uralkodóhoz méltatlanként prezentálják egy idegen, politeista nép vezetőjét. (Vagy tán el tudjuk képzelni, hogy egy bronzkori abszolutisztikus uralkodó egyszerűen futni hagyott volna, sőt, védelmezett volna és földterületekkel látott volna el egy olyan földönfutó nomádot, mint Izsák, aki becsapta, és ez által veszélybe sodorta őt? Hogyan rendelkezhetett volna bárki, bármilyen nép uralkodójaként ennyire csökött önbecsüléssel, ennyire minimális méltósággal a történet keletkezésének kegyetlen és tudatlan korában? Nem veszítette volna el népe előtt minden tekintélyét már akkor, amikor először behódolt feltett kézzel egy Ábrahámhoz hasonló szélhámosnak? Most pedig ismét behódol, ezennel Izsáknak, meg az ő állítólagos monoteista istenének, mely utóbbiban politeistaként elviekben nem is hisz sem ő, sem pedig a népe?)

Ugyanúgy, ahogy korábban, itt sem kapunk magyarázatot arra, hogy a helyiek miért öltek volna meg egy idős, migráns férfit annak menopauzán valószínűleg túlesett feleségéért. (Talán a szerzők saját szokásaikból indultak ki?)

Ugyanúgy, ahogy korábban, a simlis házaspár itt sem kap semmiféle büntetést, amiért hülyét csináltak mindenkiből, és ezzel mindenkit veszélybe sodortak. Ez aztán a vendégszeretet! (Az Úr állítólagos kiválasztottjainak mindent szabad? Vajon hogyan alakult volna a történet ellentétes előjellel?)

És ugyanúgy, ahogy korábban Ábrahámot és Sárát, az Úr még meg is áldja Izsákot és Rebekát áldatlan produkciójuk után. Termésük vendéglátóik földjén ugyanis a szöveg alapján nem dupla, nem tripla, hanem százszor akkora volt, mint a helyieké! Liszenko és Sztálin csak a nyálát csorgathatta volna ily mértékű termelékenység láttán. Milyen igazságos, milyen méltányos, milyen szeretetteli!

Vajon mi lett volna, ha az állítólag mindentudó, mindenható és jóindulatú Úr, ha már láthatóan ő kontrollálja a termést, szimplán felszámolta volna az éhínséget Ábrahámék és Izsákék lakhelyén (vagy eleve nem hagyta volna, hogy éhínség legyen, ha már mindenható)? Vagy ha egyszerűen és előrelátóan (ha már mindentudó) nem engedte volna, hogy más népek telepedjenek le azokon a területeken, amit kiválasztott népének szánt? Vagy ha az emberiség sok-sok népcsoportja közül nem csak egyet favorizált volna (ha már állítólag mindenkinek a jóindulatú atyja)? Ha más nem, legalább meg lettünk volna kímélve eme újabb, arcpirítóan röhejes bronzkori mizéria történetétől.

„És vala néki apró és öreg barma és sok cselédje, s irigykedének ezért reá a Filiszteusok. És mindazokat a kútakat, melyeket az ő atyjának szolgái Ábrahámnak az ő atyjának idejében ástak vala, behányák a Filiszteusok, és betölték azokat földdel. És monda Abimélek Izsáknak: »Menj el közűlünk, mert sokkal hatalmasabbá lettél nálunknál.« Elméne azért onnan Izsák, és Gérár völgyében voná fel sátrait, és ott lakék.” - 26:14-17

Meglehet, hogy királyuk szervilis hülye volt, de a filiszteus nép egyszerű gyermekeinek úgy néz ki, hogy valamelyest nagyobb volt az önbecsülésük vezetőjükénél. „Idejön ez a csaló, és éppen úgy, ahogy az apja is tette korábban, veszélybe sodor mindannyiunkat, és aztán még meg is tollasodik rajtunk? Meg a nagy lófaszt!” - gondolhatták.

Ám a szerzők szerint a filiszteusok önbecsülésénél csak a butaságuk volt nagyobb. Sivatagos területen élnek, szomszédságukban éhínség dúl, erre ők mit csinálnak a történet alapján? Betemetik legértékesebb, létfontosságú erőforrásaikat, vagyis a vízlelőhelyeket! Meglehet, hogy tényleg nem voltak okosak a történetbeli filiszteusok, azt viszont erősen kétlem, hogy létezett volna valaha olyan ostoba és önsorsrontó sivatagi nép, ami kutakat temetett volna be. Előbb bonyolódtak volna vérre menő harcokba a kutakért, minthogy puszta kiszúrásból betemessék azokat.

Abimelek aztán, látva, hogy népe olyannyira nem szíveli a szélhámos és megtollasodott famíliát, hogy még értékes kutakat is képesek voltak betemetni nemtetszésük kifejezésére, felszólítja Izsákot, hogy szedje a sátorfáját. Végül is, jobb később gerincet növeszteni, mint soha.

Mindeközben a Biblia nem taglalja, hogy Izsák megosztotta-e, vagy eladta-e százszoros termésének legalább egy részét vendéglátóinak, vagy egyszerűen hagyta ennek felhasználatlan és eltárolatlan részét magára rohadni.

„És ismét megásá Izsák a kútakat, a melyeket ástak vala az ő atyjának Ábrahámnak idejében, de a melyeket Ábrahám holta után behánytak vala a Filiszteusok, és azokkal a nevekkel nevezé azokat, a mely neveket adott vala azoknak az ő atyja. Izsák szolgái pedig ásnak vala a völgyben, és élő víznek forrására akadának ott. Gérár pásztorai pedig versengének Izsák pásztoraival, mondván: »Miénk a víz.« Ezért nevezé a kútnak nevét Észeknek, mivelhogy czivakodtak vala ő vele. Más kútat is ásának s azon is versengének, azért annak nevét Szitnának nevezé. És tovább vonula onnan és ása más kútat, a mely miatt nem versengének; azért nevezé nevét Rehobóthnak, és monda: »Immár tágas helyet szerzett az Úr minékünk, és szaporodhatunk a földön.«” - 26:18-22

Ugyanúgy, ahogy Ábrahám, Izsák is kutakat kezd ásatni szolgáival Gerárban, melyeket aztán a filiszteusok rendre elkoboznak. És amikor végre a szolgák kiásnak egy kutat, amire a filiszteusok nem teszik rá a kezüket...

„Felméne pedig onnan Beérsebába. És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: »Én vagyok Ábrahámnak, a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért.« Oltárt építe azért ott, és segítségűl hívá az Úrnak nevét, s felvoná ott az ő sátorát; Izsák szolgái pedig kútat ásának ottan.” - 26:23-25

...Izsák egyszerűen továbbáll onnan Beérsebába. Oh, well. (Pun intended.)

És íme, egy újabb számtalan utódról szóló isteni ígéret. Már megint. És még egy szamovár kút.

„Abimélek pedig elméne ő hozzá Gérárból, és Akhuzzáth, az ő barátja, meg Pikhól, az ő hadvezére. És monda nékik Izsák: »Miért jöttetek én hozzám, holott gyűlöltök engem s elűztetek magatok közűl?« Ők pedig mondák: »Látván láttuk, hogy az Úr van te veled, és mondánk: legyen esküvés mi közöttünk, köztünk és te közötted; és kössünk frigyet teveled, hogy minket gonoszszal nem illetsz, valamint mi sem bántottunk téged, és a mint csak jót cselekedtünk veled, és békességgel bocsátottunk el magunktól. Te már az Úr áldott embere vagy.« Akkor vendégséget szerze nékik és evének és ivának. Reggel pedig felkelvén, egymásnak megesküvének, és elbocsátát őket Izsák, és elmenének ő tőle békességgel.” - 26:26-31

„Nos, Izsák, hogyha becsapsz és veszélybe sodorsz valakit, miközben mindvégig egy mágikus aduász van az ingujjad alatt a drágalátos Urad képében, nem nagyon csodálkozhatsz, ha nemkívánatos személlyé válsz vala.” - mondhatta volna Abimelek Izsák önsajnáltató kérdésére. De nem mondta. Inkább proaktívan megköti Izsákkal ugyanazt a szerződést, amit korábban Ábrahámmal is megkötött, miután Ábrahám is ugyanúgy csapta be őt, ahogy nemrég Izsák. Talán annak a szerződésnek a hatálya Ábrahám halálával lejárt, a Biblia nem taglalja.

És számomra még mindig furcsán karakteridegennek hatnak az olyan megnyilvánulások a politeista Abimelek szájából, mint hogy „Te már az Úr áldott embere vagy”, miközben ő elvileg olyan istenekben és istennőkben hitt, mint Astarté, Baál és Dagon.

„Ugyanaz nap eljövének az Izsák szolgái, és hírt hozának néki a kút felől, melyet ástak vala; és mondának néki: »Találtunk vizet.« S elnevezé azt Sibáhnak. Azokáért annak a városnak neve Beérseba mind e mai napig.” - 26:32-33

Amikor Ábrahám korábban elzavarta Hágárt Izmaellel, a két szerencsétlen Beérseba pusztájában bujdosott (1Móz, 21:14). Ugyanabban a fejezetben Beérseba azért volt Beérseba, mert Ábrahám ott kötött megállapodást Abimelekkel és Pikóllal (1Móz, 21:31). Most meg Beérseba hirtelen azért Beérseba, mert Izsák szolgálói vizet találtak ott?

„És mikor Ézsaú negyven esztendős vala, feleségűl vevé Jehudithot, a Khitteus Beéri leányát, és Boszmátot a Khitteus Elon leányát.” - 26:34

Gyors váltás a narratívában, feltűnik a színen az immár 40 esztendős, csalhatatlan üzleti érzékkel rendelkező Ézsau, és feleségül vesz két politeista hettita nőt, Juditot és Boszmatot. Utóbbit itt a hettita Élón lányaként emlegeti a szöveg, ám egy későbbi fejezetben már Izmael lányaként fog szerepelni (1Móz, 36:3). Talán időközben elvégeztek egy apasági tesztet.

„És ők valának Izsáknak és Rebekának szelleme keserűsége.” - 26:35

Ezek keserítették meg Izsák és Rebeka lelkét? Tényleg? Nem a folyamatos szarkeverésük, mellyel akárhová mentek, mindenhonnan kiutáltatták magukat?

Azt nem tudjuk meg, hogy Ézsau és nejei pontosan mivel keserítették meg a feddhetetlen és patyolat tiszta lelkületű Izsák és Rebeka életét. Aligha lehetett az a problémájuk, hogy Ézsau bigámista volt, hiszen több korábbi ősapával is ugyanez volt a helyzet (pl. Lámekkel), és eleddig senkinek nem volt ezzel a gyakorlattal semmiféle baja. Az szúrta talán a szemüket, hogy Ézsau feleségei nem rokonok voltak? Vagy az, hogy politeista hettiták voltak? Vagy mindkettő? A többi nép csak arra jó, hogy megtévesztéssel vagyonokat és földterületeket csaljanak ki tőlük, „feleségmatériának” viszont már nem? Esetleg nem voltak hajlandók megtérni? A Biblia nem taglalja, és később sem fogja.