Gyanítom, hogy a hitetlen Scopes mai forró délelőttön kezdődő pere leginkább ahhoz a tárgyaláshoz hasonlatosan fog zajlani, amit nemrég egy szesztilalmi ügynök túlkapásai miatt folytattak le Union Hill városában: vagyis az ítélkezési jog és gyakorlat lehető legszigorúbb, betű szerinti figyelembe vételével és betartásával.
Rigorózus alapossággal, a legmesszebbmenőkig védelmezni és biztosítani fogja a bíró is, és az esküdtszék is a vizsgálati foglyot megillető minden jogot, akinek személyét és érzéseit emellett Tennessee állam teljes katonai és haditengerészeti ereje fogja oltalmazni. Mindenkire erélyes retorzió vár majd, aki megcsavarja a vádlott orrát, nyilvánosan imádkozik kárhozatáért, vagy akár csak kinyújtja rá a nyelvét a háta mögött. Ám mindezek ellenére, amikor végül elérkezik az ítélet kihirdetésének az ideje, a vádlott menni fog a levesbe, méghozzá a helyesen és erényesen gondolkodó emberek tapsviharától kísérve.
Az a per azonban, ami valóban számítani fog, azt követően fog csak elkezdődni, miután a hitetlen Scopest elítélték és eltávolították a színről. Ekkor ugyanis a vizsgálati fogoly szerepét annak a Tennessee államnak a törvényhozó testülete fogja átvenni, amelyik életbe léptette a Butler-törvényt - eme eljövendő tárgyalás esküdtszéke pedig azon eminens, igazságszerető és józan igazhitűek felvilágosult csoportjából lesz delegálva, akiknek szent meggyőződése, hogy ha egy ló farkából lehullott szőrszálat egy üveg vízbe tesznek, az majd kígyóvá fog változni. A hitetlen Scopes pere valójában nem több egyfajta előzetes meghallgatásnál, amihez Dayton templomkórusa szolgáltatja a talpalávalót. Merthogy e keresztény fundamentalista völgyben éppen annyira lehetséges olyan esküdtszéket összerakni, ami előítélet-mentes és elfogulatlan lenne a hitetlen Scopest illetően, mint a Wall Streeten összerakni egy olyan esküdtszéket, ami előítélet-mentes és elfogulatlan lenne egy bolsevikot illetően.
Hadd bocsássam előre, hogy az előítéletességet itt pusztán a szó filozófiai minőségében értem. Amint azt tegnap megírtam, e hithű dombvidéken alig-alig tapasztalható az a szokásos, jól ismert rosszindulat és ármánykodás, aminek más keresztény többségű városokban már oly sokszor voltam tanúja. Hogyha Dr. Crabbe tiszteletes (George William Crabbe [1875-1951] 41 éven át volt a Kocsmaellenes Liga ügyvivője Ohio, Nyugat-Virginia, Maryland és Delaware államokban - NETSi) valaha olyan emberségesen és megértően találna beszélni a szeszcsempészekről, mint ahogy a daytoni teológusok értekeznek Scopesról - sőt Darrowról és Malone-ról is -, akkor klérusi munkáltatói valószínűleg istenítéletnek vetnék alá, ha ez még ma is lehetséges volna hivatalosan. Daytonban szemernyi keserűség sincs a levegőben. Viszont nincs szemernyi kétely sem a tárgyalás kimenetelét illetően. Korábban az év során egyöntetű helyeslés, és csupán maroknyi hitetlen alig hallható tiltakozása kíséretében el lett döntve, hogy az evolúció „hipotézise” profán, embertelen és Isten ellen való: így tehát nem volt más hátra, mint ezt a szinte teljes mértékben egybehangzó véleményt átültetni a törvény zsargonjára - amit meg is tettek a Butler-törvénnyel.
A városatyák ugyanúgy, ahogy Bryan ünnepélyes bevonulása után, Darrow érkezésekor is baktettet rendeztek, ám afelől senkiben sincs még halovány kétség sem, hogy igazából kinek az oldalán áll a nézősereg. És, persze, afelől sincs, hogy a bírósági lajstromba vett harcedzett és igaz esküdtek kinek az oldalán állnak e kellemes küllemű, fundamentalista városkában. Attól a naptól kezdve, hogy megérkezett, Bryan rögvest nekilátott körbeizzadozni Rhea megye településeit, itt is, ott is beszédeket intézve különféle szervezetekhez, melyekben eléjük tárta az Úr Elvitathatatlan Szavát a maga mézes-mázas, behízelkedő és leplezetlenül szenteskedő modorában - mindezt tette, gondolom, azért, hogy az eleve és előre borítékolható vallási egybehangzóság duplán egybehangzó legyen. A védelem tegnap óvatosan utalt rá, hogy Bryan előzetes aknamunkája olyan, mint amikor egy futó a startpisztoly eldördülése előtt iramodik meg - sőt, akár még a bíróság pártatlanságának megsértéseként is lehetséges értelmezni. Ám nincs olyan igazhitű daytoni, aki hitelt adna a védelem szavainak: merthogy e hasonszőrű baptisták és metodisták számára az, amit Bryan mond, igazándiból nem érvelés, hanem a szerény és méltóságteljes kinyilatkoztatása a nyilvánvalónak.
Mindeközben az utánpótlás is folyamatosan szivárog Daytonba, némelyikük meglehetősen váratlan helyekről. Tegnap például az a kéretlen tisztesség ért engem, hogy jelen lehettem, amikor a Louisville-i Patrick Callahan ezredes 250000000 katolikus fundamentalistát számláló serege élén bevonult a városba. Az ezredes, és a tiszteletbeli ezredesi rangra emelt Bryan ezt követően megölelték egymást, túlestek a katonai és jogi formaságokon, majd visszavonultak a Hicks testvérek ügyvédi irodájába egy meredek lépcsőn, hogy megtárgyalják az elkövetkező napok stratégiáját. Callahan ezredes követői természetesen csak átvitt, jogi fikciós értelemben voltak jelen, Dayton ugyanis képtelen lenne befogadni egy ekkora sereget. Hús-vér alakban csak az ezredes és az ő szárnysegédei jelentek meg a városban. Mindazonáltal nem lennék meglepve, ha az említett 250000000-t is, és az általuk leadott voksokat is regisztrálták volna a bírósági jegyzőkönyvekben...
Balszerencsémre valamivel később szópárbajba keveredtem Callahan ezredessel egy kánonjogi kérdést illetően, amikor is azon álláspontomat tártam a jó ezredes elé, hogy a római katolikus egyház vallási dogmákat érintő kérdésekben rendszerint nem hagyatkozik olyan laikusokra, mint ő: az ilyen ügyeket ugyanis jellemzően kinyilatkoztatások fogadására képes, különleges jogkörökkel rendelkező egyházi hatóságokra bízzák, melyekben az utolsó szó mindig Róma püspökét illeti. Azt is megjegyeztem továbbá - talán kissé kevélyen -, hogy e hatóságok körében meglehetős nézetkülönbségek mutatkoznak a szerves evolúció kérdéskörét illetően: hogy írásaikban ugyanúgy fellelni találékony érveléseket mellette, mint erőszakos apellátákat ellene. Mindezen észrevételeimet Callahan ezredes egy szívélyes kézmozdulattal legyintette el. Ő csak azért van itt, mint mondta, hogy minden erejével védelmezze a Szent Szövegek tekintélyét, hogy segítse és vigasztalja öreg barátját, Bryant, valamint hogy ellenerőként szolgáljon az agnosztikusok és hitetlenek azon érveivel és rikácsolásával szemben, ami elmondása szerint nem is érdekelhetné őt kevésbé, hiszen az ő hite megingathatatlan. Végül hosszas előadásba kezdett a szesztilalomról, amit egyébként üdvözöl, és a kórokozó-elméletről, amit meg badarságnak tart.
Korábban egy valamelyest hitelesebbnek mondható önjelölt hittérítő is megjelent a városban T. T. Martin tiszteletes személyében, aki a mississippibeli Blue Mountainből érkezett. A jó tiszteletes már korábban kibérelt magának egy üzlethelyiséget, amit telepakolt olyan címeket viselő pamfletekkel, mint Evolúció: A romlás útja, A Pokol és a középiskolák és Mindenható, vagy majom? - emellett esténként az „istentelen tudomány terjesztőinek” szóló szenvedélyes beszédeket tart a bíróság épülete mögötti parkolóban.
Martin tiszteletes jóvágású, kellemes modorú, hófehér hajú idős úriember, aki évekig volt a tudomány professzora egy baptista egyetemen, és beható kutatásokat végzett az Ótestamentum biológiát érintő passzusai kapcsán. Ma elmondta nekem, hogy az étkezésre vonatkozó előírások a Leviták könyvében olyannyira leleményesek, hogy véleménye szerint kiötlésük még a mindenható számára is hatalmas attrakció lehetett. A háziasított disznó húsa hagyományosan elkészítve, mint mondta, gyakorlatilag halálos méreg, viszont besózva és füstölve vélhetően ártalmatlan. Beavatott abba is, hogy kutatásai alapján minden tizenhárom tehénből hét és fél teljességgel mentes a tuberkulózistól, ám minden tizenhárom malacból tizenkettőben megvan ez a betegség, ráadásul igen előrehaladott és fertőző formában. A zsidók, akiknek dogmáik tiltják a disznóhús fogyasztását, immunisak a kórra. A hiteles történelmi feljegyzések, állította a tiszteletes, egyetlen olyan zsidót sem említenek, aki tuberkulózisba halt volna bele. (Arra a kérdésemre már nem tudott válaszolni a jó tiszteletes, hogy a zsidók hogyan tettek szert állítólagos immunitásukra, ha nem fogyasztottak disznóhúst. Ahogy arra sem, hogy mindazok a népek, melyek az idők során behódoltak a disznóhús-fogyasztás istentelen gyakorlatának, hogyhogy nem tűntek el.)
Martin tiszteletes és Callahan ezredes jelenléte érezhetően újult magabiztosságot adott a vád képviselőinek. Előbbi mintegy bizonyításként szolgál arra, hogy a tudomány művelői mégsem mind ateisták (habár a jó tiszteletes működésére a tudomány szót használni talán túlságosan is megengedő), utóbbi pedig arra, hogy egy közös ellenséggel szembekerülve a különböző keresztény felekezetek minden további nélkül képesek a szőnyeg alá seperni mindazon kibékíthetetlen ellentéteiket, melyekért „békeidőkben” rendszerint egymás torkát marják. És noha az ilyesfajta bátorítás kétségtelenül meglódíthatja valamelyest a vád szekerét, ez esetben egészen biztosan nincs erre szükség - annyit érnek el ezzel csupán, hogy még egy réteg habbal látják el tortájukat, amiről a szagából ítélve már amúgy is mindenki tudja, hogy odakozmált. Ha más államokban nem is, de Tennessee-ben hatályban van az evolúcióellenes törvény, így Daytonnak nincs más dolga, mint a hitetlen Scopest hajthatatlanul fair és tárgyilagos perben részesíteni - és ezzel ők is tisztában vannak. A vádlott alkotmányos jogait anyatigris módjára fogják védelmezni. Nem fogják hagyni, hogy felmerüljön a tárgyalóteremben bármilyen kérdés, ami eltéríthetné az ügytől az esküdtszék gondolatait, például hogy a vádlott kire szavazott az előző elnökválasztáson. És nem fogják hagyni azt sem, hogy bármi útját állja az újdonsült Bryan ezredes vitézi erőfeszítéseinek, hogy feltárja azt, amit ő igazságnak gondol. Mindenki kínosan udvarias lesz a vádlottal, hiszen korábban egyöntetű megbecsülés övezte őt Daytonban.
Mindazonáltal rendkívüli szerencse a hitetlen Scopes számára, hogy a Teremtés könyvében foglaltaknak ellent mondani csak szabálysértésnek minősül a jelenlegi Tennessee-i törvények értelmében, amiért maximum pénzbírságot lehetséges kiróni, és nem nyilvános megkorbácsolást, kényszermunkát, vagy a Fort Alcatrazba való száműzetést. - Dayton, Tennessee, 1925. július 10.
(Baltimore Evening Sun)
A fordítás alapjául szolgáló forrás:
T. Joshi (szerk.): H. L. Mencken on Religion. Prometheus Books, New York, 2002. 197-200. o.
Előzmények:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jakab.gipsz 2017.04.25. 22:10:19
Az "ember feletti ember" kifejezést Deleuze-től kölcsönöztem, a majom perek idején született. 1925-1995.
MrEnderby 2017.04.25. 22:54:03
Majomper pedig csak egy volt, felesleges többesszámban írnod róla. Áh, már megint ez a fránya valóság.
Viszont kérdeznék valamit. Hallottál te valaha Rita Priest-ről? Ismert angol agroöko-antropológus volt a XIX. században. Ő mondta, hogy "jovi jovi jasper", ami magyarul kb. annyi, hogy "istenem, istenem, te ázott kutya". Nem tudom, érted-e ennek az emberkeresztmetszeti jelentését?
NETSi 2017.04.26. 11:06:59
Mesélnél még erről a bizonyos Rita Priestről? Sok helyen találkoztam már a nevével, de csak az evolúcióellenes szexszatírájának egy töredékét találtam meg, ami a Tipy-tapy Dinosaur címet viseli, és amit állítólag plagizált.
Jakab.gipsz 2017.04.26. 13:50:27
G. Deleuze szóba hozása egyben azt is jelenti, hogy Nietzsche tudomány-filozófusi rehabilitációjának, egy fontos mérföld köve, egy megszelídített mondás, amit idéztem, ha nem vetted volna észre.
Nietzsche a maga korában, a száraz és logikus prózai megszokott értekezés helyett, talán nem véletlenül fordult a egyfelől költői kifejező eszközhöz a lírához másfelől a perzsa udvarból elűzött Zarathusztrához filozófus történetének felelevenítéséhez sem.
Deleuze pedig csak egy tisztes iparos munkát végzett el, amikor a Dionüszosz életörömöt hiába keresve csak tompítani tudott a "német-filozófiát" övező rágalom hadjáraton, ámde szilárd bizonyítási eljárást fel mutatni nem tudott.
Nietzsche munkásságát a költészethez pedig Carnap a Bécsi-Harvard körös politológus sorolta, miközben össze-vissza hablatyolt a tudomány-filozófiáról infantilis barmok gitt-egylete.
Egyébként a szintén sok eszű "harcos ateista" Brendel példa képe, ez a Bécsi-Harvard köri ateista technokrata szini-tanoda.
Nem árt ha tudod, a "harcos ateisták" azok a barmok akik előbb utóbb az ellenük tiltakozó tömegbe lövetnek, (közönséges tömeggyilkosok), mert azt gondolják a haladást ők diktálják. (egyenlőre még csak az elhatárolódásnál tartunk).
Ami pedig a majom pert illeti, sajnos Darwin-nak nem volt módja a tengerek mélyére be pillantani, ahol az ökoszisztéma ősibb mint a szárazföldön, tehát sokkal sérülékenyebb és fejeltebb, például a korall-zátonyok környékét nem állt módjában tanulmányozni, a fajok békés egymásmellet élését, ahol a morált és a rendet az idő-transzcendens és szubsztancionális ismerete tartja fenn.
Ezért Darwin rész információk alapján, hibás következtetésekre jutott, amit követői alaposan félre magyaráztak, felesleges vitákat generálva, sokakat a borzasztó szociál-darwinizmus irányába tolva el.
Nem árt ha tudod és tudomásul veszitek a tudomány nem játék a szavakkal, hanem roppant éles kétélű fegyver, amelyet forgatva, az ártó szándékú kezekben, önmaga ellen fordulhat, nem gazdagít, hanem megnyomorít.
Atomic Warning 2017.04.26. 16:34:12
"morált és a rendet az idő-transzcendens és szubsztancionális ismerete tartja fenn"
Nem a te feleséged Oravecz Nóra? Mert az lehet még akkora barom mint te, meg Marolcsy jógás kurvája de az biztos nem állt szóba veled :)
MrEnderby 2017.04.26. 16:44:25
Ami Nietzsche, az Nietzsche, hiába kanyarítasz ide egy szintaktikailag és szemantikailag is kibogozhatatlan szóáradatot, ami tárgyi tévedéseidre semmilyen magyarázattal nem szolgál.
Atomic Warning 2017.04.26. 17:05:08
És ha van rá egy képlete amit nem értesz, ezért nem is fogja az orrodra kötni? Naugye.
Atomic Warning 2017.04.26. 18:36:01
NETSi 2017.04.26. 18:56:34
Ja, és Gyuri üzeni, hogy jó lenne, ha feltekernétek kissé az uszításfaktort, mert nem azért kaptátok tőle az ösztöndíjatokat, hogy aztán az észérvek posványában tengődjetek. Emellett megkért, hogy továbbítsam hozzátok kérését, miszerint a jövőben egymás közt csak Belzebub kódnéven emlegessétek őt.
Atomic Warning 2017.04.26. 19:09:19
NETSi 2017.04.26. 19:33:00
Atomic Warning 2017.04.26. 20:25:31
Jakab.gipsz 2017.04.27. 01:11:56
Jé milyen rövid az emlékezetetek, csak nem elfeledtétek azt, hogy a kommunisták mit műveltek minden térségbe ahol fegyvert ragadtak, nem emlékszel, nem olvastál eleget a szörnyűségeikről, kéjjel gyilkoltak!!!
Miért hazudsz, miért véded azokat az ateista-materialista barom kommunista állatokat ?
Akik ártatlan milliók értelmetlen halálát okozták, persze a nép nevében, és haladásról fecsegtek rabszolgaságba hajtva mindent és mindenkit.
És még ti gúnyolódtok, mire fel van nagy arcotok, vagy analfabéták vagytok ? Vagy gondolkodásra alkalmatlan debilisek.
Más.
Ha pedig meg figyeltétek a korral zátonyok ökoszisztémáját észre lehet venni azt az érdekes állapotot, hogy a doktor halak közelében nincs vadászat, muréna cápa rája szépen kivárja a sorát. (ezek az oktalan állatok), hogyan beszélték, (kommunikálták) meg ezeket a dolgokat?
MrEnderby 2017.04.27. 08:47:00
A kis expozédba ha a kommunista szó helyére betesszük a történelmi egyházak bármelyikét, akkor is igaz lesz. Ezek a gaztettek az emberiség bűnei, de vannak, akik ideológiák és vallások mögé bújva büntetlenül megtehették, megteszik ma is.
Tehát: nem vagyunk kommunisták, nem azokat az eszméket védjük mint "harcos" ateisták. A vallások nevében pedig ugyanúgy gyilkoltak és gyilkolnak manapság is kéjjel, mint írtad. Több ember halt meg vallási ideológiák miatt, mint ahányat például a kommunisták öltek meg.
Gúnyolódni pedig azért gúnyolódunk, mert kiváló alany vagy. Tudálékos, izgága és dacos. Állításaid nélkülözik a kognitív gondolkodást. Zavarosak, csapongóak, látszik, hogy úgy guglizod össze a mondandódat. Van valami megismerhetetlen világképed, ami olyan, mint az 1x1, de senki nem érti. Más blogokban való hozzászólásaidba is beleolvasva egyértelmű, hogy a konteódba bele nem illő tényeket egyszerűen ignorálod (ahogy az érdemi válaszokat általában), majd valami homályos szóvirágot kanyarítasz. És még az sem állíthatjuk, hogy legalább következetes lennél. Mondjuk ez meglepő is lenne, annak tekintetében, hogy mennyire kuszán zavaros minden gondolatod.
A tengeri ökoszisztémát nem tanulmányozom napi szinten, de a kiragadott példád nem mond ellent az evolúciós elméletnek. Viszont semmit nem tesz hozzá a konteódhoz, megint nem tudtuk meg, hogy az a mindenki által ismert, ám mégis megismerhetetlen 1x1, amit nem értenek a tudósok se. Csak te, te kis szteganografikus zarathusztriánus.
Atomic Warning 2017.04.27. 09:13:16
--------------------------------------- HÜLYE BALFASZ VAGY, MERT: ------------------
Trivers tárgyalja az ún. doktorhalak figyelemre méltó szimbiotikus viselkedését. Mintegy ötven fajról, köztük kis halakról és rákokról ismeretes, hogy abból élnek, hogy más fajhoz tartozó nagy halak testéről az élósködőket csipegetik. A nagy hal számára nyilvánvalóan hasznos a tisztogatás, a tisztogatók pedig jó táplálékforráshoz jutnak. A viszony szimbiotikus. A nagy hal sok esetben kinyitja a száját, és beengedi a tisztogatókat, s az élő fogpiszkálók a kopoltyúikon át úsznak ki, amelyeket ugyancsak kitisztítanak. Az ember azt gondolná, hogy a nagy hal ravaszul vár, amíg alaposan megtisztítják, majd felfalja a tisztogatót. Ehelyett azonban rendszerint hagyja, hogy a tisztogató háborítatlanul kijusson. Ez a látszólagos önzetlenség figyelemre méltó esete, mert a tisztogató sok esetben ugyanolyan méretű, mint a nagy hal szokásos zsákmánya.
A doktorhalaknak speciális mintázatuk és sajátos táncuk van, ami jelzi, hogy ők tisztogatók. A nagy hal jobbára tartózkodik attól, hogy megegye azokat a kis halakat, akik megfelelő módon vannak csíkozva, és a megfelelő táncot lejtve közelednek. Ehelyett szinte transzba esik, és szabad hozzáférést biztosít a tisztogatónak, külsejéhez és belsejéhez egyaránt. Amilyenek az önző gének, nem meglepő, hogy könyörtelen, kizsákmányoló csalók hasznot húznak ebből. Vannak olyan kis halfajok, melyek pontosan úgy néznek ki és ugyanúgy táncolnak, mint a doktorhalak, hogy biztonságban a nagy hal közelébe juthassanak. Amikor a nagy hal már transzba esve várja a tisztogatást, a csaló ahelyett, hogy kiszedegetné a parazitákat, kiharap egy darabot a nagy hal uszonyából, majd sietve elmenekül. Ám a csalók orvtámadásai ellenére a haltisztogatók és klienseik közötti viszony jobbára barátságos és stabil. A tisztogatószakma fontos szerepet játszik a korallzátony közösségének mindennapi életében. Minden tisztogatónak megvan a maga területe, és megfigyelték, hogy a nagy halak a sorukra várnak, mint a vendégek a fodrászüzletben. Valószínűleg ez a helyhez ragaszkodás teszi lehetővé ebben az esetben a késleltetett reciprok önzetlenség kifejlódését. A nagy hal számára az az előny, hogy ismételten visszatérhet ugyanahhoz a „fodrászhoz”, ahelyett hogy állandóan újat kéne keresni, bizonyára kárpótolja azért az áldozatért, hogy tartózkodik a tisztogató megevésétől. Mivel a tisztogatók kicsik, ezt nem nehéz elhinnünk. A csaló áltisztogatók jelenléte közvetve valószínűleg veszélyezteti a jóhiszemű tisztogatókat, mert enyhe nyomást gyakorol a nagy halakra a csíkos táncosok elfogyasztásának irányába. A helyhez ragaszkodás a valódi tisztogatók részéről lehetővé teszi a kuncsaftok számára, hogy megtalálják őket, és elkerüljék a csalókat.
Jakab.gipsz 2017.04.29. 20:13:30
Mondanivalódat két fontos csoportra osztottad, a második-részben elmondottakat korrektnek tartom és tisztességesnek, mindenki csak tanulhat belőle, jó magam is.
És ez a lényeges, ha egy korrekt informálással találkozunk, mint ahogyan a különböző fajok esetében elő vezetted, ámde van itt egy apró észrevételem, ezt a viselkedési módot a halak nem könyvből tanulták, hanem a természet rendje alakította ki.
Ez a kialakítás pedig az idő hovatartozásával van össze függésbe, azaz ez a "tengeri erkölcsi kódex" nyilvánvalóan azért alakult ki spontán módon, mert mindenki jobban jár egy kicsit, a jövőben is. És ezt a jövőt veszélyeztetik a csaló-tisztogató halak (mint ahogyan az ateisták) ugyanis nem létező aktust imitálnak, (eszük ágában sincs tisztogatni), csak néhány potya falathoz jutni. Ne feledjük sem a tisztogató halak sem pedig a vendégeik nem az ivadék gondozás mesterei, tehát a kérdés, honnan tudják az illemet, honnan tudják, hogy megéri egy adott helyen, megfelelően viselkedni úgy, hogy őket sem eszi meg senki.
Erre a kérdésre a válasz, hasonló lehet, mintha a hatodik érzéket keresnénk meg, amely révén az idő hova tartozásához juthatunk közelebb.
Hasonló a helyzet hacsaknem ugyan ez, amikor a metafizikát elvetették a marxisták, azzal az indoklással, mondván nem tudunk mellé matematikát illeszteni.
Ez persze nem lehetetlen esetleg a ti látókörötök szűk a felismeréséhez, de ez csak egy emberi gyengeség, amelyet meg tudunk haladni. És pontosan ez az ateizmus lényege a tagadás és a módszer, ahogyan tagad, mindent, ami nem tárgyiasítható dolog, ezért ultra reakciós elmélet, gyakorlatilag blokkolta és blokkolja az ember természetes intelligenciáját, a kíváncsiságot bele kényszeríti egy adott logikai rendszerbe, amely alkalmazása, rendre paradox állításokhoz, vezet.
Tehát ha a különböző állati fajok tudnak, alkalmazkodni egy még általunk nem ismert "erő-térhez,?", akkor az egy és oszthatatlan emberi faj vajon miért nem, ennek a kérdésnek a tárgyalását lehetetlenítette el, az ateista- tudományfilozófia.
Természetesen az idealista metafizika értelem szerűen szenvedett hátrányt az önmagára vonatkozó kutatómunka hiányától. Mint ahogyan a teológia tudománya is.
Ezért aztán előfordult az a sajnálatos eset, amikor a tudományos közgondolkodásunk, bizonyos kérdéseket fel sem tehetett, hol ott e kérdések megválaszolatlanságát, maga a tudomány is elismeri.
És ezek azok a kérdések, amit a "harcos ateizmus" rendre figyelmen kívül hagy, hol ott valódi természettudományos kérdések, az ateista viszont csak úgy tesz, mintha a megoldásukra törekedne, mint ahogyan a potyázó tisztogató halak csak egy rafinált parazita, mint ahogyan minden ateista.
Atomic Warning 2017.04.30. 10:40:18
A másik meglátásod még szarabb, mert az elsőhöz csak hülye vagy hogy felfogd és az nem baj csak ciki, de a másodiknál tisztán szarházi patkány vagy. Ti hívők élősködtök az ateisták pénzén, abból tartjátok fenn a beteg eszmerendszeretek intézményét. Ez tény és nem tudod semmivel cáfolni. Ha az ateista többség adóiból nem kapna az egyház, megszűnne mert ti, élősködő férgek, nem tudjátok fenntartani saját erőből még úgy sem hogy a hívők oda utalják az 1%-ot ahová akarják. Az összes tudományos eredmény amit használsz hogy túlélj ma, mind ateista kutatók eredményei. Ennyire vagy élősködő féreg jakab.
Végül, tessék, találtam neked egy ma aktuális kommunistát aki a te fajtádból való
444.hu/2017/04/29/evekig-ugynokkent-figyelte-az-egyhaz-munkajat-az-okumenikus-segelyszervezet-elnoke
Remélem most felfogtad mekkora tudatlan szarházi paraszt vagy amikor kommunistázol meg amikor azokat nevezed élősködőnek akik titeket tartanak el meg az idióta egyházaitokat.
Jakab.gipsz 2017.04.30. 14:23:17
Utálkozol és gyűlölködsz ezt ismerjük, majd jönnek a progresszív permanens forradalmat hirdető "harcos" ateisták és persze lövetnek az idealista csőcselékre, ahogyan ezt már néhányszor megtapasztaltuk.
Milyen eredményekre játszod az eszedet, a ti mocskos tolvaj és rabló bandátok nem tart el senkit és semmit csak pocsékol, ateista állatok (lelketlen bio-robotok) vagytok ezt ti állítjátok önmagatokról, ugyebár.
Lélek és lekiismert nélküli pszicho és szociopaták vagytok, mások érzékenységére fittyet hányva, csak a jog-uralmára támaszkodtok, ezt is ti állíjátok önmagatokról, ugyebár.
Én csak azokat a dolgokat ismételtem el amit önmagatokról kinyilatkoztatok, na mi van te ateista csupasz majom, mit tagadsz?
Ha a keresztény ember nem vág neki az óceánnak, még mindég egymást falnák fel a kannibálok, vagy ölnék halomra úgyszintén egymást az aztékok, na ők voltak az első igazi nácik, nem pedig a németek, a technikai, matematikai és intellektuális fölényükkel vissza élő, azték papok.
A keresztény, katolikus papok pedig a föld alá süllyedtek szégyenükbe, igyekeztek eltitkolni és persze megsemmisíteni azokat a borzalmakat amiket megtapasztaltak, a magas kultúrájú azték és a többi papság részéről, mit hazudoztok ateista bunkó barmok.
Te vagy a szarházi, tudatlan és műveletlen barom aki nem gondolkodik csak locsog és fecseg.
Atomic Warning 2017.04.30. 15:52:16
Jakab.gipsz 2017.04.30. 23:30:11
A tudás az soha sem gyűlölködik, a tudás az megnevettet, ti ateisták szoktatok gyűlölködni és gyilkolászni, és másokat barmozni, anyázni. ja még valami egymást körbe dicsérni, "nahát milyen okos ez a mi Karcsink, a Marx és a Popper is olyan jól kitalálta, mit tekintsünk tudománynak".
Valóban csak annyi lenne a tudomány amennyit ez a két ütődött zsidó-filozófus kitalált, gondolom nem véletlenül tilos zsidózni, (habár a kutya sem kérdezte tőlük ki fiai borjai, ők állították önmagukról, hogy zsidók), ami nem lenne probléma senkinek sem, csak hát a filozófiához ne lettek volna infantilisek.
Fel soroltam néhány tényt, ámde Te nem tudsz reájuk érdemi ellenvetést tenni vagy érdemi, kifogást találni, semmi okom agyvérzést kapni, vagy idegesnek lennem.
Nem vagy te rossz ember, csak lusta vagy gondolkodni.