Az egyre idősödő Ábrám több alkalommal esedezett már utódokért, ám eddig csak ígéreteket kapott az Úrtól. Önzetlen, pragmatikus és meddő felesége, Száraj ezért gondol egyet, és a saját kezébe veszi a dolgokat: egészen pontosan felajánlja férjének egyik szolgálólányát. És itt kezdődnek a bonyodalmak.

(Mózes I. könyve, 16:1-16)

„És Szárai, az Ábrám felesége nem szűle néki; de vala néki egy Égyiptomból való szolgálója, kinek neve Hágár vala.” - 16:1

Mikor Száraj (és Hágár) karakterére gondolok, az jut eszembe, hogy biblikus nőalaknak lenni nem egy kellemes délutáni piknik. Nem elég, hogy nőként eleve hendikeppel indul szinte mindenki a Bibliában, Szárajnak még azzal a gyerekre vágyó asszonyok számára tragikus állapottal is meg kell küzdenie, hogy tudniillik meddő (1Móz, 11:30). Egy ilyen szomorú, noha természetes állapot valóságával szembenézni manapság sem egyszerű - hát még egy olyan korban, amikor a nők egyik legfőbb feladata az utódnemzés volt (és preferáltan fiú utódoké). Ezen felül a történetnek ezen a pontján Száraj körülbelül 76 éves volt, így ha hirtelen isteni csoda folytán meg is szűnt volna a meddősége, szükséges lett volna még egy isteni közbeavatkozás (vagy egy hosszas, agresszív hormonkezelés) ahhoz, hogy a menopauza se szabja gátját annak, hogy törvényes örököst szüljön férjurának.

Szóval Száraj helyzete nem mondható rózsásnak, ám az egykori „szép ábrázatú asszonynak” volt egy rendkívül pragmatikus ötlete - na meg egy Hágár nevű szolgálólánya.

„Monda azért Szárai Ábrámnak: »Ímé az Úr bezárolta az én méhemet, hogy ne szűljek: kérlek, menj be az én szolgálómhoz, talán az által megépülök (gyerekem lesz).« És engede Ábrám a Szárai szavának.” - 16:2

Száraj gyakorlatilag azt mondja Ábrámnak: „Döngesd meg a szolgálónkat, hátha az majd gyereket szül nekünk!” Végül is gyakorlatias és lényegre törő elgondolás ez, hogyha nem zavarja az embert, hogy a házaspár keltetőgépként is használható tulajdontárgyként kezeli Hágárt.

Hogy őszinte legyek, nem igazán tudok dűlőre jutni azzal kapcsolatban, hogy a fizetetlen „béranya” ötletével Száraj állt elő. Az Úr a korábbiakban annak ellenére ígérgetett utódokat Ábrámnak, hogy pontosan tudta, hogy hites felesége „magtalan vala”. Ábrám nem tudhatta előre, hogy egy későbbi fejezetben (1Móz, 21) az Úr lehetővé fogja tenni az akkor kilencven (90!) éves Száraj/Sára számára, hogy megfoganjon - vagyis ha Ábrám nem volt teljesen naiv, vagy tyúkeszű, aligha gondolhatott másra, mint hogy utódai erősen feltételezhetően nem Száraj méhének gyümölcsei lesznek. Ám azt olvasva, hogy Ábrám Száraj unszolására követ el házasságtörést (amiért egyébként a fáraót korábban keményen megbüntette az Úr), bennem az a gyanú támad, hogy a történetírók olyan benyomást akartak kelteni, mintha Ábrámnak magától eszébe sem jutott volna másik nőtől utódra szert tenni - holott korábban volt már példa poligámiára a Bibliában, például Lámek esetében. Ehhez képest Ábrám rögtön beadja a derekát, mintha csak várta volna neje javaslatát. A vén kujon! Noha a Biblia nem taglalja, de talán volt benne annyi tisztesség, hogy komoly arccal vonakodást színleljen, és kéresse magát egy kicsit, mielőtt zsebében egy szem Viagrát morzsolgatva azt mondta volna önzetlen feleségének: „Jól van, megkúrom a cselédlányodat. De csakis a te kedvedért!”

Ha lettek volna akkoriban bulvárlapok, hetekig csámcsoghattak volna Ábrám és Száraj házasságának eddig megismert dinamikáján.

És hogy miként vélekedett Hágár Száraj igazán pragmatikus kis koncepciójáról? A Biblia nem taglalja. Abból kiindulva, hogy milyen jogokkal rendelkeztek a bronzkori szolgák és rabszolgák, nem gondolnám, hogy Hágárnak túl sok beleszólása lett volna saját sorsának alakulásába. A szövegben nem szerepel olyan strófa, amiben ez áll: „És Száraj megkérdezé szolgálóját, Hágárt: »Fogadnád-é férjuramnak magját a te méhedben, mivelhogy én magtalan valék?« És mondá Hágár Szárajnak: »Oké.«” Ennek fényében pedig úgy képzelem, hogyha az aktus előtt volt is valamilyen „párbeszéd” a két nő között, akkor az abban merülhetett ki, hogy Száraj kész helyzet elé állította az eleve kiszolgáltatott Hágárt, mondván: „Szülni fogsz, mert azt mondtam!”

De ki tudja? Lehetséges, hogy előzetesen kikérték Hágár véleményét, mielőtt rábízták azt a felelősségteljes feladatot, hogy feküdjön le Ábrámmal, hordja ki a gyerekét, majd adja fel anyai jogait - csakhogy, mint írtam, ilyesmit a Biblia nem taglal. Az is lehet, hogy Hágárnak évek óta dédelgetett vágya volt, hogy úrnőjének 86 éves férje rámásszon, és teherbe ejtse, ezáltal kiszakítva őt a lealacsonyító szolgalét bűzlő mocsarából - de a szövegből ezt sem tudjuk meg.

„Vevé tehát Szárai, Ábrám felesége az Égyiptombeli Hágárt, az ő szolgálóját, tíz esztendővel azután, hogy Ábrám a Kanaán földén letelepedék, és adá azt Ábrámnak az ő férjének feleségül.” - 16:3

„És béméne Hágárhoz, és az fogada az ő méhében; ez pedig a mint látta, hogy terhes, nem vala becsülete az ő asszonyának ő előtte. Monda azért Szárai Ábrámnak: »Bántódásom van miattad. Én adtam öledbe szolgálómat, és mivelhogy látja, hogy teherbe esett, nincsen előtte becsületem. Tegyen ítéletet az Úr én közöttem és te közötted.«” - 16:4-5

Ábrám életkorát meghazudtolóan, egy nyúl fürgeségével, szempillantás alatt teherbe ejti az egyiptomi szolgálólányt, aki a szöveg tanúsága szerint szülési szabadságán elveszti minden tiszteletét Száraj iránt. (A szolgalét önmagában feltehetően nem volt elegendő ehhez...) Már amennyiben érzett egyáltalán tiszteletet gazdasszonya irányába Hágár azok után, hogy Száraj gyakorlatilag betolta őt Ábrám alá - de ki tudja: az is lehet, hogy ráültette, hiszen Ábrám már eléggé idős volt a cselekménynek ezen a pontján. (Be kell vallanom, hogy hiába van ily szűkszavúan és homályosan lejegyezve ez a történet, nem tudok nem szimpatizálni Hágárral: szerintem teljesen értető, hogy felizzott benne az önérzet.)

És a két nő rivalizálásának következtében Száraj gyakorlatiassága úgy illant el, mint egy szippantós kocsi által keltett szúrós szagélmény: hirtelen jött, nagy elánnal, aztán már csak a savanykás emlék maradt. Száraj lenyelve büszkeségét hagyta, hogy férje egy másik nőt ejtsen teherbe - aztán, amikor egy öntöttvas serpenyő erejével arcon legyinti a helyzet valósága, érzelmi alapon visszakozna, és ezért az Úr segítségét kéri a kínos szituáció rendezéséhez.

„És monda Ábrám Szárainak: »Ímé, a te szolgálód kezedben van, azt tedd vele, a mit jónak látsz.« Nyomorgatja vala azért Szárai, és az elfuta ő előle.” - 16:6

Ám hiába kéri Száraj az Urat, hogy döntőbíró legyen e zavarba ejtő szerelmi háromszögben: az Úr ez esetben nem avatkozik közbe. Helyette Ábrám kínál egy lehetséges, saját felelőssége alól kibúvó, alamuszi „megoldást”, mondván: „A te tulajdonod, azt csinálsz vele, amit akarsz.” (Még jó, hogy nem tette hozzá, hogy „Szarok az egészre!”) Azért az egy kissé furcsa, hogy a korábban utódok után rimánkodó Ábrám egy ilyen foghegyről odavetett nyilatkozattal intézi el leendő gyerekének anyját, de ez van. Talán nem akarta még jobban megalázni meddő feleségét azzal, hogy a szemére veti, hogy az ő agyából pattant ki az egész terv - és amúgy is: Hágár a kanonikus Biblia szerint „csak” egy egyszerű kis cseléd volt...

Szárajnak pedig láthatóan több sem kellett, elkezdte lábtörlőként használni a terhes szolgálót. Olyannyira rosszul bánt Hágárral a sértett Száraj, akiben láthatóan felülkerekedett a féltékenység a gyerek utáni vágyon - miközben Ábrám feltehetően az oldalvonalról, puhány módon, tétlenül figyelt -, hogy a lány inkább a pusztaságba menekült.

„És találá őt az Úrnak angyala egy forrásnál a pusztában, annál a forrásnál, a mely a Súrba menő úton van. És monda: »Hágár, Szárai szolgálója! Honnan jössz és hová mégy?« És az monda: »Az én asszonyomnak, Szárainak színe elől futok én.«” - 16:7-8

A Mindentudó feltehetően pontosan tudta, merre jár Hágár, és úgy gondolta, hogy akkor időszerű közbelépnie, amikor már megtörtént a baj. Leküldi hát az angyalát, hogy beszéljen a szolgálólány fejével. Ám az Úr láthatóan nem tartott eligazítást a dolgok állásáról postásának, hiszen az angyalnak rá kell kérdeznie, hogy mit keres Hágár a pusztaságban. A szolgálólány pedig lakonikusan ezt válaszolja: „A gazdasszonyom teherbe ejtetett a férjével, aztán úgy bánt velem, mintha belefingottam volna JHVH arcába, úgyhogy lefalcoltam tőlük.”

„Akkor monda néki az Úr angyala: »Térj meg a te asszonyodhoz, és alázd meg magad az ő kezei alatt!«” - 16:9

Pardon my French, but... what the fuck?

Az Úr angyala azt kéri Hágártól, hogy fülét-farkát behúzva, meghunyászkodva térjen vissza bántalmazó gazdájához, és a szabadság megízlelése után egyszerűen tűrje, hogy tovább „nyomorgassák” őt?

Az Úr angyala az én olvasatomban gyakorlatilag azt mondja itt, hogy „Ne legyen elegendő számodra, hogy kiszolgáltatott rabszolga vagy: akarj is kiszolgáltatott rabszolga lenni!” Ha a Biblia valóban az az erkölcsi iránytű lenne, aminek egyesek mondják, akkor itt Hágár egyszerűen az angyal szemei közé köpött volna. Jó mélyről...

Olyan ez, mintha A szoba című filmben, miután a rendőrség kiszabadította az évekig fogságban tartott Anyát, a bíróság arra utasította volna őt, hogy térjen vissza fogvatartójához, és zokszó nélkül tűrje tovább az emberhez méltatlan megaláztatásokat.

„És monda néki az Úrnak angyala: »Felettébb megsokasítom a te magodat, hogy sokasága miatt megszámlálható se legyen.« És monda néki az Úrnak angyala: »Ímé te terhes vagy, és szűlsz fiat; és nevezd nevét Ismáelnek, mivelhogy meghallá Isten a te nyomorúságodat. Az pedig vadtermészetű ember lesz: az ő keze mindenek ellen, és mindenek keze ő ellene; és minden ő atyjafiának ellenébe üti fel sátorát.«” - 16:10-12

Ja, persze, Isten meghallotta Hágár nyomorúságát, de küldöncével azt az üzenetet küldte neki, hogy behódolva menjen vissza azokhoz, akik nyomorúságát okozták... Vissza a feladónak, én azt mondom.

És itt egy újabb, megszámlálhatatlan utódokról tett ígéret is, ami gyakorlatilag ugyanaz, amit az Úr Ábrámnak is tett. (Hágár pedig azt gondolhatta, hogy „Még ha minden terhességem alkalmával hatos ikreket szülök, akkor sem lesz a magom megszámlálhatatlan. És amúgy is, mi vagyok én? Tenyészkanca?”) És mivel nincs prófécia tövis nélkül, az angyal azt is elárulja Hágárnak, hogy Izmaelnek nevezendő fia (aki egyúttal az arab népek ősatyja is állítólag) igen vehemens ember lesz, és ellenségek fogják körülvenni őt.

Azt azonban már nem említi az angyal, hogy mindezeken kívül Izmaelnek egyes fanatikus, szentnek mondott írásukat szó szerint értelmező, feltételezett leszármazottai a jövőben robbanó mellényeket magukra aggatva fogják szétcincálni magukat és másokat is, többnyire „Jó az Isten!” felkiáltással (és hogy sok esetben gyerekekre is ilyen mellényeket fognak erősíteni)...

„És nevezé Hágár az Úrnak nevét, a ki ő vele szólott vala: »Te vagy a látomás Istene.« Mert monda: »Avagy nem e helyen láttam a látomás után?« Annakokáért nevezé azt a forrást Lakhai Rói forrásának; ott van Kádes és Béred között.” - 16:13-14

Most akkor az Úr angyalával, vagy magával az Úrral diskurált Hágár? A postással, vagy az üzenet küldőjével? A tojással, vagy a tyúkkal?

És itt van az Úrnak egy újabb neve. El Roi: „az isten, aki lát”.

„És fiat szűle Hágár Ábrámnak, és nevezé Ábrám az ő fiának nevét, a kit Hágár szűl vala néki, Ismáelnek. Ábrám pedig nyolczvanhat esztendős vala, a mikor Hágár Ismáelt szűlé Ábrámnak.” - 16:15-16

Ugrottunk az időben.

Nincs látványos egybeborulás Száraj és Hágár között, sem könnyes bocsánatért esedezés. Hágár egyszerűen visszamegy bántalmazó gazdáihoz, aztán megszüli nekik az örököst, akit Szárajnak nem hagyott (eddig) megszülni az Úr. Igazán felemelő történet. Minden jó, ha jó a vége.

Ha az Apostolok Cselekedeteiben leírtakat (ApCsel, 7:4) vesszük alapul, akkor Ábrám itt nem 86, hanem 146 éves volt. Ám, ahogy azt korábban is tapasztalhattuk, például az állítólagos ősapák esetében, és ahogy azt később is látni fogjuk, amikor Száraj 90 évesen mégis teherbe esik (1Móz, 21:2), a Bibliában láthatóan nem kötnek gúzsba senkit az utódnemzés terén olyasfajta bagatell megfontolások, mint a természetellenesen magas életkor, vagy a természetes női fiziológia.

Mindent egybevéve nem csodálom, hogy ez a sztori - főleg a kilencedik strófában látott ocsmány utasítás után - „ki lett felejtve” az eleve felvizezett Képes Bibliámból...

***

Végezetül még néhány gondolat Hágárról, aki egyébként különleges szerepet tölt be a judaizmusban és az iszlámban is, és akivel a rabbinikus és koranikus irodalom jóval bővebben foglalkozik - értsd: több, egymástól eltérő értelmezést kínál -, mint ahogy azt a keresztény Biblia teszi. (Legalábbis a kanonikus Biblia, hiszen egyes apokrif szövegek helyenként behatóbban értekeznek Hágár és Száraj viszonyáról - és talán mondani sem kell, hogy ezekből más árnyalatú történet rajzolódik ki, mint ami ebben a fejezetben szerepel. Például a Jubileumok Könyve tizennegyedik fejezetében Hágár egyszerűen megszüli Izmaelt, és szó sincs „nyomorgatásról”, sivatagi bolyongásról és El Roiról.)

Egyes értelmezések szerint Hágár igazából a Száraj és Ábrám által megtévesztett fáraó lánya volt, akit szinte korlátlan hatalmú apja a házát ért isteni csapások után adott a csalfa házaspárnak. (Lásd itt: „Hagar was the daughter of the Pharaoh who captured Sarah, and on restoring her to Abraham he presented Sarah with Hagar as her maid.”) Tegyük fel egy pillanatra, hogy a gondolatoknak egy bemérhetetlen röppályáján van némi igazság e történetben, és abban a felfogásban, hogy Szárajnak egy egyiptomi hercegnő volt a cselédlánya! Ily módon azt kellene elhinnünk, hogy a fáraó, ez a politeista despota, akit a népe minimum félistenként tisztelt, nem csupán futni hagyta a házaspárt, akik átverték őt - és ezzel egy idegen isten csapásait hozták a házára -, hanem bónuszként még saját lányát is odaajándékozta nekik szart suvickolni. Na, ez az, amit ne várjon tőlem senki. Érdekes lehet ezek után azon is elmerengeni, hogy vajon milyen érzések kavaroghattak Szárajban, amikor annak a fáraónak a lányát kellett nap mint nap látnia, aki ki tudja, mi mindent művelt vele a háremében - aztán elgondolkodni azon is, hogy mindezek fényében miért pont őt választotta volna ki, hogy kihordja Ábrám gyerekét.